Kpop oneshots♡

arany sárkány ♡ lee sangyeon

♡
14. század Ázsiája

A téli hótakaró elolvadtával a talaj egészen mocsárszerűvé vált a csupasz fák között, vékony cipőbe bújtatott lábam meg-megsüllyedt a puhára nedvesedett földben. A hajnali erdő ritkás, hatalmas fái között gyér aljnövényzet lézengett, bár a lombkorona szint annál életteljesebbnek tűnt a csiripelő madarak egymásnak válaszolgató, végtelen dalával. A szokásos, kitaposott úton haladtam törhetetlenül a velőtrázó hidegben, hogy minél hamarabb visszatérhessek a faluba. A karomat összekulcsoltam magam előtt, szorosabbra húzva a vékony kendőt a reszkető vállaimon. Minden lélegzet marta a torkomat a jeges karmaival, a leheletem pedig apró felhőként ütközött ki a levegőben, hogy utána eggyé váljon az erdő ritka ködével, ami viszonylag nagy látótávolságot engedélyezett ma reggel. A gomolygó, tejfehér köd csak úgy száz méterrel előttem zárult úgy össze, hogy ne lássak túl rajta, így magabiztosan lépegettem a kezembe markolt ruhámmal, hogy a sár ne szennyezze anyagát. Ezerszer megtettem ezt az utat oda és vissza, így pontosan tudtam erre a járást, illetve azt is, hogy ebben az órában sosem jár erre senki, ráadásul a birodalom ezen félreeső szegletében, ebben az apró erdőben, aminek nincs is nagyobb város legalább a 100 kilométeres körzetében, elkerüli minden ember érdeklődését. Egy faág reccsent a távolban, mire kővé dermedve álltam meg, hogy figyelmesen fülelhessek veszélyes hangforrások után. A vér jéggé fagyott az ereimben, ahogy tompa patadobogás hangja kezdett egyre erősödni. Egy lovas tart erre.

Egy pillanatig meg sem tudtam mozdulni, annyira meglepődtem a váratlan látogatótól, de éppen mielőtt előbukkant volna a köd sűrűjéből, félig behúzódtam egy közeli fa törzsének takarásába. Éjfekete ló vágtatott elő az opálos fehérségből, mintha éppen valami történet főhőse érkezett volna meg a bajba jutott hercegnő megmentésére. Csakhogy itt nincs semmiféle hercegnő, és ez nem egy buta tündérmese. A ló orrlyukai kitágultak, csatakosan, kimerülten vágtatott fényesen csillogó szőrével az irányomba, amin a reggeli fény hullámzott futás közben. A hátán szőrén ülte meg a lovat egy hosszú, görnyedt alak, aki talpig feketébe öltözve hajolt előre, hogy a szél ellenállása ne nehezítse haladását. Nyilván tökéletesen beleolvadt az éjszakába, míg haladt az utakon, de itt a köd sápadt ölelésében ennél feltűnőbb jelenség nem is lehetett volna. Sötétbarna hajjal borított feje kókadtan ernyedt a ló feje fölé, és éppen mikor fellélegeztem volna, tudomásul véve, hogy csak áthalad itt, észrevettem, hogy közvetlenül felém vezeti a lovát. A széles ösvényről letérve, dühödten száguldottak éppen az én árva fám irányába, míg én ijedten gondolkoztam azon, vajon hogyan láthatott meg itt bujkálva mikor olyan sietősen haladt, ráadásul a ló is dobálta őt a hátán. Felnyögtem, majd a fa törzsébe kapaszkodva lehunytam a szemeimet elmormolva egy néma imát, hiszen majdnem biztos voltam benne, hogy én ezt a találkozást nem élem túl, ha pedig mégis, akkor azt fogom kívánni, hogy bár ne éltem volna túl. A lehunyt szemhéjaim vásznán millió lehetőség, millió félelmetes férfialak, millió szomorú jövő, játszódott le, míg az erősödő dobogás lassítani kezdett, majd teljesen megállt. Éreztem, hogy egy magányos könnycsepp szántja végig fagyos orcámat, de ezután sokáig nem hallottam semmi mást, míg egy hatalmas puffanás kavarta fel az erdő némaságát. A szemeim zavartan pattantak fel, de legnagyobb meglepetésemre az ébenfekete ló magányosan legelte az út széli zöldellő füvet. Már azt hittem, hogy a lovasa elfutott, mikor észrevettem, hogy egy fekete alak terül el mozdulatlanul a ló lábai mellett a sárban, nekem háttal. Először azt gondoltam, hogy biztosan részegen ült lóra a legközelebbi városban, és azóta úton van, így már kész voltam némán elosonni innen, és hagyni, hogy kialudja az egészet, de aztán észrevettem, hogy valami megcsillan a fényben. Egy fa nyelén kacérkodott a napsugár, amit vér festett vörösre néhány helyen. Ijedtemben leejtettem az apró kosarat, amit eddig magamhoz szorítva cipeltem, így az elgurult a fa vaskos gyökerei közé. A szám elé kaptam a kezemet, mikor realizáltam, hogy egy nyíl áll ki a sötét lovas széles hátából.