Ha nem lettek volna ilyen jók az ösztönei, sanszos, hogy most egy konyhakéssel a bordái között feküdne a földön.
A férfi elmosódó sebességgel kapta ki és dobta felé a kést, Marának pedig csak annyi ideje volt, hogy arrébb húzódjon csak két centire. És a kés a kabátját súrolva vágódott bele az ajtó fájába, majd remegve ott maradt.
A nők felvisítottak körülöttük és egymást lökdösve tolakodtak a sarokba, ahol a rejtett ajtó lapult, hogy kiszadabuljanak a harcból.
Marissa ellökte magát a faltól és mielőtt a férfi még egy kést nekivághatott volna bal felől nekirontott.
Recézett kését előkapva elhúzott először a férfi nyaka előtt két íves vágást, ám az egy vipera gyorsaságával hátravetődött a padlónak. A lány egy pillanatra meglepődve bámulta, a -szerinte- hibás mozdulatot, ám hamar megbánta tétovázását.
Az ázsiai hara pördült, majd kezeivel támasztva magát, lábait Mara felé lendítette, s a lány lábai kibillentek. Mara ijedten nyögött, mikor földet ért, hátát és fejét keményen a padlóba vágta.
A férfi hihetetlen akrobatikával a levegőbe lendítette lábait, és karját ellökve a földről felpattant, újra a lányra támadva. A lány pulzusa az egekbe szökött, érezte, izmaiban szétárad az adrenalin, tompa bizsergésbe vonva szívét.
Nem gondolkodott többé.
Ordítva egyet az erőlködéstől egyenesen a levegőbe rúgott maga előtt, ezzel eltalálva a férfi jobb lábát, s az egy pillanatra újra a padlón volt.
Marissa ezt kihasználva a sminkasztal felé hemperedett, s felhúzta magát az asztal előtti székbe kapaszkodva. Meg se várva, a férfi következő lépését felkapta a széket és megpördülve a támadójára vágta.
A szék, vagy a férfi valamely csontja lehetett az, ami reccsenést hallatott, s az ázsiai nyögve a ruhatartó fogasoknak vágódott.
A lány újra rohamozott, átugorva a széket megragadta a férfit a vállánál fogva és fogcsikorgatva megpróbálta elrántani, hogy elessen. Az ázsiai fickó támaszt talált a lábával, így a lány manővere megakadt, s pár pillanatig körbe-körbe forogva és ráncigálva egymást birkóztak.
A japán megpróbálta újra lerúgni a lábáról, ám ezt Mara megállította, a térdével eltolta a rúgást. Aztán továbbvitte a lendületet és egyenest a férfi lágyékába térdelt.
Az ordítás és levegőkapkodás keverékével felnyögött és elengedte a lány karjait.
Mara fürgén újra a székért nyúlt, melynek az egyik lábát sikeresen letörte, amikor a férfire dobta, s most megtoldva egy rúgással a férfi gyomrába küldte azt.
A mozdulat hevében a lány lába kicsúszott maga alól és csattanva a földre vágódott, míg ellenfele a székkel együtt nekivágódott az ajtónak. A zár megadta magát, s éles csattanással kivágódott, a férfit háttal kirepítve az öltözőből.
A félszemű keményen a falnak vágódott, éles kiáltással az oldalához kapva. Feje ernyedten a mellkasára hanyatlott, ám mielőtt lábai is elbicsaklottak volna, hogy lecsússzon a földre, egy alkar szorította a falhoz.
Jacob Frye lassan a nyakához húzta a karját, úgy tartva a fickót, s pengéjét a bordái közé nyomta. Nem erősen, csak annyira hogy átszakadjon a bőr.
A fickó idegesen felszisszent és megremegett.
A pillanatokkal ezelőtt levágott férfi a hátuk mögött még mindig vonaglott, ahogy vére megállíthatatlanul csobogott nyakából.
- Még egyszer. - szűrte a fogai között, miközben szemmagassába nyomta az üvegszeműt az állánál fogva. - Montgomery Haskrill. Mit akartatok vele?
- Nem tudom! Esküszöm! Én csak azt csinálom, amit mondanak nekem! - köhögte a férfi és megpróbált kikecmeregni Jacob szorításából, ám az lenyomta a torkát. Épp szemének tekintete össze-vissza cikázott, ám az üvegszem bizarrul Jacobra meredt.
