Yuno🌻

495 30 5
                                    

Egy korai reggelen elhagytam a gyengélkedőit. Nekötöttem a nyakamat gézzel majd visszasétáltam a szobámba. A folyosón Kano-val ütköztem össze.
-Yuno! - ölelt meg szorosan a lány.
-Ahh,Kano! Örülök,hogy látlak! - mosolyogtam rá.
Ezután hosszas beszélgetésbs fogtunk míg elértünk a szobám ajtajáig. Be tessékeltem a lányt,hogy jöjjön be és folytassuk a beazélgetést. El mesélte a családja történeté,a szerelmi életét és az örökségét. Közben ruhát cseréltem. Ugye a Mesternek szokása volt csak kimono-kat adni nekünk,bár nem voltam ellenére,hisz imádom a kimono-kat! Szóval..felvettem egy sima alapon szürke színűt. Majd a fiókba kezdtdm kutakodni.
-Hé! Mit keressl ilyen hevesen? - szólalt meg Kano.
-Tűt és cérnát..aha! Megvan! - válaazoltam.
Helyet foglaltam az ágyamon ülő lány mellett majd nekiálltam a kimonom hátára egy kék szabású felhőt felvinni.
-Ez lenne a címeretek? - kérdezte.
-Igen. A McCloud klán címere - válaszoltam.
Késöbb reggelihez sétáltunk barátnömmel.
-Jóreggelt! - köszönt a lány hevesen beérve a konyhába. A többiek már rég reggeliztek mire mi leértünk. A kajáért mai nap Denki a felelős.
-Remélem azért nem mérgeztél meg minket - ültem le helyemre.
-Ohh,dehogy nem! Az volt a célom! - nevettek fel,majd rakott le egy adag palacsintát elém.
A reggeli után megittam a szokásos fekete teámat amit a konyhába készítettem el,háttal a többiekkel.
-Te,Yuno - szólalt meg Ayame.
-Hm? - fordúltam feléjük a teát kavargatva.
-Milyen szinbólum az ott a hátadon? - kérdezték.
-A klánuk becses címerük - válaszolt mosolyogva Kano.
-Ott a pont! - kortyoltam bele a poharamban lévő "nyugtatómba".
Ezután megköszönve Denki-nek a reggelit elhagytam a szállót és ki mentem a sűrű erdőbe kicsit edzeni. Próbáltam fejleszgetni a sharinganomat,a tű teknikámat majd legvégén az idéző állatom. Akamu kissé nagyobb lett.
-Meghíztál - szóltam be.
-Legalább ott etetnek - vágott vissza.
-Tessék,hoztam ételt - tettem le elé.
Kissé furcsán nézett,majd elfogadta a húst amit úgy csentem ki. Ezáltal majd kell vadásznom helyette másikat. Késöbb megbeszéltük,hogy megpróbálunk közösen valami edzéstervet összehozni. Először is a fára mászást. Akamu még fiatal volt ahhiz képest,így még karommal mászott fel.
-A fa tetején várlak - sétáltam fel lazán a fán. Volt értelme annak a csakra koncentrálásnak. Akamu nagyon sokat küszködött mire egyszer csak idegbe kapott és fekete bundáján egy furcsa színbólum jelent meg és teljes erőböl,egy szempillantás alatt mellettem ült visszváltozva eredeti színébe.
-Ezt,hogy csináltad? - kérdeztem egy jutalom falatot adva neki.
-Családi örökség,akár csak nálad a sharingan szem - mondta.
Hát feltünt neki. Kontrollálnom kell a szememet,hogy ne legyen állandóan aktiválva..valahogyan..meg kell tanulnom elrejteni,nem takarhatom örökké a hajammal.
-Most,hogy sikeresen feljöttél próbáld újra most idegesség nélkül - löktem le - ja és koncentrálj.
A párduc rám morgott míg én magamba kuncogtam. Behúgyta szemeit majd lábaiba koncentrálta energiáját és,mintha aki világát se tudja felrakta mancsait egyiket a másik után a fa kérgére. Sikerült neki. Erős koncentrálással szépen felsétált hozzám és helyet foglalt mellettem.

4 óra kemény edzés után Akamu teljesen kifáradt így visszaküldtem.
-Yuno - szólalt meg mögöttrm egy hang. Megfordúltam és a Mester volt.
-Igen? - mondtam flegmán.
-Ő itt Saki,egy üzenő macska. Nem voltam veled tisztességes így most az egyszer emiatt írhatsz egy levelet az otthonodba. DE! Azt,hogy hol vagy és kikkel vagy nem adhatod ki - figyelmeztetett.
-Rendben.. - vettem el a kezeiben szundikáló macskát. A nyakán lévő kis banbusz alakú hordozóbol kivettem a tollat és a papírt majd írni kezdtem:

"Kakashi. Bátor rókám,ez a levél most hozzád szól! Ne sírj,ne félj! Veled vagyok! Ne riadj meg az idegen harcosoktól,vakmerő kalandoroktól. Fiataloktól,idősebbektől mert Veled vagyok! Ne pazarold pihenésesnek szánt éjszakákat az utánnam való sírással,őrülj,mosolyogj,hogy egy erős barátnőd lehet! Aki csak érted küzd,szenved nap mint nap ebbe a koszos laktanyában. Légy hű és vakmerő,mert Hatake vagy! És a klánom egyik tagja! Vigyázz magadra te hamvas róka és az én arany húgomra!     A te szerelmed"

Remegő kézzel raktam le a tollat a kezemből. Sós könnyeim marták az arcomat de azt a kimonommal letörölve hajtottam össze a levele és helyeztem el a tartóba. Erősen rázártam,hogy ne essen ki majd útjára engedtem a fekete gombócot.
-Sose hittem volna,hogy ezt fofom önnek mondani - fordúltam a Mesterhez - de..köszönöm.
A mester legyintett majd nyoma veszett. Miért tette ezt? Hogy bosszantson,hogy nem enged haza még vagy 10 évig,vagy hogy tesztelni akar,hogy leírom-e az adatait róla. A lényeg végülis,hogy legalább írhattam nekik és mondhatni kissé lenyugtattam őket.

Éjfél fele járhatott már az óra. Az idő is már derünt és suttogóan gyendes volt. A teli hold halvány fényt vetett az ablajokon át. Friss levegő volt kint,úgy gondoltam ki ülök kicsit a tetőre. Ott mégis,szebb a kilátás mint a szobámból. Fent a tetőn Isu-val találkoztam össze.
-Szia - köszöntem oda.
-Yuno,örülök,hogy látlak! Dél óta nem is találtalak sehol! - ültem le mellé.
-Isu,kérdez hetek valamit? - tűrtem el szemem elöl rókavörös hajtincseim.
-Persze,mondjad csak - mosolygott rám.
-...haza jössz majd velem? - vetettem pillantásom az égre.
-Yuno..én..
-Nem muszály ha ne..
-Haza megyek veled! - mosolygott rám a fiú.
-Köszönöm.. - mosolyogtam vissza rá.

"Drága szerelmem,álmaidat csendben tudhatos mint bírka borját,mert én haza megyek! El lógok a sápadt,szürke szobámból és lelépek! Haza megyek mert az az otthonom! De..ahhoz még erősödnöm kell.. Itt maradok addig,amíg elég erőm nem lesz az öreget a földbe taposnom! Addigis,légy az aki megvédi a húgomat minden bajtól és légy vele megértő,mert ő csak erre vágyik!"

Találkozunk hamarosan...szerelmem!

                         ~ VÉGE ~

Elveszett Szerelem❤ 1. Évad [Kakashi ff.] ✅Where stories live. Discover now