Seattle-i kis életem ~BEFEJEZETT~

Meglepetés meglepetés hátán

Reggel hulla fáradtan keltem fel. Éjjel már nem volt rémálmom. Sőt, még csak nem is apával álmodtam.
    Eléggé lassan, de elkészültem. Pontban hét óra húszkor, amikor indultam volna, felcsendült a csengő. Ajtót nyitottam és meglepetten álltam Peter előtt.
- Jó reggelt! - köszön kedvesen.
- Jó reggelt neked is! - nyögöm ki nagy nehezen.
- Sajnos közbe jött egy-két dolog, ezért nem tudunk találkozni ma délután. Viszont hoztam reggelit és lattet is. Mondjuk nem tudtam, hogy szereted-e.
- Köszönöm szépen! - mondom hálásan. Nem kérdés, hogy mennyire meglepett. És az, hogy gondolt rám és kedveskedett nekem, rettentő  cuki.
- Igazán nincs mit! Nagyon szívesen! Tegnap egyébként ott hagytuk abba, hogy megkérdeztem melyik suliba jársz - mondja mosolygósan. Kicsit sem fáradtan.
- Roosevelt Középiskolába - válaszolok.
- Az itt van nem messze - mondja vidáman.
- Igen, azért járok gyalog. Csak egy nyolc perces séta maximum.
     A rövid út alatt sok mindenről beszélgettünk. Szó volt az ételekről. És azt mondta, hogy neki a kedvenc étele a spagetti. Szó volt az iskolákról. Seattle Pacific Egyetemre jár Peter. Sokan ismerik az édesapja miatt. Ugyanis Ben sebész. Tartott kis előadást már az egyetemen is. Szóval eléggé ismert Peter az egyetemen. Ismertsége révén sok kamu "barátai" akadtak volna, de ennél több esze van, és tudta, hogy miért barátkoztak vele.
    Aztán beszélgettünk a korunkról. Peter húsz éves. Ami egyébként szerintem normális. Összesen négy év van közöttünk. Pont ideális. Mondjuk nem tudom, hogy mi lesz ebből az egészből. Nyilván való, hogy megszeretne ismerni. A többi meg márcsak a jövő zenéje.
Az iskola előtt elköszöntünk mivel túl sokan bámultak minket. Miután Peter elment Nancy jött oda hozzám.
- Akkor most ti kavartok? - kérdi izgatottan.
- Neked is szia! - mondom nevetve - Csak ismerkedünk - vonom meg a vállam és az utolsó falat kaját is bekapom.
- És mit tudsz róla? - faggat tovább, de mielőtt erre válaszolhattam volna Molly jelent meg a kis csicskáival.
- Te meg honnan ismered azt a srácot, akivel ma suliba jöttél? - von kérdőre.
- Semmi közöd hozzá. Az én dolgom. Foglalkozz a saját hülyeségeiddel - válaszolok.
- Tudod ő az én palim lesz. Bármi áron, de megszerzem magamnak. Rengeteg pénze van, és ezért rengeteg drága holmit fog venni nekem - mondja ábrándozva.
- Tudod, Molly, ez a különbség köztünk! Te mindenkiben a hasznot lesed, de egyszer úgyis pofára fogsz esni! - és ezzel ott is hagyom a folyosón a két kis csicskáival együtt.
A nap hátralevő részében odajöttek hozzám egy páran és megkérdezték kb. ugyanazt, mint Molly. Csak ők kedvesebben. És én is kedvesebben elmondtam, hogy nem tartozik rájuk.
Körülbelül délután három órakor értem haza. Anyu még nem volt itthon.
Mivel éhes lettem, csináltam magamnak rántottát. Ezt úgy gondolom nagyon nehéz elrontani, úgyhogy ezzel megpróbálkozom.
Miután elkészültem vele, a tányérral együtt a szobámba vonultam. Amikor nyitottam volna ki a szobámba ajtaját megláttam egy rózsa szirmot. Felvettem a földről, majd kinyitottam az ajtót. A szobám telis-tele van vörös rózsa szirmokkal. Az ágyamon egy óriási maci ül. A "kezében" pedig egy levél pihen. Felbontottam azt és elkezdtem olvasni.

