Halihó Szívecskéim!
Ez... Ez hosszú lesz. Több mint 8500 szó, ezt nem számolva, persze.
Már napokkal ezelőtt kész lett, de mint tudjátok, egy önző dög vagyok, úgyhogy...
Happy birthday to me!
2023. Január 10.
God has let me live another year!
And I'm about to make it everyone's problem...
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Miután a beszélgetés véget ért, a kis család felkerekedett, hogy megkeressék a lányt. Igazából nem kellett sokáig keresniük. Az egyik bástya tetején ücsörgött, pont ott, ahol Levial beszélgetni szokott, ha nagyon nem tud aludni.
- Jobban vagy, Kimi? - kérdezte Hanji, miközben leült mellé. Kim csak bólintott egyet és meredt tovább az égre.
A többiek is odakucorodtak a két testvér mellé. Kellemes csend telepedett rájuk.
- Észrevettem, hogy nem vagytok annyira feldobva mióta visszaértünk - fordult az ikrekhez Kim. - Mi a baj? - mindketten hallgattak. - Hát jó, ne mondjátok el...
- Az... Az egyik fiú a faluban ráförmedt Leanára. Mert szerinte "feleslegesen főnökösködik". Szerintem nincs igaza, de Lea nem hagyta, hogy segítsek...
Kim feltápászkodott a földről és családja elé állt.
- Ha én csak egy másodpercre is megtorpantam volna minden alkalommal amikor valaki azt mondta nekem, hogy nem tetszik neki amit csinálok, már réges régen halott lennék. De ehelyett összeszedtem magam, azt csináltam amit jónak láttam... Többnyire... És itt tartok. Már majdnem hivatalosan felderítő vagyok, valamint egy karcolás nélkül megúsztam mindkét Fal-áttörést.
- De mi van, ha igaza van? - motyogta lehajtott fejjel a kislány.
- Hugo szerint igaza van?
- De csak azért mondja, mert a tesóm...
- És pontosan ezért kellene rá hallgatnod: mert ő ismer a legjobban. Nézd, attól nem leszel gyengébb, hogy elmondod a szüleidnek, mi történt. Igen, tudom, hogy egyikőtök sem szólt egy szót sem. Láttam Anyukátok és Apukátok arcán.
- De a többiek azt mondták, hogy az gyerekes...
- És? Még mind gyerekek vagytok. Nyugodtan állj ki magadért.
- De gyerekesnek lenni nem jó...
- Tudod mondtam, hogy nekem sok barátom van. Rengeteg életet megismertem és kivétel nélkül az összes bebizonyította nekem, hogy nincs a világon kártékonyabb kifejezés, mint a "Nőj fel!"
- Miért?
Kim nagyot sóhajtott és felnézett az égre. A tiszta idő miatt jól látta a fejük feletti csillagokat...
- Amíg gyerek vagy, nem ismered az igazi sötétséget. Mondhatni az a felhőtlen boldogság időszaka, amikor mindenki támogat. Aztán... Egyszer csak el fog tűnni a Nap a fejed fölül. És egyedül maradsz. Csak te és a teljes, fojtó sötétség. Először az orrodig sem látsz. Aztán... Elkezdenek megjelenni a csillagok. Azok a távoli, parányi fénypontok, amik adják a reményt, hogy ennek a sötét éjszakának egyszer vége lesz. A reményt, hogy van még fény a világon... Viszont minél több időt töltesz ott, annál többet látsz a sötétségből. Lesz, amikor újra fényt látsz, de az nem a Nap, hanem a tűz, ami elégeti a világodat. A végére már, amikor tényleg vége lesz az éjszakának, nem fogod tudni, hogy az valóban a Nap e, vagy egy újabb tűzvész. Ezért csak a csillagokat figyeled... Azok biztosan ott lesznek feletted... Messze vannak... Mégis irányt mutatnak... Csak nézd őket és ne nézz le! Akkor nem látod annyit a sötétséget... - a fejük felett egy felhő úszott be a lány látóterébe. Kim gyorsan elkapta a tekintetét és unokahúga szemébe nézve folytatta. - Állj ki magadért, mert egyszer nem csak egy nagyszájú gyerekkel állsz majd szemben, hanem az egész világgal... És minél jobban megtanulsz küzdeni magadért, annál rövidebb ideig leszel majd a sötétségben.
- Ezt... Ezt nem értem...
- Örülj neki! Gyerek csak egyszer vagy. Aki látta már a sötétséget az nem lehet újra gyerek. Mert ha onnan kijutsz, már felnőtt vagy. És onnantól kezdve már csak támogatod a körülötted élőket. Minél tovább tudsz gyerek maradni, annál jobb...
A két felnőtt szíve összeszorult a lány szavai hallatán. Bár mélyen legbelül tudták, hogy nem áll távol az igazságtól, el sem tudták képzelni, hogy mi történt vele amitől ilyet mondana...
°°°
Másnap reggel ugyanúgy korán keltek, mint bármikor. Kim viszont érezte, hogy valami egészen máshogy fog alakulni. Kezdve például azzal, hogy nővére nem Leviékkal jött le reggelizni.
Kim, nem igazán tudva mit kezdeni magával, a gondolataiba merült. Egyszer csak felcsillant a szeme és az asztalon heverő kezére pillantott. A mutató és a középső ujja ki volt nyújtva, a többi nem. (Ezt nem igazán tudom jobban elmagyarázni. Mintha hármat mutatnál, csak a hüvelykujjadd nélkül..)
- Csiga - kuncogott halkan.
- Nem teljesen - jegyezte meg Levi. Kim ezt nem értve rá pillantott. A Hadnagy a saját ökölbe szorított kezét a lányéra helyezte. - Mostmár csiga.
Kim erre felnevetett, ahogy az ikrek is. Majd közeledő léptek hangját hallották...
Az étkezőbe belibbenő Hanjit igazán jó hangulatban találták. Főleg kishúga azonnal észrevette a változást a mosolyában, ahogy a szeme csillogásában is. Természetesen mérhetetlenül örült annak, hogy nővére ennyire boldog volt, még úgy is, hogy ő maga nem is tudta pontosan az okát. Bár arra igazán nem kellett sokat várni.
- Eren, képzeld, találtunk egy helyet, ahol nyugodtan kísérletezhetünk az erőddel!
Ezután boldogan megcsókolta férjét, aki látványosan örült ennek. Ameddig ki nem értek az épületből, Hanji ki sem engedte Levit a karjai közül és újra és újra megköszönte neki, hogy beleegyezett.
°°°
Az eddigi pusztakezes harc gyakorlására használt réttől nem messze volt egy kiszáradt kút. Elég mély volt ahhoz, hogy ha esetleg Eren óriása megkergülne, akkor se legyen semmi baj, hiszen nem tudna kijönni onnan, így mindössze elég távol kellett a többieknek állni, hogy az esetleges sérüléseket elkerüljék.
Erent leeresztették, majd ahogy azt előre megbeszélték, egy zöld jelző füsttel tudtára adták, hogy mindenki a helyén van, így nyugodtan átváltozhat.
Itt jöttek a gondok. Teltek a percek, de nem történt semmi.
- Lehet, hogy csak nem értette pontosan, hogy mit akarunk? - gondolkodott hangosan Hanji, mire mellette álló kishúga csak a fejét rázta.
- Nem hiszem, hogy ez lenne a probléma. Igen, én is tudom, hogy nem ő a legnagyobb zseni a világon, de ennyire azért nem hülye. Valamit szerintem még nem vettünk észre... - morfondírozott Kim félhangosan.
Végül úgy döntöttek, megnézik mi a baj. Kimnek igaza volt. A kút mélyén gubbasztó fiú már látványosan véresre harapdálta a kezét, mégsem történt semmi. Az arcán tisztán látszott a kétségbeesés. Mivel nem tudtak a helyzettel különösebben semmit sem csinálni, felhúzták Erent. Mikasa azonnal barátja nem regenerálódó kezét kezdte bekötözni, majd aggódó szemeivel végigmérte, hogy biztosan nem sérült-e meg jobban. Mélységes megkönnyebbülésére, nem szerzett több fizikai sérülést.
A délelőtt folyamán inkább azon gondolkodtak, hogy mi csúszhatott félre. Ez a kisebb baki nem tett jót az expedícióról alkotott víziójuknak. Ha a fiú ennyire nem tudja kontrollálni az erejét, akkor nem valószínű, hogy odakint sikerül a parancsnokuk terve.
Bármi is legyen az...
A két kicsi a padok között szaladgált, míg a nagyobbak teáztak. Mikasa Erennel szemben ült, mivel még mindig aggódott érte. Velük egy asztalnál még Eld és Gunther ült. A másik asztalnál egyik oldalon Petra és Oluo, a másik oldalon Hanji, Levi és Kim ült, a másik társasághoz közelebb.
