7. rész

867 74 2
                                    

Reggel hatkor megszólalt az ébresztőm így hát álmosan ki keltem az ágyból majd le sétáltam a konyhába
Le érve egy fél meztelen Jungkookot pillantottam meg aki kávéját iszogatva állt a pullt mellett
Karján a kötés egy kicsit át ázott de próbáltam úgy tenni mint akit nem érdekel
-persze.. szolgáld csak ki magad..- nem felejtettem ám el a tegnap esti bunkózását úgyhogy egy szem forgatás után én is főztem egy kis kávét csakhogy életben maradjak
Szó nélkül bele tette bögréjét a mosogatóba mire felháborodottan rá néztem
-Az szerinted csak úgy el mossa magát?-
-sietnem kell bocs, meg te úgy is rá érsz még-
-Hát persze mert szerinted én nem sietek?-

Nem válaszolt hanem inkább csak fel kapta tegnapi pólóját és kabátját, majd egy intés után ki lépett a házból
-semmire kellő barom..-
Gyorsan elmostam a két bögrét , felöltöztem és még pár apróság után félve de elindultam
Próbáltam sietni mert nem akartam hogy ketté basszanak egy fegyverrel út közben, de szerencsére ez nem történt meg így hát a kávézóban egyből le vágódtam egy székre és ki fújtam a levegőm

-Minden rendben?-
-Persze..minden szuper..-
-Na mi volt a tegnapi randin?-Jin perverzen húzgálni kezdte szemöldökét mire fel álltam majd vállára ütöttem
-Semmi nem volt.. vacsoráztunk aztán ott hagyott-
-Ott hagyott?-
-Képzeld..igen-
-biztos csak valami fontos dolga akadt, jó embernek látszik nem hiszem hogy csak úgy meg tette volna- Jin mondata egy kicsit el gondolkodtatott..lehet igaza van, de attól még rosszul esett
A Jungkookos dolgot direkt nem mondtam neki
Ha megtudja biztos hogy egész nap rajtam lógna és nem engedne sehová nehogy véletlenül valami bajom történjen,

Egész nap csak kattogott az agyam.. azon az idióta Jungkookon, Taeminen..vagy a tegnap estén
Minden a legnagyobb rendben volt addig amíg legjobb barátom be nem jött a kávézóba
-Chim..te most szépen mesélsz nekem, arról hogy mi a fasz történt tegnap este!-
-Haza mentem aztán aludt...-
-NEM!!..nem ezt csináltad, nekem a
,, majdnem meghaltam" rész kell-
-Nem tudom miről beszélsz-
-Ugye tudod hogy vannak szomszédaid? Meg úgy még több ember aki a környéken lakik?-
-igen, köszi hogy szóltál Tae-
-Mesélj csak drágaság mert én addig nem megyek el innen amíg meg nem tudom mi történt az este... ugye jól vagy?-
-Dolgoznom kell..majd később elmondom-
-úgy látom most nincs vendéged szóval csiripelj csak- egy hatalmas sóhaj után halkan bele kezdtem nehogy Jin meg hallja
-A Taeminnel való randim után.. ő ott hagyott az étterem előtt.. aztán nem volt más választásom fel hívtam Namjoont..-
-Ki az a Namjoon?-
-Aki ott volt este annál a gyilkosságnál..az egyik rendőr..-
-Ja.. asszem tudom-
-Na szóval ő egész jó fej volt ezért, úgy gondoltam megkérdezem el jön e értem.. csakhogy pár perccel később bejelentette hogy Jungkook a környéken járőrözik ezért majd ő el szalad értem..-
-A dögös rendőröd?-
-fejezd már be... khm.. szóval haza vitt csak mivel szakadt az eső ki szállt a kocsiból és a fejem fölé tett egy esernyőt... elég.. aranyos volt..- apró mosoly kúszott szám szélére amit sajnos Tae észre vett
-Te bele zúgtál..-
-Ch.. még mit nem...-
-De igen... folytasd-
-szóval.. egyszer csak karon lőtték..-
-Hogy mivan?-
-Igen.. aztán valaki lőtt ránk és nem bírtunk be menni a házba.. ezért a kocsi mögött maradtunk-
-Miért nem hívtátok a rendőrséget?-
-Szerinted Jungkook nem szólt nekik?-
-oh.. igaz-
-Mindegy.. utána sikerült be jutnunk a kocsiba ,és egy fél óra múlva Jungkook ki találta hogy el fut az ajtóig-
-De ha lőttek rátok.. akkor-
- Igen.. tudom..de mivel nem lőtt rá.. biztos fel adta vagy nem tudom.. ezért is félek ki tudja mikor lőnek le az úton-
-Szerintem ne gyere dolgozni pár napig ...majd én beszélek Jinnel-

