My trainer

16.

>6 héttel később<

Letelt a verseny idő, egyben beköszöntött a december. A versenyeket imádtam és szerintem igen jó helyen zártam abból a szempontból, hogy ez volt életem első nagy versenye. Tizenegyedik lettem a több, mint háromszáz versenyzőből. Szerintem ez igen nagy eredmény, bár Cameron azt állítja, hogy szerinte meghekkelték a verseny rendszerét. Ami ugyan lehetetlen, hisz mindent papírra jegyzeteltek fel! Szóval Cameronnak be kellett érnie a tizenegyedik hellyel.

Ami pedig szerintem mindenkit izgat, nem, nem vagyunk együtt Cameronnal! Úgy viselkedünk, mint egy -csókolózunk, együtt alszunk, meg ilyenek- pár, de szóba még nem kerül a barát, barátnő dolog.

Most éppenséggel Cameron autójába ülünk és tartunk hazafelé. Vagyis hozzám. Miután leszálltam a gépről kaptam egy SMS-t Liztől, hogy nálunk fog várni, mert valami fontosat szeretne velem közölni. Remélhetőleg elmondja, hogy miért lép le folyton valahova.

-Találkozunk valamikor?- kérdezi Cam, akinek a keze a combomon pihent egész út alatt.

-Persze! Hisz edzés lesz már holnap!- válaszommal elértem a célom, mosolygásra késztettem Cameront.- Amúgy, igen, majd egyeztetünk!- Cameron rám kacsintott, majd leállította az autó motorját a házam előtt.

Kinéztem az ablakon és egyből megpillantottam Lizt. Aaron is vele volt és éppen..... csókolóztak?! Hatalmasat dobbant a szívem! Nem, nem azért, mert nekem tetszik Aaron, hanem mert a barátaim ezek szerint hazudtak nekem. És ki tudja mióta teszik. Arcomon végiggördült egy könnycsepp, majd visszatértem az aggódó arcú Cameronhoz.

-Soph, mi a baj?- Cam hátrapillantot a még mindig csókolózó párra.

-Jól vagyok! Viszont lehet egy fura kérésem? Hadd menjek ma hozzád! Nem szeretném ennek- mutattam feléjük- a magyarázatát hallani!- Cameron csak bólintott, majd újra beindította az autót és elindult hozzájuk. Közben kezét újra combomra tette és simogatni kezdte. Fejemet az üvegablaknak döntöttem.

Hogy nem vettem észre? Vagy akkor jöttek össze, mikor nem voltam itt? Nem az nem lehetséges, hisz Liz az előtt is furcsán viselkedett... De mindig veszekedtek, abból hogyan lett szerelem?

-Sophie, megérkeztünk!- bólintottam egyet és ki akartam szállni az autóból.- Várj! Csak, hogy tudd Dave ma nincs itthon, szóval nem kell hazudnunk!- bólintottam még egyet és kiszálltam a kocsiból. A csomagtartóból kivettük Cam bőröndjét, én pedig átraktam a szükséges dolgokat a kisebb táskába.

-Wow!- csak ennyit bírtam kinyögni mikor beléptem a házba. Nem semmi meg kell, hogy mondjam. Már kintről sem volt piskóta, de ha belépsz még a lélegzeted is eláll. A lépcső feletti tető üvegből volt, így elég fény áramlott be, hogy a konyhában megcsillanjon a fekete márványból készült pult.

-Hát igen, a tervező jól megcsinálta, mi?- csak bólogatni voltam képes.- Felmegyünk?- felém nyújtotta kezét, melyet szívesen fogadtam el és követtem a szobájáig. A szobában egy hatalmas ablak helyezkedett el. Mellette gondolom Cameron ágya, és az üvegfallal szembeni falon egy ajtó és egy szekrénysor. Bútorzatilag kicsit kihaltnak véltem a szobát, de a kilátás feldobta az egészet. Gyorsan összefoglalva, egyszerű, de nagyszerű!

Leraktam a táskám az ajtó mellé, majd az üvegfalhoz mentem. Tudnék élni ilyen panorámában! Közben Cameron mögém jött és hátulról átkarolta a derekamat.

-Tetszik?- suttogta a fülembe, mire csak bólintottam.- Reméltem is, mert ezt sokat fogod látni!- éreztem hangján, hogy elmosolyogott és közben egy puszit nyomot a nyakamra, melyből hirtelen ezer lett.

-Cameron, ez csikiz!- mondtam neki kuncogva, mire ő abbahagyta és csillogó szemekkel fürkészett engem. Szembe fordultam vele és kezem a nyaka köré fontam, míg az ő kezei a csípőmre csúsztak.- Köszönöm!- most én suttogtam.

-Ugyan mit?- homlokát enyémnek döntötte.

-Mindent, főleg azt, hogy itt vagy mellettem és megnevettetsz!- száját óvatosan ajkaimra rakta, majd falni kezdte őket. Éreztem ahogy hátrálni kezdünk az ágy felé, végül rajta kötöttem ki, felettem pedig Cameron.

-Még mindig nem szeretnéd?- megráztam a fejem. Sajnálom ilyenkor Camet.

-Bocsánat!- Cameron nem mászott le rólam, hanem egy csókot adott megint a számra.

-Nem kell sajnálnod semmit, megértem! Amúgy lenne egy fontosabb dolog is- kiváncsian fürkésztem az arcát.- Nekem nagyon tetszel Soph! És köszönöm, hogy veled tölthettem az elmúlt két hónapot! Viszont szeretnék tovább lépni!- itt tartott egy kisebb szünetet, én pedig éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szememben. Nem akarom elveszteni!

🙊Fanny❤