Seattle-i kis életem ~BEFEJEZETT~

Lesi fotósok

Az éjjel Peter karjaiban aludtam el. Olyan megnyugtató volt. Biztonságban éreztem magamat.
Reggel, amikor felébredtem már nem volt mellettem. Viszont kintről, a konyhából, furcsa hangokra lettem figyelmes. Lassan kicammogtam, és megpillantottam Ben-t. Nos Peter-re számítottam, de ez nem így lett.
- Jó reggelt! - köszön vidáman.
- Neked is - mondom álmosan.
- Bocsi, ha felébresztettelek!
- Semmi gond. Hány óra? - kérdem végül.
- Fél tíz - válaszol monoton hangon.
- Köszi. Én most inkább elmegyek lezuhanyozni.
- Most inkább ne. Peter fürdik, aztán elmegy - hadarja Ben, aki neki állt amerikai palacsintát sütni.
- Óhh! Oké. Azt hittem már elment. Te amúgy, hogyhogy itt vagy? - kérdezem.
- Vigyázok rád.
- Tessék? - kérdezek vissza, pedig pontosan jól hallottam.
- Anyukád megkért, hogy ameddig tudok maradjak itt veled. Beszélt a barátnőd anyukájával. Tud mindent Victoria.
- Semmi szükség erre. Nagyon rendes vagy, hogy maradnál, bár szerintem ezzel csak anyunak imponálnál, de nem kell. Jól vagyok, mint ezt te is láthatod - mutatok végig magamon a kezemmel.
- Ne haragudj Victoria, de délig tuti, hogy maradok. Ha gondolod elmehetünk valamerre - ajánlja fel Ben és ekkor Peter egy szál törölközőben kilép a fürdőből. Még nem láttam félmeztelenül, egészen eddig. És mit ne mondjak, tetszik a látvány. De mielőtt túlságosan feltűnően bámulnám megszólalok.
- Szia! - köszönök neki mosolygósan.
- Szia! - felém jön majd nyom egy finom csókot a számra - Bejössz a szobádba egy picit?
- Persze, megyek.
- Victoria! - szólít meg Ben - Döntsd el, hogy hova menjünk rendben? - erre én csak bólintok és Peter után megyek. Amint beértünk a szobámba Peter rám nézett.
- Valami baj van? - kérdem.
- Dehogy is - közelebb lép és megcsókol. Egyre vadabbul, végül amikor egy kis levegőhöz jutok szóra nyitom a számat.
- Peter.
- Tessék? - néz rám gyönyörű szép szemeivel.
- Mit akarsz most?
- Sze.. - gondoltam, ezért közbe vágtam.
- Kint van az apád. És az igazság az, hogy én még nem...
- Tudom, Victoria. Egyszer mindenki túl esik rajta.
- Persze. De én még most nem szeretném. Legalábbis nem így - magyarázom.
- Értem. Akkor majd valamikor máskor - mondja megértően.

Később

Ben-nek végül be kellett mennie a kórházba. Sürgősen. Mivel pont az autóban hívták, engem is magával cipelt. Amikor a kórházba értünk. Két perc alatt fent voltunk az irodájában. Megkért, hogy maradjak itt, viszont ne nyúljak semmihez.
Olyan érzésem van Ben-nel kapcsolatban, mintha bizonyítani akarna. Mintha a lányaként kezelne. Ez olyan furcsa.

Négy órával később Ben megjelent az irodájában. Dühösen és csalódottan. Inkább nem szóltam hozzá. Jobbnak láttam azt. Nem akartam még én is idegesíteni. Végül rám nézett könnybe lábadt szemekkel, amik ugyanolyanok, mint Peter-nek.
- Nem tudtam meg menteni...
- Ben, te mindent megtettél! - próbálom megnyugtatni.
- Victoria, csak egy nyolc éves kislány volt. Még gyerek.
- Ben nem akarom hallani. Én sajnálom, hogy nem sikerült, de én nem akarom hallani - és egy könnycsepp gördült le az arcomon. Megfogtam a cuccomat és kiviharoztam az irodából. Egy lifthez mentem és pont szálltak be még egy páran, ezért odafutottam és beszálltam a többi emberrel együtt. Elgondolkodtam, azon, amit Ben mondott az imént. Borzalmas lehet neki. És most már nekem is az. Nem tudom, hogy ezzel mit akart elérni, de nem ment sok jóra.
Amikor a földszintre ért a lift és kinyílt az ajtó, riporterek tömkelege jelent meg. Folyamatosan a nevemet harsogták. Mindenki egyszerre beszélt. Borzalmas volt. Nem tudtam szabadulni tőlük. De egyszer csak valaki megfogta a karomat és kihúzott a tömegből. Beültetett az autóba. Majd elhajtott.
- Victoria. Mi volt ez? - kérdezi az ismerős hang, de én még mindig sokkolt állapotban vagyok. Nagy nehezen, de szóra nyitom a számat.
- Nem tudom.
- Elmegyünk valami nyugisabb helyre rendben? - kérdezi Peter, nem mintha lenne beleszólásom. Jól jön a nyugi ez után a kavarodás után. Ezért csak bólintok egyet.

