Kakashi📕

1K 74 5
                                    

Meglógott. Újra elvesztettem a kezeim közül. Körmenéztem bal szememmel de sehol se észleltem a mozgását. Francba. Visszaíndultam Ankóékhoz akik annál a helynél vártak ahol elszakadtunk.
-Megtaláltad? - kérdezte Denma miközben szemenre húztam a fejpántom. Megráztam a fejem. Zsebre raktam a kezem és hátra fordúltam ahonnét jöttem. Viszont ha jól láttam a nyakát fogta az ismeretlen. És ha a szemem nem csal vérzett neki. Nyakán lévő heg ami vérzik? És nem is kicsit? Hát akkor biztos nagyon sietős a dolga a korházba. Pár perc múlva vissza mentünk a faluba és a Hokage elé mentünk. Teljesítetlennek titulálta a küldetést ezért mindenkit elküldött. Én mentem volna ki utoljára,amikor az ajtó elött megálltam.
-Szeretnél valamit Hatake? - kérdezte Tsunade a teáját szürcsölve.
-Szeretném ezt a feladatot meg kapni. Mármint,hogy ez az ismeretlen engem ismer és ami azt illeti egyedül talán én tudnán utolérni. - vázlatoltam fel a tervem.

Csak bólogatott. Shizunéra nézett aki rá mosolygott,majd újra felém nézett.
-Rendben van. 3 napot kapsz elkapni az ismeretlent és elémhozni. Elmehetsz. - ezzel megköszöntem neki és eltávoztam az irodábol. Ahogy nyitottam volna az ajtót Naruto esett be ott. 15 éves és még mindig hallgatózik.
-Naruto? - néztem rá furcsán.
-Kakashi-sensei! Épp önt kerestem! A faluban hallottam,hogy egy elveszett embert követnek és énis elszeretnék menni önökkel,vagyis önnel! - vakargatta meg tarkóját.
Hátra néztem az Ötödikre aki erő teljesen üvöltötte le Naruto fejét,miképp ez csak az én feladatom és jobb lenne ha nem akadozna. Egyet értettem vele akkor az biztos,hiába a tanítványom. Intettem Tsunadenak majd elhagytam az épületet. Egyszerre a kapu felé vettem az irányt. Két őr állt a kapuban akik egyszerre felfigyeltek rám.
-Kakashi,merre mész? - kérdezte Kotetsu.
-Az Ötödik feladatra küldött. - mondtam miközben elhaladtam mellettük. Kicsit lepetten néztek hisz csak ma értünk vissza küldetésre. De a lényeg,hogy nem hagytattuk figyelmen kívül a küldetést,és ha engem ennyire ismer akkor viszont nekem kell őt megkeresnem. Múljon bármin, megtalálom.

Két lépéssel a falu kapuja után a magasba ugrottam és eltűntem a fák lombjai között. Felhúztam tehát pántomat a szemeről és keresni kezdtem az anbut. Kisebb idő múlva egy magas fa tetején megállva megpillantottam ahogy a nyakán lévő sebet próbálja tapaszokkal ellátni. De legalább volt annyi esze,hogy a maszkját levette így a sebét könnyebben eltudta látni. Várjunk..nekek ez a heg ismerős! Csak nem? Nem..az nem lehet! Képtelenség! Elővettem egy shurikent a táskámból és a mellette elhelyezkedő fába dobtam. Egyszerre felfigyelt rá,sőt már arra ahogyan a suvallat vitte a shurikent. Penge éles hallása és terület figyelése van. Ki ez a lány? Egyszerre utánna iramodtam. Kiterveltem,hogy a fák között össze-vissza fogom terelgetni ezzel is fogyasztva a csakráját. Csak azzal nem számoltam,hogy közben az enyém is fogyhat.

Esteledett már. Még mindig nem értem utol és a fenébe se akar fogyni a csakrája. Egész napos sharingan használat alatt nekem ketszer annyira fogy a csakrám mint egy átlagos embernek. Nem mintha baj lenne ez,de az tény hogy eléggé megeszi. Lassacskán már a hold is fent járt és az éjji szürke köd is kezdett leszállni,melyben kezdtrm szem elöl veszteni a lányt. Egy idő után viszont utolértem. Egy vastag fa ágán ücsörgött. A folyamatos levegő vételböl kiszedtem,hogy teljessen elfáradt felállt majd újra azzal a gyilkos tekintettel nézett rám a maszkja mögött. Háttal volt nekem,balra fordította fejét mellyel a bal szemével egyenessen rám látott. Ránéztem a maszkjára és a hideg végig futott a hátamon. Valahogy...valahogy egy ismerős érzés fogott el. Mintha sharingan teknika alatt lennék,de az lehetetlen. Hisz a faluba a joninok és az anbuk között is csak nekem van. De azt tegyük hozzá,hogy ő egy idegen ninja. Már ha nem egy imposztol. Fejét újra előre fordította majd megszólalt.
-Szóval utolértél. - jelentette ki hideg vérrel. Ez a hang...olyan...ismerős nekem. A hideg kirázott újra,de éreztem hogy a hangja hallatán verni kezd a szívem.
-Ki vagy? - tettek fel egy kérdést két levegő vétel között.
Nem válaszolt egyszerre a kérdésemre. Felkuncogott. Értetlenül néztem rá. Miért nevet? Mi olyan vicces?
-Miért nevetsz? - kezdtem türelmetlen lenni. Egy tört rántottam elő és szegezten a fejem elé.
Egy mély levegőt vett.
-Nem lehet igaz. Nem ismersz fel? Kakashi. - tessék?! Ez tényleg ismer engem! Ez ilyesztő! De a hang...a haja..a heg a nyakán..olyan ismerős! Nem lehet..hisz az utolsó McCloud az Yami. Ő pedig a faluban van de mégis a vonásai annyira hasonlítanak rá. Meg amúgy is,Yaminak barna haja van. Ekkor megfordúlt. Büszkén és ismerettel teli lányt láttam magam elött kihúzva látni. Ekkor a haja alatt kezdett el valamit piszkálni. A maszkja madzagját bizgrálta. Tessék? Felfedi magát elöttem?! Ekkor a tigris maszk lehullott arcárol és akkor..akkor teljessen összeállt a kép. Ő volt az. Yuno McCloud. Avarrejtek legtitokzatosabb anbu ninjaja. Nála sose volt rejtélyesebb ninja a faluba mielött elment volna három évvel ezelött. Leengedtem a kezemet és kiesett a benne elhelyezkedő tör. Könnycseppek csordúltak a szemembe.
-Kakashi. - szólalt meg édes hangon. Válaszolni akartam a nevem hallatára de nem tudtam. Egy szó se esett ki a számból. Átugrottam mellé az ágra és a szemébe néztem. Ő is...neki is megvolt a sharingan szem. De hála isten neki csak a jobb szemébe. Chionak kifejlett volt. De térjünk vissza a jelenbe. Ott állt elöttem. Olyan volt mint három évvel ezelött,csak sokkal hoszabb hajjal. A szemébe még mindig lobogott a tű mint akkor. A haját simitotta oldalra mikor egy mondatot szeretett volna kiejteni a száján de nem engedtem neki. Közelebb léptem és szorossan megöleltem. Éreztem ahogyan a meglepettségtől a magasba emelkedik a szemöldöke. Éreztem ahogyana ruhámon átfolyódik sós könnye.
-Hiányoztál.. - súgtam halkan a fülébe.

Elveszett Szerelem❤ 1. Évad [Kakashi ff.] ✅Where stories live. Discover now