Kazumi és Kodama ("Amaterasu" második fejezet)

3.

Kazumi
Tobirama-bátyó engem vett először célpontba, és egyetlen rúgással leterített. Hiába hárítottam azt valamilyen szinten, még így is a földre kerültem. Kagami és Saru ijedten pillantottak felém, annak ellenére, hogy az ellenség ott volt velük szemben. Így egy pillanat alatt ők is a földre kerültek.
- Ez a ti gyengeségetek. Ha Kazumit kiütik, ti mindketten felé fordultok, ahelyett, hogy harcolnátok tovább- sóhajtott fel fáradtan.- Ha a csapat egyik tagja harcképtelen lesz egy időre, a másik kettőnek kell megoldania helyzetet. Ez alapszabály!
- Igenis- hajtotta le fejét a két fiú.
- Kazumi...
- Most engem is le fogsz cseszni, Tobirama-bátyó?- álltam fel összehúzott szemekkel.
- Sensei!- szólt rám azonnal.
- Hogyne...- legyintettem.
- Te is megérdemled, nem gondolod? Túl könnyen intéztelek el...
- Mert sokkal jobb vagy nálunk, mi csak most végeztünk az Akadémián, meg sem közelítjük a szintedet!- emlékeztettem.
- Viszont a csapatmunkátok nem volt rossz- enyhültek meg a vonásai.- Talán egy más ellenféllel szemben bevált volna.
- Ezt most vegyük dicséretnek?- nevettem el magam.
- Akár- mosolyodott el halványan, de rögtön visszatért komolysága.- De ne örüljetek annyira! Még rengeteget kell fejlődnötök, és nem érdekel, hogy ez az első napunk együtt, már ma kemény edzést tartok- emelte fel az ujját fenyegetően, mire a fiúk összerezzentek.
- Alig várom- bólintottam elégedetten.

Tobirama-bátyó nem viccelt, tényleg kicsinált minket már legelső nap. Gyakran edzettem apával és az ő edzései aztán nem voltak piskóták, most mégis kifulladva terültem el a földön a fiúkkal együtt.
- Egész jók voltatok- nézett végig rajtunk mosolyogva a Senju.
- Köszönjük!- hajoltak meg illedelmesen a fiúk.
- Köszi, sensei- mosolyodtam el pimaszul.
- Te kis...!- nevetett fel.
- Apa!- hallottam meg Hana hangját, aki éppen felénk igyekezett.
- Hana!- kiáltottam fel és azonnal a nyakába ugrottam.
- Látom épségben visszatértél a küldetésről- mosolygott rá Tobirama-bátyó, miközben átölelte.
- Hogyne, nem volt nehéz- vont vállat a lány.- Főleg, hogy Aiji is ott volt.
- Hogy ki?- szaladt fel a nagybátyám szemöldöke.
- Öhm...a csapattársam- pirult el Hana azonnal.
- Randiztatok is utána?- pillantottam fel a rákvörös lányra.
- Melegen ajánlom, hogy nem- vágta rá a mellettünk álló férfi.
- Hazamegyek!- jelentette ki Hana és azonnal el is húzott.
- Még el kell beszélgetnem vele...
- Akkor az edzés ennyi volt?- kérdeztem.
- Igen, holnap ugyanitt találkozunk- tért vissza Tobirama-bátyó a "megölöm Aijit" gondolataiból.
Nevetve indultam haza, pedig szívem szerint elmennék most Hanáékhoz, kíváncsi vagyok az apukák hisztijére.

