Please don't touch me✔

4.

– Hali.

– Szia – pillantok felé és elvigyorodom, mikor bizalmatlanul méregetni kezdi a kólában úszó, még mindig szitkozódó Arit és az üvöltve röhögő Inarit és Lilját. – Már kikértem neked egy sört. Ha ezt befejezték, biztos adnak is.

Niklas csak bólint és tovább figyeli a pult mögött lévő hármast, én pedig ugyanígy teszek. Ari a hajáról rárázza a kólát Liljára, majd mérgelődve elindul a mosdó irányába, Lilja pedig elővesz a hűtőből egy új kólát, teletölti a poharamat és visszarakja elém.

– A ház ajándéka.

– Tulajdonképpen fizettem érte – mormolom.

– Nem, te azért fizettél, amit Arira borítottam.

– Akinek egyébként már kifizettem egy sört is, csak még nem adta ki.

– Ha azt is úgy méregetnéd, ahogy tegnap a vodkát, akkor jól is tette, hogy nem csapolta ki.

– Nem nekem lesz – bökök a mellettem ülő Niklas felé szemforgatva. Ne már! Egyszer nem iszom meg valami alkoholt, amit kérek és utána minden pultostól ezt kell hallgatnom? Ez így egyáltalán nem vicces. – Csak add a sört, légyszi.

– Te szoktál ide járni? – kérdezi Niklas, miközben Lilja a sört csapolja. Megrázom a fejem. – Akkor miért említette a tegnapot?

– Tegnap voltam itt először.

– Szóval szoktál ide járni.

– Persze, mert két alkalom már szokásnak számít – mosolyodom el gúnyosan. Ari visszajön a mosdóból és kóla helyett most víz borítja őt szinte mindenhol. A pólója teljesen nedves, a hajából csöpög a víz, az arca is vizes. Visszafordulok Niklas felé. – Sikerült valami lakást találnod?

Niklas apja pár napja új állást kapott Ouluban, nagyjából négyszázötven kilométernyire innen, szóval a család odaköltözik. Kivéve Niklast, akinek eszében sincs megválni Tamperétől. Meg tudom érteni. Ha apával nem a városon belül költöztünk volna más helyre néhány évvel ezelőtt, én is kiakadtam volna. Sosem tudnék elmenni innen. Tampere az otthonom.

– Nem, de bele kéne húznom, mert az új lakók már költöznének be hozzánk, csak miattam nem tudnak.

– Ari kanapéja szabad – szólal meg Lilja.

– Mi van a kanapémmal? – fordul felénk az említett.

– A cukifiú haverja elcsövezhetne rajta, amíg nem talál magának lakást, nem? Akár ingyen és bérmentve is.

– Na azért álljunk már meg egy szóra! Te most az én nappalimat akarod ingyen kiadni a nevemben? Nem volt elég, hogy pofán öntöttél kólával?

– Nem, nem volt elég – mosolyodik el Lilja. – De most komolyan, itt egy srác, akinek hely kell, meg itt vagy te egyedül abban a baszott nagy lakásban. Mi a probléma?

Ari az orrnyergét kezdi masszírozni, látszik rajta, hogy alig bírja visszafogni magát, hogy ne mondja ki a gondolatait. Amik valószínűleg válogatott szitkok, amiket rázúdítana a lányra. Egy darabig elvan ezzel, majd felpillant, először rám, aztán Niklasra néz és halványan elmosolyodik. Ez a mosoly... Rosszat sejtek.

– Ti mennyire vagytok jóban? – bök rám és a mellettem ülőre.

– Legjobb barátok pelenkás korunk óta, semmi különös – vonja meg a vállát Niklas.

– Túlzol – vágom rá. – Három éves korunk óta ismerjük egymást, akkor már nem hordtunk pelenkát.

– Akkor ágyba vizelős korunk óta – vigyorodik el.

– Aha – bólint Ari. – Szóval ha elszállásolnálak téged, akkor ő is megjelenne a lakásomon néha? – kérdezi és még mindig csak mutogat ránk ahelyett, hogy a nevünkön hívna.

– Ha emiatt nem lakhatnék nálad, akkor nem. Gond nélkül megszakítok vele minden kapcsolatot csak azért, hogy a kanapédon csövezhessek.

– Hé! – Ha nem egy olyan srác lennék, aki utálja az érintéseket, most tuti, hogy megütném Niklas vállát. De mivel az a srác vagyok, megelégszem azzal, hogy rászólok. Ő pedig, mintha elfelejtette volna, hogy nem ajánlatos hozzám érnie, összeborzolja a hajam.

