néha csak úgy kitör belőlem
pár nyomorult könycsepp; öntsed
tele lelkem szeretettel, tele tettel.
Taehyung szorosan ölelte Jungkookot, s miközben magába szívta bőrének férfias, leginkább lime-ra s gyömbérre emlékeztető finom illatát, arra gondolt, hogy soha, de soha többé nem akarja úgy látni a fiút, mint tegnap délután. Jungkook szinte összesett a kapujuk előtt, s azt motyogta Taehyungnak, segítsen, mert senki másban nem bízik, csak benne. Aztán, még azt is mondta, ne hívjon orvost, ugyanis nem túl jó dolgot tett, s nem szeretne lebukni. Taehyung számára nyilvánvaló volt, hogy a fiú verekedésbe keveredett (üvöltött a sebeiről, hogy ez történt), ám fogalma sem volt, kivel, vagy egyáltalán miért, hogyan. Rémült volt, s először kissé mérges is, ám lassacskán egész mellkasát csupán a borzalmas aggodalom töltötte ki. Kedvelte Jungkookot, rettenetesen kedvelte, hiszen ő volt az egyetlen személy, aki emberszámba vette őt, akit nem érdekelt a múltja. Azt is tudta - érezte -, hogy a fiú valószínűleg nem csak barátként tekint rá, s ha először ettől kissé meg is rémült, mára már tökéletesen elfogadta a helyzetet: Jungkook nem olyan volt, mint azok a fiúk és férfiak, akik csak ki akarják használni testét, akik szexuális játékszerként tekintenek rá, s az ostoba exére sem hasonlított, semmilyen tekintetben - Jungkook sokkalta jobb volt mindannyiuknál. Na meg, Taehyungnak sem volt közömbös a másik fiú kinézete; mindig is gyengéi voltak az ilyen édes, mosolygós, mégis izmos, férfias egyének - nem, Taehyung maga is tudta, hogy soha nem fog tanulni a hibáiból.
Irónikus, hogy pontosan ebben a pillanatban a szobájában újabb Lana Del Rey szám szólalt meg, mely történetesen a Music to watch the boys to címet viselte; Taehyung azonnal elvörösödő fejjel rohant vissza a helyiségbe, hogy kikapcsolja a hangszóróját. Látta, ahogy a társa értetlen tekintettel pislog utána, s csak remélni merte, hogy ő nem fogta fel a zene első sorait - bár, erre igazán csekély esély volt, hiszen Jungkook tökéletesen értett angolul.
Taehyung kínjában megdörgölte a szemhéját, majd elhessegetve a kellemetlen gondolatokat, inkább csak leült az ágyára, biccentve az ajtóban toporgónak is, hogy tegyen ugyanígy.
- Tetszik a szobád - jegyezte meg Jungkook kissé félénken, mikor társa mellett elhelyezkedett a puha matracon.
Taehyung mosolyogva csóválta meg a fejét. Kizártnak tartotta, hogy Kooknak valóban tetszik az ő szobája: Az anyukája által készített gyönyörű tájfestményeken kívül semmi érdekes nem bújt meg a helyiségben: a falak és a bútorok is mind-mind fehérek voltak. Taehyungnak tetszett ez így, hiszen szerette a letisztultságot, a fényességét, ám nem hitte, hogy a másik fiú is odavan ezért a - kissé talán lányos - megjelenésért. Mindenesetre, értékelte a kedves megjegyzést.
- Aranyos vagy - mosolygott haloványan a társára, ám ahogy végignézett a fiú szörnyű sebekkel, s kékes-lilás foltokkal teli arcán, azonnal elkomorodott a tekintete. Szomorkásan sütötte le a szemeit. - Jungkook, ki tette ezt veled? Mi történt?
Kook szorosan préselte össze sebes ajkait, mintha csak számított volna a kellemetlen kérdésre. Rettenetesen kimerültnek és zavarodottnak tűntek a vonásai, s mozdulatai: Taehyung ezt nagyon szokatlannak ítélte meg - ugyanis a másik általában majd' kicsattant a határozottságtól és magabiztosságtól - ám mindezt betudta a sérülések okozta tünetnek.