- Kik azok? - morogta mélyen a torkából, és alkarját átváltotta a kezére, hogy összeszorítsa a fickót a gégéjénél.
- Én...nem...- krákogta amaz krétafehér arccal. Újra feljajdult, mikor Frye mélyebbre nyomta oldalában a pengét. - Jól van! Megmondom! - hadarta hirtelen intenzitással. - Megmondom csak engedjen el kére...
A kártyabarlangon kívülről éktelen lárma, kiáltások és valami hangos dörrenése hallatszott.
Jacob egy pillanatra hátra kémlelt, leengedve szorítását az üvegszemű torkáról, mire az nyüszítve megiramodott.
Megpróbálta kivergődni magát a szorításból, de az orgyilkos hamar reagált és pengéjét visszahúzva, ökölbe szorította kezét és ujjain lévő bokszerével fejbe vágta a félszeműt, mire az egy zsák krumpliként elterült előtte a földön.
- Mindjárt folytatjuk. - szólt sóhajtva az ájultnak, majd kirohant a szobából.
Mara nyögve feltápászkodott, kótyagos fejjel, recés pengéje mellé egy dobótört elővéve indult meg a földök fekvő ellenfele felé. Mielőtt az feléledhetett volna a becsapódás okozta kábulatból, a lány már előtte termett, letérdelve hozzá, a mellkasa fölé emelt tőrrel.
A tőr lesújtott, a férfi pedig valami magzatpóz- szerűt próbált meg felvenni, hogy védje magát.
De feleslegesen tette.
Mielőtt a tőr beleállhatott volna a mellkasába, Marissába oldalról valami becsapódott, mire a lány fájdalmasan nyekkenve a falnak csapódott.
Hirtelen homályos és élesen csengő lett előtte minden. Mikor felemelte fejét, hogy megnézze mi csinálhatta vele ezt, egy második férfit látott meg, a földön fekvő ázsiai mellett.
Egy magas, szőke monstrumot, húsbárddal a kezében.
Szó nélkül felrángatta a társát a földről, majd a lány felé lendült, húsbárdját Mara feje felé irányítva. A lány még jobban lecsusszant a fal mellett, a penge két centire állhatott meg a feje felett. Mielőtt elhúzhatta volna a karját a szőke hajú, Mara elkapta a kezét és belebokszolt a könyökhajlatába, amitől a férfi karja összébb csuklott, közelebb hajolva a falhoz. Mara egy csüggedt nyikkanással felhúzta a lábát és a fickó mellkasába rúgott, így az, hátraesett, felborítva újra az ázsiait.
A pillanatnyi visszavonulót kihasználva Marissa feltápászkodott és még mindig zúgó fejjel elcsoszogott a korláthoz, majd átvetette magát rajta.
A tömegben ekkorra már végighullámzott a pánik és megbolygatott hangyákként lökdösték egymást, el a küzdelem elől. De így is túl sok ember volt, hogy a lány átjusson rajtuk. "Körbe vagyok zárva." futott át az agyán, s a rémület egy pillanatra egész testét megzsibbasztotta. "A tömeg elzár minden kiutat. Sehol sincs ajtó, se lépcső..." Marissa majdnem felkiáltott, mikor eszébe jutott, hogy a szintek között oszlopok tartják a balkonokat. Hátraperdült, hogy megvizsgálja a legközelebbi oszlopot. Gazdagon díszített domborművek. Nagy, öles kidülledések. Remek! Ám épp az oszlopok mögött voltak ellenfelei is.
Ha elég gyors... Nem kapják el.
Mara rajt állásba állt, s éppen amikor az ázsiai megmarkolva a korlátott kinézett a tömeg felé, a lány elstartolt eddigi helyéről, és sprintelve egyenest az oszlopnak futott. Először, mikor a csizmatalpa vertikális szögbe ért, nem kapaszkodott meg, rúgott egyet a jobb, majd a bal lábával, s ahogy felfelé ugrott, elkapott egy domború formát, amibe beletudta mélyeszteni ujjait.
