Armin megdöbbent a lány szavai hallatán. Végignézett barátai bátorító arcán, majd felállt és elszántan elindult a szakaszparancsnok felé. Út közben ledobta magáról a felszerelését, ezzel jelezve békés szándékát. A katonák harcra készen álltak a fiú előtt.
- Áhá! Most megmutatta az igazi arcát! Végzünk az emberiség ellenségével! - rikácsolta a vezető.
- Ő nem az emberiség ellensége! Minden birtokunkban lévő információt hajlandóak vagyunk megosztani! - kiabálta Armin.
- Mostmár felesleges az életükért könyörögnie! Mindannyiunk szeme láttára felfedte a valódi kilétét, felesleges szaporítani a szót. Ha tényleg úgy gondolja, hogy nem az emberiség ellensége, akkor szeretném látni ennek a bizonyítékát!
- Nincs szükség további bizonyítékra! Nem az a lényeg, hogy mi hogyan látjuk őt. Az előbb maga azt mondta, hogy mindenki látta, hogy az óriásból mászott elő. Ez azt jelenti, hogy azt is látták, hogy a többi titán ellen harcolt. A titánok őt is ugyanúgy prédának tekintették, mint akármelyik másik embert! Teljesen mindegy, maga mint gondol erről, ezt nem lehet máshogy nézni. Ez tagadhatatlan tény! - a rövid beszéd hatására a katonák nagy része meg lett győzve, leeresztették fegyverüket. A szakaszparancsnok viszont még mindig túlságosan félt ahhoz, hogy józanul gondolkodjon.
- Tüzérség, felkészülni! Az óriások viselkedése mindig is kifürkészhetetlen volt. Ne hagyják, hogy megtévessze magukat! - Armin hátra pillantott barátaira, akik még mindig bíztatóan figyelték őt. Visszafordult és tisztelegve folytatta igen hangos szócsatájukat.
- Katonaként felesküdtem az emberiség visszaállítására! Nincs nagyobb megtiszteltetés, minthogy ezen hitemért haljak meg! Ha az óriás erejét hozzá adjuk a katonasághoz, akkor vissza tudjuk fogadni a körzetet! Az emberiség dicsőségéért könyörgöm önöknek! Életem utolsó pillanataiban engedjék meg, hogy elmagyarázzam Eren létjogosultságát!
A katonák hiába próbálták felettesüket jobb belátásra bírni, nem sikerült. Már éppen intett volna, hogy süssék el az ágyúkat, de ekkor valaki elkapta a kezét a mozdulat közben.
- Semmit sem változtál. Még mindig úgy viselkedsz, mint egy gyáva nyúl! - hallatszott Pixis parancsnok hangja. - Hát nem látod, hogy milyen tisztességesen szalutál az az ifjú kadét? Bár mégcsak most érkeztem ide, de már jelentették nekem a történteket. Maga menjen és szervezze meg a hátsó védelmet. Úgy vélem érdemes lenne meghallgatnunk a mondanivalójukat.
Armin megkönnyebbülten rogyott össze. A kadétok hálásan néztek a parancsnokra. Ők öten felmentek a falra, hogy ott beszéljék meg a többi részletet. Rövidesen ismertették az összes birtokukban lévő információt a felettesükkel, majd idegesen figyelték a reakcióját.
- Komolyan mondtad, hogy Eren segítségével visszavehetjük Trost körzetet, vagy a pillanat hevében mondtad? - fordult a szőke felé.
- Mindkettő, Uram - válaszolt elgondolkodva. - Ha Eren titánja fel tudná emelni azt a nagy követ, azzal betömhetnénk a lyukat a falon. Ez az ötletem. De persze legfőképpen azért mondtam, hogy van tervem, mert kétségbeesetten meg akartam menteni a barátaimat - vallotta be Armin.
- Kétségbeesetten megmenteni... Szép gondolat. Eren, mint gondolsz, meg tudod csinálni?
- Nem tudom biztosan, Uram. Én is annyira tanácstalan vagyok az erőmmel kapcsolatban, mint bárki más.
- Elnézést, rosszul tettem fel a kérdést. Megteszed?
- Igen, Uram! - válaszolt elszántan a fiú.
Mikasa és Kimiko Eren mellé lettek beosztva kísérőnek. Velük ment a már jól ismert hadnagy és egy Rico Brzenska nevű csapatvezető is, aki út közben alapos fejmosásban részesítette a titánfiút, mintha addig nem lett volna elég teher szerencsétlen vállán. A faldarabhoz érkezésüket sárga jelző füst hirdette a többi katonának.
