Seattle-i kis életem ~BEFEJEZETT~

Talán napszúrás

Az éjszaka egészen hosszúra sikeredett. Peter-rel hajnali fél háromkor aludtunk el végül. Mivel vettünk egy kis alkoholt is eléggé becsiccsentettünk. Nancy telefonált ránk arra ébredtünk fel reggel fél hétkor. Először azt se tudtam hol vagyok, de aztán viszonylag gyorsan kapcsoltam és az ágy mellett lévő telefonhoz nyúltam.
- Szia! - köszön zokogva a barátnőm.
- Jesszus Nancy! Mi a baj? - kérdeztem egyből és felültem az ágyban. Erre Peter is felébredt és aggódó tekintettel vizslatta az arcomat.
- Jack-et és azt a bandát elfogták a rendőrök - meséli sírva.
- Istenem! Te jól vagy? - kérdezem halkan.
- Mindenki onnan börtönbüntetést kap. Még Jack is - mondja mérgesen, talán csalódottan és szomorúan.
- Nagyon sajnálom Nancy, hogy nem lehetek ott veled!
- Egy év börtönt kap Jack - mondja teljesen kiakadva, nem törődve azzal, amit az előbb mondtam.
- Az nem olyan hosszú idő.
- Miért történik velem mindig valami? Akiket szeretek elmennek, meghalnak - zokog továbbra is.
- Én itt vagyok neked Nancy. És nagyon szeretünk. Ott van Rose is. Mit szólnál ahhoz, ha átmennél hozzá? - javasolom.
- Lehet jót tenne - vallja be szipogva.
- Hamarosan haza megyünk. Pár nap múlva csapunk egy jó kis csajos estét - mondom biztatóan.
- Szeretlek! Vigyázzatok magatokra! - mondja végül a barátnőm és bontja a hívást. Peter értelmetlen fejjel bámul rám.
- Jack-et lecsukták - magyarázom neki.
- Jack börtönben van? - kérdez vissza.
- Igen...
- Mennyi időre? - néz rám kissé feszülten.
- Egy év.
- És többiek? - kérdi.
- Nem tudom azt nem mondta Nancy.
- Ők megúszták? - néz rám kétségbeesetten.
- Nem. Ők is börtönbüntetést kaptak, csak nem tudom mennyit.
- Értem. Elmegyek lezuhanyozni - mondja majd magához kap egy törölközőt és a fürdőszoba felé lépdel.

Pár perc vonakodás után én is úgy döntöttem, hogy lefürdök. Én is megfogtam egy törölközőt és Peter után mentem. Lassan benyitottam a fürdőbe és láttam Peter hátát. Csak folytja magára a vizet. Mintha nem is élne. Becsuktam magam mögött az ajtót és beléptem mellé a zuhanyzóba.
- Jesszus! Megijesztettél - mondja az utóbbit már sokkal halkabban.
- Ne haragudj! Nem akartalak - válaszolom, majd közelebb lépek hozzá - Tudom, hogy a legjobb haverod volt. Nem akarsz róla beszélni? - kérdezem kedvesen.
- Most mit mondjak? Csalódtam Jack-ben nagyot. Nem értem miért csinálta ezt. Akkora egy barom tud lenni.
- Hát ez igaz - mondom halkan és még egy lépést közelítek felé. Erre Peter megragadja a derekamat és teljesen magához húz. Egy picit megcsúszott a lábam a hirtelen mozdulat miatt, amire mindketten elmosolyodtunk. Aztán lágy csókot leheltünk egymás ajkaira.
- Mit szólna, ahhoz ha az egész napot a tengerparton töltenénk? Majd elmegyünk valahova ebédelni meg akár vacsorázni is - ajánlja Peter.
- Ez tetszik. És mit kérsz reggelire? Most én szeretnék valamit csinálni - kérdezem kis mosollyal ajkaimon.
- Van egy csomó gyümölcs a hűtőben. Jajj el kéne menni majd valamikor venni egy-két dolgot - válaszolja.
- Okés, majd ma délután elmehetnénk.
- Rendben.