- Dohyunnal összefutottunk az utcán - kezdte egy hatalmas sóhaj kíséretében. - Összeszólalkoztunk, aztán az események csak úgy követték egymást... Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy közeli sikátorban verekszünk, ömlik mindkettőnk orrából a vér, és... Nem tudom. Nagyon ideges voltam.
Taehyung elgondolkodva pislogott maga elé. Nem lepték meg a hallottak; az éjszaka folyamán sokkal elképesztőbb, durvább lehetőségek jutottak eszébe ennél.
- És megért neked ennyit ez a hülye patkány? - tette fel kérdést. Tudta, hogy a hangjának megróvóan kellene csengnie, azonban nem bírt „csúnyán" beszélni Jungkookkal. Egészen összeszorult a szíve.
- Meg - felelte a másik fiú, rezzenéstelenül, mire Taehyung meglepetten, kérdőn pillantott rá. Nem erre a válaszra számított.
- De hát...miért? Persze, értem, hogy egy osotoba gyökér, de...
Jungkook a fejét csóválva szakította félbe.
- Valóban ostoba gyökér, de nem csak ezért tettem - hallatta, s kissé talán még a határozottság is visszatért a hangjába. - Undorítóan beszélt rólad, és ez az, amit nem hagyhattam neki.
Taehyungnak elkerekedtek sötét szemei, mikor meghallotta a másik fiú szavait: Először nem is fogta fel igazán a hallottakat. Arra gondolt, ilyen nem is lehetséges: Valaki őmiatta kockáztatja az életét? Valaki csak azért lesz ennyire ideges, feszült, mert mások csúnyán beszélnek őróla? Ilyesmi létezik?
Érezte, ahogy arcát elönti a pír, s tudta, hogy ezen nem kellene vigyorognia, mégsem bírta levakarni a vonásairól azt a hatalmas, édes mosolyt. Legszívesebben azon nyomban mellette ülő nyakába ugrott volna, ám ehelyett inkább csak ennyit szólt, szégyenlősen sütve le a pilláit:
- Olyan butus vagy. Nem verhetsz meg mindenkit, aki csúnyán beszél rólam.
Jungkook lágyan elnevette magát, majd néhány másodperc múlva bekötözött ujjaival gyengéden Taehyung álla alá nyúlt, így kényszerítve őt arra, hogy a szemeibe nézzen.
- Kérlek, ne haragudj - hallatta, immár teljesen elkomolyodva. - Sajnálom, hogy megijesztettelek. Sajnálom, hogy ekkora terhet raktam a válladra: Nem kellett volna idejönnöm, de magam sem tudom, miért, hozzád vezettek a lábaim. Bocsáss meg nekem ezért, kérlek.
Taehyung egész testét átjárta a forróság, ahogy Jungkook szinte az ajkára lehellte ezeket szavakat: Olyan közel volt az arcuk, hogy kishíján minden egyes apró horzsolást, lilás foltot ki tudott venni a másik bőrén, ám, ami igazán megigézte, azok Kook őszinte, csillogó szemei voltak, melyek úgy kémlelték őt, mintha azon nyomban fel akarnák falni. Taehyung érezte, ahogy ereiben lüketet, zubog a vére, s egyszerűen nem bírt magán uralkodni: Ajkait hevesen tapasztotta a másik fiú sérült ajkaira, melyeknek édes íze a vér fémes aromájával keveredett. Jungkook meglepetten csókolt vissza, s azon nyomban át is karolta társa karcsú derekát, ezzel minél közelebb húzva magához egész lényét. Taehyung nem tudott betelni az érzéssel; erős kezek tartották a testét, édes ajkak falták vágyakozóan a száját; olyan volt, mintha minden egyes idege egyedül azokra a pontokra fókuszált volna, ahol Jungkook érintette őt. El akart veszni a fiú karjaiban, egybe olvadni vele, hogy ezentúl testük elválaszthatatlanul forrjon össze. Abban a pillanatban azt gondolta, soha, senkié nem akar lenni, csakis Jungkooké. Egyedül az övé.
