Mágneses vonzalom ✔️

10

Leo

- Törpi - szólok be Nora-nak a fürdőbe. - Mennem kell dolgozni.

Azonnal kiront az ajtón, a karjait a nyakamba fonja, és hozzám simul.

- Hiányozni fogsz - néz mélyen a szemembe, amitől én majdnem sutba dobom a napi programomat.

Szívesebben tölteném vele és a picivel a napot, de sajnos dolgoznom kell. Nora már egy hete szabadságon van, még a következő hét is az övé, amiért kicsikét irigy vagyok, de ez van. Majd, ha jön a baba, kiveszek egy hónapot, addig viszont teperés van.

- Tudod, hogy 5kor végzek, addig csak megleszel - pecsételem meg egy homlokpuszival a mondandómat. Érzem, ahogy beleremeg az érintésembe.

Ne csináld, Törpi, mert mindjárt leteperlek!

- Igen, de addig én mit csinálok? Az összes itt lévő könyvet kiolvastam, a filmekhez semmi kedvem, főzni nem állok neki, mert tuti elcukrozom, a takarítás meg elvégzi pénteken a bejárónő - mondja szomorkás arckifejezéssel.

Előkapom a telefonomat, és tárcsázom a húgomat.

- Leo, dolgozom - veszi fel a telefont köszönés nélkül. - Ugye nincs semmi baj? Nora-val és a babával minden okés?

- Minden a legnagyobb rendben. Bill ott van?

- Igen, itt van. Bill - kiált oda a főnökének, ami miatt távolabbra tartom a telefont. Megsüketülni még nem akarok! - Leo beszélni szeretne veled.

Amíg a készülék az egyik kézből a másikba kerül, Törpit figyelem, aki a kezemet simogatja. Annyira hihetetlen, hogy ez a nő az enyém, és megajándékoz egy kicsi élettel, ami a kettőnk szerelméből és egy görbe estéből fogant. Nagyon sok dolgot bántam meg eddig az életemben, viszont őket sosem fogom. Önerőből sosem fogom elhagyni őket, mert már hozzám tartoznak. Felelősséggel tartozom a jólétükért, a boldogságukért. És ezt a felelősséget szívesen magamra vállalom.

- Á, Mr. Ross! Hogy ityeg, haver? - szól bele a gyerekkori legjobb haverom a telefonba. - Hallom, hogy gyermek áll a házhoz. Gratulálok! Minden rendben van?

- Szia, Bill. Minden rendben, köszönöm szépen, csak szeretnék egy szívességet kérni.

- Természetesen, bármiben segítek.

- Adnál mára egy szabadnapot Leah-nak? - kérdem tőle tartva a válaszától.

- Semmi akadálya, majd Mandy átveszi helyette a melót. Leah, pakolj, mert mára szabad vagy - hallom a barátom utasításait. - Haver, le kell tennem, de ha bármi van, nyugodtan hívj. Megihatnánk valamikor egy sört.

Azzal a telefont átadja a selymeshangú húgomnak, aki meglepődve kérdezi:

-Ezt most miért kellett? Szerettem volna egy kis plusz pénzt, amit az én unokahúgomra vagy unokaöcsémre költhetek, de te elbasztad - nyavalyog a telefonba.

- Látom ragadt rád valami Nora-tól - pirítok oda neki, mert annyira utálom, ha csúnyán beszél.

Nora-t nem tudom, és nem is akarom megváltoztatni, viszont Leah nem kellene átvegye ezt a szokását. Csak nagytestvérhez híven aggódom érte!

- Lapozzunk, tesó! Mi a baj? - vált témát fénysebességgel. Utálja, ha rászólok.

- Mit szólnál, ha tartanátok egy csajos napot Nora-val? - kérdezem tőle, miközben Törpi arcát cirógatom.

- Munka vs csajos nap? Egyértelmű! Mondd meg Nora-nak, hogy nemsokára ott vagyok - szól bele, majd leteszi a telefont.

- Látod, Törpi? Ma sem fogsz unatkozni - adok egy puszit a homlokára.

- Csak siess haza, jó? Mi Pötyivel nagyon várunk majd - simogatja az arcomat a puha kezével, mire én nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg.

A hosszabb csók után elköszönök, és kilépek az ajtón, mert ha nem teszem meg, az ágyban kötünk ki. Megint.

Amióta Nora terhes, mindennap ki van éhezve rám. No nem mintha panaszkodnék ezzel, ezelőtt sem volt rossz dolgom, hiszen amint rákapott a szex mézédes ízére, az orgazmusok által okozott fenomenális érzelmekre, azóta bőven kijut a jóból. Egyet kijelenthetek: megérte várni rá, mivel egyetlen nő sem csigázott még fel ennyire, mint az én Törpim.

✨

Egy hosszú stresszes nap után szinte élvezet összepakolni a táskámat, hogy végre hazamehessek az én családomhoz. Bár még nem házasodtunk össze Nora-val, azért én mégis annak érzem őt és a mi pici pocaklakónkat. Szerintem a házasság már csak formalitás, hogy hivatalos családdá váljunk. Ki mondja, hogy anélkül nem lehetünk azok?

Sietősen zárom be az irodám ajtaját, és hatalmas léptekkel szelem át a folyosót a liftig. Szerencsémre nem kell sokat várnom, egy csilingelő hanggal jelzi az érzkeztét, én meg megkönnyebbülve lépek be a szűkös helyiségbe, és a földszint gomb megnyomása után várok. Minden perccel egyre közelebb kerülök az életem értelméhez.

Hülyeség, hogy minden egyes nap után ennyire várom, hogy végre csókkal egyesüljünk?

Amint eléri a lift a földszintet, és az ajtói nyílnak, már én is repülök a forgóajtó felé, ám valaki megállít.

- Hova ilyen sietősen, fiam?

Megdermedek. Már rég nem találkoztam anyámmal, és őszintén nem bánom ezt az egy dolgot. Visszafordíthatatlan a múlt, és hiába lenne a megbocsájtás a legjobb az én háborgó lelkemnek, nem megy. Képtelen vagyok rá.

- Mit keresel itt? - kérdem cseppet sem kedvesen.

- Csak látni szerettelek volna.

- Mi kell neked? Miért érdeklődsz ilyen hirtelen irántam? - fröcsögöm a képébe frusztráltan a szavakat.

- Nem érdekelhet az egyetlen fiam hogyléte? - mosolyog rám nyájasan. Mennyire utálom ezt a mosolyt!

- Az téged hátsószándék nélkül sosem érdekel. Inkább bökd ki végre, hogy miért zaklatsz.

- Ma este tartok egy vacsorát, és szeretném, ha te is ott lennél - tűnik el hirtelen az arcáról a mosoly. Megkeményedett arcvonásai egy cseppet sem sugároznak kedvességet, inkább ridegséget.

- Kizárt dolog, felejtsd el, megyek haza a barátnőmhöz.

- Hozd el őt is, mert érdekel, hogy ki fogott meg ennyire.

- Nem.

- Miért nem?

- Mert nem!

- Jajj, ne makacskodj, Leonard! Tudom, sok volt köztünk a konfliktus apád halála óta, de egy vacsorába nem halsz bele. Leah is eljön, neked is ott a helyed - magyarázza nekem higgadtan, majd köszönés nélkül hagyja el az épületet.