mintha a fejünkben úszó
gondfelhő mosolyogva énekelne
Taehyungék háza körülbelül húsz percnyi sétára lehetett Jungkook otthonától, ám a fiú most mégis több, mint fél óra alatt tette meg ezt a kicsiny távot Szöul kertvárosában. Legalább háromszor visszafordult, mire végre megérkezett céljához: Egyáltalán nem volt biztos a dolgában. Bár, Hoseok szavai adtak neki egy pillanatnyi löketet, erőt, mégis rettenetesen félt, s hogy mitől, azt még maga sem tudta pontosan.
Taehyung a házuk kicsiny kertjében tevékenykedett valamit, mikor a másik fiú megérkezett. Jungkooknak beletelt egy kis időbe, mikor észrevette, hogy kedvese éppen egy nagyon apró, ám annál édesebb törpe spiccel játszadozik. Egyszerű pulcsit, s kissé bő, fekete nadrágot viselt, sötét, hullámos haja pedig úgy hullott az arcába, ahogy az csak a legszebb angyaloknak adathat meg. Bájosan mosolygott a pici kutyusra, miközben az elevenen ugrált körülötte. Jungkook úgy hitte, elájul a hirtelen jött gyönyörtől s pániktól. Azonnal futni akart, minél előbb elmenekülni erről a helyről, ám ebben a pillanatban Taehyung észrevette őt. Tágra nyílt szemekkel fordult teljesen Kook irányába, s finom vonásain eluralkodott a döbbenet. Jungkook nagyot nyelve, remegő végtagokkal sétált közelebb a ház sűrű fakerítéséhez, Taehyung pedig, bár látszólag kissé vonakodva, ugyanígy tett.
– Én... – Jungkooknak a hatalmas, fullasztó gombóc visszaszökött a torkába. Alig bírta visszatartani a könnyeit; nem értette, mi történik vele. – Nem tudtam, hogy van kutyád – ejtette ki végül, ezzel még saját magát is meglepve.
Taehyung haloványan elmosolyodott, s szelíden lenézett a közelében futkosó, túlbuzgó állatkára. – Nem az enyém. A szomszéd néni hagyta nálunk, amíg ő elutazik az ünnepekre – hallatta. Ismét a könnyes tekintetű, remegő Jungkookra nézett, majd egyszerűen sóhajtott egyet, s a néhány méterre lévő kapuhoz sétált, hogy aztán egy egyszerű mozdulattal kinyissa azt.
Jungkook nem mozdult. Úgy érezte, gyökeret növesztett a lába. – Taehyung, én...
– Gyere be. – A másik fiú finoman, mégis határozottan vágott a szavába.
Jungkook nyelt egy hatalmasat. Mit tehetett volna? Rettenetesen ostobának és tehetetlennek érezte magát, ahogy besétált a bordó ajtajú kapun, s megállt az udvar közepén. Fejét leszegve, némán nézte, ahogy a spicc vidáman ugatva ugrálja őt körbe.
– Még baba, ezért eléggé hiperaktív – mondta Taehyung csak úgy, miközben gondosan becsukta a tömör, nehéz nyílászárót, s karbafont kezekkel megállt társa előtt néhány méterre.
Jungkook belenézett Taehyung értetlen, várakozó szemeibe. Ebből a távolságból már tökéletesen láthatta a gyönyörű fiú orcáját, s ahogy megpillantotta finom bőrén az általa okozott ütések kékes foltjait, meg a dús ajkai alatt végigfutó apró véraláfutást, azonnal megérezte saját, maró könnyeit. Nem bírta tovább; ennyi volt. Esetlenül, hüppögve térdelt le Taehyung elé a hideg, dércsípte fűbe. A fiú elé kúszott, s direkt úgy karolta át annak hosszú lábait, mint ahogy az már fordítva megtörtént a templomban – érezni akarta azt a megalázottságot, azt a kiszolgáltatottdágot, amit Taehyung is érezhetett néhány napja.
– Úgy sajnálom – zokogta; képtelen volt visszafojtani a torkából előtörő mérhetetlen keservet. Teljesen elvesztette önmaga felett az irányítást. – Nem érdemellek meg, rohadtul nem érdemellek meg, de kérlek, bocsáss meg! Szörnyű dolgot tettem veled, azóta is, minden nap meg akarok halni, és bárcsak meg is halnék, mert a világon semmi jót nem érdemlek. Te vagy a legszebb, legjobb dolog, ami valaha történt velem, én mégis iszonyúan viselkedtem veled. Egyszerűen nem tudom szavakba önteni, mennyire sajnálom...
