Master of shadows (Az árnyak mestere)

Rokon a pácban

A nap lassan telt, az emberek jöttek-mentek, a tányérok koszosodtak, majd újra cserélődtek, Marissa pedig mélyen magába fordulva, némán tette dolgát. Amikor az utolsó vendégek is elhagyták, nehezen koordinálva magukat a pub-ból a személyzet összegyűlt a pult előtti asztalokhoz, összetolták azt és lazán ki scotch-ot ivott, ki pedig bőszen pöfékelt.
Mara hátradőlt székében, hallgatva a legújabb pletykákat mindenhonnan, kuncogva a vicceken és felületesen figyelve az eszmecserékre, amik a borravaló és a bér kiosztása mellett mentek.
- Hé, jobban vagy? - ült fel mellé az asztal szélére Molly. - Kicsit jobb a színed.- Mara bólintott és hevesen bólogatott.
- Sokkal.
Molly hümmögve kotorászni kezdett a kabátzsebében, majd Mara elé nyújtott egy 56-os virginia-t.
Marissa készséggel elfogadta, előre hajolva, hogy Molly meggyújthassa neki a cigarettát. Párszor beleszívott pár mélyet, hogy felszítsa az égését, majd ellazulva, hátra dőlve vékony füstcsókot fújt a feje föle a végére egy apró karikával.
- Adok öt fontot ha csinálsz egy akkora karikát, ami átmegy a fejemen. - heccelte a szakács az égő dohányra mutatva. Mara megvonta a vállát és újra kifújta a füstöt.
- Akkora karikát nem lehet csinálni, hogy a te fejed beleférjen Tommy! - vágta rá lezserül, mire Alan felröhögött.
- Akkor ugrott az öt font is. - biggyesztette le ajkát a szakács.
- Igen sajnálatos. - Mara vállat vont, majd a kis fémdobozra mutatott és a kuktára, aki vadul körmölt a jegyzetfüzetbe, számolgatva kinek mennyi járadékot kell ma adni. - Na kész van már? Mennék haza.
- Pillanat mán'! - röffentet az. - Aszongya' Tommy kap tizenötöt. Én nyócat. Molly ma tíz font nyóc siling. Alan fiú öt font tizenhárom siling, me későn gyütté, türelmetlen kisasszonka me' tíz font huszonöt siling a fáradalmai'é. - gyorsan lecsapta a széndarabot a lapra és pörgő ujjakkal kiosztotta mindenkinek a jussát. Mara szemforgatva elhúzta magához a sovány összeget és belegyűrte a táskájába.
- Kösz, Kicsi Greg. - biccentett a kuktának, majd ellökve magát a széktől felállt és a kabátjával bajlódott. - Akkor holnap ugyanitt emberek!
- Szerbusz kislány, vigyázzá magadra!
- Jó éjt!
- Szép estét Miry! - köszöngettek sorba mindenkitől, majd Molly izgatottan megrángatta Mara kabátját, mikor Alantők búcsúzkodott.
- Tessék Mol? - fordult felé.
- Úgy látom van valaki az üzlet előtt! - mutatott izgatottan a kirakat üvege felé. Az egész brancs kíváncsian, székeket recsegtetve a bolt bejárata felé fordult, majd hümmögve vállat vontak.
Egy sötét alak állt háttal nekik, hosszú kabátban és cilinderben.
- Ki a'? - hunyorgott Gregor és böfögött egyet.
- Nem tom. Lehet csak vár valakit kint.
Marissa pár pillanatig hunyorgott, hogy kivegye a sötét sziluettet az utca sötétjében, majd mikor felismerte a bőrkabátot unottan horkantott egyet.
- Az Isten áldja már meg! - káromkodott bosszúsan és nagyot szívott a cigarettából. Trappolva megindult a kijárat belé, valamit motyogva maga elé feltépte az ajtót és elmasírozva az alak mellett eltűnt. A többiek még értetlenebbül bámulták a az üveget, mikor az ismeretlen alak sietve követte Marissát.

- Hogy a büdös fenébe tudod te, hogy hol dolgozok?! - fújtatott Marissa meg sem állva, idegesen szívva a lassan csökkenő slukkot. - Mert, hogy én nem mondtam az hétszentség. A nővéred sem tudja, szóval az egyetlen magyarázat arra, hogy te most itt vagy, az az, hogy kémkedtél utánam!
- Miért avagy ennyire zabos? Egyszerűen csak erre jártam, és megláttalak a kirakatban! - Frye nyugodtan, már-már arcátlanul vidáman sétált mellette, sétálóbotját pörgetve.
