My trainer

22.

-Ez volt az első? Mármint azért kérted, hogy legyek óvatos?- igen, megtörtént, lefeküdtem Cameronnal, mielőtt valaki feltételezte, hogy nem.

-Nem! Csak rossz emlékeim vannak az előzőről!- Cam felkönyökölt és arcomat kezdte vizsgálni.

-Nem ez volt a második?

-De, ez volt a második!- bólint egyet.

-Milyen rossz emlékek?

-Akivel voltam aznap este... Hát azt mondta, hogy óvatos lesz!

-De nem volt az, igaz?- bólintok egyet.- Én az voltam?- újra felém kerekedik. Lábaim automatikusan dereka köré kulcsolom és ugyan ezt teszem a kezemmel nyaka körül.

-Igen, az voltál!- egy csókot adok ajkaira, de még valamit hozzá kell tennem.- De e miatt ne szállj el a földtől!- rám kacsint, majd visszadől mellém az ágyba.

-Aludj szépségem!- mellkasára húz, és karjával átöleli derekam.- Holnap suli és edzés!- és ettől a mondattól elmegy az élni való kedvem.

-Eddig minden olyan jó volt! Miért kellett behozni a sulit?- megrántja a vállát.

-Tudatni akartam a tényeket!- morgok az orrom alatt egy 'kösz'-t, majd megpróbálok az alvásra koncentrálni.

~~~~

-Hercegnő, fel kéne kelni!- a hang irányába fordítom fejem és Cameron komás fejével találkozok szembe. Teljes testemmel megfordulok és amennyire csak lehet hozzá bújok.- Soph, mit csinálsz?- nevet rajtam, én pedig felnézek arcára. Imádom, ha mosolyog!

-Hozzá bújok a barátomhoz!- Cam még jobban nevet, ami már engem is nevetés késztet.- Mennyi az idő?

-Fél hét!- ijedten kapom fel a fejem.

-Le fogom késni a buszt!- megpróbálok kikászálódni az ágyból, de Cameron megfogja a derekamat és visszahúz.

-Beviszlek kocsival, hagyd a buszt!- bólintok egyet, de ülve maradok, Cam keze pedig derekamon maradt. Az ablakon át próbálom leszűrni milyen is lehet az idő, de mivel december van gondolom hideg! Camre pillantok, aki láthatólag visszaaludt. Megpróbálom magamról lehámozni a kezeit, de mikor leemelni próbáltam még jobban megfogta a derekam.- Nem szökjél, nem alszom! Csak lecsuktam a szemem!

~~~~

Fél óra múlva, végre sikerült kirángatni az ágyból Camet. És nyolcra végeztünk a fürdéssel és a reggeli teendőkkel is.

-Értem jössz, vagy van ma valami programod?- érdeklődtem, míg a suli felé tartottunk.

-Ma Davevel és a többi edzővel van megbeszélés! Le kell adnom az értékelést a versenyről! Meg persze, hogy szerintem csaltak!- csak szemet forgattam.

-Cam, nem csalt senki a versenyen! Minden tisztességesen volt megrendezve!- most ő forgatta meg a szemét.

-Mindegy! Szóval, bocsi, de ma nem tudok érted jönni!- rá mosolygok, bár ő ezt nem láthatta.

-Semmi! De te tartod az edzést?- keze a combomra csúszik és gyorsan rám villant egy mosolyt.

-Ki nem hagynám!- az ő felére hajolok és adok egy puszit az arcára.

-Edzésen találkozunk!- kipattanok az autóból és lassan belépkedek a hatalmas épületbe. És csak most ugrik be, hogy én Aaron mellett ülök.

"Vissza tudsz jönni? Elfelejtettem, hogy az egyik áruló mellett ülök!"

Írtam Camnek ezt az SMS-t és leültem a helyemre.

-Nézzétek, megjött a kis nyaralós!- megforgattam a szemem.

"Már nem! De ugye tudod, hogy meg kell ezt majd beszélnetek!?"- jött a válasz Camtől. Hát... nem erre számítottam...

"Nem erre a válaszra számítottam..."

"Az élet nem mindig azt adja, ami kell! Mennem kell! Kitartást!"- minden reményem elszállt.

~~~~

A második óra közepén Aaron is beesett. Boldog voltam, hogy nem szólt hozzám egész nap. De ez az egész boldogság csak az utolsó óra végéig tartott.

-Soph, mikor értél haza? Nálatok voltunk egész szombaton!- megrántottam a vállam.

-Ezt el sem hiszem!- kezdett el nyávogni Bianca. Mit sem törődve vele, pakoltam tovább a táskámba.- Nem hiszem el, hogy ennek a kis fruskának mindent elnéznek!- nyávogott tovább, én meg csak megforgattam a szemem.- Chh... Nem is figyel ide! Talán átmenetileg megsüketült!- nevetett tovább.- Sophia, figyelj már ide!- szólt, mondhatni... Nem erre nincs is kifejezhető szó!

-Mi van?- fordultam idegesen hátra. Elém jött és úgy méregetett.

-Drágám! Nem akarsz valamit magadon változtatni? Ha így folytatod nem lesz, nem hogy még férjed se, pasid se!

-Semmi közöd a magánéletemhez!- megforgatta a szemét.

-Nem akarsz olyan lenni, mint mi? Lenne tisztességes, tökéletes pasid és mindenki tisztelne!- elmosolyogtam kijelentésén.

-Nem, nem akarok! Nekem úgy tökéletes a barátom ahogy van! És én soha nem csalnám meg, mint ahogy te a tiédet!- mindenki húú-zott egyet, én pedig a vállamra kaptam a táskám.- Ja, és, hogy tudd! A tiszteletem meg van! Tizedik lettem a több, mint háromszázból egy világversenyen! Azt hiszem ezzel kiérdemeltem egyes helyeken a tiszteletet!- megpördültem és egyből távoztam a termünkből. "Cameron, mi a fenét műveltél velem?"- tettem fel magamban a költői kérdést. Amióta Cam közelében vagyok annyira megváltoztam. Ki állok magamért, de közben olyan leszek, mint Bianca! Én ezt nem akarom!

-Sophia! Várj, ez meg mi volt?- futott utánam Aaron.

-Nem szoktál lányok után futni, nem?- kérdeztem, de közben majdnem elröhögtem magam.

-Te kivétel vagy!- kacsintott rám.

-És Liz?

-Tudod jól, hogy nem bírom!- megálltam és rá néztem.

-Legalább ne hazudj!- morogtam rá és minél gyorsabban vettem a lépéseket.

-Nem hazudok!- csak megforgattam a szemem és befordultam az utcánkba.

-De ha valami kiderül! Nem fogok jót állni magamért!- a házunk elé értünk, de én megtorpantam. Cam kocsija állt a ház előtt, de neki nem megbeszélésen vagy min kéne lenni-e?

-Baj van?- megráztam a fejem.

-Szia Aaron!- köszöntem el és beléptem a kapun.

-Be se hívsz?- kérdezte csípőre tett kézzel, ami most nem sok kedvem volt nevetni.

-Nem!- ezzel kinyitottam az ajtót, majd egyből becsaptam magam mögött. A falnak döntöttem a homlokom és gondolkodtam. "Miért titkolja, hogy járnak? És miért mondta most azt, hogy utálja Lizt?"- gondolkodásomból egy kéz zökkentett ki.

🙊Fanny❤

U.i.: a borítót köszönöm TamiIsNotOnFire-nek!