Kpop oneshots♡

3 sarok ♡ kim hanbin

*hanbin pov*

Apró kavicsok sercegtek a bakancsom vastag talpa alatt, ahogy a ködtől nedves betonon sétáltam haza a gyéren megvilágított úton. Már hetekkel ezelőtt szóltam a ház karbantartójának, hogy javíttassa meg a pislákoló utcai lámpákat. Ősszel, sötétedés után hazajárni a munka végeztével nem valami biztonságos, akár barátságos a környék, akár nem.

Persze, amilyen önfejű és makacs, semmivel sem tudtam meggyőzni, hogy engedje meg, hogy érte menjek, aztán együtt sétáljunk haza. Elmondása szerint "ő egy független nő, aki tökéletesen képes egyedül hazajönni, ráadásul csak 3 saroknyira dolgozik, és amúgy is hamarabb végez, mint én". Szememet forgattam már a meggondolatlansága emlékére is.

Aztán hirtelen bevillant egy kép, amint egy héttel ezelőtt a fürdőnk padlóján zokogott, könny áztatta angyali arcát, görcs rázta az apró testét az ölelésem alatt, és alig kivehetően panaszolta el, hogy néhány kiállhatatlan kollégája elhordta őt egy felkapaszkodott semmirekellőnek, aki csak az én sikerem miatt jutott el oda, ahol most van.

Tehetetlen düh és ösztönös védelemre késztetés kerített a hatalmába, hogy megóvjam a szeretett nőt minden gondtól. Istenem, csak legyen jól...

Összeszorult a torkom a szokásos aggodalom jeges markától, ami egyre jobban szorított, így a kabátot összehúzva magamon, megszaporáztam a lépteimet, hogy hamarabb láthassam sugárzó mosolyát, és csillapodjon a sosem múló aggodalmam.

A ház elé érve felpillantottam az 5. emeleti, kék függönyös lakásunk ablakára, de csak sötétséget láttam. A kitörő félelem görcsbe rándította az egész testemet. Minden gondolatomat ő töltötte ki, az ő neve hagyta el az ajkaimat, ő pulzált az ereimben, ahogy a kaputelefonon ráfókuszáltam a Mr. és Mrs. Kim feliratra. Az ajtót feltépve rohantam fel a kopogó kőlépcsőn, majd rontottam be a lakásunkba.

- Megjöttem! Merre vagy? - kiáltottam üldözötten, miközben lerúgtam magamról a nehéz bakancsot, és a keresésére indultam a félhomályban - Bébi?

- Hanbin? - szólt a rekedt, gyenge hangja a hálóból. Szinte futva csaptam rá a villanyra, mire a takaró alól kipislogó nagy, álmos szemeit vettem észre, ahogy zavartan bámultak rám.

- Én... Te... - nyögtem a vállamról legördülő kövek súlyától megszabadulva - Te aludtál. - állapítottam meg végül.

- Mi a baj? - ült fel azonnal a nyúzott arcomat meglátva - Gyere ide! - intett magához apró kezeivel. Lassan levette rólam a hideg, nedves ruhákat, majd a földre ejtette őket, majd átölelte a merev, fagyos testemet, és a takaró alá húzott. A kétségbe eséstől észre sem vettem, hogy milyen hideg is volt kint valójában. Ujjai a mellkasomat cirógatták, ahogy követték a tetoválásom vonalait. Lehunytam a szemeimet, majd a sóhajtottam egyet.

- Én csak... Nagyon aggódtam érted... Mint mindig. Én ezt nem bírom tovább. Figyelj... - két kezem közé vettem az arcát, az ujjbegyeimmel simogattam a finom bőrét, majd mélyen a szemébe néztem - Tudom, hogy egy belevaló és mindenre képes nő vagy, hisz ezért szerettem beléd. Tudom, hogy tökéletesen megvagy a segítségem nélkül, de kérlek... Kérlek, soha többé nem akarok átélni egy ilyen estét, amikor féltem az életedet, az egyetlen személyt ezen a világon, aki miatt létezem. Nélküled, tudod jól, hogy milyen magányosan, céltalanul tengődtem egyik napról a másikra. Miattad tűztem ki célokat az életben, hogy boldoggá tudjalak tenni téged, és majd a családunkat is. Ha te nem lennél... - nyeltem egyet, és félbe hagytam a mondatot, mert a puszta gondolat is ezer nyíllal sebezte meg a szívemet - Kérlek, engedd, hogy gondodat viseljem, és biztonságban tudjalak! Veszek egy autót, és érted megyek minden nap, ha kell sofőrt veszek fel, csak ne essen semmi bajod. - fakadtam ki. Némán pislogott rám a gyönyörű szemeivel, amivel mindig elfeledtette velem, hogy mit is akarok mondani.

Egy végtelenségnek tűnt, mire megmozdult: kezét az enyémre helyezte, majd a szájához vezette és belecsókolt a tenyerembe. Úgy éreztem, mintha láng csapott volna fel azon a ponton, ahol az ajkai a bőrömet érintették, és terjedt volna végig a testemen futótűzként. A jegygyűrűnkre is adott egy szűzies csókot, majd közelebb csúszva a párnán, az egész arcomat elárasztotta ajkai lágy érintésével.

- Te vagy a világ legjobb, legédesebb, legfigyelmesebb pasija. - búgta szenvedélyesen - Ha ez megnyugtat téged, akkor rendben, benne vagyok. Nem akarom, hogy aggódj, és így legalább nem kell majd egyedül sétálnom a hidegben. Jól esik, hogy így figyelsz rám... Őszintén korábban mindenki figyelmeztetett, hogy veled lenni nem lesz kifizetődő. A sok próba, zenélés, tánc, fellépés, a karriered elragad téged tőlem, nem lesz időd és elegendő figyelmed felém, de te... Te felülmúltad minden elképzelésem. Fantasztikus férj vagy. Nem érdemellek meg, így, hogy ennyi fejfájást okozok neked - gyűlt egy könnycsepp a szeme sarkába, amit gyorsan lecsókoltam. Még közelebb húztam magamhoz, hogy érezzem a teste minden centijét, majd az ajkaira hajoltam, és nyugtatólag a haját simogatva megcsókoltam.

- Shh, bébi. Ne mondj badarságokat! Egymásnak lettünk teremtve, igenis megérdemeljük egymást. - tekergettem egy puha hajtincsét két ujjam között, miközben ő a nyakamba szipogott.

- Szeretlek, Kim Hanbin. - dünnyögte orrhangon, mire felnevettem.

- Nálam nem jobban, bébi... - mosolyogtam a hajába - Nálam nem jobban.

♡