- Mit akarsz különben is? - fordult hátra felé Mara és hirtelen megállt. - Miért vártál meg hacsak erre sétáltál? Már elmondtam minden infót, amihez eddig hozzá tudtam jutni!
- Aha! - emelte fel Jacob a karját vádlón a lányt nézve. - Mindenről mi?
- Hogy érted? - Mara szemöldök ráncolva felnézett rá. Gyorsan átgondolta mi mindenről hallott, ami fontos számára, és hogy milyen eshetőségeket nem vehetett figyelembe.
- Szóval nem tudod. - hümmögte csodálkozva a férfi.
- Mit?! - Marissa türelmetlenül felkiáltott. Idegesítette, hogy ezt játssza vele Frye. Itt mondja neki, hogy van egy eddig nem hallott, talán nagyon fontos híre, amit hallania kell, ha már idejött elmondani neki... Erre meg nem mondja el neki!
- Ma voltam bent az őrsön, leadni egy kőfejűt a hekusoknak. - kezdett bele lassan a férfi, Marissa idegeit borzolgatva a kiállhatatlan vigyorával. - Amíg ott vártam, a kék kabátosok behoztak egy fickót. Bilincsbe volt és le kellett fogni, annyira őrjöngött a pasas.
- És? Mi közöm ehhez? Nem én juttattam oda. - értetlenkedett még mindig a lány türelmetlenül.
- Na ja, de végig azt ordibálta, hogy - megköszörülte a torkát és teátrálisan mutogatni kezdett. - "Esküszöm, hogy ártatlan vagyok! Hívjanak ide egy ügyvédet! Hívják ide az unokahúgomat, itt él!" - pár pillanatra elhallgatott. Ránézett Marissára és hirtelen megkomolyodott. - A neve Marissa Holmes.
Marissa ereiben megfagyott a vér, jeges borzongás futott végig a hátán egészen a tarkójáig, és a lába megremegett. Pislantott, majd a félelem új érzése, a forróság, a szédülés és a zúgás vette át a zsibbadtság helyét.
- Te...tessék? - hebegte fuldokolva. - Nem-- biztos jól hallottad? - a hangja elcsuklott és pár bősz pillanatra úgy látszott a lábai is összefognak csuklani, így Jacob gyorsan megtámasztotta a vállánál fogva.
- Biztos.
- Monty bácsi...- nyeldekelt Mara, össze vissza kapkodva tekintetét. - Ez csak azt jelentheti, hogy... - elsápadt, majd újra visszatért belé a szín. Hirtelen felélénkülve galléron ragadta a férfit.
- Melyik őrsön volt ez?! Hol van most az a férfi?! Vigyél oda most azonnal!
- Akkor tényleg a nagybátyád? - Frye megindult az utca másik irányába, Marissa pedig sietősen elkapta a karját és húzta magával, hogy siessen.
- Honnan tudjam? - nyögte elkeseredetten.- Nem látom az arcát, lehet, hogy csak csapda...De ha tényleg Monty bá, akkor viszont jobb, ha minél hamarabb odamegyünk! Gyere már! Ajj ez így nem jó! Van errefelé ismerős bandatagod?
- Nem hiszem. Elég néptelen kis utca ez ahhoz, hogy foglalkozzunk vele. Másrészről meg, ki az a Monty bácsi?
Marissa odafutott egy másik oldalt álló egyszemélyeshez. Benézett az utastérbe, üres-e, majd mivel senki nem volt a bakon felmászott rá és nagyot csapva a lóra irányba fordította a fogatot.
- Gyere már! - integetett Jacobnak. Az két szökkenéssel a fogat mellett termett és felmászott mellé a bakra.
- Nesze, te vezetsz! - átlökte a férfi kezébe a gyeplőt és toporogva előre mutatott. - Induljunk! Vezess az őrsre, kérlek.
- Tényleg fontos ez a Monty bá, ha lovat lopsz miatta. - Frye ívesen meglendítette a gyeplőt, mire a ló, erőset lökve a kis kocsin, megindult. Hogy fokozza a ló gyorsaságát kettőt rávágott újra, mire az állat nyerítve vágtába kezdett.
- A nagybátyám. Persze, fontos számomra, hogy ne tartóztassák le!
- Na és miért tartóztatták le? Tudod?
- Nem igazán. Csak sejtem... Miért érdekel?
- Ha arra gondolsz, nem. Nem szerepel a neve az elintéznivalók listáján.
- Akkor miért mondtad el nekem? - Marissa érdeklődve a férfi felé fordult és szemöldökét a magasba emelve választ várt.