A levél:

Drága, Victoria!
Remélem megtudtalak lepni egy kicsit, ha már este nem tudunk találkozni, amit egyébként nagyon sajnálok. Viszont szeretnélek elhívni egy hétvégi egyetemes bulira. Nagyon jól lesz. És hogyha eljössz, ígérem nagyon vigyázok rád! Majd hívj fel, ha döntöttél!

Peter

Isteneeem! Ez nagyon édes!! Egyből a telefonomhoz nyúltam és hívni kezdtem Peter-t. Kicsörög, viszont a telefonja itt van a lakásban. Ugyanis hallom. Hátra fordulok és megpillantom őt.
- Szia! - mondom és közben az arcomról le se lehet vakarni a mosolyt.
- Szia! Szóval? - kérdi reménykedve.
- Igen, elmegyek veled - mondom végül. Erre nagy meglepetésemre felkap. Miközben lábaim a dereka köre fonódtak, Peter fülem mögé simít egy kósza hajtincset. Mélyén egymás szemébe néztünk, legalább egy percig, ha nem több ideig. Arca közeledett felém és én is így tettem. Végül elcsattant az első csókunk. Gyengéd volt és finom. Egyszerűen tökéletes. Remélem, hogy ezt ő is így gondolja. Aztán eszembe jutott az, amit Molly mondott.
Ledőltünk az ágyra. Peter fejét a kezével kitámasztotta és úgy nézett engem. Végül felhoztam a témát.
- Kérdezhetek valamit? - mondom alig hallhatóan.
- Persze!
- Ismersz egy Molly Peterson nevű lányt? - hadarom el a kérdést.
- Ömm - gondolkodik - Azt hiszem igen. De az túlzás, hogy ismerem.
- Honnan?
- Apa az apja térdét műtötte. Jóba lettek és egyszer, még tavaly nyáron, átjöttek hozzánk vacsorára - magyarázza - Akkor láttam először. Néha felbukkant egy-egy egyetemes buliban, de ennyi. Miért kérdezted?
- Csak mondott nekem ma valamit - mondom őszintén.
- Egy suliba járatok? - kérdezi meglepetten.
- Igen, az osztálytársam.
- Milyen kicsi a világ - mondja nevetve, aztán rám néz - Ugye nem olyan butaságot mondott, mint például: csak az övé lehetek vagy ilyesmi.
- De. Körülbelül ezt mondta.
- Ez badarság. Nem is beszélünk. Ne foglalkozz vele! Csak egy elkényeztetett lány, aki azt hiszi bármit megkaphat egy csettintésre.
- Tudom. Csak valamiért rohadtul zavar - mondom erre ő csak elmosolyodik - Most meg mi van? Valami rosszat mondtam?
- Nem, dehogyis!
- Akkor miért mosolyodtál el? - értetlenkedem tovább.
- Mert ez azt jelenti, hogy kicsit féltékeny vagy. És ez normális.
- Nem vagyok féltékeny!
- Akkor nem zavarna az, amiket mondott.
- Ha féltékeny lennék, akkor azt hinnéd, hogy ...- nem tudtam folytatni. Mert az igazságot cáfolnám meg. Még pedig a tény, hogy tényleg bejön furcsa.
- Hogy? - kérdez vissza.
- Mindegy hagyjuk.
- Hé! Valami baj van? - kérdezi aggódó tekintettel, ami az arcomat kémleli.
- Dehogyis!
- Victoria Graham! Teljesen beléd vagyok zúgva - vall színt előttem.
- Dehogy vagy belém zúgva.
- De de. Nem tudod, hogy mit érzek, amikor veled vagyok.
- Akkor mondd el - javaslom neki.
- Rendben. Imádom a mosolyodat. És imádom, ha megtudlak nevettetni. Habár még nem ismerjük egymást nagyon, úgy érzem, mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Peter - vágok közbe.
- Igen? - néz rám gyönyörű szemeivel.
- Miért pont én? Annyi gyönyörű lányt megkaphatnál.
- Mert te számomra tökéletes vagy. Belsőleg és külsőleg is. Én azt hiszem kezdek szerelmes lenni beléd - mondja őszintén. És én meg tuti elpirultam. Erre én csak hosszan megcsókoltam.

Sziasztok!
Ezer bocsi mindenkitől, hogy ennyit kellett várni a következő részre! Viszont most itt van, szóval, ha tetszett nyomj egy csillagot és jelezd nekem kommentben is.
Jó hétvégét mindekinek! 💗