title

RTG

Mire Kayn lerakta a telefont, már le is parkolt a kórzáz előtt. Nekitámaszkodott az autónak, amíg várta, hogy kikászálódjak a hátsó ülésről.

-- Legutóbb akkor voltam itt, amikor a bátyám véletlenül rácsukta az ujjamra az ajtót.

Megborzongtam. Nem volt jó.

-- Nesze! -- Kayn egy ásványvizes palackot nyomott a kezembe. -- Ez minden szempontból jót fog tenni.

Elindultunk befelé. Nehézkesen léptem. A lábaimat egy kicsit behajlítottam, mintha lengéscsillapító rugók lennének, a felső testem ezzel szemben meg sem mozdult, mondhatni úszott előre a kórház bejárata felé. Elég viccesen nézhettem ki...

Beérve, Kayn lelassított és a kezét tenyerével fölfelé nyújtotta felém.

-- Kérem a személyidet! Elintézem neked a bejelentkezést.

-- Köszi, de megoldom. Nem a fejemet rúgta szét a csávó, hogy agyatlan legyek.

-- Értem, csak mi itt ismerősök vagyunk. Gyorsabban el tudom intézni.

-- Ja, ezt nem tudtam.

Odaadtam neki, de azért mellé könyököltem a pultra, hogy halljam amit mondd.

-- Pálinkás jó estét! RTG-re jött a leányzó az oldalával. -- Odacsúsztatta a személyimet a pultos srác elé. -- Sokan vannak bent?

-- Szia Kayn! Tedd meg, hogy nem szadizol a jókedveddel. -- Jött a válasz. -- Dél óta itt vagyok és nem jött a váltásom, pedig már rég otthon lehetnék. -- A szemét forgatta és közelebb hajolt hozzánk. -- Őrültek háza van. Még mindig érkeznek a betegek a délutáni tüntetésről. Az egyik hasra esett a másikban, a másikat összeverték, a harmadik felszúrta magát a zászlóval... Esküszöm itt minden volt már. A hülyeség határtalan. De persze a jelenlévők mindig kivételek. -- Szenvedve nevetett fel.

-- Nekünk is van elég melónk. A legutóbbi gyümölcse ez a repedt borda.

-- Aha.

A srácnak látszólag meg sem kottyant az információ. Biztos napjában háromszor hallja ezt a két szót.

-- Megpróbállak előre rakni titeket az RTG-n, de ne várj tőlem csodát. -- A képernyőt bámulta és az ujjai eszeveszett sebességgel gépeltek.

-- Kösz. Cole volt itt?

-- Nem láttam.

Mivel a hátunk mögött már álltak, Kayn csak bólintott és átadtuk a helyet a következő panasznak. Követtem őt a röntgenes osztályra és ott leültünk az ajtó előtt. Megsimítottam az oldalamat és felszisszentem.

-- Miért bántod magad? -- Kérdezte.

Csakis azért, mert szeretem ha fáj... -- Mondtam magamban irónikusan. Igazából meg akartam tapogatni, hogy érzek e valami duzzanatot.

Nyolcan vártak rajtunk kívül a folyosón. Az egyik közülük egy kisfiú volt. Az ujját szorongatta. Teljesen magamra ismertem benne. Én ugyanúgy szorítottam az enyémet, mikor eltört. Aztán őt behívták és a helyére jött két kislány.

-- Átülhetnél addig a pszichológiai osztályra Kayn. -- Szólalt meg egy hang felettünk.

Cole volt az. Nevetett.

-- Nicsak, ezek szerint az ablakon másztál be, mert kérdeztem és azt mondták, hogy nem vagy itt. -- Kayn elengedte a beszólást.

Cole mellett Alec állt, és látszólag hulla fáradt volt.