Bezárkozás. Ez lett az életem. Minden elromlott azon a bizonyos napon. Minden tönkre ment. Félig halott és félig élő vagyok. Már nem szorakozom úgy, mint amikre még emlékszem. Félig már néma vagyok, félig pedig ittas a magányban. Már csak egy fél ember vagyok. Minden részemből csak egy fél maradt.
Meredten néztem a telefonom képernyőjét. Egy Elenour nevet bámultam. Halványan bevillant a kép a találkozásunkról. De szavak vagy tények, egy sem hangzott el a fejemben. Azon gondolkodtam felhivjam-e. Veszteni valóm már úgy sincs. A harmadik kicsöngésre egy kacagos, lágy hang szólt bele.
- Beca! Te bolond, ki kell ficanitanom a bokám, hogy felhivj?
- Ööö... neked is szia. - válaszoltam döbbenten.
- Na? Mi okból méltattál felhivni?
- Csak meg akartam kérdezni, ha esetleg be ugorhatnék?
- Persze, de leadom a címem, mert új lakásba költöztünk.
- Oké... - mi az,hogy költöztünk? Miért többes számban? Emlekeim szerint, legalábbis amik még meg maradtak elég idős volt ahhoz, hogy egyedül lakjon. De most már mindegy, ugyis megtudom. Ell leadta a cimét. Texas, San Antonio. Oké, nincs annyira messze. - Estére odaérek.
- Jól van várunk. - és letette. Megkerestem a böröndöm és bele raktam pár ruhát.
Kivittem a dolgaim az előszobába, majd átmentem a fiúkhoz és kivezettem a szobájukból.
- Hová készülsz? - kérdezte Sam.
- Elmegyek.
- Hova? - nézett mélyen a szemembe Dean.
- Egy rokonomhoz.
- Elenourhoz?
- Mégis hon...Ja biztos meséltem róla.
- Elvigyelek? - aggodalmaskodott a nagyobbik Winchester.
- Nem. Egyedül megyek. - megfeszültek mindketten.
- Ez nem lenne annyira jó ötlet. - Sam keresztbe tette a karjait.
- Mégis miért?
- Mert eléggé elterjedt a hired a vadászok és egyéb lények körében.
- És akkor? Meg tudom védeni magam. - akadtam ki.
- Nem. Meg tudtad védeni magad. - javitott ki Dean.
- Most is meg tudom.
- El olvastad a könyveket amiket adtam? - nézett rám Sam.
- Nem az egészet, de nagy részét igen. - és ez annyit jelentett, hogy csak egyet olvastam el.
- Akkor sem mehetsz el egyedül.
- Na és mióta kell ti megengedjétek, hogy elmenneyek valahova? Én lelépek, álljatok a fejetekre! - orditottam rájuk és az ajtó felé vettem az irányt.
Kimentem az ajtón, innen már egyedül kell boldogulnom. És menni is fog. Fogtam egy taxit, mert a modern világban a bérgyilkosok taxival járnak. Elvitt egy autó piacra. Pénzem még mindig volt elég. Ki nem nézné senki belőlem de én is gondolok a jövőre, ugyhogy egy elég szép összeg volt félre téve.
Sokat nézelödtem mig rájöttem, hogy mindegy milyen az autó, csak legyek már az államon kivül. Vagyis megvettem egy régebbi kiadásut, hogy ne legyen annyira feltünő és már indultam is.
*********
Az út baromi hosszúnak tünt. Már alig vártam, hogy odaérjek. Kifárasztott ez a sok veszekedés meg bezárkozottság. Elég volt. Én egy szabad ember vagyok. Senki sem mondja meg mit csináljak. Az az érzésem lett, hogy enyhén depresszió üzemmodba kapcsoltam át.
Befordultam az utcán ami le volt jegyezve és egy élénk bordó ház elött álltam meg. Elég feltünő volt a többi fehér között. Kiszálltam az autóból, kivettem a böröndöm is és elkezdtemfelfele huzni a lépcsőfokokon. Becsöngettem. Úgy százszor is. Aztán egy magas pasi nyitott nekem ajtót. Amitől egyébként ledöbbentem, mert tudtommal Elenour csaj.
- Elenourt keresem. - mondtam semmi köszönés nélkül.