-Nem kell semmit sem megbeszélnünk- Jin ki lépett az irodából majd mérgesen rám nézett
-Hallottad ugye?-
-szín tisztán..-
-Sajnálom..csak nem akartam hogy aggódj és..-
-Most szépen haza mész Taevel..és egy hónapig ki nem jössz a házból.. csakhogy ne történhessen semmi baj-
-Nem szeretnék éhen halni-
-Attól még hogy én vagyok a főnököd szerinted nem vagyunk barátok? Megkapod a fizetésed ne aggódj... így is sokat dolgozol..de mostmár tényleg...-szegény befejezni nem tudta mert nyílt az ajtó és belépett rajta az a három rendőr akiket már elég jól ismerek
A szőke.. Yoongi elég morcos de van mikor kedves..
Namjoon aki már nagyon sokat segített nekem elég sok helyzetben
És végül az a rohadt dögös démon.. Jungkook aki az első perctől kezdve bunkó volt de valahogy mégis felkeltette az érdeklődésem

A pulthoz sétáltak majd rám néztek de végül mégis csak Namjoon szólalt meg először
-Jimin.. velünk kell jönnöd!-
-Hogy tessék? minek?-
-Nem kérdez törpe..szedd a cuccod gyerünk-
Jungkook dühös tekintete eléggé megijesztett ezért inkább Taere néztem hogy csináljon már valamit
Szerencsére vette a lapot de nem úgy ahogy képzeltem
-Édesem.. pedig én akartalak haza vinni- egyik kezét karomra simította , szóval le esett mit akar
Jungkook ha lehetett valamiért még dühösebb lett ezért a pultra hasalt és úgy nézett Taere
-te ki a tököm is vagy?-
-Jiminie párja igaz baba?-
-I-igen..-
-Te nem randizni voltál tegnap este?-
-Ma jöttünk össze..-Tae próbálta menteni a helyzetet ami úgy néz ki be vált
-szóval miért is kéne be mennem veletek..?-
- veszélyben vagy.. nem mászkálhatsz csak úgy kint az utcán.,alá kell írnod egy papírt miszerint rendőri védelem alatt állsz..-
-De ezt nem vagyok köteles alá írni!!-
-Hát eperke ha meg akarsz halni... tessék, de én a helyedben alá írnám azt a kurva papírt és haza mennék-
-Ugyan ezt mondtam neki..khmm..mármint hogy inkább menjen haza..- Jin alátámasztva ezt bólogatni kezdett mire rá néztünk
-Szuper..-
-Muszáj ezt ilyen bunkó hangnemben mondani?-
-Nyugi csillámpóni.. te inkább pakolj össze vagy nem tudom..ne enyelegj itt..- egy mérges pillantás után össze szedtem a cuccom majd be álltam újra Tae mellé
-Na ha végig nyaltátok egymást..amit nem néznék végig.. gyertek..- mikor Jungkook ki ment az ajtón Taehyung mosolyogva felém fordult és megölelt majd halkan bele suttogott fülembe
-Most meg köszönhetnéd..-
-Mit?..-
-Ez a Jungkook...féltékeny..- gyorsan el hajolt majd lökdösni kezdett az ajtó felé
-Komolyan egy átkozott papír miatt ekkora felhajtást csinálni-
-Ki tudja mikor akar megölni valaki Jimin- Yoongi most először szólalt meg ami esküszöm kurva Ijesztő volt rekedt hangja miatt
De igaza van... lehet tényleg jobban járnék ha azt tenném amit mondanak