Hirtelen Kim felpattant a helyéről és majdnem ebben a pillanatban egy hatalmas, villámcsapásszerű fény szelte ketté az eget. Por és gőz takarta el a szemük elől az addig tisztán látható terepet, majd mikor az kezdett alább szállni, megdöbbenten vették észre a hatalmas, bőr nélküli kezet.
- Nyugalom! - hallatszódott a Hadnagy hangja.
- Levi Hadnagy, én nem... - próbált magyarázkodni Eren, de amint körbenézett, meglátta, hogy felettese nem hozzá, hanem sokkal inkább a Levi osztag régebbi tagjaihoz szólt.
- Mindenki nyugodjon meg!
Szemük ellenszenvet és haragot sugárzott a fiú felé. Fegyvereiket Erenre szegezték, készen arra, hogy rátámadjanak, ha arra kerül a sor.
Mikasa kétségbeesetten próbálta szúrós pillantásával és saját fegyverével arrébb tessékelni a fejvesztett társaságot, de nem járt különösebben sikerrel.
Hanji még a káosz közepén sem vesztette el a fejét. Legalábbis nem éppen úgy, mint a többiek. Elbűvölten nézte a spontán megjelent hatalmas kezet. Meg is fogta volna, ha Mikasa nem tartja vissza, ami szerencsés is, mivel már távolról is érződött a forróság, ami a túlméretezett testrészből áradt.
- Eren! Ezt meg mégis mire véljük? - ordította Eld. - Miért most változtál át, amikor senki sem adott rá engedélyt?
- Azt mondtam, hogy nyugodjatok meg! - szólt rájuk a Hadnagy.
- Válaszolj, Eren! Mi ütött beléd? - kiabálta Oluo is.
- A magyarázat ráér. Először bizonyítsd, hogy nem vagy az emberiség ellensége, vagy megölünk! - csatlakozott a fenyegetőzéshez Gunther is.
- Ha csak megmozdítod azt a kart, leszedem a fejed! Ez az első és egyetlen figyelmeztetés, amit kapsz! Ki tudlak nyírni, mielőtt kettőt pislognál, megértetted?
- Oluo! Hányszor kell még elmondanom? - emelte meg a hangját Levi ismét.
- Hadnagy, Szakaszparancsnok asszony, kérem lépjenek távolabb! Ez veszélyes! - szállt be a kétségbeesett kiabálásba Petra is.
- Szerintem most nektek kellene hátrálnotok - válaszolt Levi. Hangulata mit sem változott. - Gyerünk!
- Mégis miért...? - kezdett vitatkozni Petra, de felettese a szavába vágott.
- Megérzés.
A fejetlenség egyre jobban kezdett elhatalmasodni a társaságon. Egymás szavába vágva fenyegették a fiút, aki csak kapkodni tudta a fejét, hiszen egyik kérdés után sem hagytak neki időt, hogy akár egy szót is válaszolhasson. A megannyi szitkozódás közepette egy nem túl hangos, de mégis hallható szó, jobban mondva megszólítás ütötte meg a fülét.
- Eren!
Erre az említett odakapta a fejét és teljes figyelmét neki szentelte. Kim a bal kezével tett egy eltéveszthetetlenük másik cselekedetére utaló mozdulatot, miközben mélyen beszívta tüdejébe a levegőt. A fiú utánozta a mozdulatsort. Az addig kiabálók egyszerre elhallgattak és mereven nézték, mit csinál a fiú. Eközben Kim egy újabb karmozdulat kíséretében kifújta a tüdejében lévő levegőt. Barátja ezt is utánozta. Erre a lány elmosolyodott és mutatóujjával a saját fejére mutatott, vagyis inkább közvetetten az agyára. Eren megértette az üzenetet. Pár másodperc gondolkodás után elkezdte kihúzni beszorult jobb kezét. Az erőlködéstől és az összpontosítástól kissé összeráncolta homlokát, ezzel valamennyire megijesztve a társaságot. Mikor végre sikerült kiszabadulnia, a lendülettől lebukfencezett a talajra, éppen a Hadnagy mellé.
- Szóval... Akkor jól vagy, Kölyök?
- Nem.. teljesen.. - válaszolt kicsit lihegve a fiú.
Kim pár lépéssel barátja mellett termett, majd természetesen úgy, hogy ne fájjon neki, ökölbe szorított bal kezével Eren fejére koppintott.
- Figyelj oda! - mondta szigorúan.
Mikor leeresztette a kezét, ismét megpillantották azt a különös, sötétebb foltot a tenyerén, ám ismét nem volt senki, aki rá mert volna kérdezni.
Ekkor az ikrek tűntek fel nénikéjük mögött, fejük felett egy sötétzöld, felderítő köpeny.
- Köszönöm - vette el tőlük Kim a ruhadarabot, mikor visszaadták neki.
A két kis apróság láthatóan teljesen sértetlenül megúszta az előbbi incidenst, aminek Eren nagyon is örült, még barátnője felé küldött 'Ez azért nem rajtad múlt...' nézése ellenére is.
°°°
Eren egész visszaúton nem szólt egy árva szót sem. Túlságosan is elmélyült a gondolataiban. Még a délutáni takarítás közben sem zökkent ki ebből a különös transzból.
A változatlanul nyomott hangulatot megelégelve, Levi hadnagy úgy döntött, beszél vele.
- Hogy vagy, Kölyök?
- Jobban, köszönöm szépen - válaszolt illedelmesen a fiú. Viszont felettese nem teljesen erre gondolt. Miután Eren felfogta az üzenetet, folytatta. - Csak.. gondolkodtam. Ne értse félre, tudom, hogy az erőm nem a legnagyobb életbiztosítás, de azért reméltem, hogy eddigre legalább ismernek annyira, hogy tudják, hogy nem fogok szándékosan valami olyat csinálni, mint ma. Lehet, hogy csak magamat ámítottam, de ameddig nem fogták rám a kardjukat, nem is fogtam fel, mennyire nem bíznak bennem.
- Még szép, hogy nem bíznak benned - válaszolta 'ez magától értetődő' hangsúllyal. - Ahogy azt már Kim is mondta, hivatalosan akkor tekintenek valakit teljes jogú tagnak, ha túlélte az első expedíciót a falakon kívül. Odakint semmi sem úgy működik, mint a könyvekben. Ezért fontos azonnal döntést hozni egy hirtelen helyzetben. Ez persze nem teszi őket szívtelenné. Akárhogy is tűnhetett neked a mai után, biztosíthatlak arról, hogy mindannyian bizonytalanok voltak valamilyen szinten.
- Levi hadnagy - szólította meg a tisztet az éppen akkor érkező Moblit. - Hanji szakaszparancsnok beszélni szeretne a teljes osztaggal.
°°°
A szobában már ott volt a többi tag, mikor Levi és Eren is megérkeztek. Mikasa szemei azonnal Erenre tapadtak. Ő aggódott leginkább a fiú miatt.
- Mi a szarról tudtál eddig beszélni a fejesekkel? - kérdezte feleségét a Hadnagy.
- Oh, az meglepően gyorsan ment. Nem igazán tudtam nekik sokat mondani - folytatta a csevegést Hanji. - De ennyi elég is ebből. Ezt nézzétek!
Az asztalra helyezett tárgy láttán először Eren szólalt meg.
- Ez.. a kiskanál.
- Pontosan - erősítette meg a nő. - A megjelenő titánkarod mintha megfogta volna - vette a kezébe a kanalat, hogy bemutassa, mire gondolt. - A világon minden a valószínűségen alapul, úgyhogy simán lehet véletlen is, de a megérzésem azt súgja, hogy most ennél többről van szó. Bármi hozzáfűzni való?
- Csak... Csak annyit tudok, hogy fel akartam venni a földről. Viszont mikor lehajoltam, a kar csak úgy, a semmiből megjelent - válaszolt neki a fiú.
- Érdekes... Ez talán azt is megmagyarázza, miért nem tudtál átváltozni azelőtt. Végezni az összes óriással, megfékezni az ágyútüzet, felemelni egy hatalmas sziklát. Minden esetben, mikor átváltoztál, volt egy célod vele. Véleményem szerint a magadon való sebejtés nem az egyetlen katalizátora az átváltozásnak. Úgy tűnik, hogy egy jól definiálható elképzelés is szükséges.
- Lehet ebben valami. Ez a legutóbbi nagyon hasonlított arra az ágyúsra. De... Komolyan átváltoztam csak azért, hogy felvegyek egy nyomorult teáskanalat? Ez... Ez őrület...
A teremre hosszú másodpercekig síri csend telepedett a teremre. Mindannyiuknak össze kellett szednie a gondolataikat. Végül Gunther szólalt meg először.
- Tehát, ha jól értem, akkor nem szánt szándékkal szegted meg a parancsot.
- Persze, hogy nem!
A férfi csak sóhajtott egyet, majd az osztag régebbi tagjai összenéztek, majd bólintottak egyet. Mindannyian szájukhoz emelték kezüket, majd egyszerre beleharaptak. Levion kívül mindenki elképedt ezen.
