Kazumi és Kodama ("Amaterasu" második fejezet)

9.

Kazumi
Reggel amikor álmosan, a szemem törölgetve kiballagtam a konyhába, Kodamát pillantottam meg. Éppen lázasan magyarázott Hashirama bátyónak a küldetésről, aki mosolyogva hallgatta. Hangtalanul odasettenkedtem a háta mögé és átöleltem a derekát, mire abbahagyta a mesélést és mosolyogva maga elé húzott.
- Sikerrel jártatok?- kérdeztem.
- Hát persze, semmiség volt az egész- legyintett vigyorogva.- Azok az idióták azt se tudták merre fussanak előlem!
- Vagy inkább Izuna bátyó elől- motyogtam, miközben odasétáltam Mitohoz és segítettem előkészíteni a reggelit.
Ryo és Kenji pont akkor futottak be hozzánk, amikor asztalhoz ültünk.
- Apa, neked nem kellene az irodában lenned?- vonta fel Ryo a szemöldökét.
- Baszki, tényleg!- csapott a homlokára nagybátyám és fénysebességgel elrohant.
Mito csak rosszalóan megrázta a fejét, majd visszafordult hozzánk. Kenjiék hamar elindultak az Akadémiára, de mi sem tétlenkedtünk sokat.
Tobirama bátyó ma is kicsinált minket, ahogy minden egyes nap. Elég kemény edzéseket tart, de legalább megvan az eredménye. Az edzés végén a többiek hazaindultak, én viszont maradtam még egy kicsit.
- Szerinted Izuna segítene nekem gyakorolni?
- Még ezek után is edzeni akarsz?- nevetett fel megsimogatva a fejemet.
- Csak a Sharingan miatt.
- Nem akarod megvárni Madarát azzal?
- Meg akarom lepni- mosolyodtam el.- Szeretnék egy-két dolgot megtanulni vele kapcsolatban és megmutatni apának, ha hazaér.
- Értem- mosolyodott el.- Szerintem Izuna hazaért már, megkérdezheted- mondta, mire felcsillantak a szemeim.
Még előtte elértem a házukhoz és kopogás nélkül berohantam.
- Hm? Te vagy az Tobi?- hallottam meg Izuna hangját a konyhából, mire besétáltam a helyiségbe.
- Nem egészen- nevettem fel.
- Kazumi? Valami baj van?
- Dehogy, csak meg szeretnélek kérni valamire- álltam elé boci szemekkel, mire elmosolyodott.
- Bármi is az, igen... Ennek a tekintetnek nem lehet ellenállni- sóhajtott fel.
- Szeretnék megtanulni néhány dolgot a Sharingannal kapcsolatban. Gondoltam segíthetnél...
- Hát hogyne- mosolyodott el, majd elordította magát.- Hana!
Hallottam egy tompa csattanást, majd pár pillanattal később megláttam Hanát az ajtóban.
- Igen apa?
- Fejezd be a vacsorát, én teszek egy sétát Kazumival.
- Hogyne- lépett oda Hana és azonnal átvette a dolgokot Izunától, aki elrohant átöltözni.
- Amúgy mi volt a randi után?- súgtam Hana fülébe, mire azonnal elvörösödött.
- Az nem is randi volt! Csak sétáltunk egyet, nem nagy ügy... De apa meglátott és azóta mindketten csicskáztatnak, hogy ne legyen időm másra- motyogta sértődötten.
- Mi?- röhögtem fel.
- Rohadt vicces... Mostanában mindig kitalálnak nekem valami értelmetlen feladatot, hogy ne tudjak elmenni itthonról.
- És te megcsinálod?- tátottam el a szám.
- Persze. Legalábbis a klónom igen- vigyorodott el.
- Egy lángész vagy- nevettem fel, majd Izuna visszasétált hozzánk, ezért gyorsan visszaváltottam normálisba.
- Mehetünk?
- Igen! Szia, Hana!- intettem egyet neki és már rohantam is kifelé.
- Túlbuzgó vagy...- motyogta Izuna, miközben utánam loholt.
