title

Összetaposott izgalom

Határozottan nem  lett vége semminek sem azzal, hogy Alec elment, mert követtem. Hogy miért? Megérzés volt az egész. Ahogy barangoltam Alec kis világában, egyre jobban megbarátkoztam a ténnyel, hogy egyáltalán nem ismerem őt. Suli után egyből az iskolájához mentem és ültem, lestem, hallgatóztam, nyomoztam utána. Leírtam az órarendjét, hogy melyik nap mikor végez általában. Hétvégenként mindig elment az autójával és köd előtte köd utána. Biztos voltam benne, hogy ha lenne jogsim és utána tudnék menni, akkor fényt deríthetnék a titkaira. Annyira sajnos nem voltam elszánt, hogy ezért megszerezzem a jogsimat. A tanulás sokat kivett belőlem. Még a napi "ellenőrzést" sem tudtam becsületesen minden nap megcsinálni. Sokszor volt, hogy amikor odaértem az iskolájához, akkor ő már rég elment és feleslegesen vártam rá. Aztán az egyik nap görgettem a facebook értesítéseim között és azon gondolkodtam, hogy mennyire nem ér, hogy a kémek csak úgy egyszerűen le tudják nyomozni az átlag emberek tartózkodási helyét. Ráadásul egy gombnyomással a telefonoknak hála. Akkor beugrott valami! Az igaz, hogy én nem tudom bemérni olyan könnyen Alec telefonját, de ugyanúgy vehetek egy nyomkövetőt és rárakhatom az autójára!

A következő nap tehát nyomkövető ügyében jártam be a várost az első három órám helyett, és meglepődtem amikor találtam. Nem tudom nektek leírni, hogy ebben mi a jó... Csak érzed, hogy már annyira közel vagy ahhoz, hogy rájöjj valamire. Valamire ami lehet, hogy érdekes. Egyszerűen nem hagyott nyugodni. Csak húz, vonszol, taszigál maga előtt az a gondolat, hogy meg kell tudnom mit rejteget ez a fiú! Az emberiség! Előttem ne legyen titok! Amúgy is, általában a titkos dolgok az igazán érdekesek!

Amikor péntek délután Alec előtt odaértem hozzájuk és felraktam a beszerzett jeladót a kocsijának az alvázára, mégnagyobb izgalom fogott el. Csak várnom kellett, hogy elinduljon és végre megfejthessem, hogy hova járkál. Olyan információhoz jutok, amit még a testvérének sem mondd el. Aztán nem hittem a szememnek. Alec beszállt az autóba, majd összeráncolt homlokkal értetlenül bámulta a műszerfalat. Kinyitotta az ajtót és újra becsukta. Levette a gyújtást, majd mégegyszer elindította a motort. Hátra nézett, pislogott, kiszállt és benyúlt az autója alá, letépte róla a nyomkövetőmet, hogy aztán összetapossa. Én sokáig csak mozdulatlanul ültem a fűben az utca másik oldalán egy árokban a szokott búvóhelyemen. Mintha megszakadt volna az adás. Képszakadás.

Na ezek után már biztos voltam benne, hogy nem közemberrel van dolgom és abban is biztos voltam, hogy a következő nyomkövetőmet nem rakhatom az autóra, mert megint jelezni fogja és Alec meg fogja találni. Sőt! Ha alec beül az autójába a nyomkövetővel, akkor is lőttek a tervemnek. Nem csempészhetem bele a kabátzsebébe sem, mert az autó jelezni fog. Valahogy el kell intéznem, hogy ne a saját autójával menjen.

Nem találtam megoldást a helyzetre. Eltelt az egész hétvége, és én tanácstalan maradtam. Mentségemre szóljon, hogy készülnöm kellett a halálos magyar témazárónkra. A magyartanárnő nem azon kevés tanárok közé tartozott, aki díjazza, ha elvicceljük a témazáróját. Ráadásul nem is ad több lehetőséget a megírására. Szőrös szívű!

Reggel Alec várt rám az iskola előtt. Úgy meglepődtem, hogy ugrottam egyet sétálás közben. Ő kidüllesztett szemekkel mutatta a kezével, hogy csillapodjak le. Nem akarta, hogy elordítsam magam és hangosan megvitassam vele a sok iskolás füle hallatára a problémámat. Már tudtam, hogy nagy titkai lehetnek és ez önmagában egy titok volt. Ahogy odaértem hozzá megálltam előtte és már nyitottam volna a számat amikor gyorsan elém vágott.

-- Sétáljunk egyet!

Bólintottam és engedelmesen követtem a sulink mellett lévő kicsi parkba, ahol már egyedül voltunk. Leültetett egy padra és folytatta.

-- Nem tudsz rólam leszállni Elise. Értékelem az igyekezetedet, de figyelmeztetlek, hogy itt a vége. Ennél nem fogsz sokkal tovább jutni és nem én leszek az aki alaposan kiteszi a szűrödet, hanem felnőtt férfiak. Nem lesz kellemes. -- Sokáig nézett, hogy nyomatékosítsa a szavait. -- És most add ide szépen a csuklódat!

-- A csuklómat? -- Kíváncsian emeltem fel a kezemet.

Odakapott, megszorította, előhúzott a kabát zsebéből egy kábelkötegelőt és odakötötte a kezemet a padhoz.

-- Még szeretnék kérdezni tőled egyet s mást! -- Türelmetlenül nyúltam utána.

-- Szerinted miért kötöttelek a padhoz? -- Gúnyosan mosolygott.

Próbáltam kiszabadítani magam, de mire sikerült, addigra Ő már sehol nem volt. Meg kell hagyni nagyon meglepett. De hogy is gondolhatja, hogy én valaha békén fogom hagyni?