𝐕 𝐄 𝐈 𝐍 𝐓 𝐄 - 𝐖𝐡𝐢𝐭𝐞 𝐫𝐨𝐬𝐞

2.3K 154 3
                                    

𝐓𝐀𝐘𝐋𝐎𝐑 𝐇𝐀𝐋𝐋

𝐌𝐚́𝐣𝐮𝐬 4. 𝐁𝐚𝐫𝐜𝐞𝐥𝐨𝐧𝐚

Remegő kezekkel húztam át a fejemen egy fekete garbót, amire a csapat pólót vettem fel. A lábaimat is egy fekete farmer takarta. Szemeim alatt sötét karikák húzódtak és egyszerűen csak borzalmasan festettem. A hajam kesze-kusza volt és rossz volt magamra nézni. A gondolataimból egy határozott kopogás rázott ki. Az arcomat megdörzsölve lépkedtem az ajtó felé, miközben az elszórt dolgaim rugdostam arrébb.

- Lando? - kérdeztem meglepetten, amikor ajtót nyitottam. A brit fiú már teljes harci díszben állt előttem és egy halvány mosollyal az arcán nézett rám.

- Jó reggelt! Mivel nem tudsz ma a családoddal lenni meg semmi ilyenek gondoltam feldobom a napod vagy legalább is megpróbálom. Nem tudom, hogy szokott lenni nálatok, de nem is lényeges szóval a lényeg, hogy hoztam neked virágot és reggelit. - hadarta és látszott rajta, hogy nagyon zavarban van.

- Komolyan? - könnyesedett be a szemem.

- Igen. - nyújtott felém egy csokor fehér rózsát és egy zacskót.

- Köszönöm. - vettem el először a csokrot, ami gyönyörű volt. - Tényleg nagyon köszönöm. - néztem fel Landora, majd pillanatokkal később átkaroltam a nyakát. Ölelése melegséget árasztott. Kellemes illata most is bekúszott a pólusaimba, próbáltam feltűnés mentesen jobban magamba szívni a brit pilóta illatát, miközben kezeivel szorosan tartotta a hátam.

- Bejössz? - kérdeztem, mikor elváltam tőle és letöröltem egy kiszabadult könnycseppet.

- Ha nem bánod. - mosolygott. Az ajtót szélesebbre tárva engedtem be a fiút.

- Olyan érzésem van, mintha a saját szobámba léptem volna be. - futtatta körbe a tekintetét a szobán. - Vagy nem, annyira még sem. Nálam sokkal nagyobb a kupi. - húzta el a száját, mire muszáj volt elnevetnem magam.

- Nem vagyok annyira a rend híve. Ha kell valami én megtalálom és ennyi. - mondtam, miközben egy vázáért nézelődtem a szobában, amit hamar meg is találtam. Miért hiszik azt, hogy  a művirág jól néz ki?

- Na végre valaki! - kiáltott fel. - Hova tegyem a kajás zacskót?

- Ahova jónak látod. Pillanat és jövök. - mondtam, majd a fürdőbe léptem, ahol töltöttem vizet a vázába.

- Mit szólnál, ha ma kipróbálnál valami újat? - kérdezte, mikor vissza értem.

- Mire gondolsz?

- Ma van szimulátoros edzésem és ha nincs semmi dolgod kipróbálhatnád.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. - ingattam a fejem.

- Miért ne lenne?

- Mert nem akarok tönkre tenni semmit sem.

- Ugyan már, nem tennéd tönkre. Jó buli lesz. - mondta, mire csak a számat. - Gyerünk Hall! Ha most kipróbálod utána békén hagylak. - dobott felém egy párnát.

- Hékás! Ne dobálózz! - vettem fel a párnát. - Meg amúgy is, mi van ha dolgom van? - húztam fel a szemöldököm.

- Esetleg van?

- Nincs, de...

- Na látod! Akkor mi más lehetne jobb, minthogy eltölts egy napot a szerény személyem társaságában?

- Netflix and chill. - vágtam rá.

- Ouch. Ez fizikai fájdalom. - kapott a mellkasához. - De nem.

