Szerelem és átok egyben

Part 11

Annyira fáradtan ébredtem, hogy szinte mozdulni sem bírtam. Szememet halványan kinyitva körbe néztem, de nem ismertem fel a szobát. Félelemmel megtelve a pálcámat kerestem, amit hála a jó égnek megtaláltam a szemben lévő kávézóasztalon. Utána nyúlva minden erőmmel próbáltam megmarkolni, de annyira lehetetlennek bizonyult, hogy elvesztettem az egyensúlyt a kanapé szélén fekve és leestem róla.

- Aú! – kiáltottam, majd végre a pálcámat megkaparintva megpróbáltam felállni.

- Mia, jól vagy? – hallottam egy ismerős hangot, de annyira homályos volt a hallásom és a látásom, hogy nem tudtam azonosítani.

- Mi? Menj a közelemből! Stupor! – próbáltam célozni, de hallásom alapján csak összetörtem valamit.

- Mia, nyugodj meg, én vagyok az!

- Capitulatus! – próbálkoztam, de ez sem talált. Hirtelen két meleg kezet éreztem a csuklóimon, amik visszanyomtak fekvő helyzetbe a kanapéra. Nem volt energiám, így egyszerűen engedelmeskedtem. Ahogy közel hajolt hozzám az illető, elkezdett az arca kitisztulni. – Perselus? – kérdeztem szinte suttogva.

- Igen, én vagyok az – mondta sóhajtva, mire kiejtettem a pálcát a kezemből.

- Mi... mi történt velem? Miért vagyok ennyire kábult? – kérdeztem tőle, de szinte majdnem visszaaludtam.

- Bellatrix Lestrange kétszer is rád küldte a Cruciátus átkát, ne csodálkozz, hogy ennyire ki vagy! Még kétszer vagy háromszor rád küldte volna, bele is halsz, túlságosan kifejlesztette magának ezt az átkot – mondta dühös hangon.

- Hogy kerültem ide? – kérdezte suttogva.

- Én hoztalak ide.

- Hol vagyok egyáltalán?

- Nálam. A házamba. Madam Pomfrey-hoz nem vihettelek, mert akkor kiderült volna, hogy én is a Minisztériumba tartózkodtam és akkor nagy port kavarnék Dumbledore, a Főnix rendje és Voldemort oldalán is.

- De hát csak láttak amikor elhoztál – pislogtam nagyokat, hogy ébren maradjak.

- Csak Tonks, akivel megígértettem, hogy ne szóljon semmit és úgy gondolom ő állja a szavát – mondta, majd felpattanva eltűnt egy másik szobába.

- Hé, most te hopponáltál? – kérdeztem szinte hallucinálva.

- Már itt is vagyok, ezt idd meg! – parancsolta rám szigorúan.

- Na ez az a professzor, akit én ismerem – kuncogtam, mintha részeg lennék.

- Idd meg mielőtt elmegy a maradék eszed is – mondta flegmán Piton, mire belenevetve a bájitalba nehezkésen, de megittam. Miután lehúztam az utolsó kortyot is kómásan visszafeküdtem, majd észrevettem, hogy az álmosság és a köd tűnik el a szemem elől. Folyamatosan kaptam vissza az emlékeimet és felpattanva Pitonra néztem.

- Barátaim közül senki sem sebesült meg, ugye? – kérdeztem félelemmel teli hangon.

- A barátaid közül mindenki rendben van – bólintott felém Perselus.

- ...és a barátaimon kívül? – vontam a fel a szemöldököm.

- Sirius nem élte túl – felelte komor hangon, mire a szám elé raktam mindkét kezem.

- Úristen, szegény Harry... mennem kell hozzá és ott lenni mellette – álltam fel, mire Piton vissza lehúzott a kanapéra.

- Ma még pihenj, holnap visszaengedlek. A bájital csak egy óráig hat, utána megint kissé kótyagos leszel – mondta.