Én csak elvigyorodtam erre és haladtam tovább az egyik edzőhely felé. Ott engedelmesen leültem Izuna mellé, hogy mesélhessen nekem elsősorban egy kicsit. Érdekesebb ez a Sharingan, mint gondoltam volna!

Kodama
Már alig várom, hogy anyáék hazaérjenek, mert egyedül nem tudok edzeni. A jég elem elég különleges, anyán kívül egyetlen shinobit sem ismerek, aki használni tudná. Nekem csak az alapok mennek és szeretném fejleszteni, de egyedül nem megy. Edzés nélkül pedig dögunalom az egész nap, nem tudok mit kezdeni magammal. Végül rávettem magam egy kis sétára és elindultam Konoha utcáin. Mindenki mosolyogva integetett nekem, meg úgy köszöngettek, hogy "Kodama úrfi". Most komolyan, mindezt csak azért, mert én vagyok a Hokage fia? Néha elég kellemetlen annak lenni...
Ahogy sétálgattam és kínosan integettem az embereknek, megpillantottam Izumit, aki lehajtott fejjel igyekezett valamerre. Engem észre se vett. Mosolyogva odasétáltam hozzá és megszólítottam. Valószínűleg kizökkentettem a gondoltataiból, mert ijedten ugrott egyet, amikor meghallotta a hangom.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni- vakartam meg a fejem zavartan.
- Kodama-kun? Mit csinálsz itt?- kérdezte meglepetten, amikor visszacsöppent a valóságba.
- Egész nap unatkoztam, mert nem volt kivel edzenem, szóval gondoltam járok egyet- vontam vállat.- Na és te?
- É-én csak... valahogy úgy vagyok, ahogy te- dadogta zavartan.
- Aha... Miért nem jössz velem?- jutott eszembe hirtelen.
- Mi? Hova?
- Csak sétálni. Egyedül még ez is unalmas- mosolyodtam el.
- O-oké...
Ahogy együtt sétáltunk, rá kellett jönnöm, hogy nem is annyira unalmas ez az Izumi. Azt tudtam, hogy Kazumi jóban van vele, hiszen ő normálisan kezel minket, nem a Hokage gyerekeiként, de egész jól lehetett beszélgetni vele. Már amikor nem zavartan dadogott, olyankor nem értettem egyetlen szavát se.
- Kodama, csaknem randizol?- hallottam meg Itaru szórakozott hangját, mire megfordultunk.
- És ha igen?- kérdeztem vissza mosolyogva, persze csak poénból.
- M-mi?- tátotta el a száját Izumi teljesen elvörösödve.
- De megnőtt a kissrác- paskolta meg a vállam Itaru meghatottan.
- Én a helyedben inkább azon aggódnék, hogy le vagyok maradva- villantottam meg gonosz vigyoromat.
- Hah! Én Hokage akarok lenni, addig nincs időm lányokkal foglalkozni- jelentette ki magabiztosan.
- Hokage? Pont te...?
- Mit mondtál kis taknyos?! Szerinted nem lehetnék az?
- Apa nyomába se érnél, az biztos- közöltem visszafolytva a mosolyomat.
- Igen? Na akkor csak figyelj! Én leszek a valaha volt legjobb Hokage és az évszázadokkal utánunk következő generáció is ismerni fogja a nevem. Hallod? Én leszek a legjobb!- élte bele magát a szerepébe.
- Kodama-kun... most mit csinál?- kérdezte Izumi Itarura pillantva.
Szinte tűz égett a szemében, ahogy az elképzelt jövőjéről és dicsőségéről magyarázott.
- Ne is törődj vele- legyintettem.- Csak hagyjuk itt- mondtam, majd megragadtam a kezét és elhúztam onnan.
- Mi? Most hová mentek? Még nem végeztem! KODAMA!- kiáltott utánunk Itaru, de én csak nevetve rohantam tovább.
Semmi kedvem végighallgatni a papolását megint. Ezeket már annyiszor hallottam, hogy a fülemen jön ki. És mindig ijesztő pontossággal mondja el ugyanazt, mintha valami betanult szöveg lenne. Néha elég fura tud lenni.
