Please don't touch me✔

1.

Moi!
Olvasói visszajelzések alapján egész sok humoros jelenetet tartalmaz a történet, ennek tudatában válassza meg mindenki az olvasás helyét és idejét.
Nem tanácsos olvasni a Please don't touch me-t:
- evés közben
- ivás közben (mindkét esetben fennáll a félrenyelés veszélye, vagy a képernyő röhögés közben való étellel/itallal történő leköpésének kockázata)
- ha csendben kéne lenned (suliban egy órán ülve, otthon késő este, munkahelyen stb.)
Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!
Jó szórakozást kívánok.<3

---

ARI

A kocsma, ahol dolgozom, minden este tízkor nyit ki és hajnali négykor zár be. Ez persze nem jelenti azt, hogy az én munkaidőm is csak ennyi, hiszen már egy órával hamarabb ott kell lennem és egy órával tovább kell maradnom, hogy minden tökéletes legyen. Kilenckor, mikor megérkezem a Henry's Pubba, az egyik munkatársam, Inari már várni szokott rám – vagy inkább a nálam lévő kulcsra, mivel mindig én nyitok. Ezután a forgatókönyv mindig ugyanaz. A reggelente az asztalokra felrakott székeket leszedegetjük, áttörlünk minden asztalt, ellenőrizzük, kell-e valamilyen piát kihozni a raktárból, és attól függően, hogy élőzenés vagy karaoke est van az adott napon, berendezzük a színpadot. Tízig elszarakodunk az apró dolgokkal, közben egymást szívatjuk, hogy ne legyen olyan egyhangú az életünk, majd amikor megérkeznek az első vendégek, beállunk a pult mögé és várjuk a rendeléseket. Söröket csapolunk, koktélokat készítünk, igyekszünk nem megsüketülni a zajtól, majd hajnali négykor az utolsó részeg barmot is kirakjuk a kocsmából és nekiállunk elpakolni. Összeszedjük a szanaszét heverő poharakat, felsöpörjük a szilánkokat, felmossuk a kiömlött piát mindenhonnan, letöröljük az asztalokat, kidobjuk az üres üvegeket, leállítjuk a zenét, felpakoljuk a székeket. Aztán bezárok. Minden éjszaka ugyanez a program. Kicsit monoton, de azt hiszem, már megszoktam.

Megcsörren a mobilom. Péntek este van, kilenc óra múlt néhány perccel. Már a pubnál kéne lennem, de még csak a Galaxie Center billiárdszalon mellett sétálok egy cigivel a számban. Tuti, hogy Inari már az ajtóban toporogva várja, hogy megérkezzek.

– Mi van? – veszem fel a telefont.

– Ari, hol a francban vagy már, cseszd meg? Negyed órája itt kéne lenned.

– Faszt – közlöm diplomatikusan. – Még nincs negyed tíz. – Eltartom a fülemtől a telefont és csekkolom az időt. Oké, tulajdonképpen van negyed tíz, sőt, már el is múlt.

– ...Te igen idióta – fejezi be Inari a mondatot, mikor visszateszem a fülemhez a telefont. Fel kéne világosítanom arról, hogy a mondandója háromnegyedét nem hallottam, de felesleges. Úgyis tudom, miről papolt. Hogy szólni fog a főnöknek, amiért állandóan kések és majd követelni fogja, hogy ő nyithasson, talán még ki is rúgat. Csak a szokásos.

– Már a Galaxie-nál vagyok. Mindjárt ott.

– A Galaxie-nál? Az tíz perc séta.

– Öt – vágom rá és mielőtt Inari elküldhetne a picsába, vagy elkezdhetne újfent szitkozódni, egyszerűen kinyomom a telefont.

Értem én. A srác idősebb nálam vagy három évvel, kicsit már felelősségteljesebb, mint én, de annyira azért nem, hogy keressen valami értelmes melót, ami közben nem flörtölhet és nem ihat. Mondjuk itt sem ihatna.

Igazából azt hiszem, ő élvezi, hogy minden éjszaka szebbnél szebb lányok próbálnak flörtölni vele és hiába tudja, hogy többnyire az ingyen piára hajtanak, azért belemegy a játékba, heti két-három alkalommal pedig tuti, hogy sikerül megfektetnie valakit.