Az Elveszett Családtag (Marvel FF)

1. fejezet - A Kristály

–Tessa, emlékeztetnélek, hogy a tárgyat semmilyen körülmény miatt nem szabad megérinteni!– figyelmeztetett újra a főnök.

–Nyugi Stakar, tudatában vagyok vele, ne aggódj!– válaszoltam az adóvevőn keresztül, miközben tovább lopóztam a célpont után– egyébként is, egy zárt ládában van a cucc, nincs szükség hozzá, hogy megfogjam.

–Tudom, de bármi megeshet.

–De amúgy minek is kell a Kreeknek ez a dolog? Fegyvernek, vagy valami fejlesztésnek?

–Nem kérdeztem, de nem is ránk tartozik. Csak megszerezzük, leszállítjuk, majd megkapjuk az érte járó fizetséget.

–Tudom, de nem ártana tudni, hogy esetleg nem fog-e félúton felrobbani az arcunkba.

–Ha óvatosak leszünk, akkor nem lesz semmilyen komplikáció! De most koncentrálj!

–Értettem.

Intettem Jack-nek, hogy terelje el a figyelmet, amíg én megszerzem a ládát. A kis szőrgombóc el is indult, amire a két őr egyből fel is figyelt és szinte azonnal elkezdtek gügyögni neki. Flerkennel könnyű az élet, mint azt mondani szokás. A kispajtással öt éve botlottunk egymásba, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

A két fickó mögé lopózva könnyedén sikerült kiütnöm őket, majd felnyitottam a ládát.

–De hisz ez üres!– akadtam ki.

–Az lehetetlen.

–De mondom, hogy ebbe nincs semmi!

–Várj, azt hiszem tudom miért.

–Felvilágosítanál?

–Ez csak elterelés volt, és az igazi láda másnál van.

– Nagyszerű...– jegyeztem meg– de akkor hol van az igazi?

–Rajta vagyok! Menj a nyugati kikötőbe! Ha valamit titokban akarnak elszállítani, oda mennek.

–Vettem!

Lehajoltam, hogy Jack a hátizsákomba ugorhasson, majd neki is iramodtam, mielőtt túl késő lenne. Pár perc után oda is értem, és egy kis felderítés után meg is pillantottam 3 gyanús alakot, egy, az előzőhöz hasonló ládával.

–Asszem megvannak. 13 óránál.

–Remek, Ivan mindjárt ott lesz.

–Rendben.

Úgy is lett, ahogy mondta. A fekete hajú srác pár pillanat múlva mellettem is állt.

–Te elcsalod őket, én pedig megszerzem a szajrét.

–Inkább rögtönzök!– vágtam rá vigyorogva, majd átkaroltam és a rakodó lények felé vettem az irányt.– elnézést, a barátommal egy fuvarra lenne szükségünk. Esetleg el tudnának vinni a Xandarra?

–Sajnálom kis hölgy, de nem oda tartunk.– válaszolta komoran az egyik, mire a magasabbik szúrós szemekkel páztázta végig mindkettőnket.

–Hát jó.– sóhajtottam szomorúságot színlelve– akkor marad a durva módszer.

A két férfi zavarodottan nézett egymásra, mire én csak biccentettem és a mellettem állóval támadásba lendültünk. Ivan egy rúgással támadott, én pedig előrántottam a kardomat és úgy párbajoztam ellenfelemmel.

–Vidd gyorsan a ládát!– kiáltott maradék társának, de gyorsan kiütüttem és a felé iramodtam. A centauri meglepődött, de se perc alatt rendezte vonásait és futásnak iramodott. Utána indultam, de hirtelen erősítést kapott a tag, így az épületek és árus bódék között szlalomozva kellett leráznom őket, miközben a célpontot szem előtt tartom.

–Tessa! hol vagy?– kérdezte az adóvevőn keresztül Stakar

–Mindjárt megvan a szajré!– kapcsoltam gyorsabb tempóra, miután 2 újabb katonát a földre küldtem.

– a többiek hamarosan ott lesznek.

