~Zoe pov~
Egy unalmas matek órán voltam éppen, baromira nem volt kedvem itt ülni a teremben és hallani a nyamvadtt matek tanárom hangját. Már alig vártam, hogy kicsöngessenek, tudom jó tanuló vagyok meg minden, de na azért én sem szerethetek minden tantárgyat. A tanár látva az unalmat az arcomon megállította az órát és megszólalt.
-Mis. Colman, csak nem unalmas az órám? -szólalt meg.
-Nem tanárnő, de hogy csak szimplán nem vagyok jó hangulatomban.
-Köszönöm, hogy megosztotta velem életét, de figyeljen oda az órámon. Egyébként meg, otthon kéne aludni.
-Próbáltam, csak rémálmaimban a matek tanárom kioktatott. -az egész osztály felnevetett.
-Még is hogy beszél maga egy tanárral? Nem elég, hogy elalszik az órán, de még vissza is szájal? Hogy meri?
-Higgye el van jobb dolgom is, mint, hogy most azon aggódjak, hogy milyen hangnemben beszélek a tanárommal.
-Akkor aggódjon azon, hogy az igazgató mit fog szólni a viselkedéséhez. -mondta gorombán.
-Persze, minden álmom hallgatni az igazgató prédikációját. -mondtam szememet forgatva.
-Elég legyen! Mis. Colman indítson fel az igazgatóhoz, és beírom igazolatlanra az óráját!
-Aha...értem. oke. -mondtam unottan, felkaptam a táskám és kimentem a teremből. Mivel a tesi tanárom is ez a hárpia, ezért még ma találkoznom kell vele.
Elindulva az igazgatóhoz azon gondolkodtam, hogy miként vághatnék vissza. Hiszen gyakorlatilag miattuk vagyok most ilyen hangulatban. Nagyon fáj mindenem, és alig bírok járni is, de nem adhatom meg nekik azt az örömöt, hogy látnak fájdalmak között. Inkább megpróbálok erősnek mutatkozni, de még ki kell bírnom egy tesit is. Érzem, hogy szívni fogok. Odaérve az ajtóhoz bekopogtam és benyitottam.
-Áhh, Mis. Colman. Minek köszönhetem látogatását?
-A matek tanár felküldött, mert szájaltam vele. -mondtam nemes egyszerűséggel.
-Értem, pontosabban?
-Mondta, hogy ne ilyen látványosan unatkozzak, mire megszólaltam, hogy van jobb dolgom is, és ja kb ennyi. -feleltem neki
-Nem szeretném felfüggeszteni, hiszen egy remek tanulója az iskolánknak, de büntetés nélkül nem maradhat. Szóval suli után itt marad és segít a takarító nőnek kitakarítani a termeket.
-Rendben. Ennyi? Vagy még szeretne valamit mondani?
-Látom nem vagy jó hangulatban, de igen ennyit szerettem volna. Köszönöm, mehet az órájára.
-Viszlát. -köszöntem el, annyira örülök a büntetésemnek. Remélem érződik a gúny. Baromira fáj mindenem, alig bírok mozdulni, de nekem persze, hogy még itt kell maradjak takarítani. Következő órám infó volt, ami chilles óra szerencsére. Az infó terem felé vettem az irányt.
Megálltam és várakoztam a csöngőre. Olyan 10 perc múlva meghallhattam iskolánk csodás csengőjét ami inkább hasonlított egy macskakaparásra, mint dallamra. Nem is értem, hogy milyért kell ezzel kínozni a gyerekek fülét. Nemsokra rá drága barátnőmet pillantottam meg, aki felém közeledik.
-Szia Zo, na mi volt a dirinél?
-Itt kell maradjak suli után takarítani.
-De hát alig bírsz járni, nem hogy még takarítani. -akadt ki barátnőm.
-Hogy hogy alig bírsz járni? -jött a kérdés Jacksontól.
-Hosszú story, de a lényeg az az, hogy alig bírok megmozdulni, de a nyomorék diri kitalálta, hogy itt kell maradjak takarítani suli után. -feleltem neki unottan.
-Értem...sajnálom, ha tudok segíteni nyugodtan szólj. -felelte kedvesen.
-Persze, köszi.
Elsétált tőlünk, mi meg maradtunk a folyosón és beszélgettünk tovább.
-Amúgy szerintem cukik lennétek. -mondta mosolyogva a barátnőm.
-Am, ő a tesóm haverja, tuti nem jövök vele össze.
-Pedig helyes, és aranyosnak tűnik is. -mondta öntelt fejjel barátnőm.
-Am, szerintem a hangulatomból is látszik, hogy a szerelem az utolsó dolog ami most a listámon szerepel.
- Jó, jó igaz, bocsánat. Amúgy emlékszel arra a srácra akiről mutattál egy képet?
-Colra gondolsz?
-Igen, na ő tényleg helyes, és vicces...és minden. -hallgattam barátnőm álmodozását.
-Igen tényleg az, de nekem szintén csak egy legjobb barát marad. De ha akarod a tied lehet.
-KOMOLYAN?????? Úr isten imádlak!!- sikított és átölelt jó szorosan.
-Na de mennyünk be a teremebe, mert nemsokára kezdődik az óra. -mondtam mosolyogva.