- Mi? De mégis mit csináltok? - kérdezte Eren kerekre nyílt szemekkel.
- Áu... Ez iszonyúan fáj - nyöszörgött Eld. - Te hogy vagy képes átharapni a bőröd?
- Ma rossz döntést hoztunk. Ezt vedd a mi bocsánatkérésünknek. Persze ha meg tudsz bocsátani nekünk - folytatta Gunther.
- A mi szakmánkban olyan gyorsan kell dönteni, ahogy csak lehet - szólt Oluo is. - Az a dolgunk, hogy kordában tartsunk.
- Valójában mind féltünk - vallotta be Petra. - Ez nem mentség, tudom. Minden jogod megvan rá, hogy haragudj ránk. De... Mindezek ellenére... Odakint végünk, ha nem tudunk bízni egymásban. Ez rád is igaz, ha nem tudsz bízni bennünk.
- Semmit baj, ugye Eren? - szólt Kim mielőtt a fiú kinyithatta volna a száját. Eren elhúzta a száját, mire egy igazán szúrós pillantást kapott barátnőjétől. Olyan szúrósat, hogy kirázta a hideg.
- Egyre furább vagy... - jegyezte meg összefont karokkal.
- Mire gondolsz?
- Az utóbbi időben egészen.. érdekesen.. értelmezed a bizalmat.
- Eren, ezt már megbeszéltük - sóhajtott fel Kim.
- Nem! Te kijelentettél egy önmagában teljesen logikátlan dolgot, semmi, de semmi magyarázattal! És elvárod, hogy mind szó nélkül egyetértsünk veled! - kiáltott fel Eren. Szeme ingerülten villogott. - Miért? Miért bízol meg benne ennyire?
- Kire gondolsz? - kérdezte Hanji.
- Levi hadnagyra.
Erre senki sem számított. Hatalmas szemeket meresztve bámulták az irreálisan ingerült fiút.
- ... Miért? - kérdezte végül Eld. - Lehet, hogy csak én maradtam le... De... Mióta is bízik Kim egyáltalán Levi hadnagyban?
Eren hatalmas sóhajtás után Gunther felé fordult.
- Amikor jött Kim és Mikasa és Kim megijedt tőled, akkor te álltál közelebb hozzá, vagy Levi hadnagy?
A férfi gondolataiba merült. Lázasan kutatott emlékei között, majd tágra nyílt szemekkel meredt a fiúra.
- Levi hadnagy... De akkor honnan tudod, hogy tőlem ijedt meg?
- Egyszerű - válaszolt Eren. - Levi hadnagy azelőtt bőven kartávolságon belül állt Kim mellett, mégsem reagált semmit sem rá.
- Eren, te is tudod, hogy én is féltem Kimet, de attól még mindig a családtagja. Teljesen normális, hogy nem mászik a falra tőle. Nyugi - sóhajtott Mikasa.
- De... Amikor az a két fura alak kergetett minket, akkor azt mondta, hogy ne mondjuk el Anyunak és Apunak, hogy ő vigyázott ránk - szólalt meg hirtelen Leana.
- Mondjuk azt jóval azelőtt mondta, hogy megtudta, hogy Apu az apukánk - csóválta a fejét bátyja. - Nem hiszem, hogy olyan sok köze lenne annak Apuhoz...
- Hugonak igaza van - szólt most Kim. Minden szempár a falnak támaszkodó lányra szegeződött. - Minden gyereknek azt mondom, hogy ne szóljanak rólam a szüleiknek, ha nem kértek meg rá, hogy vigyázzak rájuk... Ha meg hivatalosan is én vagyok a dadus, akkor azt, hogy mondják azt, hogy minden rendben volt, akármi is történt valójában... Legalább is a Müller-incidens óta...
- Müller-incidens? - kérdezett vissza Levi.
- Egyszer... Amikor vigyáztam két kisgyerekre, a nagybátyjuk betört a házba és pisztolyt fogott rájuk. Szerelmes volt a gyerekek anyukájába és megőrült, amikor a bátyjához ment férjhez... Szóval... Agyhelyen vágtam egy serpenyővel, mielőtt ártani tudott volna nekik. Csak elvesztette az eszméletét, nem lett nagyobb baja. Mikor a szülők hazaértek, az a tébolyult nekik is bevallotta, hogy szánt szándéka volt megölni a két gyereket. És... A szülők közel másfél óráig üvöltöztek velem, hogy ÉN sodortam veszélybe őket... Azzal, hogy leütöttem a nagybátyjukat... Aki saját bevallása szerint megölte volna őket... Tudom, hogy a szülők idegesek, ha megtudják, hogy a gyerekük veszélybe került, de nem szeretnék megint boxzsák lenni...
- Várjunk - állt fel Mikasa és Kim felé indult. - Te komolyan tettél valamit a saját egészséged érdekében úgy, hogy senki sem kötelezett rá?
- Ha így mondod, akkor egy kicsit furán hangzik...
- Olyan büszke vagyok rád! - ölelte magához barátnője. Kim a rá szegeződő meglepett pillantásoktól fülig vörösödött. Kissé kínosan visszaölelte a lányt és hosszú percekig úgy maradtak.
- Jó, de amikor az a két idegbajos el akarta rabolni az ikreket, akkor még Kim tényleg nem tudta, hogy a családtagja. És ezek szerint Kim saját bevallása szerint lett volna esély arra, hogy rosszabb legyen a helyzet. Mégse volt semmi baja vele.. - erősödött tovább Eren.
- Azt ugye tudod, hogy a meglepetés ereje maximum egyszer használható, ha a két illető egymás mellett áll?... És... Igazából.. szerintem segített, hogy nem fojtottak meg... De komolyan, mire számítottál? - Kim arcán egyre kristálytisztábban látszott, hogy kezdi elveszteni a fonalat.
- Há! Erre pont tudok válaszolni! Ugyanis tudom, hogy ha majdnem megfojtanak, az egy azon kevés dolgok közül, ami tényleg bekapcsolja a "HAGYJÁL BÉKÉN" effektust, amit a természetben csak túlélési ösztönnek hívunk, és nem tudsz racionálisan gondolkodni, amíg meg nem bitonyosodsz arról, hogy csak és kizárólag olyan emberek vannak a legalább két méteres körzetedben, akikben megbízol. Ha bármi bajod lett volna Levi hadnaggyal, azt én is hallottam volna.
- Van egy olyan érzésem, hogy ezt még meg fogom bánni, de... Miért...? - kérdezte bizonytalanul Petra. Eren nagyon mély levegőt vett és kicsit nyugodtabban folytatta.
- Mondtam, hogy tudom, hogy Kim a különleges képességeit mire használta... Egyszer, az első év végi vizsgánk után kitalálták, hogy hoznak valakit, hogy "felmérje a képességeinket". Igazából szereztek egy tébolyultat, aki csak el akart verni minket... Én annyira nem voltam már akkor sem béna, úgyhogy én csak azt számolgattam, hogy vajon kettő, vagy három csonttöréssel tudnám megúszni a dolgot... Armin eközben már a temetése részleteit ecsetelte Annienak... Aztán hirtelen Kim előrelépett, majd kihívta azt az őrültet, hogy... Hogy ha Kim nyer, akkor mindenkit át kell engednie ezen a "vizsgán", ha pedig veszít... Akkor kirúghatják...
- És? Ez miért ekkora nagy szám? - okoskodott Oluo.
- Tekintve, hogy az a lány vállalta ezt be, aki már azelőtt is többször úgy nyilatkozott, hogy "lehet, hogy meghalunk, vagy rosszabb: ki is rúghatnak", szerintem igenis nagy szám! - csattant fel Eren. - A... Az az őrült csak nevetett rajta, majd azt mondta, hogy beleegyezik. Majd elé dobott egy kést, mondván, hogy akkor már legyen igazi tétje... Ha akár csak meg tudja karcolni, nyert. Nem tudta, hogy mit vállalt. Nem tudta azt, amit én már nagyon régen... Kim ha akarná mindenkit meg tudna ölni álmában. Alig egy perc múlva a földhöz szorította azt a nagyképű őrültet. És nem is akárhogy. Ha akarta volna, egy mozdulattal végzett volna vele... Ezzel igazán a büszkeségébe tiport... Nekiesett Kimnek és majdnem megfojtotta. Miután az egyik helyőrségi katonának sikerült leszednie róla azt a félkegyelműt, Kim elkezdett sikítani és addig nem tudtuk lenyugtatni, míg el nem küldtünk mindenkit a közeléből. Azt a férfit is beleértve, aki megmentette az életét, mert őt sem ismerte.. gyakorlatilag semennyire sem. Miután lenyugodott, persze megköszönte neki és bocsánatot kért, de...
Mindegyik hatalmas szemeket meresztett a földet bámuló lányra.
- De azért jól vagy? - motyogta aggódva Hugo.
- Hát persze, Csillagom - sietett megnyugtatni a gyermeket Kim.
- Azért az nem sokon múlt... - háborgott Eren.
- Szerintem itt az ideje, hogy befejezzétek a vitatkozást - vágott a beszélgetés közepébe Levi.
- Kikérem magamnak, én nem vitatkozom! Csak elmagyarázom, hogy miért nekem van igazam.
- Aha... És képzeld Eren is ezt csinálja. Ezt hívják veszekedésnek.
- Csitt! - szólt rá a nála közel másfél évtizeddel idősebb felettesére Kim, mintha egy óvodásra szólna rá. Erennek kis híján megállt a szíve...
- Te tudod - hagyta rá a Hadnagy.
- Kim! Te meg mi a fenét csinálsz? És hogyhogy működik?!
- Eren, nyugi - sóhajtott Kim. - De komolyan, mitől félsz ennyire? Mi bajom lehetne?
- Kronológiai vagy ábécésorrendben? Mi biztosan ugyanarra a kiképzésre jártunk?
- Eren! - csattant fel Kim.
- Nem sértésnek szántam... - motyogta, főleg Levi hadnagynak címezve. - De akkor is, nem normális, hogy AZUTÁN a három év után SEMMI fenntartásod sincs...
- Miért kéne, hogy legyen? Levi hadnagy nem egy idegbajos idióta.
- Miért bízol ennyire benne? Vagy jobbat mondok: Miért bízol akármelyikükben? Egyiküket sem ismered.
- Ők a családom.
- Attól még nem ismered őket. Szerintem még a nővéredet sem. Tíz éve nem láttad. Egy teljes évtizedig. Az az eddigi életed kétharmada. Honnan tudod ENNYIRE biztosan, hogy nem fognak bántani?
- Ők a családom.
Eren nagyon mély levegőt vett...
- Oké. Akkor csak hipotetikusan... Mit csinálnál, ha egyszer tényleg ártani akarnának neked?
- Ők a családom.
- Jó, de csak elméleti síkon, mit csinálnál?
- Ők a családom.
- Miféle válasz ez? - kelt ki magából a fiú. Körülötte mintha sárgásan izzott volna a levegő.
Kim erre összerezzent és hátrált egy lépést...
Minden egy pillanat alatt történt. Levi Kim elé állt, jobb karját védelmezően a lány elé tartotta, teljesen elválasztva a két fiatalt egymástól. Arcán tisztán látszott, minden további nélkül hajlandó legalább annyira megverni a fiút, mint a tárgyaláson, ha veszélyt jelent a lányra. Hanji egy lépéssel a kishúga mellett termett. Saját bal kezével megragadta Kim remegő jobb kezét és közelebb húzta magához.
Hirtelen viszont egy teáskanál ütközött Eren fejével. A telitalálat Hugotól származott. Eren 'ez most komoly?' fejjel pislogott először a kanálra, majd a kisgyerekre, majd ismét a kanálra, majd újra a kisgyerekre... Ezt még párszor megismételte, majd végül felvette a földről a kis evőeszközt.
- Megnyugodtál? - kérdezte halkan Kim és lassan elhúzódott nővérétől, ezzel jelezve, hogy már minden rendben van.
- A... Azt hiszem... - sóhajtott Eren és leült a székére. - Sajnálom... Nem akartam ennyire elveszteni a fejem.
- Semmi baj - mosolygott a magába roskadt fiúra. - Jobb az, ha nem tartod magadban.
- Csak... Olyan ijesztő.. ez az egész... Nem akarom, hogy megint bajod essen...
Kim erre csak a fejét csóválva elmosolyodott.
- Technikailag bárki képes megölni egy másik embert, akár egy ceruzával is - Erent ekkor kirázta a hideg... - Ennek fényében kiben akarsz bízni? Az újszülöttekben? A bizalom nem azt jelenti, hogy "tudom, hogy valaki nem KÉPES ártani nekem", hanem azt, hogy "tudom hogy nem FOG". Tényleg nincs miért aggódnod. Elvégre három nap alatt négyszer hallottam a Hadnagyot bocsánatot kérni.
- Hogy... Mi? - hüledezett tágra nyílt szemekkel Eren.
- Hát... Mondjuk úgy, hogy Levi hadnaggyal a kapu betörése és a tárgyalásod közti igen rövid periódusban aránytalanul sokszor összefutottunk... És ezt most nem mint kifejezést kell érteni. Hanem konkrétan...
Eren láthatóan örült annak, hogy már az előbb leült, mert ha nem tette volna, ebben a pillanatban biztos, hogy elájul.
- Azt meg hogy? És miért? És hogyan?
- Esküszöm, hogy nem direkt volt... - motyogott fülig vörösödve zavarában. - Sőt, nekünk azt mondták, hogy a Felderítő egység egyetlen tagja sem fog a kiképző központ területére jönni a "ballagásunkig". Aztán... Mégis jöttek. Levi hadnagy és Erwin parancsnok, hogy pontos legyek. Én meg nem számítottam erre, ezért nem figyeltem. Először egyszerűen csak hátra estem. Kicsit fura volt, hogy Levi hadnagy bocsánatot kért tőlem, mikor én mentem neki... Aztán másnap már nem hagyták Mikasáék, hogy egyedül mászkáljak, mert "nem tudok vigyázni magamra". De tényleg figyeltem. Armin például majdnem nekiment egy oszlopnak és én húztam el... Aztán fél percre rá én ütköztem össze a Hadnaggyal... Már megint... Ekkor már nem estem el, de ez mondjuk nem igazán rajtam múlt... És akkor is ő kért bocsánatot. Pedig ismét én voltam a hibás. A harmadik napon őszintén azt hittem, hogy már nem is lesznek ott, hiszen akkor mentek beszélni veled..
- Várjunk - szakította félbe Levi. - Erről honnan tudsz? Senki nem tudott róla, csak Erwin, én, meg a KR-es fejesek.
- Kiszámoltam - vágta rá talán egy kicsit gyanúsan hirtelen... - Mármint... A jelentésben, amit írtam és végül használtak a tárgyaláson is benne voltak a számításaim, hogy nagyjából mikor fog felkelni Eren. Csak egyszerűen bejött a tippem.
- És honnan tudtad, hogy beszélni fogunk vele?
- A Felderítő egység az egyetlen, a három ágazat közül, akik egyszer sem volt jelen a kiképzés három éve alatt. Logikus, hogy beszélni akartak Erennel.
- Ügyes - dicsérte meg Levi az okos választ.
- Tehát... Az iszonyatosan hosszú út ellenére reggel és délután IS sikerült összeütköznöm Levi hadnaggyal... Reggel csak fáradt voltam, délután meg... Egy kismadár nagyon jó hírt hozott, úgyhogy nem igazán tudtam előre nézni... E... Ezen a ponton, amikor a kadétok háromnegyede nem is látta még egyikőjüket sem, én meg már negyedjére mentem neki szerencsétlennek... Eldöntöttem, hogy ami sok az sok és hogy többször már biztosan nem akarok nekiütközni, mert valószínűleg már így is elege van belőlem...
- Kim, ugye nem... - hüledezett Eren.
- Te is tudod, hogy azelőtt egyszer sem estem le...
- Kim, mit akarsz ezzel mondani? - Eren már a fejét fogta.
- Sajnálom! Jó ötletnek tűnt...
- Mi tűnt azon jó ötletnek, hogy kimászol az ablakon és a falon mászva közlekedsz, legalább hat, de inkább tíz méter magasan? - csattant fel Eren. - Fogadjunk, hogy valami papírokat kellett elvinned az egyik főnöknek!
- Talált... De esküszöm nem emiatt estem le... Khmm... És ez még nem a kínos része...
- Úr Isten! Mi történt?
- Ugye azért nem bent közlekedtem, hogy ne fussak össze Levi hadnaggyal... Kitalálod, hogy ki kapott el? - Eren erre felröhögött kínjában. - Ez nem vicces! Tudod te, hogy milyen kínos az, ha el kellene magyaráznod valakinek, hogy igazából őt akartad elkerülni, úgy hogy nem akarsz végtelenül bunkónak hangzani? Azon túl, hogy ez lehetetlen persze, iszonyatosan kellemetlen... - hangja a mondat végén elcsuklott, mintha menten elsírná magát. Szorosan összefonta a karjait maga előtt, miközben a földet bámulta.
Hirtelen viszont a szóban forgó tiszt karolta át a lányt. Kim bár nem kicsit lepődött meg, mégis kellemesnek érezte az egyébként nem fenyegető gesztust. Bár nem ölelte vissza, közelebb húzódott hozzá és lejjebb engedte karjait.
Kicsit olyan volt, mintha Kim tényleg a lánya lenne...
Miután Kim szépen lassan megnyugodott, felettese lassan elengedte.