De így is csak három méter magasan lehetett, s mikor a pillanatnyi koncentrációból feleszmélt, máris a lábszárán érezte az egyik fickó markát. Lenézett, és két húzott szemmel, meg egy vicsorgó pofával nézett szembe, ami belecsimpaszkodva bokájába elkezdte lefele rángatni.
A lány pár pillanatig ellenállt, karjaival próbálta magát felhúzni, de mikor nem sikerült, áttért az egyszerűbbnek tűnő megoldásra. Keményen fogást talált, majd bal lábát a levegőbe emelve, csizmaorrával rávert a férfi karjára, ahol érte. Ám mikor hirtelen megcsusszant a másik lába is a márványon, abbahagyta a rúgkapálást, és megpróbált újra feljebb kapaszkodni.
A férfi egész testsúlyát beleadta, hogy lehúzza a földre Marissát, ahol már tásra várta, megfent késekkel. Még két rángatás és Mara kezei kicsúsztak volna a fogózkodóból.
Ám hirtelen éles dörrenés szelte át a teret és egy lövedék csapódott be Mara lába és a férfi karja mellett.
A golyó becsapódása szétrobbantotta a körülötte lévő márványt, ami fájdalmas csípésekkel sorjázta Marissa hátát. Ám nem ő járt rosszabbul. Mikor a zápor elállt a szorítás alábbhagyott lábán, s fájdalmas kiáltást hallott maga alatt.
Az ázsiai fejét végre elengedte őt és leesett a padlóra, sajnos nem elég erővel, mivel társa újra elkapta. Mara a lövés irányához próbált fordulni, ám megcsusszant. Fejével oldalra lesett, s törzsét kissé kifordította, ami égető fájdalmat eredményezett karjában és csípőjében, de meglátta a lövészt.
- Másodikra! Gyerünk! - üvöltött át Jacob a szemben lévő oldalra, újra célzásra emelve pisztolyát, amint a lány ismét mászni kezdett. A második lövés a padlóba talált, ám a két fickó beugrott a korlát mögé fedezékbe.
Mielőtt leadhatta volna a harmadik lövést, egy szőke fej bukott fel a korlátok mögül, s tüzelt rá, ugyanolyan gyorsan, mint az előbb ő maga. Ám ez is célt tévesztett, a Jacob melletti oszlopba fúródva. Frye karját arca elé kapva leguggolt, s megvárta, míg a por elszáll felőle. Aztán újra lőtt, ismét cél nélkül.
Az emberek alant lassan tünedezni kezdtek a látóteréből, valaki biztos talált egy kijáratott, amin kimenekülhettek a lövöldözésből.
Lehajolt, mikor a második válasz lövés becsapódott, majd villámgyorsan vissza is emelkedett és még kettőt próbált lőni.
Ám a tára üresen kattant.
Ocsmányul elkáromkodta magát, majd kilesve fedezéke mögül megpróbálta felmérni helyzetét.
A nagydarab már az oszlop előtt állt, s célra tartott pisztollyal várta, hogy meglássa Frye-t, míg a vézna másik majomhoz hasonlító könnyedséggel mászott Marissa után.
Innen nem tud már semmit csinálni velük. Közelebb kell férkőznie, akár csak az egyikhez is.
Ha lemászik a nagydarabhoz, talán hamarabb legyűri, mintha az akrobatával vesződne... Ám amaz Holmes nyomában volt.
Dühödten fújtatva beleöklözött combjába, majd behúzva fejét, a márványkorlát mellett elindult a másik oldalra, hátha előtte eléri a lányt, mint a másik fickó.
Marissa erőlködve nyögött egy utolsót, mikor elérte az első szintet, s beborult a padlóra. Levegőért kapkodva felguggolt, majd a párkányhoz lépve lekémlelt.
Óvatosan kihajolt a semmibe, s maga előtt csak egy elmosódó, ezüstös villanást látott, s azonnal hátravágta magát, mielőtt a kés elérhette volna a torkát.
Meg se várva az ázsiai fickót, jobbra indult, durván arrébb lökve az útban állókat. A fickó felpattant, s könnyeden átdobta a lábát a párkányon, majd gyors körülnézés után jobbra indult, a lány után.
