title

Kórházi reggeli

Mire sorra kerültem a röntgennél, már elmúlt éjfél is. Jól eltelt az este az egész hajcihővel és már nagyon kimerült és éhes voltam.

Alec bekísért a terembe. Egy mogorva nő fogadott minket, látszólag pont ugyanolyan fáradt és kedvetlen volt mint én. Elkezdett érdekelni, hogy vajon ő is éhes lehet e, de ezt nem akartam megkérdezni.

Lefektetett egy asztalra és ki kellett egyenesítenem a gerincemet amennyire csak tudtam. Aztán kimentek egy másik terembe, amikor a gép elindult, hogy védve legyenek a röntgen sugaraitól. Az ágy lassan mozogni kezdett és áthaladt velem együtt egy nagy műanyag karikán. Semmit nem éreztem azon kívül, hogy nagyon kényelmetlen volt mozdulatlanul feküdni.

Aztán az orvos rögtön megállapította, hogy nincsen törés, csak alulról a negyedik és az ötödik bordám repedt meg a bal oldalon. "Csak" megrepedt. Ennek nagyon tudtam örülni, bár mint később kiderült; a bordatörés és a repedés egyes fajtái ugyanakkora fájdalmat tudnak okozni és gipszbe sem lehet rakni egyiket sem, kivéve persze, ha kibírod levegővétel nélkül két hétig...

Szóval tulajdonképpen az egyetlen előnye a repedésnek csak annyi volt, hogy hamarabb meggyógyul. Azért az is valami.

Azt hinné az ember, hogy még elintézi a papírokat és ezzel szabadult, de fel kell világosítanom mindenkit, hogy koránt sincs vége a procedúrának azzal, hogy át toltak téged egy hagymakarikán…

Bent tartottak egész éjszakára megfigyelésen, hogy megszűnjön a belső vérzés gyanúja, ami a repedéssel járhat.

Hosszú estém/hajnalom volt. Alec ott volt amíg csak tudott, aztán hívta Cole, hogy végeztek a következő üggyel és csatlakozzon hozzájuk, úgyhogy egyedül maradtam. Kiderült, hogy kötelezően vérvételre is kell mennem... Előtte még kértem egy hálóinget és lezuhanyoztam magamról a sok koszt. A bátyámnak is írtam. Nem akartam belegondolni abba, hogy mi lesz holnap reggel amikor a szüleim megtudják, hogy mi történt.

A vérvétel nagyon rossz volt. Bár nem akarom ráhozni a frászt senkire, de én nem bírom a tűket... Egyáltalán... De úgy... Szóval egyáltalán NEM bírom őket! Ráadásul első alkalommal nem találták meg a vénámat a könyökhajlatomban, ezért a csuklómnál csapoltak le végül. Ha itt lett volna Mr."szexi ha fáj" biztos élvezte volna az előadást... Én úgy szabadultam ki a szobából miután vége lett, mintha nem jutottam volna addig levegőhöz...

De a lényeg! Aludni mentem ezek után...

Aha! Dehogy mentem aludni! Egy percet sem aludtam a kórházban. Régi álmom volt már, hogy egyszer bekerüljek és körülnézzek éjszaka. Ebben egy "kis" fáradtság nem akadájozhatott meg. Jenna miatt főleg nem. Hiszen ő is itt van valahol.

...

Mire felkelt a nap, sikerült elérnem, hogy kitiltsanak arról az osztályról ahol Jennát megtaláltam és a telefonom is feldobta a talpát: Nem volt nálam töltő, de jó ötletnek tűnt, hogy azzal világítsak a folyosókon lopakodás közben.

Kaptam reggelit. Két szelet vajas kenyeret párizsival és félbevágott paradicsommal. Nem volt elég, de emlékeztem rá, hogy láttam egy túrórudi automatát a folyosón, úgyhogy végül arra az elhatározásra jutottam, hogy a maradék pénzt ami a gatyám zsebében lapult, arra fogom költeni, hogy jóllakjak túrórudival.

Ezért alakult úgy, hogy a szüleimmel és a bátyámmal a folyosón találkoztam. Na ha lenne olyan lehetőség, hogy vissza lehetne játszani a jeleneteket amiket lát az ember, ezt biztosan megnézném újra. Igaz, ami utána jött az nem volt a legjobb és én is rosszul éreztem magam már akkor, hogy izgulniuk kellett miattam, de oltári vicces képet vágtak. Főleg anyum. Meglátott és hirtelen ő sem tudta eldönteni, hogy mosolyogjon, mérges legyen, vagy aggódjon. Jackson halál komoj fejet vágott. Sötét szemei megmutatták, hogy mire gondol. Csalódott. Apukám teljes szigorral csóválta a fejét.