Az Elveszett Családtag (Marvel FF)

14. Fejezet - Nem vagyok túl jól...

A küzdőtéren immáron nem csak ketten voltunk, hanem négyen, ami nagyon meglepett. Mégis mi történhetett ott fent, amíg mi itt harcoltunk?

– Ha egy ujjal is hozzáérsz, letépem a fejed! – fenyegetőzött Ottar, amin újfent lesokkoltam. Thor nem késlekedett, felé támadt, Lokival együtt. Kettő az egy ellen nem tűnt annyira fairnek, mégsem tűnt úgy, hogy Ottar állna vesztésre.

– Ragna, segíts legyőzni őket, hogy felemelkedhessünk Asgard trónjára! – mondta nekem, mikor leütötte a fekete hajút.

– Ha valóban igazat mondtál, hogy nem az ő oldalán állsz, akkor nekünk segíts! – kiáltotta Thor.

Pillanatokig csak egyhelyben álltam. Tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés, de Ottar előbbi cselekedete megingatott a hitemben. Talán valamennyire tényleg fontos lennék neki? Talán a szilárd belső alatt képes még a szeretetre? Vagy csak olcsó trükk az egész?

– Ragna! – ordított egyszerre mindkettő, mire összeszedtem magam. Nyeltem egy nagyot, majd lassú léptekkel a két küzdő férfi felé sétáltam. Egy pillanatra megálltak, gondolom, hogy lássák, melyik oldalt választom. Megpillantottam a földön fekvő Lokit, így felé fordultam.

– Kell egy segítő kéz? – nyújtottam a jobb kezem, mire halványan elmosolyodott és felhúztam. Thor is közelebb jött, így már hárman néztünk szembe Ottarral.

– Áruló! – nézett rám szúrós szemekkel.

– Ahhoz, hogy valakit elárulj, az oldalán kellett volna lenned. De és sosem álltam a te oldaladon! – néztem rá hasonló arckifejezéssel.

– Pedig együtt sokra vihettük volna. Mint apa és lánya...

– Valaki azt mondta nekem, nem is olyan régen, hogy megválaszthatod a családodat. És én többé nem kérek belőled! – kimondva legbelül fájt egy kicsit, de hiszem, hogy ez volt a helyes döntés. Akármilyen atyai ösztön is ébredt fel benne az előbb, valószínűleg a végén úgyis csak kihasznált, vagy megölt volna.

– Tudod... Én megpróbáltam...– fintorodott el – Hatalmas hibát követtél el, lányom!– szűrte ki fogai közül, majd elővett egy kis szerkezetet.– igazán sajnálom.– mondta, látszólag őszinte szomorúsággal, majd megnyomta a kütyün lévő gombot.

Először nem értettem, hogy mire érthette az előzőt, de hamar megkaptam a válaszom, ugyanis a nyakamban kíméletlenül erős szúró fájdalom nyilat, ami miatt azonnal össze is estem.

– Ragna! – kapott utánam egyből aggódóan Loki, így megkímélte a fejem a földbe csapódástól. Örültem is volna neki, ha szüntetett volna a fájdalmamon, de sajnos nem tette. Az a hülye csipp... Sejthettem volna, hogy a kreek nem csak az erőm blokkolásáról gondoskodtak, hanem arról is, ha esetleg ellenük fordulnék, tudjanak kezelni. A körülöttem lévő hangok teljesen eltompultak és összemosódtak. Egyre gyengébbnek éreztem magam, majd hagytam, hogy magával rántson a sötétség.

„Minden rendben lesz..."

„Maradj nyugodt..."

„Nem hagyjuk, hogy meghalj..."

Visszhangzottak a mondatok a fejemben, de ezek közel sem az én gondolataim voltak. Olyan ismerős volt a hang, de mégsem tudtam arcot társítani hozzá.

„Csak maradj erős, a többit pedig bízd ránk!"

Ez minden eddiginél hangosabb volt, szinte olyan, mintha mellőlem mondták volna. Csak most tudatosult bennem, hogy a fehér semmiben ácsorgok. A hang forrása felé fordítottam a fejem, majd meg is pillantottam a tulajdonosát.

Loki? – lepődtem meg ­– te meg hogy kerülsz ide? Egyáltalán, hogy vagyunk? – kérdeztem zavarodottan.