Kodama
A megbeszéltek szerint Kayato elrejtőzött, míg mi ugyanott vártuk Izunát, aki nemsokára megérkezett.
- Kayato?- kérdezte azonnal.
- Elment- vontam vállat flegmán.
- Kodama, nem erre kértelek!
- Ketten is megoldjuk- vágtam rá.
- Igen, küzdj meg velünk, sensei!- kérlelte Izumi.
- Rendben, de csak azért, hogy meglássátok mennyire szükségetek van a harmadik tagra- fújtatott mérgesen.
Én támadtam rá először egy jég típusú jutsuval, miközben Izumi is elrejtőzött. Ameddig én kergetőztem Izunával, ő a háta möge került és onnan támadt rá. Izuna azonnal elhajolt a támadás elől és felém dobta a lányt, akit reflexből elkaptam. Rákvörös arccal mászott le a karjaimból, miközben Izuna rosszallóan megrázta a fejét.
- Látjátok, a csapatmunkátok hiányos!
- Biztos?- vigyorodtam el magabiztosan, majd Izuna legnagyobb meglepetésére rátámadtak oldalról.
Ki tudott térni előle végül, de használnia kellett a Sharinganját, ami azt bizonyítja, hogy nem voltunk olyan rosszak. Kayato megint rá akart támadni, mire Izuna megszólalt.
- Oké, elég lesz! Elismerem, jók voltatok. Elhitetni velem, hogy ez a kölyök elment... A te ötleted volt Kodama, ugye?- kérdezte sokat sejtően, mire mosolyogva bólintottam.- Mindjárt gondoltam. De most kezdjük az igazi edzést!
- Igenis!- kiáltottuk mindannyian.

Izuna rendesen kimerített mindhármunkat, mire úgy ítélte meg, hogy elég lesz mára. Hazaküldött, hogy pihenjük ki magunkat, mert holnap folytatjuk az edzést. Útközben találkoztam Kazumival, aki azonnal beavatott az élményeibe. Bevallom, kicsit untatott, de azért néha felnevettem. Mindig is szerettem, ha lelkesen hadart nekem, még akkor is, ha néha pont nem voltam rá kíváncsi. Ezt úgyse mondtam volna el neki soha.
Amikor hazaértünk, csak anyát láttam meg a konyhában, amint tálalta nekünk a vacsorát.
- Milyen volt az első nap a csapattal?- kérdezte, miközben asztalhoz intett és ő is leült hozzánk.
- Jó- feleltem szűkszavúan.
- Szuper! A fiúk olyan viccesek voltak és Tobirama-bátyó is kedves volt velünk- lelkendezett Kazumi csillogó szemekkel.
- Azt ajánlom is- mosolyodott el anya.
- Apa megint nem jön haza?- kérdeztem morcosan.
Olyan ritkán vacsorázik velünk. Igaz, hogy utána általában betoppan és mindig kíváncsi, hogy mi történt velünk aznap, de jobb lenne, ha vacsoránál is itt lenne.
- Mit nem csinálok?- sétált elő a hálószobából.
- Papa!- ölelte át Kazumi mosolyogva.
- Szóval mégis...- motyogtam, majd fél szemmel rápillantottam.
Felvont szemöldökkel állt mellettem, mire sóhajtva én is megöleltem. Nevetve összeborzolta a hajam, majd leült anya mellé.
- Nagyon emlékeztet valakire, téged nem?- kérdezte anya visszafolytva a nevetését.
- Dehogynem- mosolyodott el apa.- Minden rendben volt ma?
- Igen, de Izuna kissé rabszolgahajcsár- mondtam.
- Tobirama-bátyó is nagyon sokat elvár- tette hozzá Kazumi.
- Még szép- vágta rá apám.
- De legalább a csapattal nincs baj- mondta Kazumi.
- Igaz is... kik a csapattársaid?- kérdezte apa felvont szemöldökkel.
- Drágám, ne reagáld túl a helyzetet- hűtötte le anya.
- Te is láttad, hogy néztek rá!
- Mert olyan szép, mint az anyja- vont vállat anya mosolyogva, mire elnevettük magunkat.- Amúgyis, még csak gyerekek.
- Hogyne...- dünnyögte apa.
Vacsora után Kazumi tűkön ülve várta, hogy Kenji, az öcsénk végre hazaérjen a nagyitól. Pár napig nála aludt, mert nagyon hiányolta már az unokáit, Kenji pedig úgymond "feláldozta magát". Nagyon szeretjük a nagyikat, meg minden, de... túlságosan bezsonganak, ha a közelükben vagyunk.
- Megjöttem!- futott be Kenji hozzánk és egyből apa ölébe vágódott.
- Jó volt a nagymamánál?- kérdezte anya, miután megölelte.
- Igen, de elfáradtam- nyöszörögte.
- Az nem csoda- vágtuk rá egyszerre.
- Na jól van, lefekvés!- állt fel apa.- Holnap hosszú napotok lesz.
Szófogadóan a szobánkba sétáltunk és lefeküdtünk.