Fürdés után felvettem egy fürdőruhát, majd kimentem a konyhába gyümölcssalátát csinálni.
Peter addig kiment a medencébe és úszott egy keveset. Majd amikor szóltam, hogy kész a reggeli, jött is.
Reggeli közben nem igazán beszélgettünk. A tájat néztük és hallgattuk a természetet. A sok kis madarat, a tenger zaját. Megnyugtató volt így reggelizni. Egyetlenegy dolog zavart csak. Peter-nek nem volt túl jó kedve. Nem is várom el, hiszen nem kapott túl jó híreket ma reggel, de rossz így látni. Valamivel felszeretném vidítani. Kitalálok majd valamit.

Miután befejeztük a reggelit, összepakoltam egy kis táskába nasit, naptejet és egyéb dolgokat. Peter segítőkészen cipelte ezt egészen a partig. Mivel még alig van tíz óra nem volt rajtunk kívül senki sem itt. Kaptam az alkalmon és ledobtam a bikini felsőmet.
- Victoria! - szólt rám meglepődötten Peter.
- Napozni szeretnék és nincs itt senki - mondom miközben a törölközőn elhasalok - Bekened kérlek a hátam naptejjel? - kérlelem.
- Persze. Neked bármikor - mondja édes hangon.
- Köszönöm! - de abban a pillanatban, amint felém hajolt én megfordultam.
- A hasadat is szívesen bekenem - mondja nagy mosollyal Peter.
- Nagyon édes vagy! Köszönöm szépen! - mondom félig nevetve. Miközben elkezdte kenni a hasamat naptejjel, a nyakánnál átkulcsoltam a karomat és közelebb húztam magamhoz, hogy megcsókolhassam.
- Itt szeretnéd? - kérdi meglepetten két vad csók között.
- Nincs itt senki - mondom és közben megvonom a vállamat. Erre egy újabb csók csatát kaptam válaszul.

Ilyenben még sosem volt részem. A tengerparton szeretkeztünk. Eszméletlen volt. Más volt, mint az eddigi. Utána pedig úsztunk egyet a tengerben. Azt hiszem nagyon szerelmes vagyok. Eszméletlenül szeretem Peter-t. Annyira szeretek vele lenni. Sosem szeretném elveszíteni.

Már félórája napoztunk, amikor ugyanaz a család, akik tegnap is itt lent voltak, megjelentek. Peter csak egyszer felnézett majd újra visszahajtotta a fejét a törölközőre.
- Peter - szólaltam meg halkan, majd rám emelete a tekintetét.
- Mondjad.
- Annyira szeretlek! - erre a kijelentésre mosoly szökött az arcára.
- Én szeretlek téged! - majd egy kis csókot nyomott az ajkaimra.
- Nem vagy éhes? - kérdezem végül.
- De,egy kicsit. Vegyünk fel valamit és menjünk el valahova ebédelni.
- Okés - és ebben a pillanatban csörgött Peter telefonja.
- Ben az - mondta nekem majd felvette a telefont és kihangosította.
- Szia Peter! - köszön kissé fáradt hangon.
- Szia apa! Itt van Victoria is.
- Szia! - köszön utólag - Képzeld pont most nézegettem az újságokat.
- Értem. Miért? Mit írnak? - kérdi Peter.
- Valaki lefotózott titeket egy étteremben. Most már mindenki tudja, hogy Barcelona-ban nyaraltok.
- Eddig nem igazán zavartak minket - válaszolom erre.
- Rendben, de azért figyeljetek! - mondja Ben.
- Persze apa. Most mennünk kell. Megyünk ebédelni - veszi át a szót a barátom.
- Jó étvágyat! Sziasztok! - köszön el.