Út közben nem beszéltünk. Csak halkan szólt a zene. Én közben kinéztem az autó ablakán, és figyeltem a mellettem elsuhanó tájat.

- Megérkeztünk - mondja miután leparkol. Green Lake Park. Eddig egyszer voltam csak itt. Természetesen Nancy-vel. Hoztunk kaját satöbbi. Jó volt - Voltál már itt? - kérdi Peter.
- Csak egyszer.
- Értem. Sétáljunk egyet vagy inkább üljünk le valahova? - kérdi kedvesen.
- Sétáljunk.
- Apa egyből felhívott engem, amint otthagytad az irodában.
- Értem.
- Victoria minden rendben? - kérdi aggódód tekintettel.
- Peter, mégis hogy lenne bármi is rendben, ha a nyomomban vannak a riporterek? Ez az egész Molly-s dolog nagyon nem hiányzott! - akadok ki.
- De nem csak ez az egy dolog van, igaz?
- Én... Peter ez bonyolult.
- Victoria bennem bízhatsz. Ha valami baj van nyugodtan elmondhatod - mondja kedvesen.
- Tudod, erről nehéz beszélni...
- Nancy-vel beszéltél erről? - kérdi végül.
- Igen... De Peter, ne hidd azt, hogy nem bízom benned. Én egyszerűen ilyen vagyok. Idővel biztosan el fogom mondani, de most még nekem ez nem megy.
- Persze, értem én - megáll egy pillanatra és hirtelen irányt vált - Gyere. Ne feltűnően. Csak gyere és menjünk az autóhoz.
- Tessék? Miért? - értetlenkedem.
- Riporterek, lesi fotósok... - hátra néztem, amit nem kellett volna. Az egyikőjük észre vett. Egyből fotózni kezdett. Majd futni kezdtek felénk, tehát mi is futásnak eredetünk. Hamar az autóhoz értünk, amivel pedig Peter-ékhez mentünk. Peter ezt tartotta a legjobbnak.
Miután leparkoltunk a feljárón, le esett az állam. Gyönyörű szép és modern ház áll előttem. Álom szép. Ezen a környéken csak ilyen házak vannak.
- Elképesztő - mondom miután meglátom a ház belsejét.
- Azért annyira nem nagy szám - mondja nevetve Peter - Szívesebben élnék ott, ahol te.
- Kinek mi - válaszolom erre.
A ház elképesztő. Amikor beléptem egy óriási tér fogadott. Kanapé, hatalmas plazma TV. Aztán egyből jobbra fordultam, egy csodálatos konyhát pillantottam meg. Viszont, ha balra fordultam, egy lépcső fogadott, ami az emeletre vezetett fel.
Peter a konyhába indult, tehát én is. Leültem egy bár székre és Peter-t figyeltem.
- Tudod mire gondoltam? - kérdi mosolygósan miközben egy pohár vizet ad nekem.
- Na mire? - kérdem kíváncsian.
- Annyi minden történt veled mostanság. Lazítanod kéne.. Elmehetnénk közösen Portland-be. Szép város nagyon.
- Hallottam már róla - mondom mosolygósan, de egyből lefagy a mosoly, amint észbe kapok - Peter...
- Tessék? Valami gond van?
- Csak mi most ezt nem engedhetjük meg magunknak. Anya nem hinném, hogy túl sokat tudna adni.
- Ne butáskodj! Én fizetem. Vedd úgy, mintha egy jó hosszú randin lennénk, mert végülis lehetne az - mondja irtó cuki mosollyal.
- Oké. Köszönöm! - mondom hálásan.
- Akkor péntek délután, ha végeztem az egyetemen, majd indulhatunk.
- Okéés! - mondom boldogan és áthajolok a pulton. Peter is közeledik felém, majd ajkaink összeforrnak.

Sziasztok! ✨
Remélem tetszett ez a rész is nektek! 🙈
Ha igen jelezzétek ezt nekem, illetve kommentben is szívesen várom a véleményeket. 💗
Csodás hétvégét és mindenki vigyázzon magára! Használjatok kézfertőtlenítőt vagy mossatok sűrűn kezet! 🦠 ( korona vírus)
Pussz🤍