Amíg beszélt, Jungkook minden egyes percben azt várta, mikor fog már végre belerúgni a másik fiú. Mikor fogja végre eltaszítani magától, mikor fog kiabálni vele, hogy ne viselkedjen ilyen szánalmasan? De ehelyett Taehyung lassan, nagyon lassan leguggolt, majd mikor már arca egy vonalban volt Jungkook könnyáztatta arcával, óvatosan helyezte ujjait a másik fiú remegő ajkaira, ezzel megállítva a torkából előtörő borzalmasnál borzalmasabb szavak lavinájat. Taehyung is sírt. Csodaszép szemei édes, könnyes mosolyba rándultak, ahogy a szerelmére nézett, miközben hosszú, kecses pilláiról folyamatosan gördültek le a gyémántcseppek. Finom, meleg ölelésbe vonta Jungkookot, ki ennek hatására meglepetten tátotta el ajkait. Azért csak, erőtlenül bújt szerelméhez, átkarolva annak karcsú, törékeny testét: Még így, vastag pulcsija alatt is tökéletesen érezte a fiú minden egyes kecses csontját, s testének érzéki forróságát. Az a finom, ismerős barackvirág illat, mely azonnal Kook orrába lopta magát, olyan volt, akár a mennyország legkellemesebb aromája, s tomboló elméjét azonnal megnyugtatta kissé.
– Miért csinálod ezt? – suttogga Jungkook kis idő múltán a másik vállába, mikor már nem rázta annyira a keserves pánik. – Azt sem érdemlem meg, hogy belém rúgj.
Érezte, ahogy Taehyung hosszú ujjai végigszántják a haját, megcirógatva fejbőrét, majd lejjebb haladva görnyedt hátának minden pontját. – Felejtsük el, okés? – hallatta, egészen halkan, finoman ejtve a szavakat. Forró lehellete csiklandozta Jungkook nyakát ott, ahol már nem fedte bőrét a fekete télikabátja. – Butaság volt az egész. Én is ugyanúgy hibás vagyok, ahogy te, sőt, én szítottalak, én rúgtalak meg először... Ne ostorozd emiatt magad tovább. Megbocsájtok, sőt, már rég megbocsájtottam, szóval kérlek, ne sírj tovább. Megszakad a szívem.
Jungkook felnyitotta a pilláit, s úgy meredt a Taehyung háta mögött húzódó távoli, hófödte hegyekre, mintha csak azt várná, omolajanak le a dombok. Eszébe sem jutott, hogy Taehyung is saját magát hibáztatja, hogy ő is önmaga vétkének tekinti a történteket... De hát, ez mégis hogyan lehetséges? Egyszerűen nem fért Jungkook fejébe, hiszen szerelme szinte semmi rosszat nem tett... Vagy rosszul emlékezett volna? Ennyire elvakították volna az érzelmei, mint ahogy azt Hoseok is mondta? Esetleg, egyszerűen erről szól a szerelem? Önmagunk hibáztatásáról?
Egyszerre érzett és gondolt mindent, és semmit. Megrökönyödötten szorította magához még jobban kedvese testét, ahogy ismét elerdetek a könnyei, ám immár csupán szelíden, meghatottan sírdogált.
– Annyira szeretlek – hüppöggte, mire Taehyung finoman tolta el magától őt, hogy aztán egymás csillogó, könnyes szemeibe nézhessenek.
– Én is szeretlek – susogta ellágyultan, egy édes mozdulattal simítva meg Kook arcát. – De azt hiszem, mindketten kicsit túl sokat sírunk, nem gondolod? – tette hozzá szórakozottan, mire a másik fiúnak is halovány mosolyba rándultak vékony, ám szép, íves ajkai.
Taehyung kedves, puha csókot hintett társa ajkaira, ki azonnal visznozta az édes gesztust. Ott, abban a pillanatban Jungkook úgy érezte, hosszú napok óta végre biztonságban van, végre nem akarja beszippantani a sötétség; Taehyung szájának finom érintése, nyelvének édes íze, testének csodálatos illata óvóan, szeretetteljesen vonta körbe az ő egész lényét. Folyamatosan az cikázott felhős agyában, hogy angyalt ölel, méghozzá a legcsodálatosabb angyalt ezen a világon.
Egyszer csak összeboruló testük közé egy újabb kis test férközött: Jungkook szinte meg is feledkezett az apró kutyusról, mely immár elevenen, játékosan próbálta magát közéjük fúrni. Taehyung felnevetett, majd azonnal karjai közé vette a kisállatot, ki egy aranyos, halk ugatás következtében azonnal megnyalta az arcát. Taehyung édesen, halkan kacagott, Jungkook pedig ellágyultan figyelte őt, meg az eleven kis szőrgombócot. Úgy érezte, a napokon át vérző szíve végre gyógyírhez jutott.
___________________________
Huhuhu, oké, tudom, hogy sokan arra számítottatok, hogy Taehyung haragudni fog JK-re, és teljesen megértem, hogy ha néha esetleg confused-ak vagytok a sztorival kapcsolatban, fhuu és még milyen confused-ak lesztek később hehe :D
de ne aggódjatok, ha még nem is látszik, de lesz kiút, a végén értelmet nyer majd minden, mi, miért történik. már amikor elkezdtem a sztorit, el volt tervezve az egész, szóval minden kis eseménynek súlya, és értelme van, melyek egyre közelebb viszik a történetet a végkifejletthez. igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból ehhez a történethez & nagyon örülök, ha tetszik nektek, köszönöm, hogy olvassátok! ❤️
fhu amúgy már az utolsó fejezeteket írom, szóval mostantól valószínűleg már naponta tudom hozni a részeket!!! (összesen kb 22-23 részes lesz a történet)
Legyen szép napotok, minden jót nektek! 💜💜💜