- Taehyung - susogta Kook, mikor kissé eltávolodtak egymástól. Remegett a hangja. Rettenetesen remegett a hangja.
Taehyung majdnem elbőgte magát a hatalmas érzelem és impulzus áradattól, amely hirtelenjében árasztotta el a testét. Gondolkodás nélkül karolta át társa vállát, édesen a nyakhajlatába fúrva kissé hideg nóziját, hogy mégtöbbet kaphasson a másik csodálatos illatából. Óvatosan eldőltek az ágyon, miközben Kook továbbra is stabilan tartotta Taehyung derekát. Pihegve, hevesen dobogó szívvel ölelték egymást, s hosszú percekig egyikük sem szólt, hiszen fogalmuk sem volt, mit is mondhatnának. Végül, nagy nehezen Jungkook törte meg a rájuk telepedő csendet:
- Talán mennem kellene - suttogta kelletlenül. - Nem hiszem, hogy a szüleid örülnének neki, ha meglátnának.
Taehyung halkan kacagott fel. - Az egész éjszakát végigaludtad, Jungkook. Már látott téged anyukám.
- Igen? - ekkor Kook kissé rémült arcot vágott, szép vágású szemei pedig haloványan elkerekedtek. Rettenetesen aranyosan festett Taehyung véleménye szerint.
- Igen, de ne aggódj, nem történt semmi - felelte szórakozottan. - Először kicsit mérges volt, de amikor megbizonyosodott róla, hogy nincsenek olyan komoly sérüléseid, csak annyit mondott, hogy nem egészen így értette, amikor azt mondta „nem zavarja, ha fiúkat hozok a házhoz" - kacagott, mire társa is elnevette magát.
Taehyung hálás volt, amiért Kook nem feszegette tovább a témát, és nem kérdezett rá, mi a helyzet az apukájával - Taehyungnak ugyanis nem volt apukája. Az édesanyja nagyon korán adott neki életet, a nő párja pedig azonnal elhagyta őt, amikor megtudta, hogy teherbe esett. Borzalmas történet, s a fiú nem szívesen beszélt volna most erről - szerencsére, nem is kellett. Jungkook csendben maradt, így Taehyung kissé vonakodva bár, de feltette a maga kérdését is:
- Na és, a te szüleid? Én nagyon szeretném, ha maradnál még egy kicsit, de biztosan aggódnak érted, és...
- Semmi gond - szakította félbe Jungkook nyugodtan. - A szüleim nagyon keveset vannak otthon. Az új vállakozásuk miatt folyamatosan járják az országot, most is éppen üzleti úton vannak.
Taehyung megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd teljesen elkényelmesedve bújt még közelebb a társához. Hosszú ujjaival lágyan simogatta Jungkook arcát, ki csak némán, egészen kisimult vonásokkal kémlelte őt. Taehyung vágyakozóan figyelte a másik fiú kissé felrepedt, sebes ajkait, melyeken most halovány mosoly táncolt. Fátyolos elmével hintett apró puszit Kook szája szélére, majd tovább haladva végigcsókolta az összes sérülést a fiú édes, sima bőrén. Mikor a járomcsontjánál kezdődő, egész orrnyergén átívelő hatalmas, kékes-lilás folthoz ért, Kook felszisszent.
Taehyung rémülten húzódott el tőle. - Ne haragudj, nem akartam...
Jungkook ekkor gyorsan megszakítva őt, nevetve vonta közelebb magához a fiú arcát.
- Nem számít - motyogta, egy újabb csókvihar szélén egyensúlyozva. - Semmi sem számít, csak érints még. Kérlek. - Ezzel ajkaik ismét összetapadtak. Taehyung átvetette hosszú combját a másik derekán, így próbálva még közelebb kerülni a társához.
Gyönyörű, varázslatos érzés járta körbe őket, s szinte szikrákat lövellt a bőrük ott, ahol csak érintették egymást. Taehyung arra gondolt, örökkön-örökké így akar maradni.
_____________
hey the first kiss just happened 🥺