Please don't touch me✔

14.

LAURI

Apa nem szörnyeteg. Tudom, a látottak miatt Ari annak tartja és most, hogy beszámoltunk Niklasnak mindenről, valószínűleg ő is osztozik a fiú véleményében, de én nem tartom rossz embernek az apámat. Nem ért meg, amit nem is igazán várhatok el tőle, hiszen elképzelni sem tudja, mi mindenen mentem keresztül. Senki nem tudja elképzelni, aki nem élt át hasonlót, így ezt aligha róhatom fel bárkinek is. Apa egyetlen bűne az, hogy túlságosan is tanácstalan, túlságosan el van veszve és elképzelése sincs, hogyan hozhatná helyre a kapcsolatunkat. Ebben sajnos én is bűnös vagyok. Nem tudom, mit tehetnék, hogy minden más legyen. Lehet, hogy semmit.

Arinak van egy felfújható matraca. Mivel a sérülései miatt egyedül nem tudta elővenni nekem, beengedett a szobájába, hogy levegyem a szekrény tetejéről a dobozt, de esélyt sem adott, hogy körbenézzek. Folyamatosan sürgetett az ágyban fekve és amint levettem a dobozt a helyéről, szinte rám parancsolt, hogy menjek ki és csukjam be magam mögött az ajtót. Ha nem ismerném, megsértődnék azon, hogy így hálálja meg a segítségemet. De azt hiszem, most ő is segít nekem azzal, hogy áthozott magához. Még akkor is, ha nem kértem a segítségét és nem is igazán érzem úgy, hogy szükségem lenne rá.

Niklasszal ketten fújjuk fel a matracot, de nem beszélgetünk közben. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, haragszik rám a tegnap este miatt, de az arckifejezése nem árulkodik semmiről. Ugyanolyan unott, mint mindig. Niklas Jokinen, a pókerarc mestere.

– Hogy találtad meg Arit? – néz rám.

– Felhívott. Egyébként jó lenne, ha zárkódot tennél a telefonodra, mert abból nézte ki a telefonszámomat – mosolygok rá.

– Ha egy kicsit jobban lesz, ezért még megölöm. Mellesleg mi történt vele? Gondolom, összeverekedett valakivel, de valami konkrétabb infót tudsz?

– Állítólag egy középiskolás ismerőse volt, akinek régen randizott a nővérével. Szerintem nem igazán próbált visszaütni. Nem is tudom, hogy miért hozzám fordult ezzel. Úgy értem, biztos van egy csomó barátja, aki segíthetett volna neki, ő mégis engem hívott fel, mikor tudja, mennyire nem szeretek megérinteni senkit. Mi lett volna, ha nem tudok segíteni neki?

– Szerintem nem volt sok választása – pillant fel Niklas újból. Mindig unott arcára most érzelmek ülnek ki, ami szokatlan, így a beazonosításuk is nehézkes. Olyan, mintha azon gondolkozna, elmondja–e, amit szeretne, vagy hallgasson. Végül, amikor az arcára kiül a bűntudat, már tudom, hogy döntött. El fogja mondani és egyáltalán nem büszke magára azért, hogy megteszi. – Nincsenek barátai. Az alapján, amit eddig láttam. Munka után mindig egyből hazajön, alszik egy keveset, de egyébként csak mászkál a lakásban. Zuhanyzik, tévét néz, kaját csinál, az erkélyen cigizik. Sosem beszél senkivel, sosem megy sehova. Talán úgy tűnik, hogy népszerű a srác, de szerintem nincs senkije.

– Lilja és Inari?

– Sosem találkoztam velük itt. Szerintem csak munkatársi kapcsolat van köztük. Nem barátok. Ezért hívhatott téged. Te vagy az egyetlen személy, aki nem kényszerből beszélget vele és nem dől be az ócska flörtölési kísérleteinek, ezáltal te állsz legközelebb mindahhoz, amit egy barát megtestesít.

– Kezdem azt hinni, hogy valamelyikőtök belém esett, mint vak ló a szakadékba – szólal meg Ari a hátunk mögött. Persze, nyilván hallania kellett ezt a beszélgetést. – Amennyit dumáltok rólam... Mintha lenne egy kicseszett rajongói klubom.

– Miért keltél fel? – motyogom.

– Mert sajna senki nem katéterezett meg, szóval ha nem akarok behugyozni, muszáj felkelnem. Pech, de ez van.