Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~42.~~

A férfiak felénk kezdtek közelíteni.

- Mit akarnak tőlünk?- kérdezte Momo, magabiztosan, vagy csak annak tűnve.

- Semmi különöset, csak pár képet!- vigyorgott a kopasz, majd elindult Momo felé. Összeszorítottam az állkapcsom. Elkapta Momo karját.

- Momo-chan!- szólalt meg aggódva Tsuyu-chan. Közel rántotta az arcához Momot, majd megnyalta az alsó ajkát a kopasz.

- Veled kezdhetnénk!- nevetett fel. Arcon rúgtam ellökve Momotól.- Te kis...- nézett rám. Momora néztem.

- Jól vagy?- döntöttem meg a fejem.

- Igen, köszönöm.- mondta, vörös karral. Ezúttal az én hajamat kapta el és húzott fel a földről.

- Kezdjük ezzel!- mondta ingerülten a kopasz, miközben én felszisszentem. Elkezdett ráncigálni onnan. A dobozok mögül kiérve egy kisebb fotós szettet találtunk. Lelöktek a fehér ponyvára, majd leguggoltak és nem tudom mit akartak csinálni, mert orrba rúgtam a férfit és hátrébb csúsztam.

- Oi!- kiáltott rám, majd valamit a nyakamba szúrt. Eldőltem, mert nem bírtam tartani magam. A kezeim elzsibbadtak és nem mozdultak. A lábaim szintén. Pár helyen elszakították a ruhám, és hasra fordítottak. Fotózni kezdtek.

Elég... A vaku villanása, mint a helikopter és az autók fénye azon az éjszakán. Nem igaz... még most is az az emlék kínoz... Mennyire szánalmas. Tehetetlenül, szánalomra méltón feküdtem, segítségre várva. De mi van, ha ezúttal is elkésnek, mint akkor? Gyilkosok... A világ homályosodni kezdtek a könnyektől. Meg akarok halni.

Újra láttam a hamis emlékeimet. Tűnjetek el, ez nem a valóság! De még is... bárcsak ebben az álomban maradtam volna. A sötét felhők gyülekezni kezdtek a fejem felett. Egy hatalmas villámlás, és az ing és a pulcsi a fejemen lógott, anya holtan volt kifeszítve, apa előttem volt átszúrt nyakkal.

- Sakuko...- hallottam a távolból, de csak a holttesteket tudtam nézni, a könnyek szántották az arcomat.- Várunk... hiányzol... veled vagyunk... Sakuko... -anya és apa hangja volt.- Sakuko...

- Veletek akarok lenni!- sikítottam.

- Sakuko... Sakuko...- hangjuk fokozatosan változott.- Sakuko...- morogta az, aki a kezében tartott.

- Aizawa-sensei..?- néztem a férfira, ki a kezében tartott. A férfiakat elvezették a lányok körbevettek minket.

- Fel tudsz állni?- kérdezte morogva.

- P-persze..- motyogtam, majd a segítségével felálltam. 

- Mit tettek veletek?- kérdezte végig nézve rajtunk. Elmeséltük a történetet. Meghajolva megköszöntük a segítséget, majd a rendőr autókban visszaszállítottak minket. Visszakaptuk a csomagjainkat, majd visszatértünk a kollégiumba. A fiúk persze lerohantak minket. Denki és Sero el is sírták magukat a barátnőik láttán. 

- Saku...- nézett rám Sho-chan, mire elmosolyodtam. Megölelt.- Minden rendben?- kérdezte, míg én is átkaroltam.

- Igen, csak kicsit megrázkódtató volt. -nevettem fel erőltetetten. 

Belül szinte üvöltöttem, hogy nincs. Semmi sincs rendben! Valaki segítsen... valaki öljön meg...

 ***************************************************************************************

Ezek most rövidek, bocsi!

Ha tetszett fejeld szét a csillagot, és írj kommentet!

W23.