Mágneses vonzalom ✔️

11

Nora

- Szerinted milyen nemű lesz a baba? - kérdezi hirtelen Leah barátnőm. Épp a bababoltban nézelődünk, és az említett személy két kezében két különböző színű body-t tart.

- Fogalmam nincs, csak a következő ultrahangnál lesz majd látható, de még az sem biztos - válaszolom neki összezavarodva. - Nem vagyok én jósnő!

- Csak gondoltam, hogy már tudod, mert az anyáknak szokott lenni megérzésük, hogy fiút vagy lányt hordanak a szívük alatt - gondolkodik hangosan a két apró ruhadarabot jobban szemügyre véve.

- Akár fiú, akár lány, Leo és én mindenképpen azt szeretnénk, ha majd nem csak kékbe vagy rózsaszínben mászkálna Pötyi. Nem szeretnénk a nemek általi színklisébe belehajszolni,

- Igen, ez tipikus Leo. Akkor mindegy, melyiket veszem meg?

- Bármit, csak rózsaszínt ne! Ha mindenképpen venni akarsz valamit a picinek, akkor inkább a semlegesebb színekből válassz: narancssárga, zöld, lila, sárga...

Összeráncolja a szemöldökét, majd visszateszi a rózsaszín darabot a helyére.

- Már miért lennének ezek semlegesek - rajzol az ujjaival idézőjeleket a levegőbe. - A lila kifejezetten lányos szín, a zöldet meg inkább fiúk hordják - háborodik fel teátrálisan.

Én csak nevetek hangosan. Értem én a szemszögét, de nem pont erre gondoltam.

- Tudod jól, hogy nem így értem! A lányokat megbélyegezték rózsaszín hercegnőknek, a fiúkat meg a tenger úrainak. A miénk az lesz, amit szeretne.

Erre most már ő is egy hangos kacajjal felel.

- Fura egy pár vagytok, de szerintem a kis krapek nagyon szerencsés, mert kicseszett menő szülei lesznek - kacsint rám hízelegve.

- Kis nyalós - öltöm rá a nyelvemet.

✨

Nevetve lépünk be a Ross rezidencia ajtaján. Mondanám, hogy túltoltuk a vásárlást, de egy kis aranyos plüssteknősön kívül nem vettünk semmit a gyereknek. Még nincs itt az ideje. De megbeszéltük, hogy amint nem látom a lábujjaimat a nagy hasamtól, megrohamozzuk az a boltot.

Az órára nézve azonnal gyorsabban ver a szívem, hiszen Leo bármelyik pillanatban beeshet a házban, és végre összebújhatunk.

- Hát, Nora bébi, annyira jó napunk volt, de sajnos most magadra kell hagyjalak.

- Semmi baj, Lee, Leo nemsokára úgyis hazaér, addig meg megleszek egyedül is. Majd felhívom Judy-t, mert amúgy is nyaggat az esküvői virágokkal, mert nem tudja eldönteni, hogy tulipán vagy orchidea legyen - vakarom meg a fejemet kínosan nevetve. Nem szeretném, ha tudná, hogy amint magamra hagy, az idióta gondolataim ismét ellepik az agyamat.

- Oké, akkor majd még dumcsizunk. Na pusz a kedvenc kismamámnak - dob egy puszit a levegőbe, és kilép az ajtón. Hát, itt maradtam. Egyedül.

✨

Szerencsémre a fennvaló meghallgatta az imáimat, és nem hagyott egyedül egy fél óránál többet.

Ajtócsapkodás. Cipőlrúgás. Táskaletétel. Kulcsledobás. Hmm, vajon mi baja van Leo-nak?

- Törpi! Megjöttem - kiáltja el magát, én meg szélsebesen a nyakába vetem magam. - Na, ennyire hiányoztam nektek? - mosolyog kacéran.

- Nagyon hiányoztál nekünk - mondom a szemeibe nézve, majd szerelmes csókban részesítem. Annyira jól esik egy ilyen fárasztó nap után megcsókolni!

- Hogy viselkedett Leah? Ugye nem kell leteremtsem, amiért kifárasztott téged?

- Butus, nagyon jó napunk volt. Lee figyelt mindkettőnkre, sőt, már az első ruhácskáját is meg szerette volna venni a bajnokunknak - mesélem neki kuncogva.

- Az nem lenne még egy kicsit korai? Még azt sem tudjuk, milyen nemű lesz a baba.

- Igen, kora lenne, éppen ezért megígértem, hogy majd ha már elég nagy lesz, megengedem, hogy ezreket költsön a picire - jelentem ki neki büszkén. Azt nem árulom el, hogy legszívesebben már én is megvettem volna az egész babaszoba berendezésére szolgáló bútorokat, mert akkor szívrohamot kapna. Na jó, igazából nem, de ez most még nem olyan fontos. - De viszont azzal idegesített, hogy nekem meg kéne éreznem a baba nemét, mert hát az anyai megérzések vagy mik...

- És? Érzel már valamt? - kérdezi kíváncsian, de nem elvárva, hogy én most azonnal elárulom neki ezt a kis részletet.

- Pár éve a megismerkedésünk előtt többször álmodtam arról, hogy terhes vagyok, meg arról, hogy már meg is született a pici.

- És ki volt az apa? - néz rám felvont szemöldökkel meg apró mosollyal a száján.

- A legtöbb esetben nem jelent meg az apa az álmaimban. Csak a gyerek meg én - vonok vállat, mert én igazából ebbe sosem gondoltam bele.

- És ezt most miért mondod el nekem?

- Azért, mert az álmaim 99%-ába fiam született, és elég ritkán fordult elő, hogy lányom legyen.

- Szóval úgy gondolod, hogy fiunk fog születni?

- Eddig meg voltam győződve, hogy az első gyerekem fiú lesz, de most, hogy itt van - mutatok a pocakomra, - már nem tudom, mit gondoljak. Talán hinnem kéne az álmokba, de eddig egyetlen jóslatuk sem vált be.

- Ne szomorkodj, Törpi - simogatja meg az arcomat gyengéden Leo. - Nutricionista vagy, nem pedig jósnő. Engem nem zavar, hogy nem tudod most azonnal megmondani, milyen nemű a kisprücsök. Lány vagy fiú, én mindkettőt ugyanúgy fogom szeretni, mert ő a mienk. A szerelmünk gyümölcse.

Nem bírom tovább. Kibuggyan egy könnycsepp a szemem sarkából. Eddig is vagyon szerettem ezt az embert, de hogy lehetséges az, hogy minden egyes nap mégjobban beleszeretek? Amilyen áhitattal beszél a kis prücsökről, az egyszerűen hihetetlen, pedig ő csak egy kis potyababa, akit nem vártunk, ám annál nagyobb szeretettel fogadtunk.

Leo kedvesen arcomra teszi két kezét, a hüvelykujjaival letörli a könnyeimet, majd egy csodálatos csókban részesít

- És neked milyen napod volt, Nagyfiú? - teszem fel a kérdést, amint levegő után kapkodva megszakítjuk a csókot. Ám a reakciója eléggé megrémiszt. A mosoly azonnal lefagy az arcáról, a szemei meg keserűséget tükröznek.

- Vacsorára vagyunk hivatalosak.

- És ez tesz téged ennyire boldogtalanná? Mégis kihez megyünk, hogy ennyire kiborultál?

- Az anyámhoz.