3. Fejezet - Eredet

55 8 1
                                    

Tüzetesen átnéztem minden eredményt, még ha a nagy részét nem igazán értettem is.

–A DNS-e alapján részben terrani, asgardi és vaniri.– kezdett bele az Első Nova mellett álló orvos, mire egyből lesokkoltam.

–Asgardi is vagyok?

–Igen. 34,94 százalékban. Valószínűleg az egyik nagyszülője lehetett az.

–Meg lehet mondani, hogy az anyám, vagy az apám ágáról?– kérdeztem, bár volt egy sejtésem, hogy vajon melyikről.

–Valószínűleg az apja rendelkezett, mint az asgardi, mint a vaniri génekkel. És az anyjától örökölte az embertelen mivoltát.

–Király...– motyogtam, mert nem igazán tudtam, hogy mit is szólhatnék ehhez. Egyszerre támadt kedven sikítani és zokogni, meg vidáman ugrándozni, hogy végre egy lépéssel előrébb vagyok a családom megtalálásában.– esetleg utána tudnának nézni ennek is?– vettem elő a pólóm alól a kis nyakéket.– elvileg az apámé volt. De akit csak kérdeztem, azt mondta, hogy még sosem látott ilyen szimbólumot.

–Hmm...–töprengett a nő.– megnézhetem az adatbázisban, hogy talál-e valamivel egyezést.

–Köszönöm.– mosolyodtam el. Mindig csodáltam a nyakláncba vésett szimbólumot, de sokszor szinte az őrületbe kergetett, hogy nem tudom, mit jelenthet. egy körben sorban a Nap, Hold és két csillag, a kör belsejében pedig egy rúna, ami valószínűleg sok másikból van összerakva, de valahogy sosem tudtam megfejteni, hogy pontosan melyekből. újra az Első Nova felé fordultam, akin látszott, hogy még van mondandója.– Esetleg van még más is, amiről tudnom kéne?– kérdeztem félve.

–Ami azt illeti...– sóhajtott egyet, mire a pulzusom az egekbe szökött– a vizsgálat alatt az adatbázisunkban levő minták közül eggyel egyezést talált. Igaz, nem olyan szoros, mint egy közeli családtagé, de megerősíthetjük, hogy talán az elsöd, vagy másod unokatestvére.– mondta, mire teljesen elképedtem. Talán választ kapok az eddigi kérdéseimre.

–És....És ki az illető?–kérdeztem miután nagyjából össze tudtam szedni magam.

–A neve Peter Quill.– válaszolta egyszerűen a nő.

Tátva maradt a szám és percekig csak pislogni tudtam. Muszáj volt leülnöm. Ezt alig tudom elhinni. Hallottam, hogy Yondu Udonta csapatában van egy Quill nevezetű tag, de ezt a nevet már annyira mélyen eltemettem magamban, hogy feltételezni sem mertem, hogy esetleg rokonok lehetnénk. Még rémlik, hogy anya családneve ez volt. észre sem vettem, de engem szólítgattak.

–Tessa? Hall minket?

–Mi? Ó. Elnézést. Figyelek!– tértem vissza nagy nehezen a bódulatból.

–Egyezést találtunk a medállal is.– mondta derűsen a doktornő– az asgardi királyi család címere volt egykoron.

Olyan derűsen mondta, hogy pár pillanatig fel sem fogtam szavainak súlyát. Amint tudatosult bennem a dolog azt hittem elájulok.

–Bocsánat, jól érzi magát?

–Pe...Persze. Csak... Csak egy kis.... levegőre van szükségem. Nagyon szépen köszönöm a segítségüket!– makogtam akadozva, majd sebes léptekkel el is hagytam az épületet. Nem tudom merre mentem, csak egy csendes helyet akartam keresni, ahol gondolkodhatok.

Egy kis séta után egy ligethez értem, úgyhogy leültem az egyik padra. Arcomat tenyerembe rejtettem, majd a halántékomat kezdtem maszírozni. Jack idő közben kibújt a zsákomból és mellém ült. Tekintetét éreztem magamon, így lassan felé fordultam.

Az Elveszett Családtag (Marvel FF)Where stories live. Discover now