Infó órán sokkal jobban éreztem magam, mint ha a kezdeti bánatom egyre jobban kezdett volna eltűnni. Habár még mindig ott volt az a nyamvadt tesi óra, de csak túl leszek rajta. Remélem.
Vége lett az órának, és indultunk tesi órára. Hát nem éreztem magam valami jól, főleg, hogy a másik osztállyal lesz együtt óránk, ahol pont ott volt fájdalmam okozója is. Gondoltam magamban, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne ez a nap, de mint mindig ezt is elkiabáltam. Felöltöztünk és bementünk a tornaterembe.
-Gyerekek, tornasor! -kiáltotta a tanárunk.
Mindenki szép lassan elindult a helyére, a tanár belefáradt a lustaságunkba, ezért belefújt a sípjába.
-MOST!!!
Mindenki a helyére rohant, és vigyáz állásban figyelte a tanárt.
-Ma már egyvalaki kihúzta nálam a gyufát-itt rám gondolt- nem engedem meg, hogy más is éljen ezzel a lehetőséggel. Mindenki azt teszi amit mondok, vagy 20 darab fekvőt lenyom. Na mindenki vegyen el egy kosárlabdát, és csinálja azt amit mondok.
Néhányan előnyben voltak, mert kosár edzésre jártak, utalok itt Shawn-ra és Jacksonra. Na igen és voltam én aki mint ha teljesen más dimenzión élt volna, mikor kosarazott. Komolyan, mint ha a labda és én taszítanánk egymást. Sok szerencsétlen perc után végre játék következett a másik osztállyal együtt. Ez volt az amit nem annyira szerettem volna, tudtam jól, hogy tegnapi ellenfelem ma minden lehetséges módon keresztbe tesz nekem.
Elkezdődött a játék, jól sejtettem, hogy a mai nap elég sokat fogok szívni, szerencse, hogy felkészítettem magamat. Ahogy labdát szerzett egyből felém kezdett rohanni és belém vágta szó szerint a labdát, pont arra a helyre ahol tegnap is belém rúgott. Könny gyűlt a szemembe, de nem sírtam. Összerogytam a padlón és magam elé néztem, közben próbáltam rendbe hozni a lélegzésem. Jackson és Amy felém rohantak és felkísértek az orvosiba.
Az orvosiban a nő felhúzta a pólómat, és szörnyülködve nézte az oldalamon keletkezett sebet. Jackson és Amy is pont olyan fejet vágtak.
-Ez hogy történt? -kérdezte a doktornő.
-Leestem a lépcsőn. -feleltem neki.
-Aha, rendben. -mondta és elővett egy papírt és felírt rá valamit.
-Van valaki aki el tud vinni a korházba? Sürgősen oda kéne menned megvizsgálni a sebeket.
-Nem tudom...a szüleim dolgoznak..
-Megadom Adam számát, ő el tud vinni. -felelte Jackson.
-Köszi, de meg van nekem is. Ő nem dolgozik?
-De dolgozik, de ettől függetlenül el tud jönni, hiszen ő a főnök. - értetlen fejjel néztem rá, ekkor kifejezéstelen arcra váltott át, és kiment. Nem tudom hova ment, de pár percre rá visszajött és elkezdett beszélni.
-Adam nemsokára ideér. -felelte majd megölelt és kiment az ajtón.
-Esetleg a hölgy tudna önnek segíteni összepakolni, vagy segítsek én? -kérdezte kedvesen a doktornő.
-Persze, tudok segíteni. -mondta Am
-Rendben, köszönöm. Akkor viszlát, és jobbulást.
Amyvel elmentünk a szekrényemig, utána meg az öltözőbe. Miután mindennel készlettünk kimentünk a suli elé. Adam már ott volt és rám várt, a kocsijának nekidőlve. Mikor meglátott odafutott hozzám, elvette a dolgaimat és berakta a kocsiba. Én addig elbúcsúztam Amtől.
-Szia törpilla.
-Szia Adam...figyelj én nagy...
-Nem fáradság nekem, bármikor hívhatsz. -mondta és rám mosolygott.
Beültünk az autóba és a legközelebbi korházhoz vettük az irányt. Nem kérdezett semmit, hiszen tudta jól, hogy úgy sem fogok válaszolni neki. Hamar odaértünk egy klinikára és bementünk az épületbe, a recepción megmondtuk, hogy mi a gond, és a nő útba igazított minket. Felmentünk egy várakozó helyre, és vártunk a csodára aki fehér ruhában jelen majd meg.
-Tudom, hogy nem fogsz válaszolni, de ki tette?
-Sajnálom Adam, de nem mondhatom meg...-mondtam neki szomorúan.
-Milyért nem? Tudnák segíteni. -felelte
-Nagyra értékelem, hogy segíteni szeretnél, de egyedül is meg tudom oldani.
-Aha látom. Akkor még is milyért vagy tele lila sebekkel? Ki vert meg ennyire??- emelte fel a hangját.
-Adam, utoljára mondom, hogy nem fogom elmondani neked. -feleltem én is mérgesen.
-Jó, sajnálom törpilla, csak nem szeretném ha a temetésedre kéne, hogy felvegyek fekete ruhát.
Szorosan odabújtam hozzá, nem érdekelt, hogy nagyon félreérthető csak valakit nagyon át szerettem volna ölelni. Ekkor egy orvos lépett ki az ajtón, és behívott engem.