Jacob újra kinézett, ám Marissa eltűnt az oszlopról. Előre futtatva tekintetét, a saját szintjén sem látta sehol, így hirtelen lefékezett. Csizmája sarka keményen a szőnyegbe vágott, s mielőtt elveszthette volna egyensúlyát a korlát felé lendült. Két oldalán megmarkolta, majd átvetette lábát a mélybe, s pár lábat zuhanva, végül megkapaszkodott egy domborulatba. Szusszanva körbenézett maga alatt, hova tudna tovább ugrani, majd mikor bal felől egy angyal szárny márványozott mását látta arra vetődött. Még két ugrás lefele, s elérte a szint végét, s lábát előre lendítve bezuhant az első emeletre. Bukfencezett, majd pihenésképpen dübbenve nekivetette a hátát a falnak.
- Holmes! - ordította. - Holmes!
- Erre! - Marissa tölcsért formázva a kezéből visszakiáltott az ismerős hangnak. - Jacob, er--
Valami a térdhajlatának vágódott, lába berogyott és hangosan nyikkanva a földre vágódott a lány.
Neki dobtak egy ezüst tálcát! A térdének!
Gondolkodás nélkül oldalra gurult, hogy a felé közeledő támadója ne érje el, majd karját ellökte a földtől, lábait maga alá húzta, hátrabukfencezett, majd a talpára érkezve felugrott.
Nem volt ideje mérlegelni, nem volt ideje fegyvert sem előkapni. Két kés suhant felé, két oldalról, egyik elől kitért, a másikat pedig karjával csapta el magától. A férfi ordítva hadonászott előtte a pengékkel, bal felől hátra hajolt, jobb felől oldalra pördült, ám elvesztette egyensúlyát, és a hátára vágódott. Pár perccel ezelőtt ő is ugyanezzel a mozdulattal magasodott a támadója felé, s ugyanúgy emelte a magasba a pengét is, mint most az ázsiai felé.
Annyit látott, hogy a tőrt markoló kéz csuklójára fekete huzal tekeredik, mint egy vékony kígyó, majd annál fogva hátrarántódik a férfi is.
Jacob visszarántotta kesztyűjét, beindítva a huzalt mozgató szerkezetet, ami zümmögve vissza tekeredett a tokhája, közben magával rántva a fickót. Másik kezével rásegített, s közelebb ugorva a férfi nyakára húzta a kezei közt feszülő kábelt. A kínai kiáltva hátravágta könyökét a bordái közé. Jacob fájdalmasan felmordult, de nem engedett a szorításból, mind jobban húzva hátra a fickót a nyakánál.
Mara a hasára hemperedett, s nagyot nyögve feltornászta magát. Karjai és lába égtek a megerőltetéstől, a feje zsongott, s fülei még mindig sípoltak a fejét ért ütéstől.
Az ázsiai megpörgette ujjai közt a kést, s élét Frye felé fordítva lesújtani készült. Mara minden erejét összeszedve mellé ugrott, és Jacob vállába belecsimpaszkodva leborította magukat a földre.
Frakkos fickók botladozott hátra, mikor rájuk esett a trió. A húzottszemű fickó pillanatokon belül vergődni kezdett, de Frye szorosabbra húzta a torka körül a huzalt. A férfi hangja elbicsaklott, s vörösödve a torkához kapott, kiejtve markából a pengéket.
- Meg ne öld! - figyelmeztette Marissa elfulladva. Jacob, mintha nem is hallotta volna, még szorosabbra húzta a férfi torkán a húrt.
- Jacob! - ragadta vállon Mara szédülten. - Kérlek! Információi lehetnek. - érvelt a lány halkan.
Frye oldalvást ránézett, majd vissza a félájult fickóra, majd megadóan sóhajtva leengedte karját. Az ázsiai krákogva és levegő után kapkodva oldalra fordult, de nem mozdult tovább.
A lány fújtatva bólintott, és támaszként társa felkarjára döntötte a fejét.
- Kösz. - rebegte megütögetve a férfi karját.
Az csak bólintott, majd kis ideig így maradtak. Túl sok minden történt ezalatt a rövid idő alatt, mint amit feltudott volna dolgozni szervezetük az adrenalin lökete után.
