7. fejezet

72 7 0
                                    

Jungkook szemszöge

Éppen vacsorázni készültem, amikor Tae küldött egy üzenetet, hogy engedjem be, mert itt áll a házunk előtt. Rögtön a legrosszabbra gondoltam, kidobták a szülei, esetleg bántották, ám mielőtt elmegyártásokat hozhattam volna létre, küldött még egy üzenetet, hogy siessek, ha lehet, mert hideg van.

- Gyere gyorsan! – húztam be a karjánál fogva, miután kinyitottam az ajtót. Nem volt nála táska, se semmi más, így nem vehettem nyilvánvalónak, hogy kirakják, csak mert engem védett. Ha viszont igen, akkor majd ő elmondja. – Szerintem anyáék már alszanak, de nem biztos.

Bólintott, ahogy a szobám felé haladtunk. Még szerencse, hogy én voltam a földszinten és nem a szüleim, ellenben az sem érdekelt volna, ha meglátják, mert a mai nap után csak vele akartam lenni és ebből nem fogok engedni, az szent!

- Mutasd magad! – fogtam arcát kezeim közé, hogy szemügyre vegyem, mennyire lett látható az ütés helye. Tudtam, hogy színeződni fog, csak azt nem, hogy ennyire. – Nagyon fáj?

Végre szemeibe néztem, hogy szólásra bírjam, de csak kapkodta szemeim között sajátját. Eltolta a kezeimet, de még mindig nem szólalt meg, majd következőleg ő tette arcomra tenyereit. Közelebb hajolt félig lehunyt szemekkel, és amikor ajkaink érintkeztek, éreztem a durvaságot és a vágyat rajtuk. Egyik keze még mindig arcomon pihent, míg a másikat a hátamra tette, csakhogy durván magához rántson. Pillanatok alatt lett melegem, az arcomat lángolni éreztem, és talán most először éreztem azt, amiről Taehyung annyit ódázott. Vágytam rá szexuálisan.

Belemorogtam a csókba, ittam minden érintését, de én sem voltam cselekvőképtelen, ott fogtam meg ahol értem: derekát, a hátát, a hajába túrtam, még a hátsóját sem kíméltem. Egyszer meg is ugrott, amikor fájdalmasabban csíptem bele, de megérte látni azt a meglepődött tekintetet, amikor elvált tőlem egy pillanatra. Ekkor az ajtómnak lökte a hátamat, mitől fájdalmasan koppant a fejem a falappal, ám nem annyira, hogy ez kedvemet szegje. Hallottam a zár kattanását. Tehát Taeben volt annyi tisztaság, hogy erre is gondoljon, pedig nekem eszemben sem jutott. Akkor az sem érdekelt, ha a szüleim lejönnek megnézni, mit művelek ennyire hevesen. Valami elpattant bennem, amit Tae tovább hergelt, amikor nekem nyomta csípőjét, hogy érezzem, mit váltottam ki belőle. Nem egyszer tette már ezt, de most először viszonoztam, amikor leutánoztam a mozdulatot. A csókba nyüszítettem, először élvezettel, majd szenvedően, amikor továbbra is nekem nyomta magát folyamatos csípőringásokkal.

Többször kellett elszakadnom Tae ajkaitól, hogy levegőhöz jussak, és ekkor áttért állam vonalára, néha a nyakamra. Tudtam, hogy ilyen vehemens, de amikor én is az vagyok, akkor még jobban felpörög. Laposakat pislogtam, amikor is meghallottam valami tompa rezgést a nadrágja felől. Zavartan fogtam meg Taehyung tarkóját, ki a nyakamat csókolgatta szüntelenül, majd megszólaltam.

- Rezeg a telefonod – suttogtam kábultan.

- Leszarom – vonta meg a vállát, majd tovább kényeztetett. Egyszercsak karomnál fogva rántott az ágy felé, ahova előszeretettel lökött le, csakhogy fölém mászhasson. Próbáltam ellazulni, hogy minél jobb legyen az egész, de folyamatosan éreztem a vibrálást a telefonból.

- Tae... ah – nyögtem el a mondat elejét, amikor is meghallottam a csengőhangját, azonban kulcscsontomra harapott, ami egyből elhallgattatott. A hasamban csomó keletkezett, az ujjaim bizseregtek, miközben a hajába markoltam. Egyik lábam az övéi között voltak, amikor feljebb hajolt és pólóm alá simította ujjait. A forróság ellenére, mi a testemben tombolt, kirázott a hideg, és ettől a kettős érzéstől megszólalni sem tudtam, csak lehunyt pillákkal hagytam, hogy tegyen, amit gondol. Karjaimat kitártam, miközben ellazultam, de nem hagyta, hogy sokáig így legyek. A pólóm csupán a mellkasomat takarta, de amitől nagyon meg akart szabadulni az a nadrágom volt. Megemeltem a csípőmet, hogy könnyedén lehúzhassa, és talán csak amiatt nem volt bennem akkora zavar, mert tegnap egyszer kiverte nekem, meg amúgy is fürödtünk már együtt, ám ez a helyzet más volt. Teljesen más.

Kapcsolatpróba | taekookWhere stories live. Discover now