Amikor tisztes távolságra kerültünk tőle, megálltam.
- Nézd el neki, kicsit idióta- pillantottam Izumira, aki elvörösödve nézett vissza rám.
- Izé... Kodama-kun- motyogta és akkor leesett, hogy még mindig a kezét fogom.
Zavartan elengedtem és inkább felajánlottam, hogy hazakísérem. Illetlenség lenne engedni, hogy ilyen sötétben egyedül menjen haza. Végül elfogadta az ajánlatom és a Hyuugák felé vettük az irányt. Amikor ő hazaért, én is jobbnak láttam sietni Hashiramáékhoz, nehogy aggódjanak miattam. Szeretem őket meg minden, de azért... hazajöhetnének már anyáék.

Madara
Ma ültünk össze negyedik alkalommal a Kazekagéval és a tanácsadó bandájával. Egy egész serege van belőlük, te jó ég! De még ennyi emberrel se tud semmire menni, egyetlen ész érvet sem hallottam tőle a tárgyalások során. Minden kérdésem elől kitért és eltérő válaszokat adott zéró valóságalappal. Ha pedig teljesen sarokba szorítottam, egyszerűen feloszlatta a megbeszélést, mert "valami fontos dolga van". Már rohadtul kezdett elegem lenni az akcióiból, ezért elhatároztam, hogy ezen a gyűlésen egyből a közepébe vágok a dolgoknak és szóhoz jutni se engedem. Hokage létemre itt vesztegetem miatta az időt, amikor a faluban lenne a helyem, már nagyon idegesít.
Amikor végre a 2567. tanácsadója is megérkezett, azonnal hozzáfogtam.
- Nézzük a tényeket, Kazekage, amiket nem söpörhetsz csakúgy a szőnyeg alá. Konoha katonai ereje mérföldekkel jobb, mint a tiétek és ezzel mindketten tisztában vagyunk. Hiába is tiltakoznál!- szóltam rá azonnal, amikor észrevettem, hogy nyitja a száját.- Ha pedig arra gondolnál, hogy valamelyik nemzetet ellenünk hangolod, szintén szarban vagy. Ugyanis a Tűz Földje pár évvel ezelőtt szövetséget kötött a Villámok Földjével, akikkel egyre jobb viszonyt ápolunk. A másik két nagy nemzet pedig sokkal inkább bízik meg bennünk, mint bennetek. Tehát egy esetleges háború kirobbantásával csak magad alatt vágnád a fát. Nem igénylem a szövetségünk megújítását, mert akik egyszer elárultak, abban nem fogok megbízni. Viszont tűzszüneti megállapodást akarok kötni. Ha nem fogadod el, porig égetjük Sunagakurét- jelentettem ki.
Az utolsót persze nem gondoltam teljesen komolyan, nem fogok indokolatlanul megtámadni senkit. De jobb, ha megfélemlítem egy kicsit, minél nagyobb nyomást helyezek rá, annál hamarabb lefogadja majd az ajánlatom. A Kazekage idegesen pillantott végig a tanácstalan, ijedt emberein, majd felsóhajtott.
- Rendben, kössük meg a megállapodást!
Elégedetten bólintottam, majd elintéztük a szükséges iratokat. Megkönnyebbülés volt végre elindulni haza, főleg, hogy sikerült megakadályoznom egy háborút. Bizonytalan időre ugyan, de egyelőre nem fognak megtámadni. Amaterasu büszkén pillantott rám, mire felé fordultam.
- Ezt el is vártam tőled!
- Kösz az elismerést- nevettem fel.
- Bármikor- mosolygott rám szórakozottan.- Siessünk már! Hiányoznak a gyerekek- mondta, majd meg sem várva a válaszom gyorsított a tempón.
- Nekem is, de így hullák leszünk.
- Nem baj- legyintett és megindult még gyorsabban.
- Hogy az a...!- ráztam meg a fejem nevetve.
De csak felzárkóztam hozzá, felesleges lett volna megkérni, hogy lassítson. Látom rajta, hogy hajthatatlan és alig várja, hogy hazaérjünk.