Miután felértünk az apartmanba gyorsan felöltöztünk és kinézetünk magunknak egy cuki kis éttermet. Még hozzá a Restaurante Salamanca-t. Egy tengerpart melletti étterem. Mindenféle tengeri herkentyűkkel. Amikor odaértünk szinte tömve volt a hely. Szerencsére még maradt egy-két szabad asztal, ahova leülhettünk. Egy fiatal, csinos pincér lány vette fel a rendelésünket. Nem kellett sokat várnunk, hogy kihozzák az ételünket. Ami nem mellesleg isteni finom volt. Körülbelül negyvenöt percet töltöttünk az étteremben. Aztán elmentünk vásárolni. Csak átlagos dolgokat vettünk, amik tényleg kellettek. Rajtunk kívül sok turista volt még a boltban és akik nem spanyolul beszéltek azt természetesen értettük, hogy mit mondanak. Többen beszéltek a vírusról, ami Madrid-ban eléggé elterjedt. Azt is hallottam, hogy egy másik nagyobb városban, Zaragoza-ban is több, mint tízen meghaltak már a betegségben. És vagy hatvan fertőző beteget kezelnek. Ijesztőnek tűnik ez a vírus. Már azt is mondják, hogy Madrid karantén alá fog kerülni. Szerintem nem kell aggódnunk, Barcelona mindkét várostól messze van. Amúgy is majd öt nap múlva már repülünk is vissza Seattle-be.

A bevásárlás után úgy döntöttünk, hogy az apartmanban grillezünk és az lesz majd a vacsora is.
Körülbelül hat óra fele járhatott az óra, amikor elkezdett grillezni Peter. Én leültem egy pohár rosé borral Peter mellé és néztem, ahogyan a grillsütő mellett ügyködik. Olyan jó volt így nézni. Majd megszólalt.
- Mennyi csirkét kérsz? - ezzel a kérdéssel ki is rázott a gondolataim közül.
- Három elég lesz - válaszolom - Ki hozom a konyhából a salátát - jelentem ki. Igen időközben én csináltam egy kis salátát köretnek. Így egyeztünk meg Peter-rel.

- Nagyon ügyesek vagyunk - mondja Peter halál komolyan - Ez mennyei lett!
- Igen szerintem is - helyeselek - Ha megettük úszunk egy kicsit a medencében? - kérdem végül.
- Én inkább lepihenek. Kicsit rossz a közérzetem - válaszolja Peter.
- Rendben. Akkor nézzünk valami jó filmet.
- Abban benne vagyok - mondja kis mosollyal az arcán.

Vacsora után elmosogattam mindent, addig Peter keresett egy filmet. Mire kész lettem a mosogatással láttam, hogy Peter elaludt az ágyban. Persze azért a film az be lett készítve.
A látványán elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Akkor vettem észre, hogy tűz forró.
- Peter - szóltam halkan, de nem kelt fel. Kezemet a vállára raktam és kicsit megráztam azt. Erre végül elkezdte kinyitogatni smaragdzöld szemeit.
- Baj van? - kérdi ijedt fejjel, ami olyan fehér már, mint a fal.
- Nem, dehogyis. Hozok egy lázmérőt. Melegnek éreztem a homlokod.
- Nem szükséges, jól vagyok- ellenkezik.
- Nem kérdeztelek, hogy szükséges- e vagy sem. Hozom és kész! - mondom határozottan, majd a bőröndömhöz léptem. Kivettem a gyógyszeres pakkból a lázmérőt és Peter hóna alá dugtam.
- Édes vagy, hogy gondoskodsz rólam - mondja halkan kissé rekedten Peter.
- Remélem, hogy rosszul érzetem és csak kimerült vagy, azért nézel ki ilyen szarul - mondom őszintén.
- Szarul nézek ki? - néz rám kérdően.
- Eléggé sápadt vagy - és ebben a pillanatban elkezdett csipogni a lázmérő, jelezve hogy kész a mérés. Peter kihúzta a hóna alól, majd átnyújtotta nekem. Megdöbbentem azon, hogy mennyit mutatott. 39,5 fokos lázat mért.
- Peter te nagyon lázas vagy - nézek rá ijedten- Adok valami lázcsillapítót.
- Miért mennyi? - kérdi végül.
- 39,5.
- De mitől? - néz rám Peter zavarodottan.
- Lehet, hogy napszúrást kaptál. Vagyis nagyon remélem, hogy csak annyi - válaszolom miközben átnyújtok egy pirulát a barátomnak.