Nem is tudom, mi játszódik le bennem hirtelen. Azt hiszem, minden. Emlékek elevenednek meg előttem, amiket igyekeztem jó mélyre eltemetni magamban az elmúlt időben. Kezek nyúlnak felém, olyan helyen érnek hozzám, ahol nagyon nem kéne és hirtelen elönt a rettegés.

Nem tudom, mindebből mennyit lát egy külső szemlélő, de valószínűleg elég sokat. Niklas egyből visszahúzza a kezét, az arcára bűntudat költözik, amikor realizálja, hogy mit tett, Lilja felvont szemöldökkel figyel, én kapkodom a levegőt, Ari pedig megszólal.

– Most mi a fasz baja van?

Senki nem felel neki. Niklas az ölébe ejti mindkét kezét és felém fordul. A tekintete aggódó, a szája lassan mozog. Most beszél vagy mi? Nem hallom a szavakat.

– Lauri, hé, hallasz? – kérdezi. Oké. Hallak, Niklas. – Lauri?

– Ki kell... Ki kell mennem – motyogom és felpattanok. A kocsma mosdója felé veszem az irányt, kikerülök minden embert, aki előttem van. Érzem, ahogy néhány csaj végigsimít a karomon, érzem, ahogy véletlenül hozzáérek egy-két emberhez. Ne. Nem akarok érintéseket.

Nagy nehezen bejutok a mosdóba, ahol egyből megtámaszkodom a mosdókagylón és egy darabig a fehérnek csak jóindulattal nevezhető csempét figyelem, majd a tükörbe nézek. A hajam kócos, az arcom kipirulva, a szememben rettegés.

– Hé, haver, minden oké? – kérdezi egy éppen az egyik fülkéből kilépő srác és már a vállamra is teszi a kezét.

– Ne érj hozzám! – üvöltök rá. Védekezően feltartja a kezét, káromkodik egyet, és kimegy.

A Henry's mosdója meglehetősen kicsi. A mosdókagylók elég régiek, a falra vannak rögzítve, alattuk nincs semmi. Elsétálok a falig, lecsúszom a földre és bemászom az egyik kagyló alá. Nem érdekel a kosz, nem érdekel, hogy ragad a padló a különböző testnedvektől, nem érdekel semmi. Csak el kell bújnom.

Felhúzom és átkarolom a térdem, majd ráhajtom a fejem. Igyekszem nem elmerülni a múltban, próbálok szép dolgokra gondolni, de nehéz, mert folyamatosan csak az jár a fejemben, hogy nem értem, ez most miért volt ilyen hatással rám. Már olyan jól haladtam.

---

Csodaszép pénteket és hosszúhétvégét mindenkinek!

Ma több mondandóm is lesz nektek, szóval haladjunk sorban.

1. Mint láthatjátok, a kevesebb, mint egy hete beígért "szerdán és vasárnap hozok részt" dologgal már most kudarcot vallottam. Ezentúl inkább maradjunk annál, hogy nincs rendszer. Ha eszembe jut és van kész fejezet, akkor hozok valamit.

2. Páran már észrevettétek, de aki még nem látta, azoknak mondom, hogy az első fejezet elé feltöltöttem egy cast/playlist "bejegyzést", ahol vannak idézetes képek a fiúkáimról meg egy folyamatosan frissülő lejátszási lista. Plusz valamelyik nap kiegészítettem ezt a bejegyzést a mellékszereplőkkel is. Csekkoljátok bátran! Akár azt is megírhatjátok, úgy képzeltétek-e el őket, ahogy én és ha nem, akkor mi más rajtuk.

3. Finn káromkodások. Nem igazán vagyok képben velük, a tudományom a vittuig terjed, ami elég sok dolgot jelenthet, de szó szerinti fordításban fasz. Szokták használni olyan kontextusban is, mikor mi baszd meget használunk. Ami pedig a Lauri gondolataiban lévő ördögöt és sátánt illeti... Az ördög finnül perkele, amit a finnek tudnak olyan hangsúllyal mondani, mintha ez lenne a világ legtrágárabb szava. A sátán pedig saatana, ami, ha engem kérdeztek, annyira nem is hangzik rosszul. Mellesleg, ha már a szeretleket is említettem a fejezetben, ez finnül minä rakastan sinua, ami szerintem csodálatosan hangzik, de a finnek hozzáállása a finn nyelvhez nem egyezik az enyémmel.