Az Elveszett Családtag (Marvel FF)

15. Fejezet - Ellenszer

Kian szemszöge

Hetek óta csak Tessa után kutattunk, de szinte semmire sem haladtunk, amíg Drax meg nem mutatott egy értesítőt a Saakari küzdelmekről. Egyből a bolygóra indultunk, de sajnos elkéstünk.

– Engedjenek oda!– küszködtük magunkat a lány szobája felé, de az őrök nem hagyták.

– Nem mehetnek be! –állt elénk, de nem érdekelt, egyéb megoldás helyett kiütöttem, majd tovább rohantam. Meglepetésemre Asgard két hercege is a szobájában tartózkodott. Csak éppen egy-egy pillanatra tekintettem rájuk, mivel a figyelmemet az ágyon fekvő lánynak szenteltem. Peter, Gamora és a többiek is hamarosan ideértek, a két férfi meglepetésére.

– Na jó, mi ez a csoport gyűlés itt? Menjetek ki! – állt fel Thor – mégis kik vagytok?

– A családja!– válaszolta hezitálás nélkül Peter, majd szomorúan az ágy mellé sétált.

– Mióta... Mióta van ilyen állapotban?– kérdeztem összetörten.

– két órája. És egyre rosszabb.

– Meg fog halni? – kérdezte Mantis

– Valószínűleg.

– És csak itt ültök és várjátok, hogy kilehelje a lelkét?– akadt ki jogosan Quill– szép kis istenek, mit ne mondjak....

– Nem tudjuk, hogy van-e egyáltalán ellenszer arra, amit beadtak neki!

– Akkor csak ilyen egyszerűen feladjátok?! Ha kell személyesen megyek a kék pojácákhoz és puszta kézzel verem ki belőlük, hogy csináljanak ellenszert!– kiabált a végére, majd ki is vonult a szobából és gondolom a hajó felé vette az irányt. Páran vele tartottak, de én még Tessa mellett maradtam. Nem lehet így vége... Még el sem mondtam neki, hogy hogyan is érzek iránta... Jack felugrott az ágyra, körbe szimatolta az arcát, majd dorombolni kezdett és a keze alá bújt. Még az ő arcán is lehetett látni, hogy mennyire aggódik a gazdájáért. Lágy csókot leheltem a homlokára, majd Lokiékhoz fordultam, hogy váltsak velük pár szót, majd az Őrzők után indultam.

A fénysebességnél is gyorsabban repültünk, hogy időben megszerezzük az ellenszert, mielőtt még túl késő lenne. Felfegyverkezve szálltunk ki a Halan, majd egyből a palota felé vettük az irányt. Pár őrt kiiktattunk, de nem voltak olyan sokan, mint amennyire számítottunk.

A laborba érve le is támadtuk az egyik orvost, majd fenyegettük, hogy adja át a megfelelő anyagot, ami meggyógyíthatja Tessát.

– Sa...sajnálom, de... de már nincs belőle több!

– De ezek szerint volt belőle!– ragadta meg újra a gallérjánál fogva.

– I.. igen, de má... már elvitték...– dadogott félelemmel teli hangon.

– Mégis ki vitte el?– kérdezte most komoran Gamora.

– Hát az apja, Ottar!– a név hallatán egymásra néztünk

–  Hol van most?

El is hagytuk a helyiséget, majd szétváltunk, hogy gyorsabban rátaláljunk. Nem tudom, hogy mennyi esély van rá, hogy harc nélkül megszerezzük tőle az ellenszert, de ha találkozok vele, hátha meg tudom győzni. Lehet, hogy eleve ő mérgezte meg Tessát, de csak az apja. Ugyan nem ismerem, de valamennyire csak felelősséget kéne éreznie iránta, és legbelül talán érez iránta valamiféle szeretetet.

A hangárba érve meg is pillantottam, miközben épp az egyik hajóra készült volna felszállni.

– Ne tovább, Ottar!– előrántottam a pisztolyomat, majd rászegeztem. Lassú mozdulatokkal megfordult, majd így szólt: