Mikor kinyitottam az ajtót, nem más fogadott engem az ágyamban, mint Adam.
-Na csak hogy hazaért az elveszett bárány. -mondta gúnyosan.
-Adam kérlek hagyj, semmi kedvem nincs most veled társalogni. -mondtam unottan.
-Pedig most szépen leülsz és elkezdesz beszélni. Vagy máshogy is kiszedhetem belőled a szót.
-Úr isten, állj már le! -mondtam neki mérgesen. -attól, hogy tied a ház és gyakorlatilag azt hiszed, hogy van hatalmad, nem csinálhatod ezt mindenkivel, ha nem azt teszi amit mondasz.
-Meglepő, hogy nem a bátyáddal támadtál vissza. -mondta lenézően.
-Na jó tényleg nincs kedvem veled beszélgetni. Húzz ki a szobából!
-Majd akkor megyek, ha én akarok. Elvégre ez az én házam. -mondta és közel jött hozzám.
-Utoljára mondom. M-E-N-J-K-I-A-S-Z-O-B-Á-B-Ó-L!
-Nem vagyok öt éves, hogy tagolva beszélj! -megfogta a csuklóm és elkezdett ráncigálni valahova.
-Hova a francba viszel? -kérdeztem mérgesen.
-Elegem van a szájalásodból, most megtanulod, hogy mi az a fájdalom. Ja és a tesód nem segít, mert különben megölöm. -mondta nemes egyszerűséggel.
-Hogy rohadnál meg!
-Hidd el ennél már rosszabbat is mondtak rám.
Megfogott és levonszolt egy pincébe, gondoltam, hogy ma egy pincébe éjszakázok az én drága tesóm haverja által, akit szívesen kinyírnék jelen pillanatban.
-Gyere már! -szólt rám erélyesen. Nem szólaltam meg, mert most nem volt erőm rá. Közel álltam a síráshoz, de nem adtam meg neki ezt az örömöt. Kinyitott egy vasajtót és belökött rajta.
-Ülj le, vagy én ültetlek le és az nem lesz kellemes!
-Ül a franc. Nem fogok rád hallgatni.
-Ezesetben oké. -fogott és gyomorszájon rúgott. A fájdalomtól összeestem és moccanni sem tudtam. Ő kihasználva az alkalmat megfogott és felültetett a székre. A kezeimet lekötözte és a lábaimat is. Mivel a fájdalomtól még mindig csak bágyadtan néztem előre eszembe sem jutott beszólni neki.
-Reggel jövök. -mondta majd kisétált.
Én a gondolataimat rendezve bámultam ki a fejemből. Nem hittem, hogy tényleg megüt, eddig csak hergeltem, de most...most már rájöttem, hogy pont leszarja, hogy a barátja vagyok ő ugyan úgy megüt. Az, hogy a tesóm halálával fenyeget na ez tényleg nem rá vall, mint ha kicserélték volna. Próbáltam elaludni, de egyszerűen annyira kényelmetlen volt a szék, hogy az alvás szinte kínszenvedés volt. Végül nagy nehezen sikerült elaludnom ezzel elfelejtve ezt a hülye helyzetet.
Reggel arra keltem, hogy valaki le locsol egy vödör vízzel.
-MI A FRANC? -kiáltottam fel.
-Jó reggelt, remélem kellemesen aludtál. -mondta gúnyosan.
-Fogd be. Elengednél? Van jó pár dolgom amiben nem szerepel az, hogy egy egész napot egy pincébe tölteni megkötözve.
-Felírhatod nyugodtan, mert itt fogod tölteni az egész napot büntetés képpen.
-UTÁLLAK! -ordítottam rá.
-Tudom, hogy szeretsz. Na én viszont megyek, van pár dolog amit el kell intézzek többek között a báli ruhád.
-Honnan veszed, hogy továbbra is benne vagyok? -mondtam gonosz mosollyal
-Annyira naiv vagy. Nem te döntöd el. -mondta ő is mosolyogva.
-De tehetek úgy, hogy elmondom Andrewnak, hogy mit terveztek.
-Saját magadat nyíratnád ki. Ha ennyire meg akarsz halni elintézhetjük most is. -előrántotta a fegyvert és rám szegezte. Kurvára megijedtem, nem akartam meghalni.
-Na most legyen nagy a szád. -mondta gúnyosan.
-Rohadj meg! -kiáltottam rá, szinte majdnem elsírtam magam, de még ki kell, hogy tartsak egy kicsit. Utáltam azért amit tesz most és amit már vagy két napja tesz folyamatosan.
-Utolsó szavak? -kérdezte ördögi mosollyal. Nem hittem a fülemnek komolyan meg akarna ölni?
-Hagyjál békén. -mondtam és már tényleg nem bírtam ki. Elsírtam magam előtte, csak sírtam és próbáltam becsukni a szemem, hogy ne kelljen látnom semmit és senkit.
-Na látod, most tanultad meg a leckét. Egyébként, ha nem arra koncentráltál volna, hogy épp meg akarlak ölni akkor észrevetted volna, hogy nincs töltény a fegyverben. Ha egy pillanatra nem arra koncentrálsz amivel szeme nézel, hanem arra ami mögötte van akkor nem lennél kétségben. -közelebb jött, felemelte a könny áztatta arcom és mélyen a szemembe nézett. Én direkt kerültem a tekintetét. Ezek után a pokolba kívántam volna.
-Látom haragszol rám, majd később kihevered. -elővette egy kést és elvágta a köteleket. Megfogott menyasszonypózba és felvitt a szobámba a fiúk szomorú pillantásokkal jutalmaztak, ami nem nagyon segített. El akartam menni innen, nem akartam látni a fejét. Berakott az ágyamba, ez kedves volt, de én még mindig csuron vizes voltam.
-Tudom, hogy vizes vagy. -mondta kedvesebben, mint eddig.
-Képzeld érzem. -mondtam semmit mondó hangon.
-Menj fürödj le, mára békén hagylak. -mondta majd kiment.
Én szépen lassan a fürdő felé vettem az irányt, éreztem, hogy ebből megfázás lesz, hiszen elkezdett fájni a torkom. Megengedtem a melegvizet és engedtem, hogy a forró cseppek végig folyjanak a testemen. Semmi kedvem nem volt arra, hogy Adamre vagy Andrewra gondolja most. A fiú lehet, hogy már haza is ment nem tudom. Annyira fáradt voltam, ezért mikor végeztem egyből bedőltem az ágyba és elnyomott az álom.