Mielőtt bárki arra gondolna, ez nem az előző rész folytatása
December 24. Karácsony. Az ember ilyenkor a szeretteivel tölti az ünnepet. A fenyőfa illata bejárja a házat, az édesanyák napestig készülnek az ebéddel vagy vacsorával. Az adventi koszorún a negyedik gyertya is ég, és végre jön az ajándékozás. A szeretet és a boldogság ünnepe. Természetesen nálunk se volt másképp. Az odaégett kaja szaga terjengett a konyhában, és a műfenyő ott állt a szoba közepén. Valahogy feldíszítettem természetesen. Mint mindig piros gömbök, világítás és egy hatalmas csillag volt rajta. Ronda karácsonyi pulcsimban álltam ott és mosolyogva vissza mentem a szobámba, hogy vacsorára várjak. Reméltem, hogy nem ez lesz az utolsó vacsorám, és szerencsémre nem ez volt. Este mint mindig most is közösen a fa alá ültünk, és mindenki megkapta a neki szánt dolgot, amikor már csak egy dolog maradt ott. Egy kék csomagoló papírba tekert valami.
-És az- mutattam arra amit senki se vett el.
-Az neked volt címezve az ajtó előtt- mosolygott rám anya.- Biztos Virágtól.
-Biztos- bólintottam.
A karácsonyfa alatt lévő ajándékot megfogtam és a szobámba vittem. Nem akartam, hogy a szüleim is lássák, mert mi van ha olyan.
A csomagoló papírt remegő kézzel próbáltam leszedni. Tény ami tény, hogy aki adta gondosan becsomagolta. Egy fehér xl-es pulcsit emeltem ki belőle. Egyszerű bő fazon és volt egy zsebe középen, és volt rajta egy kapucni. Elkönyveltem volna, hogy nincs más rajta, de az eleje na az. Egy félbetört Dávid szobor volt ott, és alatta egy idézet:,, She is a half my soul, when the poets say". Egyből beírtam googlefordítóba és amit kidobott, én ott az ágyra dőltem a pólót szorongatva, és azon gondolkoztam, hogy ki adhatta. Arnolddal rosszba vagyok, Virággal keveset beszélek, és Cortez. Ő egy külön világ :(. A kézzel festett tárgyat egyből magamra vettem, és a puha zsebbe dugtam a kezem, és egy papírcetlit vettem észre.
Az eredeti mondat He-vel kezdődik, de mivel te she vagy, így átírtam. De igaz ami igaz. Ahogy a költők mondják te vagy a másik felem, csak még nem tudom elmondani.
***
Ezek után jött a remek szilveszter. Tudjátok Virág meg ilyenek (igen ilyenek alatt azt a csókot... akarom mondani Cortezt értem) Két hét után hogy vissza tértem egyből felvettem az újonnan kapott felsőt.
A Szent Johannába beérve már egy pletyka terjengett a folyosókon, amiről minden kilencedikes és tizenegyedikes pusmogott. Miközben a szekrényembe pakoltam hallottam pár kulcsszót miszerint ,,Cortez" ,,szakít" ,,barátnő".
Végül be mentem a terembe és levágtam magam a helyemre.
-Ren jó a felsőd- ütött vállba Ricsi, és őszintén (?) mosolygott. Talán tudja kitől van.
-Kösz- bólintottam.
-Jah tényleg az- kontrázott rá Cortez (?), nah őt már tényleg nem értem.- Egy lány ismerősöm olvasta a The Song of Achillest, és azóta ezt mondogatja- nevette el magát.
Aztán egy pillanat alatt összeállt a kép. Ő küldte. Ezért csókolt meg, ezért mondogatták a folyosón, hogy szakított Vikivel, ezért említette meg most és végül ezért ezt idézte. Ő is szeret. Mondjuk ez képtelenség. Ő nem szerethet, mert ő....
-Minden rendben Ren?- hozott vissza a jelenbe Ricsi.
-Igen- hebegtem összevissza.
-Okay- nevetett fel- csak olyan gondolkozó fejet vágtál, mint a fizikusok.
***
-MIt szeretnél?- mosolygott rám Virág.
-Csak segíts festeni- nyújtottam felé a fehér és vörös textilfestéket.
-Mit szeretnél? - vigyorgott még szélesebben.
-Ezt szeretném- mutattam felé egy képet amire bólintott.
Még ő festett és felvázolta a dolgokat, addig én a feliratot írtam, ami ennyiből állt:
,,Music heals, but sometimes the lirycs kills"
Virág mázolt rá egy zenét hallgató mangafiút. Ezután átvasaltuk az anyagot és csak összehajtottam.
***
Mielőtt átnyújtottam Corteznek a tárgyat egy kis kutató munkát végeztem az ismerőseivel, és tényleg ott volt egy lánynak a facebook könyvei között ez is. Szép lány volt, meg minden....
Végül úgy akartam neki átadni, hogy nem volt bent senki. Amikor mentünk volna ki a teremből, hogy a nyelvi előadó felé vegyük az irányt egy pillanatra megállítottam.
-Igen- fordult vissza.
-Csak azt akartam... csak annyit szeretnék...- hebegtem összevissza, de végül nem teketóriáztam tovább.
A vastag fekete tárgyat szépen összehajtva nyújtottam át a fiúnak, aki óvatosan felvonta a szemöldökét.
-Ez mi?
-Viszonzás- válaszoltam.
-Mégis mire?- vágott meglepett arcot, de közben ott voltak azok a nevető ráncok.
- A karácsonyi ajándéknak a viszonzása. Virág segített a festésben, de én kerestem ki az egészet -mondtam.
Egy pöppet meghökkent, de utána megnézte a szintén xl-es fekete pólót. Semmi óvatosságot nem türtőztetve felemelte, és megnézte az elejét. A reakióját vártam.Azt akartam hogy nevessen, és azt akartam hogy küldjön el, mert ez lenne a dolga, de nem tette. Mivel senki nem volt bent letette az asztalra és egy óvatos mozdulattal levette a rajta lévőt. Én vöröslő fejjel a cipőmre néztem, és csak akkor tekintettem vissza amikor megölelt. Azaz akkor is csak a feketeséget láttam.
-Köszönöm- mosolygott rám.
-Nincs mit-bólintottam.
-C gyere már- ordított Ricsi a folyosó másik feléről.
MI jót nevetve váltunk szét, és kézen fogva mentünk tovább a folyosón.