Part 13

1.4K 42 0
                                    

A nyári szünetem nem úgy telt, ahogy én vártam volna. Az elvárásom alapján bulikkal és barátokkal kellett volna telnie, sok napozással és fürdéssel. Ehelyett szinte csak az udvaromon napoztam helyenként, nem jártam szinte sehova és az összes barátommal szinte csak leveleztem, annyi, hogy kétszer meglátogattam Fredéket az új boltjukban és egyszer eljött hozzám Hermione, de lényegében ennyi volt. Nyár végén a szeptemberhez közeledve Harry írt nekem egy levelet, ami felettébb meglepett, mivel ez volt csak a második levél, amit az elmúlt nyáron kaptam tőle a többiekhez képest ez nagyon kevésnek számított:

''Kedves, Mia!

Ne haragudj, hogy ilyen ritkán írok, meggyűlnek a bajaim otthon, így ritkán jutok hozzá. Értesíteni szeretnélek, hogy Dumbledore felkeresett az egyik nap és megkért, hogy tartsak vele egy tanár toborzásra, ami mily meglepő sikeres volt, így idén új bájitaltan tanárt kapunk. Elvileg Piton ugyanúgy az iskolán marad, viszont idén megkapja azt, amire eddig annyira vágyott: SVK-t taníthat. Bár nem hiszem, hogy örül, hogy megfosztják a bájitaltantól, de ez csak egy évre szól. Mellesleg döntöttél már milyen irányban tanulsz tovább?

Én már Weasleyéknél vagyok Hermionéval együtt és említették, hogy téged is szívesen látnak, szóval, ha van kedved az utolsó két napot itt tölteni szeretettel várunk!

Üdvözlettel, Harry''

Egy papírt elővéve az íróasztalom polcáról azonnal tollat és tintát kezdtem el keresni, de mivel nem találtam kénytelen voltam betelni egy mugli örökíróval. Felsóhajtva körmölésbe kezdtem:

''Drága, Harry!

Meglepett a hír, nem gondoltam volna, hogy bájitaltan szakost keres idén Dumbledore SVK tanár helyett! Mindenesetre örülök a hírnek, kíváncsi leszek, hogy fogja tanítani Piton az SVK-t.''

A Piton szónál a kezem kissé megremegett. A fejemet megrázva tovább folytattam az írást.

''Még mindig nem tudtam választani a szakmák közül, gondolom te sem. Kitudja még mit hoz ez az év, lehet nem túl sürgős választani! Szívesen tölteném az utolsó két napot a Weasleyéknél, de szerintem anyukám csak egy napot fog engedni, szóval érkezésemet várjátok augusztus 31-én! Eltudnátok értem küldeni Fredet és George-ot délelőtt? Nincs semmi kedvem vonatra szállni, hopponálnom pedig még nem szabad.

Sok szeretettel, Mia''

A levelet összehajtva és beborítékolva nagy betűkkel ráírtam a címet és Harry nevét, majd a baglyom kalitkájához lépve kiengedtem Shivát, aki szintén egy hóbagoly volt akár csak Hedvig, Harry baglya, annyi különbséggel, hogy több volt a fekete toll Shiván, mint Hedvigen.

- Shiva, kérlek szállítsd el ezt a levelet Harry Potternek a Weasley lakba. Már voltál ott párszor, úgy gondolom odatalálsz. De siess! – mutattam fel a mutató ujjam majd megvakartam a fejét és a lábára kötöttem a levelet. A madár egyet huhogva megvárta, hogy kinyissam az ablakot, majd kirepült rajta olyan gyorsan, mintha csak kergetné valami.

Anyám bizonyára elengedett volna három napra is, de valamiért úgy érzem jobb lesz nekem ezt a két napot itthon tölteni.

***

- Anya, Fred és George bármikor itt lehetnek értem, szóval én akkor megyek! – kiabáltam be a nappaliba, mire kirohanva a mugli pasijával együtt segítettek a csomagjaimat kihordani a feljáróra. – Köszönöm! – mosolyogtam rájuk, majd mind a ketten két puszit nyomtak az arcomra.

- Kérlek üzenj majd heti szinten, és gyere haza karácsonyra! – mondta anyám szomorú tekintettel.

- Rendben, fogok – bólintottam, bár semmi kedvem nem volt az egészhez. Fred és George szinte perceken belül megjelentek hajszál pontosan.

Szerelem és átok egybenWhere stories live. Discover now