- Mi az, hogy nem?

- Nem hagyom, hogy begubózz ma és szomorkodj. Te is mindig segítesz nekem, ezért most is segítetek neked, szóval 9 felé indulás van, addig meg még pont meg tudsz reggelizni. - mondta vigyorogva.

- Hihetetlen alak vagy Lando Norris. - mosolyogtam.

§§§

- Szerintem még mindig nem jó ötlet. - motyogtam Landonak, mikor arra várt, hogy beüljek a gép elé. 

- Gyerünk Taylor. Legalább cask egy kört men és ha nem tetszik akkor utána békén hagylak. - kérlelt.

- Hjajj legyen. - sóhajtottam.

- Nem olyan nehéz, mint amilyennek látszik. - mondta és miután leültem a fejemre nyomta az előbb még általa viselt fejhallgatót.

- Ez minek?

- Hallasz, majd segítő utasításokat vagy, ha épp elhagyod a pályát arra figyelmeztet.

- Értem. - bólintottam.

- Na mehet? - kérdezte.

- Csapassuk. - sóhajtottam. 

- Oké, most fékezz. Adhatsz gázt. Figyelj a kanyarra. - mondta Lando mellettem, miközben a játékot figyelte. - Lassíts, lassíts, mert ki fogsz csúszni. - vinnyogta. 

- Nem volt olyan rossz, mint amire számítottam. - mondtam, mikor sikerült befejeznem egy kört.

- Mi az, hogy nem is volt rossz? Tök jó időt mentél és a kanyarok is jók voltak. Ügyes voltál. - mondta mosolyogva. 

- Köszönöm. - motyogtam kissé zavarban.

- Mész még?

- Mehetek? - kérdeztem vissza, mire elnevette magát.

- Persze. - bólogatott. 

- Ez a mostani pálya, igaz?

- Aha. Akarsz menni másik pályán is?

- Nem, örülök, hogy ezen tudok. - nevettem el magam, de ahogy kiejtettem ezt a mondatot a falba csapódtam, mert elrontottam a kigyorsítást. - Neeeee!

- Most teljesen összetörted a kocsi elejét. - nevetett a brit fiú. 

- Na jó ebből ennyi elég lesz. - vettem le a fejemről a fejhallgatót továbbra is nevetve. 

- Ahogy gondolod. - mondta, majd a kezét nyújtva segített felkelni a szimulátor elől. 

- Most mihez lenne kedved? - kérdezte egyet hátrébb lépve, mert nagyon közel álltunk egymáshoz. 

- Nem tudom. - ingattam a fejem. - Te mit szeretnél csinálni?

- Voltál már Barcelonaban? 

- Nem. - ingattam a fejem.

- Akkor sétálunk? 

- Menjünk. - bólintottam. 

- Okés. - vette magához a kabátját. Én sem tettem máshogy és magamra vettem a fekete szövet kabátom, majd a hajamba túrva pillantottam az órára, ami fél tizenegyet mutatott. 

- Megvagy? - kérdezte, mire csak bólintottam. - Biztos, mert ha nem akarsz menni akkor nem muszáj vagy ha azt akarod vissza is vihetlek a hotelbe.

- Nem, nem kell, mert akkor biztos rosszabb lenne. - ráztam meg a fejem. - Menjünk sétálni. - indultam el.

- Hé! - kapta el a karom. - Tudom, hogy nem ismerjük egymást olyan régóta és annyira hű, de nagyon jóban sem vagyunk, de nem vagy egyedül, rendben? Elképzelni sem tudom mit érzel vagy hogy milyen lehet, de számíthatsz rám. - mondta halkan a szemembe nézve. 

- El se hiszed ez most mennyit jelent. - mondtam sírós hangon. - Nagyon furcsa és idegen úgy itt lenni egy teljesen másik országban ahol senkit sem ismerek szinte, főleg egy ilyen napon. 

- De nem vagy egyedül bármennyire is érzed úgy. - mosolygott rám biztatóan, mire csak biccentettem.

§§§

𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/Where stories live. Discover now