***
Egy tíz perce itt ülök egy átkozott széken és várom hogy végre történjen is valami
Szerencsére sokat már nem kellett várnom mivel Yoongi elém sétált majd a kezembe adott egy lapot
-Ezt töltsd ki aztán vidd be Jungkookhoz-
-Minek kell be mennem hozzá?-
-Azért ,mert ő intézte el ezt neked..nem tudom miért de eléggé nagy kivétel vagy a szemében.. én a helyedben örülnék neki- miután elsétált esküszöm szóhoz nem tudtam jutni
Folyamatosan piszkál...de van mikor kedves és ez annyira össze tud zavarni
Át olvastam a lapot de valamin meg akadt a szemem
Gondoltam hogy a rendőri védelem nem annyiból fog állni hogy van róla egy papírom de hogy a nap 24 órájában mellettem lesz..
Na arra nem számítottam
Most ha alá írom a lapot...akkor nem lesz magán életem..és ráadásul ki tudja melyik köcsög rendőrt kapom magam mellé..

Öt perc gondolkodás után arra jutottam hogy ezt az egy hónapot csak ki bírom mert nem szeretnék meghalni szóval egy alá írt lappal a kezemben lépkedtem Jungkook irodája elé majd kopogtam be hozzá
Egy elég hangos,,igen" után lassan be léptem majd fel emeltem fejem és megláttam hogy az asztalánál irkál valamit rám se nézve

-vissza hoztam..a papírt és..-
-Akkor ide adhatnád végre..- hangjában volt egy kis gúny de inkább ezzel nem foglalkozva lépkedtem az asztalához majd tettem rá a fehér papírt
Kezébe véve egy tollat írta alá és rakta bele egy mappába. Mikor ezzel megvolt fel emelte fejét majd rám nézett
Gyorsan el kaptam szemem mire Jungkook nagyon lassan hátam mögé lépkedett és maga felé fordított
Próbáltam hátrébb húzódni de mivel nem tudtam menni semerre az asztalra támaszkodtam és úgy kémleltem a padlót
-Te.. kérted ezt nekem?-
-Lehet..-
-Miért?-
-Rendőr vagyok nem? Amúgy örülnék ha rám néznél..- túl közel volt.. már talán túlságosan is..
Nem mertem megmozdulni annyira féltem a szemébe nézni...most is ezt csinálja ,bunkó de van mikor így hirtelen rá jön a kedvesség
Két kezével az asztalnak támaszkodott ami következtében még közelebb hajolt hozzám

-J-jungkook..-ujjait állam alá tette és gyengéden maga felé fordította fejem így mostmár muszáj voltam szemeibe nézni
Tekintete már szám és szemem között cikázott , biztos voltam benne hogy mostmár tényleg meg fog csókolni ezért én is egyre közelebb hajoltam ajkaihoz mikor is gúnyosan elmosolyodott majd hátra húzódott..
-Idióta..- Igaz csak egy szó volt de mégis nagyon fájt ezt tőle hallani.
Vissza ült a székébe ezért lassan megfordultam és rákérdeztem mi volt ez az előbbi

-miért?..-
- neked barátod van..meg amúgy sem érdekelsz szóval.. szerintem mehetsz is- nem akartam sírni ezért még gyorsan rá kérdeztem egy dologra mert már nagyon menni akartam
-Ki..lesz az a rendőr..aki majd..-
-Én..-

Szintén rám se nézve mondta el válaszát, ezért hagytam hogy könnyeim halkan utat törjenek maguknak
-Értem..

Gyorsan megtöröltem arcom és már siettem is volna haza de valaki hirtelen elkapta kezem és maga felé fordított..

Vörös rózsa (Jikook)✔️Where stories live. Discover now