Heichou Őrangyalai 2., feat. Beka123X (Szünetel)

17 - Hazavárók

Csakhamar eljött az újabb felderítőút napja. Mindenki lázasan készülődött, gondosan felöltözött, ellenőrizte a felszerelését, nehogy valami gond legyen vele. Persze tudták, hogy mindig jelen van a kettősség, hiszen bármikor beakadhat a huzal, ami miatt nem lehet használni, illetve elfogyhat a penge vagy a gáz. Igyekeztek nem gondolni erre, ennek ellenére mindenkiben megvolt a páni izgatottság. Lent egy csapat már a lovakat nyergelte, ők voltak a leggyorsabbak. Azok, akik közül az egyik Rivaille álmában megerőszakolta a fiatalabbat. Igyekezett szemmel tartani mindenkit.

Korábban is feltűnt neki Beka rossz közérzete. Mivel neki is volt egy kisebb gyomorrontása a közelmúltban, nem vette túlzottan figyelembe a problémát. Megelégedett a tudattal, hogy összeettek valamit. Szobájában megigazította magán köpenyét, az anyag kellemesen simult vállaira. Karját kinyújtva hívta magához kedvesét, úgy zárta közéjük egy puha csókra...

- Én is menni akarok! Tudok vigyázni magamra, akkor miért nem engeded? - dobbantott Beka erőszakosan a parancsnok irodájában lévő vörös szőnyegen.

Morcos volt, amiért párja csak az imént szólt neki, hogy elmennek, ráadásul azt is kijelentette ezzel egyidőben, hogy Beka itthon fog maradni. A lány indulatosságára ugyan nem számított, viszont tekintve, hogy állapotos, nem igazán lepődött meg, és ennek ellenére is nyugodtan, helyén kezelte a helyzetet.

- Azért, mert idebent.... - bökött a lány még lapos hasára finoman, mosolyogva, mire a kisebb is lepillantott. - ... A szerelmünk gyümölcse fejlődik. És nem bocsátanám meg magamnak, hogyha valami bajotok esne. Szóval itthon maradsz. - homlokon csókolta kedvesét, aki pírral az arcán nézett félre, kerülve a szemkontaktust. - Rád bízom a bázist. Vannak itt még katonák, szóval nem leszel egyedül. Csak pár nap lesz, ígérem...

- Biztos nem jössz velünk?

- Biztos. Beka elég ramaty állapotban van mostanság, jó, ha nem marad egyedül. Ne maradjatok el sokáig.

- Hamar visszajövök kicsim, ígérem.

Egy utolsó csók után kiterelte őt a folyosóra, ahol a másik páros is épp búcsúzkodott. A fiatalabb úgy ölelte a parancsnokot, mintha nem akarná elengedni, pedig tisztában volt vele, hogy nem akadályozhatja meg az indulásban.

- Vigyázz magadra, rendben?

- Ne aggódj, Bozont. Itt maradok vele.

- Ne bántsd már. - nevette ki barátnője.

Mögöttük hamar feltűnt az idősebb Frey is. Netta odarohant hozzá, bátyja karjába borult. Elbújt az erős karok közt, mellkasához dörgölte magát, akár egy kiscica. Nem láthatta, de az idősebb arcára mosoly húzódott, miközben védelmezőn átkarolta. A lány állát a széles mellkasra fektette, úgy nézett fel a világítóan kék íriszekbe.

- Ha megint eltűnsz, magam öllek meg, megértetted?

- Soha többet nem hagylak magadra. Nincs akkora szerencséd. - Magához hívta a fiatalabbat is. Őt is átfogta ölelésre, egyenként adott puszit a két lány fejére. - Jók legyetek, rendben?

- Rendben. - nevették el mindketten az óvó szavakat.

- Daniel, az rendben van, hogy a húgodat puszilgatod, de a menyasszonyomat leszel szíves békén hagyni.

- A picur a fogadott húgom, egyéb kérdés, Szemöldök Huszár?

- Hülye gyerek. - motyogta a hadnagy.

Danielen látszott, hogy a nyelvén van a bűvös becenév, amivel mindig az őrületbe kergette felettesét. Ujjai akaratlanul szorultak egy kicsit a lányok vállain, mire összenéztek. A magas csak sóhajtott egyet és elmosolyodott.