- Megvan... - kezdett bele rekedten Jacob, de a szó fele köhögésébe fulladt. - Megvan az üvegszemű is.
Marissa hitetlenkedve felé kapta fejét.
- A másodikon van megkötözve. - erősítette meg a férfi.
Marissa mélyen beszívta a levegőt, majd erőt préselve remegő végtagjaiba ellökte magát a férfi karjától és feltápászkodott.
- Vigyük ezt is. - tanácsolta, miközben segítő kezet nyújtott. - Jobb kettő, mint egy.
- Rendben. - Jacob belecsapott kezébe és morogva felsegítették egymást. - Remélem kifele már nem kell verekednünk.
- Nem állnak ellent. Látták mi történt. - Mara körülnézett. Az emberek többsége elmenekült, akik nem tudtak hova menni asztalok és oszlopok mögött rejtőzve figyelték őket elborzadva.
- Mi lesz a szőkeséggel? - jutott eszébe a másik férfi. Kisétált a korlát szélére, ám se a földszinten, se az elsőn nem látott a másik férfihoz hasonló alakot.
- Bevárjuk? - kérdezte visszafordulva társához.
- Én nem verekszek meg vele. Ha te akarsz, csak tessék, de nekem ennyi épp elég volt. A rendőrök bármelyik percben megjelenhetnek, és akkor Abberline sem tud mit csinálni a letartóztatásunkkal. - érvelt Jacob, fújtatva megdörzsölte csuklóját, majd vállat vont. - Amúgy is, szerintem elmenekült.
- Akkor induljunk. Ennyi hajcihő untig elég volt nekem mára.
Pár órával később...
Lassan hajnalodott, mire elértek egy elhagyatott vasúttelephez. A vágányok vöröses foltokkal díszelegtek, a rozsda néhol egész métereken át elárasztotta a síneket. A rakodó párkány előtt állt három marhaszállító vagon, balra messzebb hosszú sornyi teherszállító ácsorgott egyedül, vonat nélkül, kelet felé pedig egész újszerű utasszállító vagonok sorjáztak, egy piros pöfögővel zárva a menetet. Az ablakok porosak voltak, a sötétség belül eltakart minden ülést és asztalt, ami az utazók kényelméül szolgált.
A fogat átdöccent egy vágányon, majd ráfordult a földútra szemben, ami a rakodó peronhoz vitt.
- Hadd találjam ki. - Mara leplezett érdeklődéssel körbeforgott a bakon, végig pásztázva a környezetet. Félelmetesnek látszottak a szürkületben a sötét vagonok, titkokat és borzalmakat rejtve bensejükben. - Ez is a bandádé. - visszafordulva bizonytalanul felhúzta szemöldökét, ám Jacob-tól csak vállrándítást kapott.
- Talán igen, talán nem. De most ide jöttünk, mert ezt a helyet a kutya se keresi fel.
- Mi itt vagyunk. -fanyalgott a lány. Munkájából adódóan hozzá volt szokva, sőt szerette az éjszakai, sötét környezetet, amely elfedte és megvédte küldetései során, de most valahogy furcsa érzés kavargott szívében. Felállt a szőr a tarkóján, de nem egészen a hely miatt. Talán jön valami...
Frye halkan megállította a lovat, majd hátrahúzta a fék-kart megakadályozva, hogy a ló elkószáljon a szekérrel, míg rájuk vár. Mara hangtalanul lehuppant a bakról és a kocsi hátsó, szállító részéhez sétált, lábujjhegyen egyensúlyozva, hogy karjait ráfektethesse a fára.
Jacob átlépett az ülésről hátra, halkan megnyikorgatva a járművet, majd Marissa feje mellé guggolt, s mindketten lenéztek maguk elé.
A szekér hátuljában, a szálkás faburkolaton, kötelek, ponyvák és pót patkók társaságában feküdt gúzsba kötve a két túszuk. Az üvegszemű meglátva, hogy az orgyilkos, aki elfogta, hátra készül jönni hozzájuk, vadul ellenkezni kezdett. Elkeseredetten hümmögött a koszos szürke zsebkendőbe, melyet a szájába tömtek és csuklójára csavart kötelét rángatta. Amint a féreg-szerű mozgásba bele kezdett, társa mellette, a kínai manus is tekergőzésbe kezdett.