A fejedben – válaszolta egyszerűen, bár kicsit szomorúan.

De miért? – értetlenkedtem, de hirtelen összeállt a kép – haldoklom...

Lassan bólintott, majd visszavezette tekintetét rám.

Az erőmmel sikerült az elmédbe férkőznöm, hogy a tudatodat egy semleges helyre vigyem, hogy ne szenvedj annyit.

Hálásan néztem rá, majd így szóltam: Mennyi időm van még hátra?

Egy ritka kree méreg került a szervezetedbe, amit az implantátumod fecskendezett beléd. Thornak ugyan sikerült kiszednie belőled, de....– kezdett a magyarázásba, de félbeszakítottam.

Mennyi? – megértette, hogy nem a köntörfalazást akarom hallani.

Elég gyorsan hat a méreg.– felelte csüggedten – Az ellenszer nélkül napjaid vannak hátra. Talán csak óráid.

Értem.– hajtottam le a fejem.

A barátaid elindultak a Halara, hogy megszerezzék. – tette hozzá, mire meglepődtem és felkaptam a fejem.

Tessék?

Ottar elmenekült, de nem sokkal utána felbukkantak. Elég színes társaság. Kezdve a Flora kolossalistól a flerkenig.

Kian, Peter és a többiek eljöttek értem? – csillant fel a szemem, mire az asgardi csak bólintott. Eszméletlen boldogság töltött el. Eljöttek értem. Kutattak utánam. Tényleg számítok nekik.

Kian megkért, hogy ha esetleg felébrednél adjak át egy üzenetet, de gondolom nem baj, hogyha így közlöm.– csak biccentettem, hogy mondhatja– ne feltételezd, hogy egy percre is feladtuk volna a kutatásodat. Tudom, hogy kemény fából faragtak, így nehogy meg merj halni nekem, mielőtt visszatérünk. – még a mimikájából is átvett egy kicsit, így halványan elmosolyodtam.– még azt is hozzátette, hogy majd még valamiről el is kell beszélgetnetek, de konkrétan nem mondta meg, hogy miről.

Nem is kellett, hisz egyből tudtam, hogy mire céloz, ezért kissé el is szontyolodtam. Kellemes csend telepedett le közénk, de végül pár perc múlva megbontottam: Köszönöm.

Mégis micsodát? – kérdezte értetlenül.

Hát ezt!– emeltem fel a kezeimet, hogy a fehérségre mutassak – nem kellett volna, senki sem kötelezett.

Az unokahúgom vagy, ennyi volt a legkevesebb.

Pedig úgy hallottam, hogy a család téma nálatok is elég bonyolult. Sőt...– néztem rá mindent-mondóan. Felsóhajtott, majd így szólt.

Rendben. Talán az is közre játszott a dologban, hogy eléggé hasonlítasz rá...–lépett közelebb, mire összeráncoltam a homlokom.

Mégis kire? A nagyapámra?

Sohasem ismertem Baldr-t, így azt nem tudom. Nem, én az Anyámra gondoltam, Frigga királynéra.– mondta. szája sarkában egy kis görbület jelent meg, gondolom egy emléke miatt– a szemed különösen hasonlít az övére. Talán egy kicsit ragyogóbb kék, de attól függetlenül még tagadhatatlan a hasonlóság.

Egyszerre vidított fel az állítása és szomorított el. A kreek kísérletei a terrigenesis miatt ugyanis a bal szemem színe megváltozott, vagyis zöldes-lilássá vált. Szerencsére az alakváltó képességemmel eddig sikeresen el tudtam rejteni, a bőröm elhalványodásával és a fura szürke melir-csíkjaimmal együtt, de attól függetlenül tudom, hogy már közel sem úgy nézek ki, mint egykor.

Baldr...tehát így hívták. Hátha Thor majd tud valamit mesélni róla. Hisz ő idősebb, hátha ismerte.

Kérdezni akartam még valamit Lokitól, de körbe nézve nem találtam sehol. Eltűnt. Nem is aggódtam volna, de hirtelen a fehérség eltűnt és helyette a korom fekete sötétség nyelt el, majd az egész testemet átjáró kínzó égés kerítette hatalmába.