- Nem tudom, hogy pontosan mi történt a kiképzésen, de biztos vagyok abban, hogy valami nincs rendben. És abban is, hogy ez nem a te hibád. Tényleg nem az.
- Köszönöm - motyogta egy halvány mosollyal Kim. - Eren, bocsánat, nem akartam kiakadni... Vagy kiakasztani téged...
- Hhhm... Legalább most nem kaptam akkora szívrohamot, mint április 3-án.
- Most mondd, hogy nem volt igazam. Utólag te is azt mondtad, hogy igazán jó péntek délután volt - forgatta meg a szemeit Kim karba tett kézzel.
(Author's note: keress rá: World party day (｡•̀ᴗ-)✧)
- Most mondd, hogy nem hoztad rám a szívbajt amikor a Fal áttörése után majdnem az első dolgod az volt, hogy megkerested Trost körzet legkeresettebb "hivatásos törvényen kívüli" bandáját és.. gyakorlatilag örökbefogadtattad magad velük!
- Már bocsánat, de megkérdeztem előtte, hogy akartok e jönni.
- Tessék? - szólt közbe Hanji. Bár bízott kishúgában, ez az infó nem nyugtatta meg...
- Egy szép, napos pénteki napon Kim, én, Mikasa és Armin felkerekedtünk és meglátogattuk a nem túl rózsás körülmények között dolgozó Sárga Rózsák törzshelyét. Egy egyébként becsületsüllyesztőként is üzemelő kiskereskedelmi létesítményt. Kim vezetésével... Aztán... Kim egyenesen odament a legijesztőbb társasághoz, megkérdezte, hogy ők e az a bizonyos banda, majd felajánlotta, hogy ha segítenek nekünk a tea üzlettel, akkor ő is segít nekik... Elkezdett táncikálni velük és mindenki megosztotta vele a legnagyobb álmait és céljait... Aztán másnap elmentek a bíróságra és Kim előhúzott vagy tíz törvényt, ami alapján a Katonai Rendőrség hibája, hogy bűnözők lettek és egy rakás pénzt kicsikart a KR-esekből, amit a banda úgy osztott el, hogy mindenki valóra tudja váltani az álmát. A főnökük például abból a pénzből nyitott éttermet a feleségével Trost körzetben...
Elképedt szempárok tömkelege szegeződött a szóban forgó lányra.
- Minden banda főnökének van egy kishúga, vagy szeretne egyet - kezdte Kim. - Nem tudom, hogy pontosan miért, csak így van és kész. Csak gyerekek voltunk, így kellett a védelem. Nekik meg az, hogy a Katonai Rendőrség ne szaglásszon utánuk és persze pénz. Mindenki profitált ebből.
- Ha biztosan jól vagy, akkor oké - szólt Levi. - De a következő ilyen előtt szólj! És vigyázz magadra! Nem mindenki ilyen kedves ám.
- Persze, vigyázok - válaszolt tündöklő mosollyal Kim.
- Vagy nem... - morogta az orra alatt Mikasa. Kim szúrós pillantása viszont belé fojtotta a szót. Kim lezártnak tekintette a témát, így helyet foglalt.
- Úr Isten!... - hallatszott hirtelen Eren meglepett hangja. A fiú szeme mereven a lány bal kezére szegeződött. Ugyanis ugyanúgy fogta a csészét, mint főnökük. Ez persze nem volt újkeletű dolog. Mondhatni alig pár kivételtől eltekintve konstans volt, mióta csak csatlakoztak. Most viszont valami mégis felvillant Eren agyában. - Azt hiszem, tudom, hogy mi történt... Úr Isten! Ezt eddig hogyhogy nem vettem észre?
- Mi az, Eren? - kérdezte aggódva Mikasa.
- Végig az orrom előtt volt a válasz, csak nem vettem észre...
- ... Eren? - kérdezte értetlenül Hanji is.
- Végre értem. Végre valahára értem! Tudom, hogy mit üzent Kim!
- Az.. nagyszerű.., de mi nem - próbálta ismét visszazökkenteni a fiút Hanji.
- A tárgyaláson... A levél, amit Kim írt. Alapvetően két dolgot szűrtem le belőle már ott: Kim a Felderítő egység terve mellett áll és azt, hogy nyugodtan mondjam amit csak akarok, bármi is történjen. Ez generálta azt a szituációt, ami végül meggyőzte a tábornokot arról, hogy ide kerüljek. Aztán... Az a virág, amit az ikreknek adott... Tudjátok, hogy miért találtátok meg?
- Mert mindegyik dobozon ugyanaz a virág van? - tippelt Leana.
- Majdnem. Valójában minden fajta tea dobozán másféle virág van. Az a virág pedig pontosan azon, amelyet Apukátok issza - az ikreket arca egy kicsit elkomorult. - Ne már! Úgy tesztek mintha nem ti lennétek az a korosztály, akik a legjobban élvezik a kincskeresősdit. Ráadásul ez egy olyan dolog, amiből nem igazán lehet kinőni. Láttátok volna Pixis parancsnokot amikor neki kellett virágot keresnie... Megüzenni nekem, hogy szedjem össze magam úgy, hogy közben egy fél napnyi játékot biztosít nektek... Ez igazán Kimre vall. Valamint... Ez magyarázza a tea illatot, amikor felébredtem. Ez nagyon furán fog hangozni, de... Mivel amíg nem lettünk kadétok a tea üzletben dolgoztunk, Kim mindannyiunknak, hogy milyen illata is van pontosan az egyes fajta teáknak... Gyakorlatilag már a második találkozásunk után azt is meg tudtam tippelni, egyébként meglepően pontosan, hogy mennyi teát iszik Levi hadnagy naponta. Előbb is beugorhatott volna, hogy Kim rá gondol...
- Hogyhogy ennyire megtanította ezt nektek Kim? - lepődött meg Petra.
- Fő a biztonság - válaszolt Hugo. A válasszal magát is meglepte.
- A leggyakrabban használt altatónak egy egészen kicsit sós íze van - szólt Leana is, szintén annyira meglepetten, mint bátyja.
- Ha fura a tea színe, állaga, vagy szaga, hozzá ne nyúlj!
- Idegentől, akit Anyu, Apu, vagy Kim nem ismer, ne fogadj el semmilyen italt!
- A forró tea megégethet.
- Ha valaki követ és nincs ott Kimi, Anyu vagy Apu, keress egy bandát és tégy úgy, mintha ismernéd őket!
- Vagy ha az közelebb van, a Föld alatti városban keress valakit, akinek van családja és mondd azt, hogy a Katonai Rendőrség elől menekülsz!
A két kisgyerek egyre inkább elképedt saját szavaik hallatán.
- Ezt te honnan tudod? Várjunk... Én ezt honnan tudom? - kérdezték testvérüket teljesen egyszerre.
- Kim, valószínűleg - válaszolt Eren.
- Szerintem inkább csak okosak vagytok. Elvégre ezeket csak egyszer mondtam el.
- Az első négyet még értem, de az utolsó kettő hogyan segítene... - ráncolta a homlokát Petra.
- Ha egy banda akarna elkapni valakit, szétszóródnának. Ezért egy csapat, egymás mellett álló "bűnöző" egészen biztosan nem ahhoz a valakihez tartozik, aki követni próbál. Melyik a logikusabb? Egy egyedül mászkáló gyereket, vagy egy felfegyverzett felnőttekkel körülvett gyereket megtámadni? A másik pedig... Te még soha sem hallottad, hogy "az ellenségem ellensége a barátom"? Ha lenne egy szervezet, aminek tagjainak látszólag egyetlen életcéljuk, hogy téged, a családodat és a barátaidat elpusztítsa, majd valaki odaszaladna hozzád és segítséget kérne, mert az a bizonyos szervezet ártani akar neki is, akkor te belérúgnál és elküldenéd a jó életbe, vagy segítenél neki? - Petra erre nem tudott mit mondani. - A világ egy veszélyes hely. Én nem tudom megtanítani nekik, hogy hogyan tudják saját erejükből megvédeni magukat. Egészen egyszerűen nem értek hozzá. De van tapasztalatom azon a téren, hogy ettől függetlenül hogyan lehet biztonságban maradni. És akár tetszik, akár nem, ennek a legegyszerűbb módja, ha az állítólagos "bűnözőkkel" barátkozol. Ugyanis sajnos, nem sajnos, egy olyan társadalomban élünk, ahol ha segítségért kiáltasz egy téged a legkevésbé sem ismerő tolvaj előbb fog a segítségedre sietni, mint a hivatalos rendfenntartó testület tagjai, akiket a barátaidnak tartasz. Mert egy bandában van következménye, ha hátba szúrsz valakit. Ott a barátság nem csak egy szó, hanem jelent is valamit. Ezért is mondják, hogy egy bandán belül mindenki családtag.
- Én még mindig nem értem, hogy egyáltalán miért kell ilyeneket tudnunk - ráncolta a homlokát Leana.
