Elveszett Szerelem❤ 1. Évad [Kakashi ff.] ✅

Yuno🌻

-TE! - közeledett a fák közül egy ideges,lány hang. Noemi volt az. Ki más? A fának voltam támaszkodva,egyik lábamat fel rakva rá a kezemet pedig karöltve néztem ki a frufrum mögül.
-Talán történt valami,Noemi? - kérdezte Zeno.
-Ő! Ő a bajom! - kaffogott felém - Azt hiszed ha össze barátkozol a fiúkkal és össze enyejegsz velük mindenki szeretni fog?
-Te most nekem beszélsz? - kérdeztem a földet nézve.
-Igen hozzád! Na ide figyelj! Ha elmeres venni Isu-t,én nem tudom mit csinálok veled! - nézett rám.
-Tényleg? - pillantottam fel a sharinganommal.
A csaj lélegzete elakadt és nagyot nyelt. Dadogni kezdett.
-Te..t...te! Te ördög fajzat! - ezzel duzzogva vissza fele indúlt a "szállónkra".
A karom még mindig karöltve volt és felnéztem a borús égre. Sóhajtottam.
-Yuno? - kelt fel Zeno a fa törzsétöl.
-Hm?
-Hogyan örökölted a sharingant? Azt hittem azt,csak az Uchihák klánjába öröklődő - állt velem szembe. Rá néztem.
-Tudod ez úgy van,hogy nálunk a családba volt egy Uchiha. És ha a szüleim/nsgyszüleim nem is örökölték,én és a bátyám igen - támaszkodtam el a fátol.
-Bátyád..?
-Igen, Chio McCloud. A "Félig Uchiha,félig McCloud törzs démona" néven futott kiskoromban. Imádtam vele játszani,még akkor is ha ő pont nem - húztam egy kis mosolyt az arcomra.
Zeno arca lefagyott,de később ő is mosolyt húzott az arcára.
-Szerintem índuljunk mi is vissza a szállóra. Ezek nem most fognak végezni - néztünk az erdő mélyébe.
-Egyet értek - majd mögötte sétálva követtem.
Mikor vissza értünk a házba elváltunk Zeno-val. Ő a szobájába ment,én a konyhába. Ma rajtam volt a sor reggeli/ebéd/vacsora készítéssel. Hát akkor álljunk neki.. Fél óra elteltével már a sütőben volt a hal így ráértem kicsit pihenni. Leültem az asztalhoz egy kis pohár szakéval a kezembe. Azt kortyolgatva merültem el a gondolataimban.
-Yuno..Yuno..! YUNO!
-Hm! Áhh, Isu. Mi járatban? - ráztam meg a fejem.
-Egyrészt végeztünk az edzéssel Ayame-chan-nel másrészt..oda sül a hal - mosolyodott el.
-Bakker! Tényleg! - gyorsan oda futottam és ki kaptam a forró edényt.
-Basszus..meg égettem magam - futottam a csap alá hideg vizet engedni rá.
-Valami baj van,Yuno? - sétált be a konyhába Kano.
-Nincs semmi,csak meg égettem magam egy picit. Rendbe jövök nyugi - húztam mosolyt a számra.
-Tessék,így jobban fogsz majd látni - kuncogott fel a lány miután összetűzte a hajam két kötő tűvel.
El mosolyodtam.
-Arigato - néztem rá.

Negyed óra múlva mindenki a konyhána volt és az asztalnál fogyasztotta az ebédet. Isu és Kano két oldalamra ült. Miközben ettünk sokat beszélgettünk a csapattal. Kinek milyen volt a gyerekkora,szülei hogy éltek és,hogy hogyan került ide. Érdekes sztorik voltk de Noemi nem igen akart velünk társalogni. Isu a fülemhez hajolt,majd bele súgta:
-Mindjárt jövök - mondta meg felállt,kezét Noemi felé nyújtotta aki paradicsom fejével elfogadta a felkérést és eltűntek az ebédlőböl. Zeno újabb szakét öntött az asztalnál matadóknak.
-Te Yuno, Isu és Noemi járnak? - kérdezte Denki.
Félrenyeltem a szakét.
-Tessék? - néztem rá.
-Hát láttad mit csinált! - nevetett fel Zeno - Meg,mit súgott a füledbe?
-Azt mondta mindjárt jön - néztem a poharamban maradt kis alkoholra.
-Szerintem aranyosak lennének,ha Noemi nem lenne ilyen kőfejű - mondta Ayame. Egyet értettünk. Egy csapat vagyunk és jól ki is jövünk,de Noemi az aki sose hallgat ránk és inkább a saját feje és gondolatai után megy.
-Van ez így - öntöttem újabb szakét.
-Tán nem féltékeny vagy? - nézett rám perverz fejjel Denki.
-Leüsselek? - válaszoltam - Nem,egyáltalán nem vagyok féltékeny. Nincs mire,meg amúgy is,Isu csak sgy barát. Ahogy ti is.
-Tán akkor más tetszik? - kérdezte újra.
-Mielött ide rángattak mondhatni volt egy "kapcsolatom". Vele voltam,mellettem volt és szerettem. De nem lehetek vele,hisz itt vagyok - húztam le a poharam - Egészségetekre.
Majd felálltam az asztaltól és kimentem a házból. A közeli erdő sűrűjében voltam,egy magas fa ágon lógattam lábam a mélységbe.
-Gondoltam,hogy itt talállak Yuno-chan - szólalt meg egy hang a fa másik oldalán lévő ágárol.
-Honnét tudtad? - vontam meg a vállam.
-Hm,mindent tudok Yuni-chan - teleportált elém a mester. Farkas szemet néztem vele majd vissza szegeztem az égre.
-Mit szeretnél? - kérdeztem.
-Gyere velem,mutatok valamit - mosolyodott el - azt hiszem ez tetszeni fog.
Majd leugrott a fárol én meg követtem. 4 percnyi néma séta várt ránk,míg egy kis kőbarlanghoz nem értünk. A kőbe egy jelenet volt vésve. Közelebb mentem. Egy óriás párduct ábrázol hangyaméretű ellenfelekkel.
-Miért hoztál ide? - mondtam neki hátat fordítva.
-Tetszik? - kérdezte.
-Mi?
-Az a vésett állat. Láttál már ilyet? - kérdezte egy halvány mosollyal az arcán.
-Nem,még nem - feleltem.
Majd hátat fordított nekem és kisétált a koszos barlangból. Ráharapott hüvelykujjára majd végighúzva az alkarján egy mondatot mondott. Idéző teknika.
-Ez egy..
-Igen,ő itt Aku. Az idéző párducok legidősebbike - nézett rá.
A párduc becsukva szemét és billentve fejét üdvözült.
-Csak a neveden múlik,hogy szeretnél-e te is egy ilyen idéző állatot - nézett rám a Mester és Aku.
Kissé elgondolkodva de feleltem:
-Szeretnék.
Ekkor elsétálva mellettem hagyott kint a szabad téren Aku-val. Rá néztem a hatalmas bestiára majd nagyot nyeltem.
-Ha akarod őket,először le kell győznöd - húzott mosolyt az arcára a bolond.
-Mivan?! - ekkor hirtelen ütés érte a lábam alatti földet de egyszerre elrugaszkodtam.
A mancs nem hagyta,hogy szökjek. Hát rendben. Nézzük,mire vagy képes!