Reggel morcosan ébredtem. És hogy miért? Mert Cameron nem volt mellettem! Magam köré tekertem a takarót -ez nálam egy szokás, ha reggel hideg van csak így közlekedek- és lementem a konyhába, ahol meg is találtam Camet. Halkan mögé osontam és hátulról átkaroltam.
-Jó reggelt!- köszöntem nyöszörgően neki.
-Na, ágyba akartam vinni a reggelit!- nyávogó ő is.
-Van ami nem jön össze reggel!- motyogom hátába.
-Cameron, a konyhában vagy?- hallom, vagyis halljuk meg Dave hangját. Ijedten nézek Cameronra, aki maga elé húz és próbál takarni amennyire csak lehet.- De jó.. Upsz, bocs nem tudtam, hogy vendéged van! Felmegyek a szobámba, majd dumálunk!- ezzel eltűnik az ajtóból, én pedig kifújom az eddig bent tartott levegőt.
-Tiszta a terep! Menj fel óvatosan a szobába! Viszem mindjárt a kaját!- bólintok egyet, majd elindulok fel a szobába. Már éppen lépnék be, mikor valaki a hátam mögül megszólít.
-Örülök, hogy megismerhetem Cameron barátnőjét!- a kilincsért nyúlok, de megint megszólal.- Látom tegnap este jól elvoltatok!- alsó ajakamba harapok. Tudom mire gondol, tegnap ott hagytuk a fürdőben a ruháinkat, mondván, hogy reggel összeszedjük, meg úgysincs itthon senki! Gyorsan beléptem a szobába, mit sem törődve azzal, hogy meg fog ölni a bűntudat, hogy nem válaszoltam.
>Cameron szemszöge<
Éppen a rántottát rakom ki két tányérra, mikor Dave lép be a konyhába.
-Nem szimpatikus nekem ez a lány!- morogja az orra alatt. Pedig ha tudná, hogy igazából mennyire szimpatikus...
-Miért nem?- kérdem tőle, de igazán vissza kell fognom magam, hogy el ne röhögjem magam.
-Mert kérdeztem tőle, de ő csak bement a szobádba!
-Csak félős, ennyi az egész!- rántottam meg a vállam, hogy kicsit élethű legyen a hazugságom.
-Egyszer bemutathatnád úgy is, hogy az arcát is látom!- csak mosolygok egyet.
-Egyszer!- soha napján...
-Legalább a nevét elmondod?
-Talán!- ezzel fogom magam és felmegyek a szobámba. Tuti, hogy Dave szagot fogott..
-Kész a reggeli!- lábammal berúgom az ajtót és az ételt lerakom a szekrényre. De egy valamin megakad a szemem. Méghozzá Sophien, aki épp sírdogál az ágyon. Habozás nélkül leülök mellé és magamhoz ölelem.
-Cameron, így én ezt nem akarom!- felnéz rám és én megsimítom arcát.
-Mit?
-Nem akarok Davenek titkolózni! Most is, hogy nem tudtam válaszolni a kérdéseire, nem esett valami jól!- újra magamhoz húztam, fejét a mellkasomra rakta.
-Tudom, nekem is rosszul esik!- egy csókot nyomok fejére.
-Ha megreggeliztünk hazaviszel?- hangjából kihallottam, hogy félve kérdezte meg.
-Amit csak szeretnél!- kikelek az ágyból és odaviszem hozzá a reggelit. Ölébe helyezem a tányért és egy puszit adok homlokára, majd én is elkezdem fogasztani a reggelimet.
~~~~
>Sophia szemszöge<
-Mindent elraktál?- kérdezte Cam, miután beszálltunk a kocsijába.
-Persze!- puszit nyomtam arcára. Sajnálom szegényt! A reggeli dolgok óta annyira aggódik miattam.
A házhoz érve kiszálltunk a kocsiból és a csomagtartóból kivettük a cuccaimat.
-Nem jössz be?- kérdeztem meg Camtől, aki az ajtóban a kezembe adta a bőröndöm.
-Nem!- értetlenül néztem rá.
-Miért nem?- kérdésemre csak egy vállvonást kaptam, majd megfordult és a kocsi felé kezdett menni.- Cameron állj meg!- szóltam után, de ő nem állt meg. Utána mentem és megfogtam a karját, majd annál fogva behúztam a házba.
-Sophia!- mérgesen nézett rám, de nem ijedtem meg tőle. Gyorsan ajkaira tapadtam, karjaimat a nyaka köré kulcsoltam. Hosszabb idő után, de végül Cameron feladta a küzdelmet és visszacsókolt, kezei pedig oldalamon kötöttek ki.- Sajnálom!- motyogta Cam a számra a csók után.
-Miért?
-Mert reggel is fájdalmat okoztam, nem akarok neked fájdalmat okozni!- egy puszit hintett számra.
-Azzal okozol fájdalmat ha elmész!- arcomat Cameron vállába bújtattam.
-Ohh.. De cukik vagytok!- a hang irányába kaptam a fejem. A lépcső tetején anya állt egy számomra idegen emberrel.
-Anya! Mióta álltok ott?- ajkamat beharapva vártam válaszát.
-Mióta bejöttetek, Cameron rád szólt és letámattad!- szememet lesütöttem és fejem inkább visszahelyeztem Cameron nyakába.- Cameron nem bírta sokáig, nem tudtam hogy a lányom ilyen jól csókol!
-Anya!- az arcom egyre jobban paradicsom színt vett fel, Cameron meg csak kuncogott az egészen.
-Ahogy mondod! Igazán jól!- kontrázott rá a kuncogáshoz.
-Cameron legalább itt ne!- suttogtam fülébe és utalni próbáltam arra, hogy ő az anyám.
-Ti amúgy mikor jöttetek össze?- fenébe is! Tudtam, hogy jönni fog egy ilyen kérdés is.
-Tegnap!- kibújtam Cam nyakából és anyumat kezdtem el figyelni.
-Ohh.. Ha már a tegnapnál járunk, hol voltál?
-Caméknél aludtam, mert...- ajkamat beharaptam és könnyek gyűltek a szemembe.
-Shh... Nyugi!- Cameron magához húzott és egy puszit lehelt fejem búbjára. Mély levegőt vettem és felemeltem a fejem, közben anyáék is lejöttek a lépcsőn.
🙊Fanny❤