- Komolyan nem jöttél rá, hogy mit akart az a két idióta veletek? - a kislány nem tudott mit válaszolni. - Majdnem az életem felében gyerekekre vigyáztam. Még Eren sem tudja, hogy mennyi tébolyulttól kellett megmentenem Shinganshinában - az említett fiú kistányér méretű szemeket meresztett barátnőjére. - Hidd el, hogy nem is akarod tudni. És tudod, hogy mire jöttem rá? Hogy feleennyi ilyen szituáció sem.. lenne, ha ilyen kis apróságokat valaki tényleg megtanít azoknak a szerencsétlen gyerekeknek.
- De nekünk miért nem úgy tanítottad meg, mint Erenéknek? - nyafogott tovább Leana.
- Miért, szeretnéd, hogy úgy fájjon a fejed, mintha szétrobbanna? - a kislány hevesen rázta a fejét ijedtében. - Akkor ebben egyet értünk. A mi agyunk egy kicsit másképp működik, mint a többieké. Éppen ezért nem TUDOM úgy tanítani a legtöbb dolgot, ahogy másoknak. Különben is, ennek nem az a lényege, hogy órákig tartó kiselőadást tudjatok tartani a témában, hanem az, hogy ha valaki meg akar mérgezni, elrabolni, vagy csak egyszerűen bántani, akkor arról még azelőtt tudjatok, hogy erre esély lenne.
A levegő mintha megfagyott volna a teremben. Senki sem tudott megszólalni hosszú, hosszú percekig.
- Én... Nem teljesen értem, hogy miről beszélt Eren... - szólalt meg végül Hugo.
- Talán mert nem fejeztem be... - vakarta meg a tarkóját zavartan Eren, majd előhúzta a nyakában lógó kulcsot. - Ez, mondhatni kulcs fontosságú... Amikor Erwin parancsnok és Levi hadnagy jött velem beszélni és visszakérdeztem, hogy hogyan került ez hozzájuk, a Parancsnok is látványosan Levi hadnagytól várta a választ. Ez azt jelenti, hogy Levi hadnagy volt az, aki elsőként értesült a történtekről. Ez logikus is, hiszen hirtelen fordultak vissza, mert valami szokatlan történt. Ésszerű, hogy Erwin parancsnok előre küldte a Hadnagyot. Mielőtt elvesztettem az eszméletem, Kim, Mikasa és Armin volt mellettem. Már előre tudható volt, hogy amint sikerült a Falon tátongó lyuk eltorlaszolása, záros határidőn belül vissza kell majd érnünk. Éppen ezért, biztosan Kim maradt megmagyarázni a történteket. Ő közülünk a leggyorsabb. És ő az egyetlen, aki ha késik, ki tudja magyarázni magát. Főleg úgy, hogy Pixis parancsnok személyesen vezette az akciót. Ő meg egy azon kevés emberek közül, akiknek semmi bajuk sincs Kimmel. Ami viszont a magyarázkodást illeti... Ott azért felmerülhettek volna problémák...
- Mire gondolsz? - ráncolta a homlokát Hanji.
- Hát... Khmm... Ami azt illeti... Először is szeretném leszögezni, hogy amit mondani fogok, azt nem sértésnek szánom, Levi hadnagyhoz mindössze érintőlegesen kötődik, viszont 100%-ig megtörtént eseteken alapul.
- Hogy kötődik Apuhoz? - vágott közbe Hugo.
- Egy bitang egyszerű kötődésre gondoltam: rangban a 104-esek felett áll. E.. egy perc és megérted... Tehát... Nem tudom, hogy ezzel csak minket örvendeztettek e meg, de belénk igen keményen belénk verték, hogy: ha egy felettesed kérdez valamit, akkor azonnal válaszolsz! És még az "éppen egy óriás csámcsog a gerincemen" SEM elégséges kifogás ezalól. Nos... Volt egy rendszer... Ha a válasz jó volt, nem történt semmi. Ha téves volt, minimális büntetés, ha hallgattunk és nem mondtunk semmit, eggyel súlyosabb büntetés, ha a válasz jó volt, de nem azonnal érkezett, akkor meg még annál is nagyobb... Például, ha azt kérdezték, hogy mennyi 2376×4579,..
- Egészen pontosan 10879704 - szólt ebben a pillanatban Kim.
- Befejezhetem? - sóhajtott Eren. Kim csak bólintott. - Szóval... Ha nem azt mondom arra a kérdésre, amit most Kim, hanem mondjuk azt, hogy "kérem alássan, háromszög", akkor lényegesen kisebb büntetést kapok, mintha pár másodperccel később mondtam volna az egyébként helyes választ. Annyi csavar viszont van a történetben, hogy az adott felettesünkön múlik, hogy mi számít "későbbnek". Éppen ezért Kim válasza tekinthető túl későnek, vagy akár közbevágásnak is, amit szintén büntetnek. Ó, vagy az egyik kedvencem: mindkettőnek.
- Azt hogy..? - képedt el Hanji.
- Egy egyszerű kis anomália - legyintett Eren. - De ebbe a kategóriába tartozik még a "nem tetszik a képed", az "én nem erre gondoltam" és a "hogy merészelsz válaszolni nekem?". És az abszolút kedvencem: a "szerintem rossz színű zokni van rajtad". Csak hogy párat említsek. Nagyon kreatívak ám...
- De ennek semmi értelme! - csattant fel Hanji. - Ilyet nem csinálhatnak!
- De igen. Mert a főnöknek mindig igaza van - mondta Kim, Eren és Mikasa teljesen egyszerre.
- Ez egyáltalán nem igaz - válaszolt felháborodottan Levi és Hanji, legalább akkora szinkronban.
- A kiképzésen az. Csak kadétok voltunk. Mindenki, aki már végzett a kiképzéssel, felettünk állt. És azt csináltak velünk, amit akartak - sóhajtott Eren. - Szegény Kim szívta ezt meg leginkább...
- Azt mondták: "ha nem tisztelsz meg, én sem foglal tisztelni". Ők persze arra gondoltak, hogy: "ha nem kezelsz feljebbvalódként, nem kezellek emberként". Én viszont erre azt mondtam, hogy "ameddig nem kezelsz emberként, nem fogok hajlongani előtted". Ez nem igazán tetszett néhány embernek...
- Kim! A plafon! - kiáltott fel Eren, miközben Mikasával egyetemben drámaian a fejüket védték, mintha rájuk zuhanna a mennyezet. Kim erre csak türelmetlenül felsóhajtott.
- Oké, ez NAGYON sok embernek nem tetszett... De mindazoknak, akik hajlandóak voltak az én egyébként nem túl bonyolult kérésemet teljesíteni, nem is volt velem bajuk. Pixis parancsnok például mindig úgy úgy írt rólam az éves jelentésekben, hogy "egy égi áldás" vagyok a számára.
- Nos... Most, hogy ezt megbeszéltük, van egy másik dolog is, ami még fontos lesz a történet megértése szempontjából... Bár Kim nem igazán mutatta ezt, egy idő után sikerült megtörniük... Elkezdett csakis végig tisztelegve beszélni mindenkivel, aki rangban felettünk állt. Nagyon rossz érzés fogott el, amikor csak láttam ezt, de nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Aztán... Megértettem. Amikor Armin könyörgött, hogy hagyjanak életben minket... Akkor, amikor több száz katona szegezte ránk a fegyverét, már egyszer ránk lőttek és már készültek a következőre... Ugyanazt éreztem, amikor láttam, hogy próbálja jobb belátásra bírni azt az eszét vesztette őrültet, mint amikor Kim... Mint amikor... És akkor hirtelen felfordult a gyomrom. Mert emlékeztem, hogy hány és hány "felettesünket" töltötte ez el örömmel...
- És ez miért ilyen fontos? - okoskodott Oluo.
- Látom, nem figyelsz. Bár mire is számítottam tőled? Szerinted így - kelt fel a székéből és tisztelgett, - hogyan adta volna oda Kim a kulcsot Levi hadnagynak? - Oluo a vereségét beismerve lehajtotta a fejét. Eren leengedte a karjait és tovább magyarázott. - Kim, bár ennek nem igazán örül, de igazából van, amikor nem képes irányítani a cselekedeteit. Ilyen... Legalábbis ilyen VOLT az is, amiről beszéltem az előbb. Aztán... Nos Kim Mikasa elnondása alapján már a legelején, tudatosan húzta az időt. Ennek átgondolatlanságán egyszerűen átugranék, mert nincs ehhez most idegzetem... Szóval... Ahogy én látom, valószínűleg az történt, hogy Levi hadnagy erre úgy reagált, mint senki más addig: egyértelműen megmondta Kimnek, hogy nem akarja, hogy féljen tőle. Mint ahogy már említettem, a legtöbben örültek Kim félelmének, a többiek pedig nem igazán tudtak mit mondani.
