Az Elveszett Családtag (Marvel FF)

9. Fejezet - Áruló

Kb két napig, ha nyugtunk volt, de azután megint ránk találtak. Kivételesen maguk a kékfejűek jöttek értem, ráadásul nem egyedül.

– Nexuk, most komolyan?

– Azok is csak cicák...– mosolyogtam, miközben átugrottam egy tetőn.

– Tudom, de kicsit nagyobb cicák, mint amit szeretnék.– vágta rá lihegve a férfi.

– Nem értem, hogy miért hisztizel...  - jegyeztem meg, de sajnos falba ütköztünk, és nem volt hova menekülni.

– Nyugi cicus.... kiscica, nyugi van!– tette ki előre a kezét Peter, de én előre léptem – te meg mit művelsz?

– Engem imádnak az állatok!– fogtam rövidre, majd farkasszemet néztem az agyaras drágasággal.– Jól van cukiság. Nyugodj le szépen. Nem mi vagyunk az ellenség! – hirtelen mellette termett 2 másik is, amik láthatóan nagyobbak voltak. A pulzusom az egekben szökött, de nagyjából sikerült lenyugodni. ezek megérzik, hogy ha valaki fél tőlük. – Nincs semmi baj nexuk. Csak annyit kérek, hogy ne egyetek meg minket. Ez szerintem nem túl nagy kérés! – elkezdtek körözni körülöttem, így nem tudtam, hogy melyikkel tartsam a szemkontaktust, így elkezdtem körözni velük együtt.– Figyeljetek, mi lenne, ha minket békén hagynátok és a kék idiótákat ennétek meg? Hah, mit szóltok hozzá? Rajtuk úgy is több hús van! – győzködtem őket, és úgy tűnt, talán sikerül a tervem.

– Tessa, mégis mit művelsz?

– Csss. Tudom mit csinálok!– szóltam hátra, de nem vettem le a szemem a bestiákról. Az egyik irtózatosan közel jött és vicsorgott rám, de csak kinyújtottam a karomat. Nem harapta le, sőt meglepődött a tettemen – nem akarlak bántani titeket, így nektek sem kell engem. – kezemet a hatalmas orrára helyeztem, majd fentebb csúsztattam, és megsimogattam.

Éreztem, hogy Peternek mögöttem leesett az álla, főleg az után, hogy a három hatalmas lény egyesével dörgölőzik hozzám és dorombol.

– E...ezt...ezt meg mégis, hogy?

– Mint mondtam, szeretem az állatokat és ők is szeretnek engem.–mosolyogtam vidáman.

– Á, már értem, hogy Mordály miért kevésbé flegma, ha veled beszél!– beszólására csak megforgattam a szemem, majd a nexukhoz fordultam.

– Mi lenne, ha megleckéztetnétek a gazdáitokat. Hah?

Csak egy biztató nyávogás volt a válasz, majd meg is fordultak és elszaladtak.

– Ugye tudod, hogy a nyálat milyen nehéz kimosni?– kérdezte mellém sétálva Quill.

– Ezt vegyem köszönömnek? Amiért megmentettem a segged?

– Inkább siessünk vissza a hajóra. A Kreek még a közelben lehetnek...– terelte a témát, de az arcáról szinte mindent le tudtam olvasni.

– Rendben.

– Tessa! Hál' égnek, hogy jól vagy!– rohant le egy öleléssel Kian, mikor visszaértünk.

– Téged is jó látni. – veregettem meg a hátát, mire észbe kapott és eleresztett.

– Hogy sikerült meglépni a nexuk elől?– kérdezte Drax, mire csak elmosolyodtam

– Egyszerűen elküldtem őket!

– Ugye most csak viccelsz.

– Nem, nem viccel, ha én sem a saját szememmel látom, nem hiszem el.– mondta Peter is.

– Hát, akkor amondó vagyok, hogy ünnepeljünk –Jelentette ki Drax, mire mi csak értetlenül néztünk rá– most mi van?

– Éppen a kreek elől menekülünk és te iszogatni akarsz?

– Nem muszáj inni, lehet az akár... jó, akkor ne! – forgatta a szemeit– nem tudjátok, mit hagytok ki...

– Csak egy elkapatást.– jegyezte meg Mordály, miközben elindultunk a Milánó és a Zephyr felé. Meglepetésünkre egy ismerős fogadott ott.

– Banukh! Mégis mit keresel itt? - szólítottam meg meglepetten.

–Tessa! Hallottam, hogy a kreek keresnek téged!

–Hát igen. – válaszoltam, de valami nem stimmelt.– várjunk. Honnan tudtad, hogy itt vagyunk?

Szája ördögi vigyorra húzódott, majd hirtelen legalább két tucat katona jelent meg a házak között, fegyvereiket egyenesen ránk szegezve.

– Szerinted honnan tudták meg, hogy embertelen van az űrben.

– A terrigen kristály!– sokkoltam le– te végig nekik dolgoztál!

– Kellett egy biztosíték, ha esetleg ti nem járnátok sikerrel. De erre meg egy rég elveszett fajt is találtam!

– Hát azért ez túlzás.

Összenéztem Kiannal, akiből könnyen ki tudtam olvasni, hogy aggódik és fél. Miattam.

–Tudod Tessa, mivel megkedveltelek adok két lehetőséget.– lépett közelebb, mire én egyet hátra – Egy, önként feladod magad és velünk tartasz, a barátaid pedig megússzák ép bőrrel. Vagy kettő, a nehéz utat választod és a kis slepp hullái közül fogunk kirángatni.

Egy pillanatra félrenéztem. Szinte mindenki nemlegesen rázta a fejét, de nem engedhettem meg, hogy bántsák őket. Csak most kezdtem igazán megismerni őket, nem veszíthetem el őket. Főleg nem az én hibámból.

–Ha veled tartok... Akkor mi biztosítja, hogy életben fogod őket hagyni?

–Hát nem elég, ha a szavamat adom?

– Közel sem.– válaszoltam egyszerűen balta arccal.

– Hát jó!– intett pár emberének, hogy rakja le a fegyvert.

léptem volna előre, de Kian visszarántott.

– Tessa! Ne csinálj butaságot!

– Az, hogy nem hagyom, hogy miattam meghaljatok, nem butaság.– néztem bosszúsan a szemébe, majd kirántottam a karomat szorításából. lágyabb hangon folytattam– Vigyázz Jackre.

– De...

– és magadra is. – közelebb hajoltam hozzá, szinte csak pár centi maradt ajkaink között. – nyugi, nem most láttál utoljára.

– Azt ajánlom is.– csökkenteni akarta a távolságot, de én félve elhúzódtam. Lehet, hogy akartam, de nem álltam készen rá. Főleg most nem.

– Vigyázzatok magatokra!– fordultam a többiek felé is, majd kikászálódtam Kian biztonságot adó szorításából és lassan Banukh felé kezdtem el sétálni.

– Helyes döntés!– vigyorgott még mindig, majd egybilincset rakott rám – csak a biztonság kedvéért.– Lassan elsétáltunk atöbbiektől, nem is törődve azzal, hogy utánam kiáltanak. A sírást visszafolytva sétáltam fel az űrhajójára, azon gondolkodva, hogy talán most írtam aláa halálos ítéletemet. De a barátaimért megérte.