Frye rápillantott, majd fintorogva visszafordult, az utat bámulni. Sokáig hallgattak, csak a patadobogás éles koccanásai hallatszottak és a kocsi nyikorgása.
- Nézd... Bocs, ha kicsit impulzívabban vettem a híreket... Hálás vagyok, hogy elmondtad nekem, csak azt nem értem, hogy miért... Mi előnyöd származik belőle?
- Most voltaképp semmi. Csupán adósságot törlők. Tartoztam neked.
- Ja igen. Amikor leszedtem neked az embereket a Kőfejűek tanyáján! Vagy arra gondolsz, mikor megmentettem az irhád a kocsmában? Vagy arra, amikor segítettem a kis bandaháborúdban? Választhatsz, melyiket akarod törleszteni!
- Már nem azért, de nekem is tartozol! Ezekből a példákból már a felét visszafizettem, és én is sokat segítettem ám, csak te ezt nagyképűen elfelejted.
- Úgy látom a te emlékezeted sem túl jó ezen a téren Jacky. - piszkálódott Mara és oldalba könyökölte a férfit.
- Jacky? - prüszkölt az és fintorogva rábámult. - Mi az hogy Jacky?
- Becenév. Vagy inkább szeretnéd, hogy baromnak szólítsalak ezután is?
- Maradjunk az "Oh nagyszerű Mr. Frye"-nál, az megteszi...Mara.
- Touché, Mr. Frye. Engem amúgy nem zavar a Mara...- mosolyodott el a lány. - Így hív az, aki már ismer engem.
- És én ismerlek?
- Nem, de kezdésnek a Mara is jó, nem?
- Megteszi. - viszonozta a vigyort a férfi. - Na akkor, mielőtt meggondolatlanul segítenék neked, ki az a Monty bácsi? Azon felül, hogy nagybácsi. Részleteket kérek, különben nem segítek.
- Segítesz? - villantott rá Mara egy sármos mosolyt. Frye a szemét forgatta és megvonta a vállát. - Valahogy egyenlíteni kell a számlát.
"Azt hittem már, hogy csak úgy jószándék jeléül akarna..." gondolta Mara száját húzogatva, de ezzel is beérte.
- Még azt se tudjuk, mi ez az egész... Lehet csak egy kis félreértés.
- Hát, mindjárt megtudjuk. - sóhajtott Jacob és befordult egy jobbra eső sarkon. - Itt is vagyunk!
A Doloway-en voltak, Whitechapel, egy-nem-annyira-lepusztult szegletén, ahol még úgy-ahogy működött a rendőrség. A rövid kis utca néptelen volt, csak három, görbe lámpaoszlop szegélyezte az utat, abból egynek betörték az üvegét, s nem világított. A járda és a kavicsos út szegélyénél jókora sár, és ki tudja még mi halmozódott fel, lomhán hömpölyögve el az elvezetőn a csatornáig. Az őrs, amely a Whitechapel Egy- névvel volt ellátva ahhoz képest pofásnak látszott. Az intézmény táblája, és az ablakkeretek festéke málladozott, az ajtóhoz vezető három lépcsőfok pedig olyan korhadt volt, hogy ha az ember ránézett is összeroskadt, de az ablakok épek voltak, és csodák csodájára még fény is világított az ablakokban.
Frye megállította a fogatot az épület előtt, Marissa azonnal leugrott és az ajtó elé sietett. A fal sarkában, a sikátor előtt egy vörös macska tisztogatta magát, csapzott és dróthoz hasonló szőrét. Mikor a lány az ajtó elé lépett, szoknyája széle oldalra libbent, a macska figyelmét felkeltve. Az állat kigúvasztotta csipás szemét, felpúpozta hátát, farkát borzosan a magasba emelte és istentelenül nyávogni és fújni kezdett, de nem iszkolt el.
- Sicc, takarodj! - dobbantott felé Mara a lábával, mire a macska jajveszékelve és fújtatva elvágtatott a sikátor belsejébe, az ott tárolt szemeteseket megzörgetve.
- Bájos egy környék...- hordozta végig a tekintetét Marissa.
- Ugye? Ide szoktam járni teázni délutánonként. - heccelte a férfi és meglökte a könyökét. - Bemész végre, vagy ítéletnapig itt állunk?
Mara morgással adva hangot nemtetszésén a tréfát tekintve fellépkedett a lépcsőfokokon, melyek egy rezeskar lendületével csendültek fel mindeközben. Hármat rávágott az ajtóra, majd pillanatnyi várakozás után, mivel semmi reakciót nem kaptak, benyitott.