- Milyen pszichopata állat akarja, hogy halál félelme legyen tőle a rangban alatta állóknak? - szakadt ki Leviból az egyet nem értés. - És ha már itt tartunk, azt ugye tudjátok, hogy a többi, amin annyira elhasaltatok IS csak az abszolút minimum, amit el kellene várnotok egy AKÁRMILYEN emberi lénytől? Főleg, ha az az illető a "felettesetek". Rohadtul magasabbra kellene raknotok azt a szaros lécet!
A három fiatal összenézett, majd vissza a Hadnagyra. Egyszerre viszont mindhármukból kitört a nevetés. A nevetés, ami megannyi fájdalmat hordozott magában. Miután összeszedték magukat, először a fiú szólalt meg.
- Kis naiv - nevetett fel újra Eren, miközben nosztalgikusan a fejét csóválta, majd a két lányhoz fordult. - Ti még emlékeztek, amikor a kiképzés elején mi is így gondoltuk?
- Igen - kuncogott elgondolkodva Mikasa is. - Életem legnyugodtabb három perce volt.
- Ne vegye sértésnek! - sietett a kedélyeket elsimítani Kim. - Csak... Lehet, hogy mi egy kicsit másképp... Tapasztaltuk... - lehajtotta a fejét és alig hallhatóan, sőt, a legtöbbeknek nem is érthetően folytatta. - Néha azt kívánom, bárcsak én sem lettem volna ott a kiképzésen...
Levi hadnagy viszont nemhogy hallotta, még értette is a lány kívánságát. Elszorult a szíve. Mintha valaki belenyúlt volna a mellkasába és tényleg a kezében szorította volna...
- A... Azt akartam mondani, hogy sajnos nem tudjuk magasabbra tenni a lécet... - nyögte ki nagy nehezen Eren. - Egyszerűen nem tehetjük meg...
Néma csend telepedett a szobára. Senki sem tudott mit mondani erre. El sem tudták képzelni, hogy mi is történt azalatt a három év alatt...
- És... Lehet, hogy csak én nem értem még mindig, de akkor mit is üzent Kim? - próbálta visszaterelni a témát az eredeti medrébe Petra.
- Kim mindig hármasával üzen. A Felderítő egység három színe miatt. Fekete, kék, fehér. Erő, tudás, remény. A levél volt az, ami erőt adott nekem, hogy megteremtsem azt a szituációt ami végül meggyőzte a tábornokot. A virág volt, ami bizonyította, hogy Kim ezt akarta, ami reményt adott. A tárgyalás előtti beszélgetés és a kulcs kulcs fontosságú kérdése pedig adta a tudást, ami összefogja az egészet. A másik oldalról pedig, Kim a kulccsal együtt tudást adott Levi hadnagynak és így a Felderítő egységnek, a levél hatására reményt adott, hogy a tervük sikerülhet, az pedig, hogy van a Felderítő egységben valaki, aki potenciálisan át tud változni egy tizenöt méteres óriássá, szerintem valamennyit csak dob az erőviszonyokon. Erő, tudás, remény. És a három közül a legfontosabb mindig a tudás - majd az orra alatt morogva hozzátette: - Mondjuk annak nem örülök, hogy ahhoz a tudáshoz Kim úgy akart hozzájutni, hogy közben 1 a 10000000-hoz volt az esélye annak, hogy túléli...
- De nagy szája lett hirtelen valakinek! - csattant fel Kim és azzal a lendülettel talpra állt, csípőre tett kézzel. - Tudod, egyáltalán nem kellett volna semmi ilyesmit csinálnom, ha VALAKI hajlandó lett volna teljesen ember maradni! "Jaj, nem volt buktató- és kockázatmentes a tervem!" Tudod, hogy miért? Mert volt a kigondolására ÉS az elindítására fél percem! Van róla bármi fogalmad, hogy hány szituációt pörgettem végig a fejemben? Egészen pontosan 4587-et. És tudod, hogy hányban maradtál életben? Egy! Egyetlen egy! Azt ugye tudod, hogy ez azt jelenti, hogy egy dolog félre megy és véged! Sikerülnie kellett... Ahhoz meg az kellett, hogy Levi hadnagy teljesen magától gondolja úgy, hogy: "Értem én, hogy óriássá tud változni, ami lehet veszélyes, de nem lehet, hogy ez a gyerek csak szimplán idióta?" El tudod te azt képzeli, hogy milyen nehéz volt kihúzni egy használható választ úgy belőle, hogy közben a terv sikeressége érdekében nem érthette a kérdést? És még nem is volt hajlandó hülyének nézni! Tudod, hogy ez mennyire megbonyolította a helyzetet? Értsd meg, ha nem teljesen magától vállalta volna el, hogy vigyáz rád, már réges régen elvesztetted volna a fejed! Szó szerint! Tudod, hogy mi volt a különbség Levi hadnagy és a többiek reakciója között? Mert mind számítottak arra, hogy valami nem terv szerint fog elsűlni. A különbség az, hogy mivel Levi hadnagy teljesen a saját döntése alapján vigyáz rád, ezért ő, megjegyzem teljesen jogosan, azt gondolta: "Lehet, hogy baj lesz, mert Eren egy idióta." Petráék viszont, akiknek semmi beleszólasuk nem volt a dologba, azt gondolták, hogy: "Lehet, hogy baj lesz, mert Eren közveszélyes." Így míg ők teljesen elvesztve a józan eszüket, simán gondolkodás nélkül végeztek volna veled, míg Levi hadnagy látványosan azt számolgatta magában, hogy ennyi baromság után mennyi veszélyességi pótlékot kérjen Erwin parancsnoktól hónap végén! Szerinted mi történt volna, ha Levi hadnagy sem a szabad akarata szerint vigyázna rád? Gyakorlatilag alig volt ráhatásom a történtekre. Éppen hogy csak az utolsó pillanatban tudtam a kellő irányba lökni a történéseket. Mert csak egy módon maradhattál életben. A terv sikerességét csak minimálisan tudtam változtatni, viszont így jóval megnőtt a kudarc esélye is. És tudom, hogy nem tettem eleget ahhoz, hogy ne essen bajod, de már így is bőven átléptem egy igen necces határt, és fogalmam sincs, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, de már így is aggódom, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy a tárgyaláson gyakorlatilag teljesen egy esélyessé tettem a végikmenetelt, de tudom, hogy nem lenne szabad félnem ezért Levi hadnagytól, mert az bunkóság, de egy idegesítő kis hang a fejemben nem hallgat rám és lehet, hogy igaza van és valószínűleg nem fogom ezt megúszni, de nem akarom, hogy ott legyen a fejemben és nem tudom, hogy hogyan került oda és fogalmam sincs, hogy mit akar, de hagyjon békén és nem akarom hallani, de nem tűnik el, de nem tudok mit kezdeni vele, de mivan, ha....
Kim mondandója a végére teljesen összefüggéstelenné vált. Egészen testében remegett, a haját markolászta és a légzése egyre egyenetlenebbé vált. Viszont amint elkezdett rosszul lenni, Levi hadnagy azonnal visszaültette a székre. Hosszú percekig kitartóan és türelmesen nyugtatgatta a lányt, fogta a kezét és segített rendezni a légzését. Újra és újra ismételgette, hogy semmi baj és hogy először nyugodjon meg, aztán megbeszélik. Jó is volt, hogy leültette, mert ha nem tette volna, Kim tuti elájult volna. Még azután, hogy rendesen kapott levegőt is kellett neki egy kis idő, mire teljesen összeszedte magát. Levi viszont nem sürgette. Tudta, hogy az úgysem javított volna a helyzeten.
- Kim - kezdte, miután megbizonyosodott arról, hogy a lány magánál van. - Ha annyi pénzem lenne, ahányszor valaki azt gondolta, hogy félnie kell tőlem, én lennék a leggazdagabb ember a falakon belül. És tudom, ezt NAGYON nehéz elhinni, de nem emiatt álltam meg a növésben - Kim erre nem tudta visszatartani a mosolyát, Levi hatalmas örömére. - És annak ellenére, hogy nem tudom konkrétan, hogy mi történt a kiképzésen, teljesen biztos vagyok abban, hogy ez is önvédelemnek számít. De ha nem is számítana annak, csak meg akartad menteni a haverod életét. Ami szintén egy teljesen valid indok. Nem kell ilyen dolgok miatt magyarázkodnod. Senkinek. És hozzá tenném, hogy Shadis örülhet, hogy egyrészt te rúgtál bele és nem én, másrészt nem tudom még pontosan, hogy mi a francot csináltak veled. De ha van valaki, aki különösen nagy ****** volt, tudod, hogy öltem már embert.
Kim erre felnevetett és letörölte arcáról maradék könnyeit.
- Köszönöm...
- Nem tudom, hogy hogyan tudtál ennyi infót összeszedni, de gratulálok. Ügyes vagy.
- Egyszerű - szólt hirtelen Eren, ezzel magára vonva a tekinteteket. - Kim egy személyben jobb, mint a létező összes kémszervezet együttvéve. A Katonai Rendőrség titkos szolgálata semmi hozzá képest.
