17

1.2K 82 0
                                    

- Te hülye vagy - ingatja a fejét Judy, miután elmeséltem, hogy szünetelünk Leo-val.

- Szerintem nem. Most a gyerek az első - rázom a fejem könnyesen.

Zokogva rohantam el az irodából egyenesen az enyémbe. Nem érdekelt az ebédszünet, még mondhatni hányingerem is lett, ezért végigsírtam a szünetet, majd beletemetkeztem a munkámba. A munkaidőm lejárta előtt kislisszoltam az irodámból, és gyorsan a lifthez mentem, tudván, hogy Leo-nak mindig kell 5 perc, hogy összerámolja a cuccait. Igazam lett, nem találkoztunk. Hazáig sétáltam, hiszen egy autóval érkeztünk, és nem volt erőm a mai nap még találkozni vele. Akkor meg tudott volna győzni, hogy menjek vissza hozzá, én meg most azt egyáltalán nem akarom. Még nem. Még csak az első trimeszter végét járjuk, és a baba mindennél fontosabb. Nem fogom a kicseszett hárpia nagyanyja miatt veszélybe sodorni, akkor sem, ha a tökéletes kapcsolatunkba került ez az egész.

- Oké, de a gyereknek kell apa is, őt pedig épp a mai napon túrtad ki a helyéről - háborodik fel a barátnőm.

- Téves. Nem túrtam ki sehonnan, csak megmondtam neki, hogy amíg meg nem születik a kicsi, nem szeretnék a családi drámájába belefolyni.

- Miért nem mondtátok el a hárpiának, hogy terhes vagy? Talán másképp állt volna a dolgokhoz, és nem kavarta volna meg a szart.

- Mert nem érdemli meg, hogy tudja, azok után, amit a fiával és a lányával tett - jelentem ki neki egyszerűen.

Igen, elmeséltem már neki és anyának is a pénteki kocsikázós mély beszélgetésünket Leo-val, mire anya egész egyszerűen elborzadt, hogy egy anya hogy viselkedhet így, Judy meg káromkodva jelentette ki, hogy az a nő nem érdemel két ilyen gyereket. Ebben mindkettejükkel egyetértek.

- Talán ez a hír megváltoztatta volna. Nem olvastad a Fredrik Backman A nagymamám azt üzeni, bocs című regényét? - lép be a szobába anya.

- Nem, még nem olvastam el - rázom nemlegesen a fejemet.

- A nagymama, aki benne van, arra a hírre változott meg, hogy unokája lesz. Hidd el nekem, drága lányom, egy kisgyermek híre hegyeket mozgat, és szíveket lágyít - simogatja meg a vállam, mire én hangos szipogással válaszolok. - Nem értek egyet a ti szünetetekkel, hiszen mindenki látja, hogy az ég is egymásnak teremtett titeket, viszont azt is megértem, hogy veszélybe sem akarod sodorni a picit. De ne hagyd, hogy elfajuljon! Szüksége lesz majd az apjára, aki annyira szereti őt.

A véleménye tényleg a szívemig hatol. Bent érzem mélyen a hatását, minek köszönhetően még jobban bőgni kezdek. Anya ezt látván a karjaiba von, és szorosan tart. Mintha összeesni készülnék, és ő lenne az én tartóoszlopom, ami megakadályozza ezt az összeesést.

A családi idillt egy csengőszó töri meg, amire Judy reagál először. Amint kinyitja az ajtót, az én szöszi Lee-m toppan be az ajtón enyhén feldúlva, és én már tudom, hogy nem úszom ezt meg.

- Elmondanád nekem, hogy mivel hajszoltad a testvéremet törésbe-zúzásba? - kérdezi tőlem köszönés nélkül.

Könnyes szemekkel anyára nézek, aki egy picit vonakodik egyedül hagyni Leah-val, de a bólintásom után veszi a lapot, és a vacsorára vonatkozva kimegy a szobából. Judy persze nem tágít, az ajtófélfának dőlve várja, hogy mi következik. Mint egy védelmező anyaoroszlán, úgy vizslat engem és Lee-t. Mi tagadás, amióta tud a keresztgyerekéről, azóta nagyon óv.

Leah-nak intek, hogy foglaljon helyet mellettem, ám ő csak másodpercekkel később foglalja azt el, miután türelmetlenül konstatálja, hogy addig ki nem nyitom a számat, amíg ő le nem ül a seggére. Mit mondhatnék? Makacs ember vagyok.

És ekkor elkezdem mesélni az ebédszünetben történteket Avery-től kezdve a szünetünkig, amit ő figyelmesen hallgat. Nem vág a szavamba, amiért kifejezetten hálás vagyok, és egészen addig semmi érzelmet nem mutat, amíg be nem fejezem a Story Time-ot.

- Ez jellemző anyánkra - szólal meg a barátnőm. - Mindig ezt csinálja velünk, akárhányszor valami idegdokit magához szeretne édesgetni. Vagy engem vagy Leo-t kínálja tálcán, mintha valami eldobható kellékek lennénk. De az, hogy most is meg merte tenni tudván, hogy a fia foglalt, aljas dolog volt tőle.

- Az nem kifejezés - horkant fel Judy, ám Leah rá sem hederít.

- Viszont Leo szerelmes beléd, Nora. Úgy, ahogy még senki másba. Még egyetlen nővel sem láttam így viselkedni, senkire nem nézett rá úgy, ahogy sokszor rád pillant, mikor te épp nem veszed észre. Ahogy a minionok a banánra, érted? És ez már szerelem! A többi csak játszadozás volt, te viszont elloptad a szívét. És most összetörted.

Fájdalmas ezeket a szavakat hallani, főleg úgy, hogy tudom, hogy igazak. Semmi kétségem afelől, hogy Leo szeret. Ezerszer bebizonyította már, ezért sem kételkedek a szerelmében. Viszont az anyja aljas játékaiban nem vagyok hajlandó asszisztálni.

- Most a gyerek az első, Leah. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy családi dráma miatt bármi baja essen. Tudom, hogy nem terveztük, de amióta tudunk a létezéséről, csak körülötte forog az életünk - simogatom meg a pocakomat. - Az anyátok nagyon belekavart ebbe a kapcsolatban, és amíg a pocaklakó bennem van, nem szeretnék rettegésben élni, hogy mikor szakít szét minket végleg. Ez csak egy szünet, amíg meg nem születik. Az orvos is megmondta, hogy nem szabad sokat stresszelnem, mert árt a babának.

- Szóval képes lennél a gyerekedért feláldozni a kapcsolatotokat? - néz rám hitetlenül.

- Nem áldozom fel, csak távol tartom magunkat a drámától.

- Szerintem nagyon jó anya leszel, Nora - mosolyodik el Lee, én meg megölelem őt. - Csak kérlek, add meg az esélyt Leo-nak, hogy nagyon jó apa lehessen.

Mágneses vonzalom ✔️Where stories live. Discover now