Jungkook gyengéden az ágyán tartotta Jimint, és éppen indulni készült, hogy hozzon egy kis vizet az omegához, de Jimin csak szorosan szorongatta az ingét, és nagy, ijedt üveges szemekkel nézett fel rá.
Jungkook lágyan mosolygott rá, és szeretettel simogatta Jimin arcát: "Nem megyek sehova, hyung. Csak megyek és hozok neked egy kis vizet."
– Nincs szükségem vízre. - motyogta Jimin, ajka öntudatlanul duzzadt.
Jungkook gyengéden megsimogatta az omega haját: "Igen, igen. Megállás nélkül sírtál. Vízre van szükséged, Hyung." "
-"D-De-"
– Ígérem, visszajövök, mielőtt észrevennéd, hm? Jungkook megszólalt, mintha egy gyereket ingerelne.
Jimin az ajkába harapott, még mindig félt, hogy elengedje Jungkookot, máris könnyezett. Jungkook nyelt egyet Jimin állapotát látva, és újra felkapta.
-"Oké, te nagy baba. Menjünk és hozzunk neked vizet a konyhából, együtt. Igen?" Jungkook elmosolyodott, Jimin pedig csak az arcát rejtette alfa nyakába.
Jungkook gyengéden a konyhapulton tartotta Jimint, és megfordult, hogy öntsön neki egy kis vizet egy pohárba, mielőtt az omegának adta volna.
Jimin egy mozdulattal megitta az egész poharat, amitől az alfa felkuncogott és összeborzolta Jimin haját. – És azt mondtad, hogy nem vagy szomjas.
Jimin csak elpirult lenézett. Jungkook az omegára nézett, anélkül hogy szólt volna, majd lassan, szeretettel megsimogatta az arcát.
-"Hogy érzed magad most?" – kérdezte Jungkook, hangja csak suttogás fölött volt.
– Cs-Csak egy kicsit fáradt vagyok. – suttogta vissza Jimin. Jungkook tisztán látta, hogy a teste még mindig remeg egy kicsit.
Jungkook közelebb került az omegához: "Hyung... mielőtt elértem volna... Mondtak... valamit... vagy tettek veled valamit...?" – kérdezte Jungkook lassú és kiszámított szavaival, nem akarta, hogy az omega még jobban aggódjon.
Jimin vett egy mély levegőt, és Jungkook mellkasára támasztotta a homlokát, és lehunyta a szemét.
Összerezzent, eszébe jutott, mit mondtak... mit terveztek...
Jungkook biztonságosan megölelte. - Nem kell beszélnünk róla, Hyung... Most csak pihenj, oké?
Jimin bólintott, és vett egy mély levegőt, próbálva megnyugtatni magát. Az alfa illata vigaszt adott neki, így örökre csak a karjaiba akart bújni.
- Jungkook... - suttogta Jimin pár perc kényelmes csend után.
– Hmm? – kérdezte Jungkook, de még mindig nem engedte el az omegát.
- Sajnálom... - suttogta Jimin, mire az Alfa zavartan nézett le rá.
-"Egész idő alatt... amiért iszonyúan bántam veled... amiért... egy ilyen... egy ilyen szuka... neked... Sajnálom ... - Jimin az ajkába harapott, de még mindig nem tudta visszatartani a könnyeit.
Jungkook halkan megtörölte őket, és Jiminre nézett, mintha ez az omega jelentené neki a világot. És tényleg megtette.
-"Sajnálom, hogy mindig ellöktelek magamtól... hogy megsértettelek... h-hogy bántottalak... Csak azt akartam, hogy hagyj el... mint mindenki mást... elfogadtam azt a tényt, hogy... elveszett ügy vagyok... de te soha nem tetted... t-te... - mondta Jimin, miközben néma könnyek szöktek ki a szeméből.
– Miért akartad, hogy elhagyjalak? Az alfa halkan megkérdezte: - Azért, mert engem... undorítónak találtál?
– Soha nem találtam undorítónak. Jimin elvágta az Alfát, és nagy őszinte szemekkel nézett fel rá: "Ez... én voltam az undorító... m-mocskos..."
-"Hyung-"
-"Nem, ez igaz... tudtam, milyen e-ember leszek... tudtam... milyen undorító és mocskos... lettem... és mindenki... szó szerint mindenki így bánt velem... - szipogott Jimin szomorúan kuncogva. - Mindenki de... te... - mondta, csak egy suttogás fölött, mintha titkot mondana el.