- Mint ahogy már mondtam, nekem nagyon sok barátom van. Valamint... Nem számít kémkedésnek, ha van olyan ember a szobában, aki hajlandó elmondani, hogy mi történt... - vonta meg a vállát Kim.
- Kim..? - szólította meg bátortalanul barátnőjét Eren. Miután a lány bólintott, jelezve, hogy figyel, folytatta. - Az a levél... Máshogy is üzenhettél volna, de... Jól gondolom, hogy Mikasa miatt..?
- Igen. Tudtam, hogy mit tervez a Katonai Rendőrség. Nem hagyhattam, hogy az a csapat barom Mikasát is belekeverje.
- Ben volt, ugye? Ő volt aki elmondta - Kim erre csak bólintott. - És... Ő volt az is, aki azt a jó hírt hozta... Amikor összeütköztél a Hadnaggyal...
- Miből gondolod? - kérdezte faarccal Kim.
- Amikor beszéltek velem... Az egyik katonát pont előtte leváltották valami felsőbb utasításra. Nem igazán arra figyeltem, meg sötét is volt, de... Aki a helyére jött.. egészen úgy nézett ki, mint Ben... És ő elég magas pozícióban is van ahhoz... Ő el tudta juttatni a leveled, el tudta érni, hogy a te jelentésed kerüljön a tábornok elé és el tudta mondani, hogy mit tervez a Katonai Rendőrség.
- Valóban. A Katonai Rendőrségben jelenleg sajnos csak két barátom van. Vagy, ha nagyvonalú vagyok, kettő és fél... De Ben sokat segített már nekem az évek alatt.
A hallgatóság nem igazán tudta ezt dekódolni, így csak ráhagyták...
Kim ismét a csészéért nyúlt, ekkor viszont valami mintha egyszeriben bevillant volna, Hugo rákérdezett, miért úgy fogja a kis tárgyat, mint az Apukájuk. Kim erre csak elmosolyodott, majd visszatette a csészét az asztalra. Bal tenyerét felfelé fordította, így mindenki jól látta azt a különös elszíneződést... Egy régi égési sérülés volt...
- Mit szólsz ahhoz, hogy elmondom, ezt hogy szereztem?...
~
Már Eren is mondta, hogy kicsivel a Mária Fal áttörése után egy kórházban dolgoztunk... A betegek rendesek voltak, az ott dolgozók... Kicsit kevésbé... A legtöbben igazán gorombák és türelmetlenek voltak, még a betegekkel is.
Egyszer az egyik orvos úgy gondolta, hogy útban vagyok, ezért arrébb lökött. Én meg sajnos éppen egy csésze forró teával a kezemben igyekeztem az egyik beteghez. Megbotlottam és sikerült úgy esnem, hogy a bal kezemmel beletenyereltem a kiömlött italba és az ezer meg egy apró szilánkba...
Úgy fájt, mint a fene. De ez nem igazán érdekelt senkit sem, az ápolók csak üvöltöztek velem, hogy azonnal takarítsam fel... Ezért csak rátekertem a zsebkendőmet a kezemre Amikor összeszedtem a szilánkokat, felmostam és indultam újabb teáért, Elly, az egyetlen mosolygós ápoló felsikított a kezem láttán és azonnal kiküldött a többi beteghez, hogy várjam meg és ellátja a sérülésem, de addig ne mozduljak. Közben összefutottam Erennel, Arminnal és Mikasával, akik hoztak nekem teát...
Ott ültem egyedül az egyik asztalnál, előttem a csészével. Nem tudtam hozzányúlni. Mintha az előbbi után még mindig égett volna a bőröm. Nem akartam megint megégetni magam. Amint a csésze füléhez értem, mintha ismét a kezemre borult volna a tartalma...
Aztán valami olyan történt, amire nem számítottam. Ian, az a férfi, aki addig, főleg a pár nappal azelőtti üvöltözése után látványosan került, leült velem szembe.
- Mi a baj? - kérdezte bizonytalanul.
- ... A kezem... Nagyon fáj..
- Elhiszem. Láttam, hogy mi történt... Nézd, sajnálom, hogy kiabáltam. Tudom, hogy nem akartál rosszat.
- Semmi baj, megértem. Biztosan nem lehet könnyű, ha olyan gorombák veled az emberek.
- Akkor sem kellett volna rád förmednem. Tényleg sajnálom... És mi baj van a teáddal? - miután megosztottam vele a dilemmamat egy kicsit elgondolkodott, majd derült arccal folytatta. - Akkor ne a fülénél fogd! - ezt nem értettem... - Amikor... Nos amikor még nem.. itt.. laktam, a főnököm sem a csészéje fülét fogta, hanem a tetejét. Nem igazán tudom, hogy miért, ez egy érzékeny téma volt...
Erre még nem gondoltam, de úgy voltam vele, hogy egy próbát megér. Én lepődtem meg legjobban, de valóban működött. Ráadásul elsőre. Ian meg is jegyezte, hogy régebben ő is megpróbálta, de neki valahogy sosem sikerült és mindig magára borította az egészet.
Sok időbe telt, mire ismét "normálisan" tudtam fogni a csészét. Nagyon sokba. A barátaim nem akarták, hogy egyedül érezzem magam míg ez be nem következett, így ők is megtanultak a csésze tetejét fogva teát inni. Rengetegszer leforrázták magukat. De végül nekik is sikerült.
Kitaláltuk, hogy ezzel jelzünk a többieknek. Ha valaki rosszul érzi magát a jobb kezével fogja a csésze tetejét, a többiek pedig akik ezt észreveszik, a bal kezünkkel, így jelezve, hogy támogatják az illetőt és ha akar beszélni róla, ott vannak neki.
~
- Komolyan egy ilyen kis dolog miatt akadtál ki ennyire - nevetett gúnyosan Oluo.
- Egy teáskanál érzelmi szintjén állsz - csattant fel Mikasa.
- Nade Mikasa! Ilyet nem mondhatsz! - hüledezett Eren drámaian. Az asztalon heverő kiskanalat felkapta és magához "ölelte". - Szegény teáskanál!
- Ó, igazad van. Sajnálom, teáskanál! - dramatizálta túl a választ a lány is.
- Elég legyen! - szólalt fel dühösen Kim. - Viselkedjetek már! Még egy ilyen és mindkettőtöket sarokba állítalak!
Kim ismét kezébe vette a csészét. Hugo szeme elkerekedett. Előbb Kim, majd Apukája teát tartó kezére nézett, majd végül nénikéje szemébe. Kim csak bólintott. Szép lassan a többiek is rájöttek, mire gondolt a kisgyerek.
Eren és Mikasa összenéztek, majd ők is a kezükbe vették a csészéiket, pont úgy, mint barátnőjük, majd támogatóan a Hadnagyra mosolyogtak.
- Ez... A legfurább egyben legaranyosabb dolog amit valaha láttam... - jegyezte meg Petra.
- Azta! Ilyen gyorsan meggondoltátok magatokat? - pillanott két barátjára Kim.
Eren és Mikasa összenéztek, majd a kis hallgatás után Eren kezdte el a magyarázkodást.
- 1-es emberismereti szabály: "Ne ellenkezz! Kimnek mindig igaza van!". Már megmondtad, hogy Levi hadnagy a legjobb főnök az egész világon. Ezekkel a szavakkal. Az összes 104-es gyűlésen. Nem is egyszer. Csak... Az agyamig eddig nem jutott el.
- Kim.. - kezdte lehajtott fejjel Mikasa, - tudod, hogy hiszek neked és bízom benned, de egyszerűen... Azután a három év után nem.. tudok.. teljesen megbízni egy felettesünkben sem. De... Látom, hogy nem kell féltenelek tőle. És tisztelem a türelmét, mert tényleg rengeteg önvédelmi technikát megtanított neked. Azzal már én is próbálkoztam és hiába tudom, hogy miért is volt.. problémás.. attól még majdnem kitéptem a hajam. Pedig még sehova sem jutottunk... Szóval hűha! Erennek igaza van. Az örök igazság: az 1-es szabály. És... Észre vettem, hogy mióta csatlakoztunk, egyre többször viselkedsz valóban a korod szerint. Tudom, hogy miattunk.. legalábbis miattunk IS olyan hamar fel kellett nőnöd. Hogy ne legyünk egyedül. Hogy legyen valaki, aki tud egy felnőtt módjára viselkedni és gondolkodni. Ezért örülök ennyire. Visszakaptam a legjobb barátnőmet. Azt a vidám kis zsenit, aki ha tényleg izgatott, már lassan tíz évet is letagadhat a korából, őszintén, szívből mosolyog és mindenre tudja és tudni akarja a választ. Mert mostmár nem neked kell mindenkinél érettebbnek lenni. És senki sem bánt az eszedért. Köszönöm!