Eren leugrott a tetőről és beleharapott a kezébe. Hatalmas szikrák vették körül, majd újra tizenöt méteres titánként ért földet. Azonban ekkor elvesztette az uralmat az óriás fölött.
- Eren! - kiáltotta Mikasa, mire megfordult. Méretes öklével a tetőbe csapott, hajszál híján agyonnyomva a fekete hajú lányt, akit az utolsó pillanatban rántott el onnan barátnője. Az őrjöngő óriás viszont mintha kimerült volna, háttal a sziklának a földre rogyott, mint valami rongybaba.
- Tudtam, hogy ez egy rossz ötlet volt - morogta Rico, majd fellőtte a piros jelző füstöt.
Felettese azonban nem engedte, hogy a csapat egyedül hagyja a titánfiút. Amíg tanakodtak, hogy mi legyen, hogyan térítsék észhez Erent, Armin tűnt fel a távolban. A piros füst láttán azonnal odasietett.
- Mi történt? Eren miért nem csinál semmit? - kérdezte kadéttársait.
- Eren elvesztette az irányítást az óriás fölött. Az előbb majdnem agyonnyomta Mikasát. Van bármi ötleted, hogy mit csinálhatnánk?
- Az óriás gyenge pontja! - kiáltott fel egy kis gondolkodás után. - Talán vissza tudjuk zökkenteni, ha azon keresztül beszélünk vele.
- Három titán erre tart! - szólt a hadnagy.
Armin egyedül maradt a titán vállán.
- Eren! Eren, hallasz engem? Fel kell kelned! A barátaink veszélyben vannak! Nem emlékszel, hogy el akartunk menni ahhoz a hatalmas sós tóhoz, ami addig ér, ameddig csak a szem ellát? Ha nem tömöd be a lyukat a falon, mind meghalunk.
Öt perc múlva Kimiko visszatért. Armin hiába könyörgött, barátja nem tért magához.
- Még mindig semmi? - a fiú szomorúan bólintott. - Akkor állj félre!
Amint helyet cseréltek, a lány egy hatalmasat rúgott a titán nyakszirtjének közepébe.
- Eren! Nem akarsz a Felderítő Egységhez csatlakozni?! A barátaink hullanak, mint a legyek, te pedig itt pihensz! Hogy hívod így magad katonának?! Mikasa aggódik érted. Ez se jelent neked semmit?! Ha azonnal nem emeled meg a méretes hátsódat és teszed a dolgod, elmondom neki, amit múlt héten mondtál! - kiabálta, minden egyes mondatát egy újabb rúgással nyomatékosítva. Ez a módszer már hatásosnak bizonyult, ugyanis a beszéd végén az óriás fölemelkedett a földről és a szikla után nyúlt. A lány elégedetten szökkent a levegőbe. - Hadnagy! Eren magához tért!
Ian Dietrich elismerően pillantott a barna hajúra.
- Minden katonának: tisztítsátok meg az utat a kapuig a titánoktól! Egy óriást sem akarok látni Eren útjában!
A katonák munkához láttak. Sorra győzték le a hatalmas lényeket, miközben a kadétok Erent kísérték. Út közben sok katona életét vesztette, köztük a hadnagy is. Eren viszont sikeresen eljutott a falig és letette a faldarabot. A fiú nem tudott magától kikecmeregni az inak fogságából, akárhogy is húzta Armin. Kimi végül kivágta a titánból. Ekkor viszont két titán jelent meg a fejük fölött.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Na, hogy tetszik? (｡•̀ᴗ-)✧
Egy icipici magyarázat:
Először is, a Helyőrség szerkezetét egy kicsit módosítottam, a canon rendszerhez képest (tudomásom szerint, ugyanis akárhol néztem meg, a rendszer ugyan az volt mindhárom egységben). Gyakorlatilag tettem még egy fokot a ranglétrába. Így a sorrend: parancsnok, szakaszparancsnok, hadnagy, csoportvezető, sima katona.
Így tűnt logikusnak, mert gondoljatok csak bele, a Katonai Rendőrség évente maximum tíz fővel gyarapszik, a Felderítő Egység se sokkal többel, de körülbelül kétszázan végeznek egy évben. Mivel egyből nem mehetnek kiképzőnek, így a maradék ember a Helyőrséghez meg. Akkor nincsenek ők sokkal de sokkal többen? Szerintem de, úgyhogy ott elfér az a plusz egy rang.
A másik, pedig, hogy Ian Dietrich annak a hadnagynak a neve, aki a főnökük volt ebben az utóbbi két részben. Ez mondjuk nem annyira fontos, csak hogy értsétek.
｡◕‿◕｡
Fruzsi