Szerelem és átok egyben

Part 24

/ Harry szemszöge /

Úgy éreztem, mintha a szívem összetört volna. Nem csak az egyik tanárom, hanem az egyik legjobb barátom is elárult, ráadásul elvesztettem Dumbledore-t is, aki mindig mellettem állt és segített a bajban. Én pedig nem tudtam segíteni rajta, csak álltam és végig néztem. A kastélyba visszakullogva szinte semmit sem éreztem, megfeledkeztem mindenről teljesen addig, amíg egy óriási nagy gyülekezetet nem láttam a kastély mellett, pontosabban a csillagvizsgáló alatt. Egy nagyot felsóhajtva tömegben helyet szorítottam magamnak és átfurakodtam közöttünk teljesen addig, amíg Dumbledore holtestéhez nem értem. Könnyekkel áztatta szemmel letérdepeltem mellé és csak néztem őt. Fakó arcbőrrel feküdt a földön, mintha csak aludna. Egy hajszállat kisepertem az arcából, majd a jobb kezéből kiszedtem a sárgás színű nyaklánc horcruxot, amit végig hűségesen szorongatott, majd eltettem a zsebembe úgy, hogy ne vegye senki sem észre. Nem tudom meddig voltam ott mellette, de hirtelen Ginny guggolt le mellém, aki átkarolva engem magához szorított addig amíg az ölelését nem viszonoztam és halkan sírni nem kezdtem a vállába. Nem érdekelt, hogy az egész iskola látja, túl nagy volt bennem a fájdalom. A szememet kinyitva észrevettem, hogy a velem szemben álló Mcgalagony az égnek emelte a világító pálcáját, ezzel tisztelegve Dumbledore volt igazgató előtt, amit lassan, de mindenki követett míg nem az összes körülöttem lévő ember pálcája a levegőbe mutatott. Lassan felállva egy csókot nyomtam Ginny szájára, majd végül felmentem vissza a csillagvizsgálóhoz, mert úgy gondoltam ott fogok tudni a legjobban gondolkodni, mert most arra volt szükségem. Átkellett gondolnom a ma történteket. Pár perccel később csatlakozott hozzám Hermione és Ron is, akik csendben odajöttek hozzám és a korlátnak támaszkodtak akár csak én.

- Megölte volna Draco Dumbledoret? – kérdezte Hermione.

- Nem. Leeresztette a pálcáját. De Piton megtette. Habozás nélkül megölte és én csak néztem... - mondtam magam elé meredve, majd az eddig a kezemben tartott nyakláncot átadtam Hermione kezébe. - Ez hamis. Nyisd ki! – mondtam rá sem nézve Hermionéra. A lány csendben megcsinálta, amit utasítottam neki, majd elkerekedett szemekkel vette ki a medálból az apróra összehajtott papírt.

- A Sötét Nagyúrnak: mikor ezt olvasod én már nem élek, de tudatni akarom veled, hogy én fedtem fel a titkodat. Elloptam az igazi Horcruxot és amint tehetem megsemmisítem. Remélem amikor szembenézel méltó ellenfeleddel már ismét egyszerű halandó leszel. R.A.B – olvasta fel Hermione.

- Ki az az R.A.B? – kérdezte Ron a homlokát ráncolva.

- Nem tudom, de nála van az igazi Horcrux. Hiába volt az egész. AZ EGÉSZ – mondtam közömbös arckifejezéssel magam elé meredve. Ezután pár perc néma csend következett, amíg Hermione ismét meg nem szólalt.

- Ron azt mondja, hogy nem bánja...hogy te és Ginny – mondta témát váltva Hermione, mire elvörösödve Ronra néztem. Még nem volt alkalmunk megvitatni ezt a témát. – De ha nem muszáj ne smároljatok előtte – mondta a lány mosolyogva, mire mind a ketten felnevettünk még Ron is, aki messzebb ült tőlünk a lépcsőfokon. Ismét elkomolyodva Hermione felé fordultam.

- Nem jövök ide vissza többet. Be kell fejeznem, amit Dumbledore elkezdett...

- Veled megyünk! – pattant fel Ron, majd halványan rámosolyogtam.

- Nem kérhetem ezt tőletek, ez az én feladatom...

- Néha olyan nehéz a felfogásod...Harry szükséged van ránk! – mondta Hermione kissé sértetten, mire egy kis gondolkozás után rájöttem, hogy teljesen igaza volt, de a bűntudat így is mardosott, hogy ha velem jönnek akár bajuk is eshet.