Marissa a szánakozás és nemtörődömség küszöbén található arckifejezéssel figyelte szerencsétlenkedésüket, Frye-al az oldalán.
Végül a férfi felsóhajtott és felé fordulva lenézett rá a szekér mellé.
- Vihetjük a díszpintyeket? - kérdezte és átlépett a fickók felett, a másik oldalra állva.
- Tudod, hogy nem érdemlik meg, hogy vigyük őket. - vetett ellen a lány, miközben megragadta a szekér sarkban lévő zárnyelvet, és elhúzta a helyéről. Oldalra lépett, hagyta kivágódni a falapot a semmibe, szabad teret nyitva a fekvőknek a földre. A falap nagyot csattant alatta a vasbetétnek, majd nyikorogva himbálózni kezdett a némaságot megtörve körülöttük.
Hirtelen éles fütty hallatszott a vagonok környékéről, mire Marissa előkapta pisztolyát és célt keresve kinyújtotta karjait a lövésre.
Jacob a szekérről összekulcsolta szája előtt kezeit és bagolyhoz hasonló huhogást hallatott. Kis várakozás, mely újabb fütty, két gyors ütemben. Erre Frye is visszafüttyögött, Marissa pedig lassan leeresztette fegyverét.
- Azér' szólhattál volna, hogy itt vagytok. - morogta felé a lány kalapáló szívvel. - Nem tetszik nekem ez a hely, te pedig még rá is játszol.
- Tudtad, hogy az enyémek vannak itt, te mondtad az előbb. - tiltakozott felemelt kezekkel társa.
- Rohadj meg. - mutatott be neki Mara füstölögve, de a férfi csak jóízűen nevetett. A lány erősen koncentrált, hogy sértett és haragos legyen az arca, de hamar elmosolyodott és grimaszolva nyelvet öltött Jacobra.
Újra odalépett a szekér oldalához és megragadta a félszeműt az összekötözött karjánál fogva. A fickó újabb, vékony nyüszítést és mormogást adott ki magából, ellenkezve rázta-vetette magát, hogy szabaduljon a lány fogásától, de Mara szilárdan tartotta. Egy biztos rántással félig kihúzta a szekérről, lábai fel-alá rúgkapáltak a kötélbe fonva a fán.
- Gyere már! - nyögte erőlködve, majd egy nagyot húzva a férfi karján, hangosan puffanva a földre, leküzdötte a szekér elé.
Háta mögül kavics súrlódását és ruha susogását hallotta, s mikor hátrafordult, öt zöld kabátos legény sietett feléjük, barátságosan integetve nekik. Mikor meglátták az összekötözötteket kárörvendő vigyor terült szét valamennyi arcán.
- Üdv főnök!
- Jó estét főnök!
- Mr. Frye! - köszöntötték vezetőjüket, miközben Marissa mellé léptek.
- Kisasszony. - hajtott fejet az egyik, akin gömbölyded kalap volt, sárga szalaggal díszítve.
Az egyik nagyobb férfi a lány mellé könyökölt a szekérre, lenyomva súlyával az oldala felé a szerkezetet.
- Estét hölgyem. - biccentett neki, majd a földön heverő üvegszeműre mutatott.
- Átveszem, ha meg nem haragszik. - dörmögte, Mara pedig készséggel arrébb állt.
- Csak tessék. Megköszönöm. - hagyta rá és még utoljára lenézett a férfira.
Annak, épp szemében csillogó rémület látszott, össze-vissza cikázva a jelenlévők között.
- Ne félj, mindjárt visszontlátsz. - ígérte nyájas mosollyal neki, majd elhátrált, hogy a Bástya tag elvihesse. A fickó hangosan bömbölve egyet felkapta a vállára és mintha csak egy zsák rozslisztet vinne, elballagott a vagonok felé.
Jacob egy dübbenéssel leugorva jelent meg mellette.
- Menjünk - mutatott maguk elé, miközben egy másik zöld kabátos társa haladt el mellettük a kínaival a hátán. - mielőtt a korán kelők észrevesznek minket.
- Számít az már a kaszinó után? - horkantott a lány.
- Igazából nem. - vallotta be Frye. - De a hírnevemnek fájna.