Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~36.~~

Ezután a hősök elfogták Yuukit, majd elhagytuk az épületet. A rendőrök egyből közölték, hogy be kell vinniük az őrsre, és egy általuk határolt úton vezettek az autójukba. Aizawa-sensei és az öreg jött velünk, a többieket Present Mic visszakísérte. A riportereket a rendőrség távol tartotta. A rendőrségen én végig némán ültem, hiába kérdezgettek. Amikor már pisztollyal fenyegetett rámosolyogtam.

- Jogomban áll hallgatni. Nem?- vigyorogtam, mire kiabálva ott hagyott. A többit Aizawa-sensei és az öreg elintézte így kiengedtek. Visszamehettem a suliba, ám a kollégium előtt egyedül hagytak. Recovery Girl már lekezelte a karomat, és tudtomra adta, hogy sajnálja, hogy a lelki sebeket nem tudja gyógyítani. A kollégiumot bámulva arra jutottam, hogy ezek után nem akarok a többiekkel találkozni. Ha eddig nem féltek tőlem, akkor most már biztos félnek. Megkerültem az épületet, majd a szobám ablaka alatt álltam meg. Felmásztam az egész közel lévő fára és bementem a szobámba, melynek nyitva volt az ablaka. Ledőltem az ágyra. A gondolataim cikázni kezdtek a fejemben. Visszagondolva, az osztály mennyi kínos és mű mosolyt erőltetett magára, hogy jól érezzem magam. Valószínű, hogy míg gondolkodtam elaludtam. 

Mikor kinyitottam a szemem a szobában már hideg volt, és sötét. Bezártam az ablakot, majd mivel szomjas voltam lementem a közös részre. Csendben végig csoszogtam a folyosókon, majd felkapcsoltam a villanyt a föld szinten, és majdnem egyből visszakapcsoltam, mikor megláttam mi van a közös téren. Mindenki ott volt szétszórva feküdve. A lányok a kanapén voltak, és a fotelokban, a fiúk a padlón, néhol valaminek dőlve. Az asztalon valami nagy papír volt két botra erősítve. Odamentem és elolvastam:

Ü D V   I T T H O N   S A K U K O ! ! !

Elmosolyodtam, majd körbenéztem az osztályon. Mindenki békésen szuszogott.

- Vajon...- motyogta random Kirishima, mire ijedten odakaptam a fejem. Ugyanúgy aludt.- mikor jön Sakuko?- motyogta tovább szuszogva.

- Nem tom... -motyogta vissza Kaminari. Elmosolyodva kimentem a konyhába és ittam egy korty vizet, majd felosontam a szobámban. Pokrócokkal a kezemben visszamentem és mindenkit betakartam. Leültem Sho-chan mellé a sarokba, betakartam magunkat, majd elnyomott az álom.

Másnap reggel valami porán ébredtem, bár a szemem nem nyitottam ki. Kattogást hallottam és halkan sutyorgást. Lassan kinyitottam a szemem. A kanapén feküdtem.

- Felkelt! Visszább!- hallottam Mina hangját. Körbenéztem. Az osztály engem nézett. 

- Jó reggelt, Sakuko!- mosolygott Kirishima a kanapé háttámlájára támaszkodva. 

- Reg-gelt?- néztem oda.

- Jól aludtál?- mosolygott Kaminari.

- Igen, Kaminari-kun!- töröltem meg a szemem, mire mindenki lefagyott.

- Tessék...?- kérdezték egyszerre. Megdöntöttem a fejem.

- Sakuko... én ki vagyok?- kérdezte Mina.

- Ashido-san.- mosolyogtam. A levegő lefagyott. Kirishima megkerülte a kanapét, letérdelt elé és rázni kezdett.

- Sakuko, visszatértek az emlékeid, nem? Nem?- rázott.

- Mit csináltok?- lépett be testvérem az ajtón, egy bögrével a kezében.

- Todoroki-kun, Saku-chan elvesztette megint az emlékezetét!- mondta aggódva Yaomomo. A felemás hajú leült mellém a kanapéra.

- És te elhiszitek?- nyújtotta felém a bögrét, amit elvettem és belekortyoltam.

- He..?- kérdezték.