–nem kellenek, egyedül is elintézem!

Az általam üldözött most hirtelen megállt és pisztolyt rántott, amit rám is szegezett, de kicselezve lövéseit, csak a mögöttem lévő hordókat lőtte ki, amik erre el is kezdtek felé gurulni. Kaptam az alkalmon, és a kezéből kiesett ládát vettem célba. fel is kaptam, majd rohanni kezdtem. Többen beértek és tüzelni kezdtek felém, de pár bódé és esetenként pár ember fellökésével kicseleztem őket. Azonban amikor már azt hittem, hogy szabad pályán vagyok, bekerítettek.

–Add vissza a hordozót és nem esik bajod!– fenyegetett az egyik mély hangon.

–Ugyan, nem hiszem, hogy szükségük lenne erre.– vigyorodtam el, miközben fél szemmel a kiutat kerestem

– A terrigen kristály nem kislányok kezébe való!

–Ki mondta, hogy én akarom használni?– kérdeztem, és az egyik újfent lőni akart rám, mikor is Ivan egy röp-deszkával be nem ugrott közénk és fel nem kapott– viszlát lúzerek!– intettem a hátunk mögé.– kössz a mentést.– súgtam a srácnak.

–Majd akkor köszönd, ha kijutottunk innen!

Egy ideig jól haladtunk, de egy kisebb hajóval kezdek el üldözni minket.

–Erről nem volt szó!– akadtam ki, mikor levetődtem, hogy nehogy eltaláljanak.

Szerencsére a mi erősítésünk is megérkezett. Ugyan a centauriak felkapták a ládát, a mieink közül valaki egyből megszerezte. Aztán újra az ellenfél kezébe került, majd a mienkbe, majd vissza és vissza. Egy jó ideig passzolgatta mindenki mindenkinek, hogy nehogy megszerezze a másik, amíg Beart el nem hasalt egy lövedék miatt és a láda felnyílt, a tartalma pedig kiesett.

–Nehogy összetörjön!– kiáltott figyelmeztetően az egyik katona, mire aggódva figyeltem, ahogy a kis kék rudacska a tető széle felé gurult. Én voltam a legközelebb hozzá, így ösztönösen vetődtem az épület széle felé, hogy elkapjam, nehogy leesve összetörjön és a tömegben bármilyen kárt is tegyen.

–NE!

–Tessa, neee!– kiáltott utánam Stakar is, de már késő volt. éppen időben sikerült elkapnom a kristályt, így félkézzel azt, félkézzel pedig a párkányt fogtam.

A tetőn körém gyűltek, és Ivan felhúzott annyira, hogy magamtó is fel tudjak tápászkodni. Erősen szorítottam még mindig a kék rudacskát, ami meglepően vakító fénnyel kezdett el vibrálni. A jelenlevők kikerekedett szemmel vizslattak, ami csak még nagyobb aggódással töltött el.

–Te...te...– makogott az egyik katona.

–Ez lehetetlen.

–De mégis hogy....– akadtak ki a többiek is.

–Jól értelmezem, hogy valaminek történni kellett volna, mikor megfogom?– kérdeztem félve, miközben a meglepett és értetlen tekinteteket vizsgáltam. Végül egy humanoid, felteszem Vaniri, lépett elő, majd nagyot nyelt és így szólt.

–Bárki, aki eddig megérintette a terrigent, kővé vált.

Kijelentésére nagyokat pislogtam és azt sem tudtam, hogy mit felelhetnék. Segítség kérően Stakarra néztem, aki ugyanolyan sokkolt volt, mint én.

–Mivel az érintésedre a kristály ragyogni kezdett és nem váltál kővé, csak egyet jelenthet.– folytatta látszólag nyugodtan a férfi.

–És mégis mi lenne az?– kérdeztem félve. Fejét társai felé fordította, aki egyöntetűen biccentettek, amit jelenleg nem tudtam mire vélni.

–Velünk kell jönnöd!– jelentette ki magabiztosan, kerülve a válaszadást, ami nem tetszett.