Mágneses vonzalom ✔️

19

Úgy pár perc hosszú sóhaj után végre elhagyom az én kis öltözőmet. Nehezen mozgok a ruha méretei és a hatalmas pocakom miatt. Na meg a mázsás súlyoknak a lábamban talán köze van ahhoz az emberhez, aki a ceremónián végig Mike mögött fog állni. Velem szemben. Úgy 5 és fél hónap után ismét látjuk majd egymást.

Még egyet sóhajtok. Jesszusom, csoda, hogy még van levegő a tüdőmben! Ennyire csak nem lesz rossz újra találkozni vele, nem?

A szokásos „nyugodj meg, Nora" szövegemet mantrázom, mivel nem szeretném, ha a nagy izgalomban az esküvő kellős közepén kipottyantanám ezt a babát. Már nagyon közel állok a szüléshez, ezért sem idegeskedhetek feleslegesen.

Judy öltözőjéhez sietek, ám mielőtt beléphetnék, Judy anyukája, Loren állít meg.

- Nora drágám, szólnál Judy-nak, hogy az anyakönyvvezető már megérkezett? Kezdenénk, és már csak ti hiányoztok - mondja nekem, mire bólintok egyet, és egy rövid kopogás után válaszra sem várva belépek az ajtón.

- Gyönyörű vagy, Judyboo - nézem a barátnőmet, aki egy gyönyörű hercegnőstílusú törtfehér csodában áll háttal nekem.

Még egy kis könnycsepp is útnak indul az arcomon. Meghatódom. Kiskorunkban rengeteget képzelegtünk a mi nagy napunkról, hogy milyen ruha, torta, helyszín, csokor, zene lesz, és íme. Eljött ez a nap is!

- Te sem panaszkodhatsz, Nora-Bora - fordul szembe velem, és nagyot sóhajt. - Már megint itatod az egereket?

- Tudod, ezek a fránya hormonok - vonom meg a vállaimat, majd kuncogva letörlöm az arcomról a nedvességet.

Most áldom az eget, hogy feltalálták a vízálló sminket, különben egy igazi pandaként vennék részt ezen a napon, és Judy nem feltétlen örülne ennek.

- Anyukád azt üzeni, hogy minden készen áll, szóval, ha nem gondoltad meg magad, akkor mehetünk.

- Nem gondoltam meg magam - rázza meg a fejét nemlegesen. Persze nagyon óvatosan, hiszen nem lenne jó, ha az a rengeteg hullámhajcsat megadná magát.

- Akkor gyere, adjunk férjhez téged! - ragadom meg a csokrát, és a kezébe nyomva kirángatom a szobácskából.

✨

A ceremónia igazán megható volt. Ez természetesen azt jelenti, hogy végigbőgtem az egészet. A legnagyobb csendben is az én szipogásom hallatszott egyedül, de senki sem nézett rám furcsán. Elég volt a pocakomra rápillantaniuk, és máris meg volt bocsájtva a dolog. Igen, vannak a terhességnek előnyei is.

Persze Judy a rám való tekintettel a legrövidebb szertartásra foglalta le az anyakönyvvezetőt, mondván, hogy így is elég nekem a dagadt bokáimmal annyit állni, széket meg nem szívesen rakott volna oda, mert az rontott volna a hely esztétikáján. Hát igen, egy igazi bridezilla-val volt dolgom.

Most pedig a fogadáson próbálom elkerülni Leo-t, aki a teljes szertartás alatt le nem vette a szemét rólam. Igazából inkább a pocakomat bámulta. Amolyan megbabonázott bámulás volt, mint aki sosem látott terhes nőt. Párszor próbálta elkapni a tekintetemet, ám én mindig másfelé néztem. Sajnos még nem vagyok olyan állapotban, hogy képes lennék vele értelmes beszélgetésre. Láttam rajta, hogy még mindig szeret. És be kell vallanom, hogy én is nagyon szeretem. Végülis ő a gyerekem apja.

A svédasztal előtt próbálom kiválasztani a legegészsebb ételeket, amik léteznek, de nem könnyítik meg a dolgomat azok a kis macaronok meg a sütemények. Dr. Stevens figyelmeztetett a terhességi cukorbetegség veszélyeiről, hiszen az elején nagyon megtoltam az egészet Nutellával, éppen ezért most vigyáznom kell. Szigorú diétát követek, de már nem sokáig. Még 2 hét, és kint lesz a baba.