title

Egyedül

Amikor az agyamat elvevő és elöntő adrenalin egy kicsit leülepedett bennem, távol találtam magam az épülettől. Arra még emlékeztem, hogy egy biztonságiőr elől menekülök, de arra már nem, hogy hogyan voltam képes lefutni és, hogy honnan került vér a tenyeremre. Arra meg végképp nem, hogy mit keresek a fák között. Mert egy nagyobb facsoportosulat kellős közepén álltam.

-- Co... -- Akartam nyögni Cole nevét, de időben észbe kaptam. -- Itt vagytok?

-- Itt. -- Jött a gyors válasz. -- Miért nem követted az utasításaimat? Mit keresel az erdőben? -- Kiabált.

-- Nem hallottam. Bocsánat. Merre menjek? Mi legyen?

Semmi válasz.

-- Hahó?

Hallottam, hogy Cole rácsap a billentyűzetére a vonal túloldalán.

-- Lehallgatnak minket Kate. Nem biztonságos a kapcsolat, ha megmondom neked merre menj, akkor csak elárullak. Megpróbálom stabilizálni a vonalat.

-- De akkor mit csináljak? -- Pánikoltam.

Süket lett a vonal, Cole-ék eltűntek, és ezzel mindenki. Egyedül maradtam. Remegtem a félelemtől és a stressztől. Körbenéztem. Mintha lassultak volna a mozdulataim az eseményekhez képest. Hangokat hallottam a távolból, röhögést, zenefoszlányokat innen-onnan, aztán még egy pisztolylövést is és sikoltozást, szirénázást. Káosz. Valami kezdődött. Lehuggoltam a kis cserjék közé és befogtam a számat a tenyeremmel, hogy még a lélegzetemet se lehessen hallani. Össze kellett szednem magam. Dunto. Meg kell találnom Duntot vagy Kaynt, ha sikerült egyáltalán megmenekülnie azóta. De hol kezdjem a keresést, merre induljak?

Zajt hallottam közvetlenül a hátam mögül. Gyorsan oda fordultam. Egy fickó léptei voltak a hangok forrásai, kis elemlámpájával jött egyenesen felém és fésülte át a bokrokat. Sárga láthatósági mellényt viselt, vastag övet, csizmát. Nem kockáztattam, nem akartam, hogy kiderüljön mit keres a bokrok között. Nem messze tőle feltűntek még ketten, jobb és bal oldalán ugyanazt a munkát végezték. Még közelebb helyezkedtem a földhöz és a magas gazos fű között megpróbáltam a lehető leglaposabb kúszásban távolabb kerülni tőlük. Rá kellett jönnöm, hogy azt a kúszási teknikát használtam, amit Kayn tanított nekem a teremben: Mellkasommal magam alá préselve a különféle vad gazokat, ellentétes kéz-láb mozgással jutottam lassan távolabb a fáktól, remélve, hogy a sötétség majd kellően elbújtat és a lámpák fénye már nem ér el hozzám. Amint elég távol kerültem, először négykézláb másztam, aztán felálltam és futni kezdtem az ellentétes irányba. A magassarkú cipőm már rég nem volt a lábamon, elhagytam, emlékeim viszont nem voltak arról, hogy mikor. Gyorsan távolodtam a zajoktól és a fényektől, kicsit megkönnyebbültem és akkor beugrott! A bár! A körzetünk központja, ahol elvileg a pultban ügynökök állnak. Kayn azt mondta, hogy bármi van, először oda menjek. Mivel abszolút nem volt más ötletem, rögtön elhatároztam, hogy a bár felé veszem az irányt. Megkerestem a VIP épület szürke falait, a hotdogos bódét, a gyorséttermes részt és onnan már jól emlékeztem arra, hogy merre van az autó. Ha az épületet és a parkolót összekötöm egy vonallal, akkor annak a vonalnak a meghosszabbítása pedig emlékeim szerint az ötös körzet központja, a bár lesz. Oda kell mennem, méghozzá azonnal!

Irányt váltottam. A bódék mögött, a fák alatt futottam egy darabon, amíg el nem fogytak. Átvágtam egy üres füves részen és akkor bizonyosodtam meg róla, hogy a káosz amit sejtettem... Nos, már nem csak sejtettem. Kész káosz volt. Nem egészen értettem, hogy mi folyik körülöttem, hogy mi történt. Egy percig sem gondoltam, hogy a mi akciónk miatt kezdett el mindenki fejvesztve menekülni és lövöldözni, de mégis valami miatt ez történt. Szerencsére így kicsit sem voltam feltűnő, ahogy végig sprinteltem a központi egységig szakadt sáros ruhában, mezítláb. Feltéptem az ajtót.