- Ja, gondoltam. - kurva lassan végig mért majd észrevette, hogy nem a mellemen van a szemem - Jól nézel ki, amiota találkoztunk. - pimaszul elmosolyodott. Na, és ha ilyeneket képen baszok akkor be is tudnak perelni.
- Tehát, akkor beengedsz, hogy lássam Elenourt, vagy be megyek engedély nélkül?
- Ja a bunkoságod nem változott. - dünnyögte.
Arrébb állt az ajtóból, én pedig kihasználtam az alkalmat és bementem. Egyenesen egy nappaliba értem, aminek a közepében hagytam a böröndöm és szétnéztem. Elég nagy volt a ház, tekintve, hogy kivül csak pár méter szélesnek tünt.
- Hol van Ell? - néztem körül.
- A szobájában.
- Bövebben? - néztem rá gyilkos pillantással.
- Emelet. Balra, a második ajtó.
Szó nélkül mentem fel és benyitottam a leirt ajtón. Ell az ágyban feküdt, telefonjával a kezében.
- Helló... - lassan oda mentem hozzá. Mert egyértelműen mi nagyon "rég" óta ismerjük már egymást.
- Helló!!! Annyira hiányoztál már! - nagy nehezen felült az ágybán, én pedig megöleltem. Kurva kinos volt.
- Hogy vagy?
- Kicsit meg vagyok törve. - mosolygott vadul.
- Aha... Az szar...
- Mesélj! Még mindig kemény a munka?
Ezen meglepödtem. Milyen munka? Tudja, hogy egy hidegvérű gyilkolászó vagyok?
- Igen a munka. Hát még mindig nehéz volt. De felmondtam.
- Oh, szóval nem még darabolsz embereket?
- Ööö... nem.
- És kaptál új munka helyet?
- Nem még nem. Most éppen egy kis szünetet tartok... Tudod nehéz "emberelet darabolni". - zavartan felkacagtam. Hát nem épp így képzeltem el az első-sokadik találkozásunkat.
- Mi a baj? - váltott aggodó hangra.
- Tessék? Ja semmi... nincs semmi gond... - nem néztem a szemébe. Akartam, hogy tudja amnéziás vagyok. Mert, ha tényleg hazudni szerettem volna neki, akkor már rég nem ennél a témánál lennénk.
- Beca, még a vak is lássa, hogy van valami bajod. - megértően nézett felém.
- Amnéziás vagyok. - vontam meg a vállam. Elenour döbbenten nézett maga elé. Majd úgy 5 perc mulva megszólalt.
- Mióta?
- Úgy másfél honapja.
- És hol laktál? Mi az utolsó emléked? Jártál egyáltalán be dolgozni? - itt félbe szakitottam, mert úgy látszott, hogy még sok minden van amit tudni akar.
- Elenour, még azt sem tudom mi volt a munkahelyem. - biztam benne, hogy csak hazudtam azt, hogy van munkám. Vagyis rendes munkám.
- Boncnok voltál. - erre a két szó hallatán nagyon megkönnybültem. Tudtam, hogy nem mondtam el neki. - Mi az utolsó emléked? - kérdezte újra. Improvizálnom kellet.
- Azt hiszem az, hogy éppen haza felé tartok egy bevásárló központból. - ja, elég jó alibi.
- És hogy történt?
- Nos erre nem emlékszem, de a barátaim elmesélték, hogy autóbalesetem volt. És négy honapig komában voltam.
- Kik voltak ezek a barátaid?
Még vagy száz kérdés megválaszolása után, Dylan, mint kiderült Elenour barátja, Ell kérésére bevezetett a szobámba.
- Ha kell valami... Akármi, én tulsó szobában leszek. - vigyorgott kajánul. Ja majd ha kell a szíved akkor átmegyek és kitépem.
- Jó majd szólok, ha kölcsönbe kell add a melltartód. - evel rá is csuktam az ajtót.
Mostanában sok a változás. És fogalmam sincs, hogy milyen irányba.
Na csá, mindenkinek! Ezt a részt már két vagy három hete probálom összedobni. De sajnos igy is elég rövid lett. Most voltak vizsgáim és kicsit hanyagolnom kellett a könyvet, de igérem amint több időm lesz még hozok részt. Addig is nézzetek be a másik könyvembe Bitch Please. Oda kicsit gyakrabban fogok tenni részt, mert igyen hülyeségeket irok le benne.