-"Tudod... valahányszor egy alfa hozzám ért... mindig... durva volt... és... és... durva... és... az volt... ez valami olyasmi volt, amit én... kezdtem el hinni, hogy megérdemeltem... azok a pillantások... vágyakkal teli szemek... mindig levetkőztem... ez az, amit... én tudtam... tudtam, hogy megérdemeltem... mert én-én... ezt tettem magammal..." Jimin könnyeit törölgetve ráncolta a homlokát.
-"De te... a te... a szemed... soha nem ítéltek el engem... úgy néztek rám... mintha én lennék a legdrágább ember a világon... a szemed. .. olyan sok szeretetet hordozott...
t-tiszta... szennyezetlen... Az érintésed... megijesztett... mert soha nem volt durva... mindig olyan volt... p-puha... olyan gy-gyengéd... é-én... utálom magam a-annyira... de hogy
t-te... hogy tudsz még mindig úgy nézni rám, mintha.... mint én... még mindig olyan t-tiszta vagyok... - kiáltott Jimin, és Jungkookra nézett, mint aki nem hiszi el, hogy Jungkook még mindig ennyi gonddal, ennyi szeretettel nézhet rá.
-"Hyung-"
De aztán Jiminnek eszébe jutott, hogy Jungkook mennyire undorodva nézett a gondolatra, hogy megpróbálja megölni a babáját. A lélegzete elakadt, megérintette a hasát, és felnézett Jungkookra.
- J-Jungkook... - kezdte Jimin, megnedvesítette az ajkát, és kétségbeesetten nézett Jungkookra. - Esküszöm, hogy soha nem fogok ártani a babámnak... Soha nem fogom hagyni, hogy bárki is arra gondoljon, hogy árthat neki. .. Én-én... megígérem... megígérem! M-Még akkor is, amikor... azok... azok az alfák megpróbáltak megérinteni, nem engedtem a babám közelébe, Mindig meg fogom védeni és szeretni fogom - mondta Jimin kétségbeesetten, mintha bizonyítani akarna valamit.
- Hyung, mi... - próbálkozott Jungkook, nem értve, Jimin miért tűnt hirtelen ennyire kétségbeesettnek, ijedtnek és pániknak.
-"Én leszek a legjobb o-omega, én... megígérem, hogy megváltoztatom magam! Mindig..."
– Hyung! Jungkook mondta kicsit hangosabban, amitől az omega abbahagyta a pánikot, és ránézett: – Miről beszélsz?
- Undorodtál tőlem... - suttogta Jimin, és könnyek szöktek ki a szeméből. - Életemben először néztél így rám... - mondta Jimin megtört hangon. .
- Nem érdekel ki néz rám így... d-de... de t-te nem... s-soha... k-kérlek... - könyörgött Jimin. "K- Kérlek..."
Jungkook ekkor jött rá, hogy Jimin miről beszél. Arról az időről beszélt, amikor kijöttek a kórházból, és Jungkook annyira csalódott volt benne.
-"Hyung..."
-"K-Kérlek, Jungkook-ah..." Jimin sírt és könyörgött. "Rájöttem, soha nem éreztem magam magányosnak... mert mindig is voltál... és tudtam, hogy mindig... voltál... d-de... de amikor úgy néztem rám... olyan undorodtál... olyan csalódott voltál... amikor elhagytál... egyedül ... úgy éreztem... egyedül éreztem magam, Jungkook-ah... most először éreztem magam annyira... olyan egyedül..." Az omega sírt, eszébe jutott, hogyan nagyon utálta ezt az érzést, azt az érzést, hogy elveszíti Jungkookot.
– Hyung, nézz rám! Jungkook mondta és gyengéden a kezébe fogta Jimin arcát. - Soha többé nem hagylak el... ígérem... itt vagyok, mindig itt vagyok... oké?
Jimin bólintott, és tovább sírt: "I-Igen... K-Kérlek..."
Jungkook szorosabban ölelte az omegát, és megnyugtatóan megdörzsölte a hátát.
-"Soha nem vagy egyedül, Hyung... Mindig nálad leszek, mindig... ígérem..."
_________________________________________