Kapcsolatpróba | taekook

5. fejezet

Jungkook szemszöge

Nem esett jól Taehyung csókja, lehet még sosem esett ilyen rosszul. Talán még a legelső volt hasonló, ahol leküzdöttük a félelmeinket és a gátlásainkat, de most nem éreztem azt az izgalmat, ami nyolc hónappal ezelőtt eluralkodott rajtam. Most nem akartam, hogy hozzám érjen úgy, mert eszembe jutott a délután. Amint pecsétet nyomott ajkaimra, görcsbe rándult a gyomrom, és ahogy szorosan lehunytam szemeimet, beugrott Yoongi arca. Sosem akartam csók közben másra gondolni, főleg nem egy olyan személyre, aki keresztbe akar tenni nekünk mindenáron, legalábbis nekem.

– Rosszat tettem? – kérdezte ijedten elhúzódva tőlem. Összeszorítottam az ajkaimat, majd lassan nemlegesen megráztam a fejemet.

– Csak fáradt vagyok.

– Ne hazudj már megint! – hangja mégsem volt dühös, inkább kétségbeesett, majd ahogy teljesen felült, megigazította pólójának ujját, inkább tűnt tehetetlennek, mint bármi másnak. Az igazat nem mondhattam el, hiába lett volna a legjobb megoldás, ráadásul akkor Yoongi és Taehyung barátsága sem folytatódna, ami ezek után minden, csak nem barátság, mégis mindezek ellen szólt, hogy Yoongi kezében hatalom volt, ráadásul nem is akármilyen. Szorította a mellkasomat a bűntudat. Ha Taehyungnak ennyire fontos Yoongi, akkor nincs jogom megbántani, holott joga van tudni, milyen ember is ő, ha már eddig nem látta jól. Csak nem tudom, hogy kezdjek bele, talán az időpont sem a legjobb.

– Ennyire bízol bennem? – emeltem meg egy nagyon kicsit a hangomat, miközben ellöktem magamtól. Mostanában folyton csak ezt hallgatom és eddig nem hazudtam neki. Tehetetlenül ültünk egymással szemben, és míg neki kérdések fogalmazódtak meg a fejében, addig én a válaszokat próbáltam formálni.

– Ne beszélj hülyeségeket!

Csak megráztam a fejemet, majd felálltam az ágyról és az íróasztalomhoz sétáltam bekapcsolni a gépet.

– Játszunk?

Valójában csak a figyelmét akartam elterelni, hogy lehessen még egy nyugodt esténk kérdések és viták nélkül, ami mostanában nemigen jött össze.

– Aha – kelt fel ő is, majd rám sem nézve mellém húzta az egyik széket, hogy egymás mellé tudjunk ülni. Éreztem, hogy nem lépett túl még ezen, ezért állánál fogva magam felé fordítottam az arcát és megcsókoltam. Gyors kontaktus volt, nem akartam elhúzni, ezért a monitorra meredtem.

– Ez meg mi? – mutattam az egyik ikonra, így ő is odanézett, ahol egy katona fogja a fegyverét. Kezébe vette az egeret, majd ráklikkelt.

– Egy játék. Pár napja töltöttem le – mondta hátradőlve a székben, minek támláján tárolt pár ruhát. Hát persze, hogy nem pakolja el, még ha nem is teljes mértékben otthon van! – Játszunk?

Nem válaszoltam, hiszen már elindította. Állítgatott pár dolgok, majd a billentyűzetet is maga elé húzta. Nem szóltam érte, hogy az esetek igen magas százalékában ő használja és sajátítja ki az elektronikus cuccaimat, mert mindig el volt vele, engem meg nem kötött le olyan szinten, mint őt. Elkezdte magyarázni, hogy miket lehet állítgatni, mint például a karaktereket, a pályákat, vagy a fegyvereket. Tipikus, de mégis olyan beleéléssel szokta mesélni az ilyen dolgokat, hogy nincs szívem félbeszakítani, még akkor sem, ha egy mukkot nem értek belőle.

– Kipróbálod? – fordult felém nagy szemekkel. Az előbbi kis jelenet, mintha meg sem történt volna, és pontosan ez volt a célom.

– Először mutasd meg te, és utána – mondtam, majd odahajoltam a kislámpához és felkapcsoltam, mégiscsak este volt már, és ha le is bukunk, nem csináltunk semmi olyat. A szüleimnek maximum azt mondanám, hogy már itt volt. Szerintem nem tűnne fel nekik, remélem. Taehyung halkan nyomkodta a billentyűzetet, néha megszólalva, ha újdonság merült fel, én meg hümmögtem párat reagálásképpen, mintha érdekelne, holott nem, de nem akartam megbántani és ő is le volt foglalva legalább.